Laudate Deum - Az új világrend és a vasárnapi törvények előszele

 

Örökkévaló evangélium: A misszió üzenete

 Jel 14:6-7. És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/ 

 Az egész Szentírásban ez az egyetlen hely, ahol az „örökkévaló” és az „evangélium” szó összekapcsolódik. Az evangélium a kegyelem jó híre, amit Jézus mindenki számára felajánlott. Eljött a világba, hogy bemutassa Isten kegyelmét és igazságát. (Jn 1:14. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. /RÚF/) Bűntelen életet élt, bűntelenül halt meg a kereszten, mint helyettes áldozat, viselve a mi bűneink büntetését. [Ézs 53:4-5. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. (5) Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. /RÚF/ (1Pt 3:18.) Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. /RÚF/] Ezután feltámadt, visszatért a mennyekbe, az Atya felmagasztalta, ma pedig közbenjár értünk a mennyei szentélyben. (ApCsel 2:33. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. /RÚF/ Zsid 7:25. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük. /RÚF/ Jel 1:18. és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. /RÚF/) Nemsokára visszatér, hogy beváltsa legnagyobb ígéretét: megjelenik hatalomban és dicsőséggel, majd a millennium után megalapítja Isten országát a földön. [Jn 14:1-4. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. (4) Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat. /RÚF/ ApCsel 1:11. akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. /RÚF/ Jel 21:1-4. És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. (2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyaszszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, (4) és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/] 

 Ezek az örökkévaló evangélium alapvető tartalmi elemei. Figyelemre méltó, hogy az üzenet örökkévaló. Egyetlen evangélium menthet csak meg bennünket, ami ugyanaz marad, míg Isten missziója be nem teljesedik. Sosem lesz másik evangélium. Hamis tanítások és tévhitek jönnek és mennek (Ef 4:14. hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; /RÚF/), de a megváltás üzenete, az örökkévaló evangélium nem változik soha. Aki hisz benne és engedelmességgel megéli azt, jutalmat nyer. (5Móz 5:33.) Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt nektek Istenetek, az Úr, hogy élhessetek, jó dolgotok legyen, és hosszú ideig lakhassatok azon a földön, amelyet birtokba vesztek. /RÚF/ (Róm 2:6.) Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni /RÚF/) 

 Ugyanazt a megbízást kapjuk mi is, mint az első tanítványok. Folytatnunk kell a tanítvánnyá tevés munkáját Krisztusért. Csakhogy milyen tanítványokról van itt szó? Jó, őszinte, teljesen odaszentelt életű, szerető emberekről? Ezek a tulajdonságok alapvetőek, de nem elég csak ezt hangsúlyozni. A tanítvánnyá tevés minden bibliai elemére figyelemmel kell lennünk [Lk 9:23. Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! /RÚF/ (Jn 13:34-35). Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! (35) Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. /RÚF/ (2Kor 5:17.) Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. /RÚF/], a végső célt tartva szemünk előtt: hogy készen álljunk és másokat is felkészítsünk Mesterünk, Jézus Krisztus második eljövetelére. 

 „Az ítélet hirdetése [Jel 14:6-7 És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/] olyan üzenet, amely Krisztus visszajövetelének közelségét jelenti be. Ez az örökkévaló evangélium. Így Krisztus második adventjének hirdetése, a közelségének bejelentése láthatóan lényeges része az evangélium üzenetének”. (Ellen G. White: Christ Object Lessons. 227-228./old.)

A hűtlen pásztorokat elsöprő harag

 „Előhívom ellene minden hegyem felől a fegyvert, ezt mondja az Úr Isten; egyiknek fegyvere a másik ellen lészen.” (Ezék 38,21)

„A gonoszok szívét átjárja a keserűség. De nem azt sajnálják, hogy elfeledkeztek Istenről és embertársaikról, hanem azt, hogy Isten győzött. Bűneik következményeit siratják, de gonoszságukat nem bánják meg. Minden követ megmozgatnának a győzelemért. 

A papság és az emberek belátják, hogy nem törekedtek az Istennel való kapcsolatra. Felismerik, hogy lázadtak az igaz és igazságos törvények szerzője ellen. A mennyei elvek semmibevételével a bűn, a viszály, a gyűlölet és a gonoszság ezer és ezer forrását fakasztották fel, mígnem a Föld egyetlen nagy harcmezővé, erkölcsi fertővé vált. Ez a kép tárul most azok elé, akik elvetették az igazságot és melengették a tévelygést. Nyelv nem tudja kifejezni, mennyire vágynak az engedetlenek és a hitehagyók arra, amit örökre elvesztettek – az örök életre. Azok, akiket képességeikért és ékesszólásukért bálványozott a világ, most valós megvilágításban látják ezeket. Felismerik, mit játszottak el törvényszegésükkel, és azok lábához esnek, akiknek a kitartását semmibe vették, kigúnyolták. Most beismerik, hogy Isten őket is szerette. Az emberek rájönnek arra, hogy be lettek csapva. Egymást vádolják romlásukért, de mindannyian egy emberként, elkeseredetten kárhoztatják a papokat. A hűtlen pásztorok tetszetős dolgokat prófétáltak. Hallgatóikat Isten törvényének semmibevételére biztatták, és arra, hogy üldözzék azokat, akik a törvényt szentnek tartják. Most ezek a tanítók kétségbeesetten beismerik a világ előtt, hogy félrevezették az embereket. A tömegek tombolnak a dühtől. »Elvesztünk! – kiáltják. – És ti okoztátok a pusztulásunkat!« Rátámadnak a hamis pásztorokra. Éppen azok, akik valamikor a legjobban csodálták őket, szórják rájuk a legszörnyűbb átkokat. Akik egykor babérkoszorút helyeztek vezetőik homlokára, most az elpusztításukra törnek. A kardokat, amelyekkel Isten népét akarták lemészárolni, rosszakaróik ellen fordítják. Mindenütt folyik a harc, és ömlik a vér.” (A nagy küzdelem, 654–656. o., Korszakok nyomában, 581–582. o.) Maranatha

