Amikor Isten megteremtette a földet, az tökéletes volt. Látta, „hogy minden, amit teremtett, íme, igen jó” (1Móz 1:31, ÚRK).
Mindent megtett azért, hogy teremtményei tisztában legyenek szabadságukkal. Egy fát ültetett a kertbe, amit a jó és a gonosz tudása fájának nevezett. Külön fel is hívta rá Ádám és Éva figyelmét, mert biztosítani akarta, hogy tudják, van választásuk.
Sátán a fához ment, és amikor Éva ott időzött, ezt mondta neki: „Bizony nem haltok meg. Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:4-5, ÚRK). Más szóval, ha esztek erről a fáról, a létezés új szférájába kerültök. Izgalmas lesz, korábban nem ismert érzéseket tapasztaltok. Éva, még visszatart valamit tőletek Isten. Tessék, vedd el a tiltott gyümölcsöt, kóstold meg!
Éva, majd később Ádám is a döntésével kinyitotta az ajtót, amit az Úr örökre zárva akart tartani: a bűnre, a szenvedésre, a szívfájdalomra, a betegségre és a halálra vezető ajtót.
1Móz 3:1-3. A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! /RÚF/
Róm 5:12. Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. /RÚF/
A bűn tulajdonképpen lázadás Isten ellen, eltávolít tőle. Mivel Ő az élet forrása, a tőle való elszakadás halálba visz, aggodalmat, szorongást és betegséget okoz. Világunk szenvedése végső soron abból következik, hogy bűn-sújtotta bolygón élünk. Ez bizonyosan nem jelenti azt, hogy amikor csak szenvedünk, az mindig azért történik, mert bűnt követtünk el, hanem mindannyiunkra hat az, hogy bűnbe süllyedt bolygón élünk.
Ádám és Éva vétkezett, az Úr pedig közölte velük, hogy el kell hagyniuk kerti otthonukat. Attól kezdve fáradozás és szenvedés a jussuk. Vajon reménység nélkül kell szenvedniük, végül pedig meghalniuk?
Isten ekkor adta nekik az 1Móz 3:15. (Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/) versében feljegyzett ígéretet. Egyenesen Sátánra, a kígyóra nézve mondta. Abban a pillanatban talán nem tudták pontosan, mit értett Isten ezen, annyit viszont értettek, hogy ismét reménykedhetnek. A megváltásuk valamilyen módon az asszony magva által történik majd. Az asszony magva természetesen Jézus Krisztus. (Gal 3:16. Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. /RÚF/) Sátán a kereszten marta meg Jézus sarkát, akinek a győzelme azonban garantálja a számunkra, hogy egy nap a kígyó fejére fog taposni, bezárul a szenvedés és a halál ajtaja, amit Ádám és Éva tárt ki.
Krisztusra nehezedett a világ bűnének terhe, így kellett arra a területre lépnie, ahol Ádám elbukott. Sokkal nehezebb vizsgát kellett kiállnia annál, ami Ádámnak nem sikerült. És győzött. Legyőzte a kísértőt az ember érdekében. Engedelmessége, makulátlan jelleme, töretlen becsületessége, valamint feddhetetlensége által az ember mellé állhatott, hogy az ember az ő nevében győzhesse le az ellenséget.
Az ördög gyakran a világosság angyalaként a menny öltözékében jelenik meg. Barátságos modort vesz fel, megszenteltnek látszó jellemet és mély tiszteletet tettet áldozatai iránt, akiket csapdába akar ejteni s elpusztítani. Veszedelmek várnak az ösvényen, melyre elcsal. De ügyesen álcázza a veszélyeket, s csak az ösvény szépségeit mutogatja. Üdvösségünk isteni parancsnoka győzött értünk, hogy ha akarunk, általa mi is győzni tudjunk. Krisztus mégsem ment meg senkit az akarata ellenére, senkit sem kényszerít engedelmességre. Azért hozta meg kimondhatatlan áldozatát, hogy ők is győzni tudjanak nevével, s hogy nekik tulajdonítsák igaz tetteit, szent voltát. – Bizonyságtételek, 3. köt., 456./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése