Krisztus a mindennapokban: Mikor alapította Isten az államot, és a Biblia szerint milyen célból?

Minden keresztény egyfajta „kettős állampolgárságban” él Isten országának alapelvei mellett – amelyek a szívébe íródtak – az adott földi ország állampolgári kötelezettségeit is figyelembe kell vennie, az Ige szerint lelkiismereti alapon Rm 13,5 "De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell." Adott esetben azonban ellentétbe kerülhetnek egymással az Isten iránti engedelmesség kívánalma és az állam törvénye, elvvárásai. Hol a határ, amikor az Isten iránti engedelmesség megengedi, illetve szükségszerűvé teszi az államhatalom iránti engedetlenséget?

          Mikor viszonyuljon egy keresztény az állami törvényekhez és az országvezetőihez?

1Móz 9,6 • „Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki, mert Isten a maga képére teremtette az embert.”

Rm 13,1. 3–4 • „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak… Mert Isten szolgája õ a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.”

 

Mt 22,21 • „Akkor mondta nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.”

1Tim 2,1–4•„Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”

A bűneset utáni nemzedékek mintegy 17 évszázadon keresztül bebizonyították – az özönvízzel bezárólag –, hogy a rossz, a bűn, ha minden emberi kontroll és következmények nélkül „szabad utat” kap, félelmetes „munkát” képes végezni. A Noé előtti nemzedék gondolkodásáról és erkölcsiségéről a következőket olvashatjuk: „És látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (1Móz 6,5)

Isten az özönvíz után az államhatalmat a gonoszság megfékezésére, az alapvető emberi jogok védelmére, a béke, a fizikai és gazdasági élet folyamatos fenntartására rendelte. Természetesen mint ahogy mindent ezen a földön az Ellenség befolyása és torzítása utolér, ugyanezt láthatjuk emberi történelmünkben feljegyzett példákban is, amikor az államhatalom az emberek szolgálata helyett, a hatalommal visszaélve, a diktatúra és az elnyomás példáját gyakorolta. Ennek ellenére különös olvasni Pál apostol levelét, amelyet a római birodalom fővárosába címzett a keresztényüldöző Néró császár korában, az állami vezetők iránti helyes viszonyulásról: „Mert Isten szolgája õ a te javadra…” (Rm 13,4) Ez a kijelentés nyilván nem személy szerint Néróra vonatkozik, hanem magára az államra és annak vezetőire, általános érvénnyel. Elmondhatjuk ugyanis, hogy amennyiben az állam legalább megközelíti eredeti funkcióját, nagymértékben csökkenti annak esélyét, hogy emberi világunkban elhatalmasodjék az erőszak és az anarchia.

„Láttam, hogy néhányan előítéletet táplálnak kormányzóink és törvényeink ellen, pedig törvények nélkül rémes lenne a világ állapota. Isten határt szab kormányzóink elé, mert minden ember szíve a kezében van. Határokat szab, amelyeket nem enged átlépni. Kormányzóink közül sokat ellenőriz Sátán, de láttam, hogy Istennek is vannak eszközei, még a kormányzók között is. Néhányan megtérnek majd. Jelenleg azt teszik, amit Isten akar. Sátán ügynökei javaslatokkal állnak elő, melyek Isten munkájának akadályai lennének, és nagy gonoszságot eredményeznének. A jó angyalok ilyenkor arra indítják Istennek ügyvivőit, hogy erős érvekkel szálljanak szembe a javaslatokkal, amelyeknek Sá­tán eszközei nem állhatnak ellen. Isten néhány eszközének hatalma lesz arra, hogy gátat vessen az áradó gonoszságnak. Így a munka tovább folyhat, míg a harmadik angyal üzenete betölti hivatását.

A harmadik angyal hangos kiáltásakor az ilyen ügyvivők számára lehetőség nyílik az igazság befogadására. Néhányan megtérnek majd, és kitartanak a szentekkel a nyomorúság idején. Amikor Jézus kilép a szentek szentjéből, Lelkét visszatartja a kormányokból és az emberektől. Átengedi őket a gonosz angyalok elellenőrzésének. Akkor Sátán javaslatára és irányítása mellett olyan törvényeket hoznak, hogy ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, senki nem menekülne meg.”

„Isten hatni tud az államférfiak szívére. Mellékmederbe tudja terelni a dühöngök és hűtlenek haragját, Istennek, az Õ igazságának és népének gyűlölőit – mint ahogy a folyók medre is megvál­tozik, ha Õ úgy rendeli. A hívõk imája megmozdítja a Mindenható karját.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 195. o.; V., 453. o.)

Krisztus a mindennapokban: Milyen állami kötelezettségeket tekint érvényesnek magára nézve a keresztény ember?

 Hogyan viszonyuljon akár bizonyos igazságtalan anyagi elvárásokhoz?

Rm 13,5–7•„Annakokáért szükség engedelmeskedni, nemcsak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is, mivelhogy Istennek szolgái, akik ugyanabban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.”

Eféz 6,5 •„Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak.”

2Thess 3,11–12•„Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.”

Mt 22,21; Jn 18,36

Vannak, akik egyszerűen figyelmen kívül hagynak valamilyen törvényt – legyen az jogi, gazdasági, adóügyi vagy akár közlekezdési szabály –, amely pedig minden állampolgárra kötelezően érvényes. Úgy vélik, hogy ez az érdekeikkel vagy etikai érzékenységükkel nem összeegyeztethető. Leginkább azzal szokták megnyugtatni magukat ilyenkor, hogy Isten vagy a Biblia efféle kötelezettségeket nem ró rájuk, sőt még (helytelenül értelmezett) igékkel is alá tudják támasztani „polgári engedetlenségüket” (pl. Mt 15,9; Ap csel 5,29). „Krisztus válasza (a császárnak való adófizetésről) nem kibúvó volt, hanem a kérdés elfogulatlan

megválaszolása. Kezében tartotta a római érmét, melyre a császár nevét és képét nyomták, és kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb köztelezettségükkel. Az ország törvényeinek alá kell vetniük magukat, a béke kedvéért, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell hűségesnek lenniük.” (Ellen G. White: Jézus élete, Küzdelem c. fej.)

A keresztény ember kötelessége Krisztus szerint az állami törvények és rendeletek tiszteletben tartása mindaddig, amíg az a lelkiismeret törvényével nem ütközik. „Viselkedjetek tisztességes és igaz módon ezen a gonosz világon. Némelyek csak akkor becsületesek, ha becsületességük nem veszélyezteti világi érdekeiket, de aki e szerint cselekszik, mind kitöröltetik az élet könyvéből. Ápolnunk és művelnünk kell magunkban a szigorúan vett becsületességet. Csak egyszer élhetjük le ezt az életet, nem jöhetünk vissza helyrehozni hibáinkat. Ezért minden lépésünket istenfélelem és gondos figyelem irányítsa. A becsületesség nem fér össze a számító viselkedéssel. Vagy a számító viselkedést győzzük le magunkban, s akkor az igazság és a becsületesség uralhat bennünket, vagy nem a becsületesség irányít többé. A kettő nem fér meg egymással, soha össze nem egyeztethető.” (Ellen G. White, Szemle és Hírnök, 1896. december 26.)

Krisztus a mindennapokban: Mely esetekben mondhatunk nemet a világi hatalom elvárásainak?

 Mondjunk példákat jelen időnkre is, amikor vallási, lelkiismereti okok miatt bizonyos világi elvárásokkal szemben „engedetlennek” kell lennünk!

Ap csel 4,18–20; 5,29 • „Azért beszólítván őket, megparan­csolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mond­ták nékik: Vajon igaz dolog-e Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondták: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.”

Gal 1,10 (vö. Dn 3,9–18) • „Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Bizonyára ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”

A fenti példákból láthatjuk, hogy sohasem valamilyen gazdasági vagy egyéni érdek motiválta az apostolokat és a prófétákat, hogy megtagadjanak valamilyen világi parancsot, hanem csak olyan követeléseknek álltak ellent, amelyek lelkiismereti meggyőződésüket, szabadságukat veszélyeztették. A ma egyre „divatosabb” sztrájkok és munkabeszüntetések vagy utcai tüntetések igen távol esnek a keresztény életszemlélettől. Ezek a társadalmi megmozdulások és szervezkedések evilági érdekek mentén szerveződnek, egyfajta nyomásgyakorlásként az adott kormányok intézkedései és politikája ellen. Sokszor már az ezektől való elhatárolódás is bizonyos ellenérzést válthat ki sokakban, hiszen a keresztény ember nem harcol ilyen eszköztelen, és nem harcol egy jobb és igazságosabb világért. Tudjuk, hogy a próféciák egy olyan, közvetlenül előttünk álló korszak eljövetelét vetítik elénk, amikor a vallás a világi hatalommal karöltve olyan rendeleteket foganatosít, amelyek következté­ben a bibliai szombat megtartása nagyobb hitet igényel majd. Mondjunk el akár közelmúltbeli tapasztalatot is azzal kapcsolatban, ha a szombat megtartása jelenlegi (munkahelyi) körülményeink között esetleg nehézséget okozott, és hogy milyen hitbeli tapasztalatokat szereztünk!

„Fontos tanulságokat kell levonnunk abból, ami a héber ifjakkal Dura mezején történt. Napjainkban Isten számos szolgája – bár ártatlan – szenved majd olyan emberek kezétől megalázást és meggyalázást, akiket Sátán irigyekké és vallásukban vakbuzgókká tesz. Különösen azok ellen gerjednek haragra, akik megszentelik a negyedik parancsolatban foglalt szombatot. Végül pedig egyetemes rendelettel halálra méltónak ítélik őket.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy egyedül Istent imádják, és még az életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis imádattal. A hűséges szív számára az örök Isten Igéjével szemben a bűnös, halandó emberek parancsai elveszítik jelentőségüket. Az igaz emberek az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye. Az Úr – mint Sirák, Misák és Abednégó korában – a földi történelem záró szakaszában is hatalmas dolgokat tesz azokért, akik rendíthetetlenül kitartanak az igazság mellett. Aki e nemes héber ifjakkal a tüzes kemencében járt, hívei mellett áll,bárhol vannak is. Állandó jelenlétével vigasztalja és támogatja őket. A nyomorúság idején – amilyen nem volt, amióta nép létezik – választottai szilárdan megállnak.

Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten leggyengébb szentjét sem. Az angyalok, akiknek hatalmas erejük van, megoltalmazzák őket, és érdekükben Isten kinyilatkoztatja önmagát mint az »istenek Istene«, aki mindenképpen megtudja menteni az Őbenne bízókat.” (Ellen G. White: Próféták és királyok, A tüzes kemence c. fej.)

Krisztus a mindennapokban: Hogyan viszonyuljon a keresztény ember a politikai kérdésekhez

...avagy magához a politikához?

Jer 29,7/a • „Igyekezzetek a város jólétén, amelybe fogságra küldtelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak.”

Jn 18,36 (vö. Jn 17,14–16; Mt 13,31–33) • „Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy átne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.”

„A politika kifejezés a ókori görög városállamok (poliszok) nevéből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál. A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat. Bár a kifejezést általában a kormányzás kapcsán használják, a politika jellemzően jelen van számos csoportos interakcióban, többek között üzleti, oktatási vagy vallási intézmények működése során. A politikatudomány a politikai viselkedést, a politikai hatalom megszerzésének és alkalmazásának módszereit vizsgálja.” (www.wikipedia.hu) A meghatározás szerint a politika fogalmát tágabban és szűkebben is értelmezhetjük. Ha tágabb fogalma szerint értjük, akkor egy keresztény ember számára elkerülhetetlen, hogy ne vegyen részt bizonyos közösségi alkalmakon, ne szenteljen figyelmet az őt közvetlenül körülvevő közösség (faluja, városa vagy munkahelye) jólétének, fejlődésének, hiszen ezzel nemcsak embertársai, hanem a maga és családja boldogulását is munkálhatja. (Lásd pl. József vagy Dá­niel szolgálatát, amely társadalmi szerepüknek köszönhetően szélesebb körű lehetett másokénál.) A kereszténység közösségi vallás, amely nem zárja falak közé az Isten világosságát. Csak így tehet bizonyságot Isten szeretetéről.

Azonban bizonyos érdekérvényesítő szervezetek (pártok, szakszervezetek stb.) közösségi tevékenységébe nem folyik bele, nem vesz részt, hiszen ezek rendszerint azért alakulnak, hogy a maguk eszmeiségét terjesszék, gazdasági és egyéb evi­lági céljaikért szálljanak síkra, legtöbbször nem kizárólag nemes eszközökkel. A keresztény két okból is elhatárolódik ezektől. Egyrészt azért, mert céljai nem egyeztethetők össze a mulandó földi boldogság elérésével, másrészt tudja, hogy e szándékai megvalósítása közben akarva-akaratlanul is letérne a krisztusi szeretet útjáról. Tisztában van azzal is, hogy politika eszközökkel nem lehet ezen a világon Isten országát felépíteni, hiszen „Isten országa nem szemmel láthatóan jön el” (Lk 17,21). Ha a jó nem belülről, belső megváltozással kezdődik, amit csak Isten tud kimunkálni egy emberben, akkor minden emberi próbálkozás csak nagyon rövid távon hozhat gyümölcsöket. Amit az önző ember egyik kezével felépít, a másik kezével elpusztítja. Ezt láthatjuk napjainkban is.

„Akik még mindig ragaszkodnak az igazság lelkületével ellenkező politikai nézeteikhez, azok megszegik a menny elveit. Ezért ameddig megmaradnak ebben, nem lehet övék a szabadság és a megszentelődés lelkülete. Elveik és politikai állásfoglalásaik hatalmasan akadályozzák lelki fejlődésüket. E nézetek és elvek szüntelen csapdák számukra, hitünknek pedig szégyene. Akik ragaszkodnak ezekhez az elvekhez, végül olyan helyzetbe kerülnek, amilyenben az Ellenség szeretné látni őket, vagyis véglegesen el fognak különülni a szombattartó keresztényektõl.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 495. o.)

Krisztus a mindennapokban: Hogyan viszonyuljunk az országgyűlési választások?

                                                               ...a szavazás kérdéséhez a Biblia szerint?

2Kor 3,17 • „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

A fenti igei elvet tiszteletben tartva kimondhatjuk, hogy a Biblia kifejezetten nem tiltja, de nem is támogatja az ebben való részvételt. Egy olyan állampolgári jogról és lehetõségrõl van szó, amelyet minden kereszténynek az adott körülményeknek megfelelően és a körültekintő tájékozódásra építve felelősen mérlegelnie kell, majd lelkiismerete és a bibliai próféciák ismeretében kell döntést hoznia ebben a kérdésben, figyelembe véve a következőket:

„Feladatunk az, hogy vigyázzunk, várjunk és imádkozzunk. Kutassátok a Szentírást! Krisztus figyelmeztet, hogy ne keveredjetek a világgal. Ki kell mennünk abból, és el kell szakadnunk tőle. »Tisztátalant ne illessetek, és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek atyátok, és ti lesztek nékem fiaimmá, leányaimmá,azt mondja a mindenható Úr.« (2Kor 6,17–18) Bármilyen véleménnyel is vagytok a politikai kérdésekben történő szavazásról, azt se szóban, se írásban ne hangoztassátok! Népünk hallgasson olyan kérdésekről, amelyek nem kapcsolódnak a hármas angyali üzenethez. Ha van olyan nép, amelynek közel kell lennie Istenhez, akkor az a hetednapi adventista gyülekezet… Krisztus sok kérdést illetően hallgatott, de ez valóságos ékesszólás volt… Testvéreink! Ne felejtsétek el, hogy Isten egyikőtök vállára sem helyezte azt a terhet, hogy politikai meggyõzõdésérõl számoljon be lapjainkban vagy a gyülekezetben, amikor a nép összegyűlik az Úr igéjének hallására.

Vigyázzanak magukra azok, akikre intézményeinket és iskoláinkat bízták, nehogy szavaik vagy érzelmeik hamis útra tereljék a tanulókat. Azoknak, akik gyülekezeteinkben vagy iskoláinkban Biblia-tanítással foglalkoznak, nem szabad államférfiak vagy politikai rendszabályok ellen nyilatkozniuk, mert hallgatóikat felkavarják, és arra befolyásolják, hogy kedvelt nézetüket védelmezzék. Még azok között is, akik azt állítják, hogy hiszik a jelenvaló igazságot, vannak egyesek, akik hagyják magukat rávenni arra, hogy érzelmeiket és politikai állásfoglalásukat hangoztassák, és ezáltal a gyülekezetekben szakadásokat idézzenek elő. Az Úr azt szeretné, hogy népe napirendre térjen a politikai kérdések felett. E dolgokban a hallgatás: ékesszólás… Mit tegyünk hát? Hagyjuk a politikai kérdéseket! »Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége az igazságnak és a hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?« (2Kor 6,14–15) …Felszólítom testvéreimet, akik a nevelésben foglalatoskodnak, hogy változtassák meg cselekedeteik természetét. Hibát követnek el, ha kapcsolatban állnak bármely politikai párttal, vagy szavazatukkal támogatják azt…

Népünknek nem szabad politikai kérdésekbe keverednie. Mindenki jól tenné, ha figyelmezne Isten igéjére: Ne legyetek felemás igában a hitetlenekkel a politikai viszályok terén, és ne kössétek magatokat az ő dolgaikhoz. Nincs biztonságos út, melyen együtt járhatnátok és dolgozhatnátok. Nincs olyan talaj, melyre a hűséges és a hűtlen együtt állhatna rá.

Fesztelen és érdekes összejövetelen voltam az este. Befejezés után a szavazás kérdésén gondolkodtunk. Először a férjem beszélt, majd Andrews testvér, és véleményük szerint jobb, ha befolyást tesznek a jó irányában, vagy a rossz ellen. Úgy gondolják, jobb a mértéktartó emberekre szavazni városunk hivatalait ille­tõen, mintsem hogy hallgatásuk által esélyt adjanak a mértéktelen emberek bekerülésére. Hewitt testvér elmondta néhány nappal ezelőtti tapasztalatát, és azt, hogy arra a meggyőződésre jutott, helyesen teszi, ha szavaz. Hart testvér jól beszélt. Lyon testvér ellene szólt, mások nem ellenkeztek, és Kellogg testvér is kezdte úgy érezni, hogy helyes szavazni.

A testvérek között jó lelkület uralkodott. Bárcsak mindnyájan Isten félelmében járnának el. Mértéktelen emberek fejezték ki helyeslésüket az iránt, hogy a szombatünneplõk nem szavaznak. Azt remélik, hogy ragaszkodni fogunk ehhez a szokásunkhoz, és a kvékerekhez hasonlóan nem adjuk majd le a szavazatunkat. Sátán és gonosz angyalai erőteljesen munkálkodnak, és földi munkásai is tevékenykednek. Csalódjon Sátán – ez az én imám.” (Ellen G. White: Az evangélium szolgái, 242–244. o.; Szemelvények, II., 317– 318. o.)

Krisztus a mindennapokban: Milyen feladattal bízta meg Isten a végidő hívő egyházát?

     

   Mennyire vagyunk felkészültek a közvetlenül előttünk álló idők komoly kihívásaira, küzdelmeire?

Jel 14,6. 9–10 • „Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek,ágazatnak, nyelvnek és népnek… És harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába…”

„A lelkiismereti szabadság alapelveinek megóvásáért napjainkban is állandóan küzdenünk kell. Az igazság és a vallásszabadság zászlaját – amelyet az evangéliumi közösség alapítója és Isten tanúi a letűnt századok alatt fennen lobogtattak – ebben az utolsó küzdelemben az Isten a mi kezünkbe adta. Ezért a nagy adományért a felelősséget azok vállára helyezte, akiket Igéje ismeretével áldott meg. Az Igét a legnagyobb tekintélyként kell elfogadnunk. Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot. Az iránta való engedelmesség – jogos határain belül – szent kötelességünk. Azonban ha követelményei ütköznek vagy ellenkeznek Isten parancsával, akkor »inkább Istennek kell engedni, hogy nem embereknek« (Ap csel 5,29). Az »így szól az Úr« nem állhat mögötte annak, hogy »így szól a gyülekezet«, vagy »így szól a földi hatalom«. Krisztus koronájának a földi uralkodók ékes koronái felett kell ragyognia.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a felsőbbségekkel konfliktusba kerüljünk. Mérlegeljük gondosan, mit írunk és mit besszélünk, hogy elkerüljük mindazt, ami azt a látszatot keltené, hogy szembeszállunk a törvénnyel és a fennálló renddel. Ne tegyünk és ne mondjunk semmi olyat, amely fölöslegesen elzárja előttünk az utat. Krisztus nevében járjunk, és képviseljük az igazságokat.”

„A vasárnap mozgalom a sötétben egyengeti útját. A vezetők előrejtik annak valódi célját, és sokan, akik csatlakoznak a mozgalomhoz, maguk sem látják a rejtett áramlat irányát. Bevallott céljaik látszólag keresztényiek, de majd, ha e mozgalom megszólal, a sárkány lelkületét nyilvánítja ki. Kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy elhárítsuk a fenyegető veszélyt. Igyekeznünk kell lefegyvereznünk az előítéleteket, hogy helyes képet alakíthassanak ki rólunk. Magyarázzuk el nekik a kérdés lényegét, így válthatjuk ki a leghatározottabb tiltakozást a lelkiismeret szabadságának korlátozása ellen…

Népünk nem teljesítette az Isten által rábízott kötelességét. Nem készültünk fel a nehézségekre, amelyeket a vasárnaptörvény beiktatása zúdít majd ránk. Ha felismerjük a közelgő veszély jeleit, kötelességünk a tettek mezejére lépni. Senki ne üljön nyugodtan a rosszra várva, azzal csitítva magát, hogy a munkának úgyis haladnia kell, mert a jövendölés előre megmondta, másrészt pedig, hogy az Úr majd úgyis megóvja népét. Nem teljesítjük Isten akaratát, ha csöndben ülünk, s ujjunkat sem mozdítjuk a lelkiismeret szabadságának megóvásáért. Szálljanak buzgó imák az ég felé, hogy késlekedjék a veszedelem, amíg befejezzük a munkát, amelyet sokáig elhanyagoltunk. Imádkozzunk a lehető legbuzgóbban, majd pedig dolgozzunk imánknak megfelelően…

A protestáns világ viselkedésével Rómának tesz engedményeket, mi azonban ébredjünk fel… Mutassuk meg az embereknek, hogy meddig jutottunk el a jövendölés történelmében, s próbáljuk felrázni bennük az igaz protestantizmus lelkületét. Döbbentsük rá a világot, hogy milyen becsesek a vallásszabadság régóta élvezett kiváltságai.”

„Sokan szándékosan nem látják meg a katolicizmus igazi arcát és a veszélyeket, amelyek főhatalmától várhatók. Nyerjük meg az embereket, hogy gátolják meg ennek az ellenségnek az előrehaladását, amely mérhetetlenül veszélyezteti a polgári és vallásszabadságot.” (Ellen G. White: Az apostolok története, A templom kapujában c. fej.; Bizonyságtételek, V., 451–452., 507., 509. o.; A nagy küzdelem, 502–503. o.)

Krisztus a mindennapokban: A munkánk végzése erkölcsi alaptörvényben

 Milyen rendelkezések vonatkoznak munkánk végzésére az egyetemes erkölcsi alaptörvényben, a Tízparancsolatban?

2Móz 20,2–3 • „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!”

2Móz 20,9 • „Hat napon át munkálkodj, és végezd minden

dolgodat…”

2Móz 20,13 • „Ne ölj!”

2Móz 20,15 • „Ne lopj!”

I. parancsolat – „Mindaz, amihez jobban ragaszkodunk, ami csökkentheti Isten iránti szeretetünket és tiszteletünket, Isten helyét foglalja el szívünkben, s abból istent alkotunk magunknak.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 260. o.) Mindannyian megvizsgálgatjuk önmagunkat az I. parancsolat és a fenti gondolat fényében. Nem került az első helyre az életünkben a munkánk, ha észrevétlenül is? Nem alkottunk belőle „idegen istent” magunknak? A világban nyitott szemmel járva láthatjuk ennek a nagyon is reális veszélyét.

IV. parancsolat – „A parancsolat második része erkölcsi kötelességgé teszi a megbízható, becsületes munkát. Méghozzá »minden dologban«. Az ember munkára teremtetett. »Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.« (2Thess 3,10/b) Az igazi munka az isteni teremtés mása. »Nemes harc« a képességek kiszolgálásáért, az emberi személyiség fejlődéséért. Aki a munkát veti meg, az életet veti meg. A parancsolat minden tevékenységünkben a legmesszebbmenő tisztességet kívánja – a pályaválasztástól, a tanulás és fölkészülés komolyságától, a munkavégzésen át a pénzkeresetig.” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1991/3. 212. o.)

„A munka a hétnek hat napján éppoly fontos az ember testi és szellemi fejlődése szempontjából, mint a nyugalom a hetedik napon.” (J. H. Hertz-kommentár, Exodus, 218. o.)

VI. parancsolat– Nem szükséges különösebben bizonygatni azt, hogy az egészséget veszélyeztető, mértéktelen munka, a túlhajszolt életvitel milyen mértékben pusztítja az életet, s hogyan járul hozzá e parancsolat megsértéséhez.

„A parancsolat »betöltése« ezek után már könnyen kikövetkeztethető. Az ember feladata és kiváltsága, hogy építse az életet, növekedjék a szeretetben, s komolyan vegye az egészséges életmódra vonatkozó isteni törvényeket éppúgy, mint a másik ember szolgálatára késztető isteni felhívásokat. Kerülje a rosszat, de a jóval is mértékletesen és megfontoltan éljen. A parancsolat betöltéséhez a nagy és átfogó bibliai tanítást: a mértékletességről szóló tanításokat kell magunk elé idéznünk.” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1992/1., 22. o.)

VIII. parancsolat – „Ez a rövid parancsolat is mindnyájunkat megítél, ha nem futólag tekintünk rá és nem felszínesen értelmezzük… Meg lehet lopni a másik embert a tisztességtelen kereskedéssel, munkabérrel, méghozzá mindkét oldalról, akár a vásárló, akár az eladó, akár a munkaadó, akár a munkavégző oldaláról. Meg lehet lopni a közt is, rongálással, adócsalással, tiltott haszonszerzéssel. S lám, akkor már nemcsak az államok felelős vezetői, de a közember szájából is kikívánkozik: »Rablás az egész világ.« A 8. parancsolat a legáltalánosabban megsértett parancsolatok egyike… A munkabérek megállapításában is bekövetkezhet a lopás. Keresztény ember számára elfogadhatatlan kategória a »konjunktúra« [= viszonyok kedvező alakulása, a körülmények kedvező találkozása; gazdasági fellendülés]. Ezt kihasználva alakulnak ki ma is a »sikeres« és túlzottan jövedelmező gazdasági ágazatok, melyekben az igazságosan járó rész többszörösét keresik meg az ott dolgozók. De mi lesz majd velük néhány év múlva? Ha sok ház épül, és keresett a kőműves, s már nem tudja, mennyit kérjen el, de mi lesz vele a recesszió [= visszaesés, hanyatlás] időszakában, amikor javításokra is alig futja majd az embereknek? A nyelvtanár ki tudja hány ezer forint óradíjnál jár, de mit tesznek majd a többiek, akiknek ennyi pénzt kell kiadniuk érte? Ők nem azon ügyeskednek majd, hogy hasonlóképpen »megszedjék magukat«? És kifizethetik sokan a »nagy pénzt« kocsijavításra, taxira, ügyvédi megbízásokra, de közben nem forr bennük a méreg az aránytalanságok miatt, és valamilyen úton-módon nem próbálják meg »visszarabolni« az elrablottat? Így a társadalom lassanként »rablók barlangjává« lesz (Mt 21,13), és a történelem végén „tele lesz a Föld zsaroló tanyákkal« (Zsolt 74,20). Ezek a törvényszerűségek elvitathatatlanok, és mindig érvényesülnek, hiszen »a zsarolás megbolondítja a bölcs embert is, és az elmét elveszti az ajándék« (Préd 7,7).” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1992/4., 262–263. o.)

Krisztus a mindennapokban: Hogyan végezzük a munkánkat

 ... a Biblia további kijelentéseinek fényében? Miért folytassanak a szellemi munkát végzők – ha lehetőségük van rá – fizikai munkát is?

1Thess 4,11–12 • „Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utánalássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek. Hogy a kívül valók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.”

Kol 3,23–24 • „Valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak, és nem embereknek; tudva, hogy ti az Úrtól veszitek az örökség jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.”

Mt 25,21 • „Az õ ura pedig mondta néki: Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.”

Péld 12,26 • „Drága kincse az embernek az ő szorgalma.”

(Pontosított fordítás szerint.)

Péld 31,13. 25. 27 • „Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel, kedvvel… Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak… Vigyáz a háza népe dolgára, és a restségnek étkét nem eszi.”


„Az arányos emberi jellem szépsége a személyes kötelességek lelkiismeretes végzéséből fejlődik ki. Ezért életünket hűség kell hogy jellemezze a legnagyobb és a legjelentéktelenebb dolgokban is. A kicsiny dolgokban való becsületesség, a hűség és szívélyesség sze­rény keretei között gyakorolva napfénnyel hinti be utunkat, és ha munkánkat a földön bevégeztük, akkor kitűnik majd, hogy minden hűséggel végzett, kicsiny feladat valahol jó hatást váltott ki, és hogy ez nem évül el soha többé!…

Minden kereszténynek kötelessége, hogy rendszerességre, alaposságra és gyorsaságra szoktassa magát. A lassú és kontár munkásnak nincs mentsége. Ha valaki mindig dolgozik, de soha nem készül el, ennek az az oka, hogy nem viszi bele szívét-lelkét a munkába. A lassú, rossz hatásfokkal dolgozó embernek be kell látnia, hogy e hibáján változtatni kell. Fordítson nagy gondot az időbeosztásra, hogy idejét a legeredményesebben használhassa fel. Egyesek ügyes és módszeres munkával öt óra alatt elvégzik azt, amit mások csak tíz óra elteltével. Egyesek állandóan dolgoznak a háztartásukban…, mert nem jól osztják be az idejüket. Lassan, pepecselve, sok munkával keveset végeznek.

Mindenki, aki akar, megszabadulhat nehézkességétől és idõtrabló, rossz szokásaitól. Dolgozzunk határozott céllal! Állapítsuk meg, hogy mennyi időre van szükség egy adott feladathoz. Azután feszítsük meg minden erőnket, hogy a megállapított időn belül elvégezzük a munkát! Parancsolni lehet a kéznek, hogy mozogjon fürgébben… Azok az emberek, akik nem határozzák el céltudatosan, hogy változtatnak a munka-módszereiken, a megszokások rabjai lehetnek, mégpedig a rossz szokásoké. Képességeik fejlesztésével pedig a legjobb munkásokká válhatnának.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 519. o.; Krisztus példázatai, 237–238. o.)

Világosan láthatjuk e sorokból, hogy a szorgalom távolról sem csupán a kezek, vagy megváltoztathatatlan, velünk született adottságok dolga. A szív, a lélek elszántságával – mondhatjuk így is: hit által – a kedvezőtlen állapot és szokások gyökeresen megváltozhatnak. Végül is jellem kérdése tehát, hogy milyenekké válunk. A szorgalmas embernek az esze és a szíve éppúgy dolgozik, mint a keze, mégpedig teljesítőképessége legmagasabb szintjén.

„A fizikai munka gyakorlása nélkülözhetetlenül fontos az egészséghez és a testi fejlődéshez. Másrészt pedig a kétkezi munkavégzés során az ügyesség, gondosság és gyorsaság elsajátítása az egészséges szellemi és jellembeli fejlődés pótolhatatlan eszköze…

A csupán könyvekből származó műveltség felületes gondolkodást eredményez. A gyakorlati munka pontos megfigyelést igényel, és megköveteli az önálló gondolkodást…

A fizikai munkát általában hanyagul, meggondolatlanul és kifogásolható módon végzik… rendszerint kénytelenségből, és nem saját választásból. A munkás nem szívvel-lélekkel dolgozik, s ennek következtében nem tudja kivívni a megbecsülést sem önmaga, sem mások előtt. A fizikai munkára való nevelés célja az, hogy ezt a helytelenséget megszüntessük… Ne csak a helyes munkamódszereket sajátíttassuk el a gyermekekkel és a fiatalokkal, hanem azt az igyekezetet is fel kell kelteni bennük, hogy mindenben tökéletesítsék magukat. Legyen céljuk, hogy munkájukat annyira tökéletesítsék, amennyire csak az emberi értelem és a kéz erre képes. Az ilyen nevelés az ifjúságot a munka uraivá, nem pedig annak rabszolgáivá teszi… Akik a legegyszerűbb munkában is tudományt látnak, azok annak nemes és szép oldalát is felfedezik, és örömet találnak pontos és hűséges elvégzésében.”

(Ellen G. White: Nevelés / Előtted az élet, 237–238. o.)

Krisztus a mindennapokban: Lustaság és kényelem

 

Hogyan óv bennünket a Biblia a lustaságtól és a kényelemszeretettől?

Péld 6,9–11 • „Ó, te rest, meddig fekszel? Mikor kelsz fel a te álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kézösszefonás, hogy pihenjek, és így jön el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a pajzsos férfiú!”

Péld 18,9 • „Aki lágyan viseli magát az ő dolgában, testvére annak, aki tönkretesz.” Péld 20,4 • „A hideg miatt nem szánt a rest; aratni akar majd, de nem lesz mit.”

2Thess 3,10–12 • „Amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.”

1Tim 5,14/b • „… semminemű alkalmat se adjanak az ellenségnek a szidalmazásra.”

Itt található az igei alapja a közmondássá lett kijelentésnek, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Azonban figyeljük meg, pontosan hogyan is hangzik: „aki nem akar dolgozni…” Ha tehát valakit súlyos betegség, idős kor vagy más egyéb elfogadható körülmény nem gátol, egészsége, ereje van, csak egyszerűen nem akar dolgozni, azokra vonatkozik a határozott apostoli kijelentés.

„Szegény ez a testvér, és mindig is a társadalom terhe marad, hacsak el nem fogadja Istentől kapott kiváltságát, és férfiúvá nem válik. Bárki találhat munkát, aki igazán keres, de ha figyelmetlen és nemtörődöm, azok kapkodják el orra elől az állásokat, akik tevékenyebbek. Istennek nem az a szándéka, testvérem, hogy nyomorban élj… Sokan nyernének vele, ha elcserélhetnék gazdagságukat testi erőddel. Ha cserélhetnének veled, akkor szellemi és testi erejük serény felhasználásával rövidesen ki is verekednék magukat az ínségből, és nem tartoznának semmivel senkinek. A körülmények nem azért látszanak ellened lenni, mert Isten neheztel rád valamiért, hanem mert nem használod az erőt, amit adott. Nem szándéka az, hogy tétlenségtől rozsdásodjanak képességeid, hanem hogy a használatban erősödjenek meg.

A vallás, amely követőjének tartod magad, ugyanúgy megköveteli, hogy hat napot munkára fordíts, mint azt, hogy szombatonként gyülekezetbe járj… Órákat, napokat, sőt heteket hagysz

 el­folyni anélkül, hogy bármit is elvégeznél… Isten ügyére hozol szégyent, ha megengeded magadnak a semmittevést, és adósságok halmozásával tartod el családodat… Ha kell, kelj fel még napfelkelte előtt. Tégy eleget minden ígéretednek, hacsak betegség nem sújt. Jobb, ha megtagadod magadtól a betevő falatot és az alvást, minthogy másoknak adós maradj… A szorgosak és igyekvők nemcsak magukat boldogítják, de nagyban hozzájárulnak mások boldogságához is. A rendezett anyagi helyzetet és kényelmet rendszerint csak szorgos munka árán érjük el. Cselekvő igyekezetre van szükséged. Ezt jelzi arcod minden vonása, elméd minden képessége… Nem akarod kenyeredet arcod verítékével megkeresni, pedig ez Isten utasítása. Ne hagyd félbe, amihez hozzáfogtál. Neveld magad rendszeretővé. Rend a lelke mindennek. Ne fogj egyszerre több munkába, hanem amit megkezdtél, jól végezd, és fejezd be, mielőtt másba fognál… Aki csak kicsit is istenfélőnek tartja magát, annak ékesítenie kell e hitet, nem pedig arra adni alkalmat, hogy meggondolatlan tettei miatt káromolják azt. »Ne tartozzatok senkinek semmivel« – mondja az apostol. Fivérem, most kellene megragadnod az alkalmat, és lustaságodat lerázva jóvátenned az elmúltakat. Hadd lássa a világ, hogy az igazság új életet lehelt beléd… A kényelemszerető lelkeket el fogja nyelni az általános romlás.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, V., 131–133. o.)

Krisztus a mindennapokban: Hogyan óv bennünket a Szentírás a munkánk túlhajszolásától

 Hogyan óv bennünket a Szentírás a másik véglettől, a munkánk túlhajszolásától és erőnk kimerítésétől? Milyen okai lehetnek ennek?

Préd 4,6 • „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két marok teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.”

Zsolt 127,2 • „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget.”

Mt 6,25. 31–33 • „Azért mondom néktek: ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet?… Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: mit együnk, mit igyunk vagy mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Isten országát és az Õ igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.”

1Tim 6,9–10 • „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal.”

Lk 12,15 • „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővelkedésben van az embernek az ő élete.”

„Sokan valóságos munkalázban töltik el egész életüket. Nem hagynak semmi helyet a lelki nyugalomnak, más irányú szellemi-lelki tevékenységnek és a családi, felebaráti kapcsolatok ápolásának, sőt Isten dolgainak – a személyes igekutatásnak, áhítatnak és szeretetszolgálatnak – sem. A hétköznapokban szinte semmit sem tudnak tenni rengeteg munkájukon kívül, és szinte elájulnak a fáradtságtól, amikor végre leteszik munkájukat. Szombaton, noha ekkor nem dolgoznak, mégis fáradtak, mert a túlfeszített munka feszültségének megszűntével kitör rajtuk a kimerültség. Ezért sokszor (vagy éppen rendszeresen)még az istentiszteleteket is átalusszák. Így egész életüket elégetik egy önmagáért való, s így a valóságban értelmetlen, végsőkig hajszolt munka oltárán. Sokan mintha a gondolkodástól és mindennemű lelki erőfeszítés is a munkába menekülnének. Családtagjaikkal is alig váltanak szót, elsekélyesedik velük való kapcsolatuk is. Majdnem úgy robotolnak nap mint nap, mint a néma igásállatok, és így koptatják el egész életüket. Nemcsak nagyon sivár és értelmetlen az ilyen élet, hanem bűnös is. Isten nem erre teremtett minket. Még rosszabb, amikor örökös aggodalmaskodásból, az anyagiak emberi biztosítása céljából hajszolja magát valaki szüntelenül, s emiatt nem nyugszik sohasem. Ez hitetlenség, Jézus megállapítása szerint pedig egyenesen »pogány« magatartás. Úgy fél az élet gondjaitól az ilyen ember, mintha soha nem is hallott volna a Teremtő, Fenntartó, rólunk szeretettel gondot viselő Istenről, akinek könnyű és egyszerű ellátni minket minden szükségessel, bármilyen körülmények között is, ha bízunk benne és igényt tartunk a segítségére.” 

(Vankó Zsuzsa: Reformáció gyakorlati életünkben, Időszerű Biblia-tanulmányok, 1999, 132–133. o.)

„A Biblia senkit sem ítél el a gazdagságáért, ha becsületesen jutott ahhoz. Nem a pénz, hanem a pénz szeretete minden rossznak a gyökere. Isten ad az embernek erőt a gazdagság megszerzéséhez, és annak a kezében, aki Isten sáfáraként cselekedve anyagi javait önzetlenül használja, a gazdagság áldás mind a gazdagnak, mind a világnak. De sokan, akiket a földi kincsek iránti érdeklődésük annyira leköt, hogy érzéketlenné válnak Isten követelményeivel és embertársaik szükségleteivel szemben, gazdagságukat saját felmagasztalásuk eszközének tartják. Házhoz házat, földhöz földet halmoznak, otthonukat megtöltik luxustárgyakkal, miközben körülöttük emberek nyomorognak és vétkeznek, betegeskednek és meghalnak. Akik így önző módon csak önmaguknak szolgálnak, nem Isten tulajdonságait fejlesztik ki magukban, hanem a gonoszét. Ezeknek az embereknek szükségük van az evangéliumra. Tekintetüket az anyagi dolgok hiábavalóságáról az el nem múló gazdagság értékei felé kell irányítani. Meg kell tanulniuk az adakozás örömét, és hogy milyen áldás Isten munkatársának lenni…

A pénz csak akkor ér többet a homoknál, ha életszükségletek megteremtésére, mások áldására és Krisztus ügye elõbbrevitelére használjuk fel. A felhalmozott vagyon nem csak haszontalan, de átok is: lélek számára állított csapda, amely kiöli az emberből a mennyei kincsekhez való ragaszkodást. Az ilyen vagyon az, amely felhasználatlan talentumokról és elmulasztott alkalmakról tanúskodik majd az ítélet napján, és elmarasztalja tulajdonosát.” (Ellen

G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 144–145. o.; Krisztus példázatai, 243. o.)

Krisztus a mindennapokban: A munkavégzés mint erkölcsi kötelességünk

Micsoda marad meg az embernek minden munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel munkálkodott a nap alatt?” (Préd 2,23)

Dn 2,34–35 • „Nézted, amíg egy kő leszakadt kéz érintése nélkül, és ledöntötte azt a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta azokat. Akkor eggyé zúzódott a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és olyanok lettek, mint a nyári szérűn a polyva, és felkapta azokat a szél, és helyüket sem találták azoknak. Az a kő pedig, amely leütötte a szobrot, nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet.”

Hab 2,13–14 • „Avagy íme nem a Seregek Urától van-e ez, hogy a népek tűznek építenek, és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak? Mert az Úr dicsőségének ismeretével betelik a föld, amiképpen a folyamok megtöltik a tengert.”

Zsolt 90,17/b • „A mi kezünk munkáját tedd állandóvá nékünk, a mi kezünk munkáját tedd állandóvá!”

Jn 6,27 • „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre…”

Ésa 13,12 • „Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál.”

Zak 9,16 • „Megsegíti őket az Úr, az ő Istenük ama napon, mint az Ő népének nyáját, és mint koronakövek ragyognak az ő földjén.”

Láthattuk az előző kérdéseknél, hogy a Biblia egyértelműen felszólít a gondos, szorgalmas és lelkiismeretes munkavégzésre mint erkölcsi kötelességünkre, a jellemfejlődésünk fontos eszközére, illetve a keresztény bizonyságtételünk elengedhetetlen hátterére. Ugyanakkor nem hallgatja el azt sem, hogy mi lesz a végső sorsa mindannak, amit itt, ezen a világon létrehozunk. A bibliai próféciák határozott választ adnak Salamon kérdésére: az ember munkájából „…semmi, de semmi nem marad fenn. Vajon miért nem? Miért nem maradnak fenn a történelem impozáns építményei, a kultúra legjelesebb alkotásai és a civilizáció nagy teljesítményei? Azért, mert mindegyik a bűn szennyétől fertőzött. Azért, mert itt a földön mindent áthatott a rossz jelenléte. Azért, mert a legszebb építményből is »a kő kiált a falból« (Hab 2,11). Ha az elemek, szerkezetek, papírlapok, szobrok és festmények beszélni tudnának, valamennyi számot adhatna történelmének sok-sok viszontagságáról, a létrejöttét végigkísérő hazugságok, csalások, vétkek folyamatáról. A földet »tűzözön« (2Pt 3,7. 12) kell hogy megtisztítsa, helyet készítve majd az olyan világnak, melyben »igazság lakozik« (uo. 13. vers).” (Reisinger János: A Biblia első vázlatpróféciája – Merre tart a történelem? IV., Jó Hír, 1990/4., 295. o.)

Mózes nevezetes imádsága végén azt kéri, hogy legyen állandó, maradandó a keze munkája, az, amiért fáradozik. Milyen munka tehát az, aminek az eredménye, gyümölcse a tüz­özönt is túléli?

„A Biblia szerint világunkban egyetlen maradandó érték létezik: az önzéséből kigyógyult, szeretetteljes emberi jellem. Ez azért maradandó, mert Isten az ilyen embereket támasztja fel az örök életre. A földi élet erényeiből, teljesítményeiből sok minden »megég«, ami »fa, széna, pozdorja« (1Kor 3,12–13). Csupán az »arany, ezüst, drágakő« marad meg, azaz a hit által végrehajtott jó cselekedetek, melyek az igaz jellemhez vezettek… A legnagyobb, az egyedül maradandó érték Isten és a zsoltáríró szemében: a kegyelem által megváltozott, önzőből önzetlenné vált ember.” (Reisinger János: Életösszegzés kérésekkel – A

90. zsoltár. In Zsoltárok világa, 94. o.)

Mindezek ismeretében áll előttünk az igazán nagy feladat: megtalálni az érzékeny határvonalat nemcsak a restség és a munkamánia, de a „tűznek építő” világi munka és „kezünk állandó munkája” – a jellemünk megváltozásáért és a mások életének megjobbításáért, és ezáltal megtartásáért tett erőfeszítéseink – között is…

„Jézus vidáman és tapintatosan végezte munkáját. Sok türelemre és lelkiségre van szükségünk ahhoz, hogy a Biblia vallását behozzuk az otthoni életbe és a munkahelyre, hogy elviseljük a világi ügyek okozta megterhelést, és szemünket mégis egyedül Isten dicsőségére szegezzük. Krisztus ezen a ponton segít. Sohasem volt annyira elfoglalva a világi gondokkal, hogy ne lett volna ar-ra ideje, hogy törődjön a mennyei dolgokkal… Jézus igyekezett megtörni azt az ámító varázst, mely az embert a földi dolgokhoz láncolja. Az evilági dolgokat igazi helyükre tette, s alárendelte az örök érdekeknek, de nem becsülte le fontosságukat. Azt tanította, hogy a menny és a föld együvé tartozik, és az isteni igazság ismerete felkészíti az embert a mindennapi élet kötelességeinek jobb teljesítésére.” (Ellen G. White: Jézus élete, 52–53., 202. o.)

Krisztus a mindennapokban: Áldozatkész lelkület

 Miben több az áldozatkész lelkület a rendszeres, megszokott szolgálatnál vagy adakozásnál?

Lk 21,1–4 • „És mikor feltekintett, látta, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe. Látott pedig egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért vetett. És mondta: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vetett. Mert mindezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz, ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, odavetette.”

„Az önmegtagadás és önfeláldozás már-már elfelejtett lelkületét kevesen gyakorolják. Jézus igazi követőjét azonban egyedül ez a lelkület mozgathatja. A Mester példát adott nekünk… Azoknak, akik a Mester követőinek vallják magukat… azzal a pontossággal, szaktudással, tapintattal és bölcsességgel kell dolgozniuk, mint amilyet a tökéletesség Istene a földi szenthely építésekor előírt… Az Istennek való odaszentelődést és az áldozatkész lelkületet kell az elfogadható szolgálat legelső feltételeinek tekinteni. Isten azt akarja, hogy az önzés egyetlen szála se szövődjék bele művébe.” (Ellen G. White: Szemelvények, II., 163–164. o.)

Nagyon szemléletes az evangéliumi történet a kétféle adakozásról. Károlyi Gáspár a tanulság kidomborítása érdekében két különböző szóval adja vissza ugyanazt kifejezést (a görögben „balló”, azaz „dobni, elhelyezni”): „a gazdagok hányják” ajándékaikat, a szegény asszony „két fillért vetett”.

Ám a gazdagok az ajándékaikat a fölöslegükből, a maradékból ajánlják fel. Akik adják, meg sem érzik a hiányát, de úgy adakoznak, hogy mások is lássák: nem kis összegről van szó. Ugyanakkor Istennek szánt felajánlásuk milyen ellentmondásos, hiszen maradékból, feleslegből még barátainknak sem rendezünk vendégséget!

Lemondás és áldozat nélkül szolgálni, adni annyi, mintha csak szívességet tennénk Istennek. A mennyei nyilvántartásoknak – e példázat szerint – az indíték feljegyzése mellett létezik egy másik megjegyzés rovata is. Mihez képest adott? Mennyiből él ő – Isten kegyelméből –, és mennyire van érzékenysége, szeme, szíve Isten akaratát cselekedni javaival. Felajánlottaink megnyugtathatják a lelkiismeretünket, és – kellő alázat hiányában – tekintélyt vívhatnak ki számunkra embertársaink előtt, de mi egy végső, nagy elszámolásra készülünk Jézus előtt, és lehet, hogy csak egyetlen kérdése lesz: „Én érted haltam meg… Én mindent érted hagytam el… A súlyos keresztet már vittem helyetted… Te mit adsz…, mit hagysz el…, mit tűrsz el értem?” (Hitünk énekei, 190.)

Mennyire más képet láthatunk az özvegy esetében! A Jézus korában a zsidók által használt legkisebb pénzérmét (mai érmék – mekkora szegénységben élhetett!) adta Istennek. „Mindenkinél többet adott” – minősítette a jelenetet Krisztus, mert szívből való áldozatot adott, amikor „szegénységéből minden vagyonát, amije volt, odavetette”.

Különbözőek vagyunk, különbözőek az adottságaink és a lehetőségeink, ezért Atyánk személyre szabott üdvtervet készített mindannyiunk számára. Azonban a lecke, amit meg kell tanulnunk, mindannyiunk számára ugyanaz. Végső győzelmünk – Jézus tanítása szerint – csupán az áldozat isteni eszméjének megértésén és megélésén múlik.