A három személyű egy Isten

A Bibliában Isten missziójának frontvonalában és középpontjában is Jézus áll – Ő a megváltás egyetlen lehetősége. Krisztus maga tette egyértelművé: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6, ÚRK). Segít megértenünk a Szentháromság helyzetét is a misszióban.

Krisztus bármit tett, az mindig vagy a mennyei Atyától származott, vagy Őérte történt. (Jn 4:34.) Jézus ezt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját. /RÚF/ Jn 5:30. Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. /RÚF/ Jn 12:45. és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. /RÚF/) Azonban emlékeznünk kell rá, hogy missziója nem akkor kezdődött, amikor eljött a világunkba. Az Atyjától kapta, még a világ megalapítása előtt. ( Ef 1:4). Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/ (1Pt 1:20.) Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek /RÚF/) Isten már akkor elhatározta, hogy kinyújtja a kezét az emberiség felé, mielőtt a világ alapjait lefektette. Amikor Jézus belépett az emberi történelembe, azt azért tette, hogy végrehajtsa korábbi terveit. 

 Fiú teremtette a világot (Jn 1:3.) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. /RÚF/), és amikor „eljött az időnek teljessége” (Gal 4:4), Isten azzal nyilvánította ki a szeretetét, hogy elküldte közénk a Fiát. [Jn 3:16-17. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (17) Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. /RÚF/] A Fiú eljött, meghalt a kereszten és legyőzte a halált. Ekkor az Atya a Szentlelket küldte el hozzánk (Jn 14:26. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. /RÚF/ Jn 16:7. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok./RÚF/), hogy meggyőzze a világot [Jn 16:8-11. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. (9) A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; (10) az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; (11) az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. /RÚF/], ma pedig azzal folytatódik az Atya és a Fiú missziója, hogy a népét küldi és erősíti meg ugyanerre a feladatra. [Jn 16:13-14. Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. (14) Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. /RÚF/]

  Jn 20:21-22. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. (22) Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! /RÚF/

Habár a Szentháromság szó nem található meg a Bibliában, a missziócentrikus isteni hármasság bizonyítékairól számos helyen olvashatunk. Például feltámadása után Krisztus megjelent a tanítványoknak és megígérte nekik: „Azért én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel” (Lk 24:49, ÚRK). Az Istenség által vezetett misszió valóságát találjuk meg ebben az egy mondatban: Az Atya ígérete, a Fiú a biztosíték, hogy az ígéret beteljesedik, az eljövő Szentlélek pedig az ígéret tárgya. [Lk 3:16. János így válaszolt mindenkinek: Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket /RÚF/ ApCsel 1:4-5, 8. Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, (5) hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. (8) Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. /RÚF/] Megtanulhatjuk ebből, hogy a misszió nem a mienk, hanem a három személyű egy Istené. Ezért nem fog kudarcot vallani.

Az istenség megszánta az emberi nemzetséget, ezért az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösen határozták el a megváltási tervet. Ahhoz, hogy ez a terv teljes mértékben megvalósuljon, döntés született, hogy Krisztus, Isten egyszülött fia önmagát adja áldozatul a bűneinkért. Mivel is lehetne lemérni az Ő szeretetének mélységét? Isten úgy igazgatta a dolgokat, hogy az ember ne mondhassa, hogy az Úr tehetett volna többet is. Krisztussal együtt a rendelkezésünkre bocsátotta a menny összes erőforrását, hogy a megváltási tervből semmi se hiányozzon, amire szükség lenne az ember megváltása érdekében. Ez olyan szeretet, amelynek a csodálata kimondhatatlan hálával tölti be az emberi lelket. Ó, micsoda, semmihez sem fogható szeretet! Ennek a szeretetnek a csodálata tisztítja meg a lelket minden önzéstől, a tanítványt pedig önmegtagadáshoz vezeti, hogy vegye fel a keresztjét, és kövesse Megváltóját. – Counsels on Health, 222./old.

Isten, aki kezét nyújtja felénk

Isten a saját képére és hasonlatosságára alkotott minket, majd egy tökéletes világot adott nekünk. Azt szerette volna, ha tökéletes kapcsolatban élünk vele, olyanban, aminek középpontjában az Ő legértékesebb tulajdonsága, a szeretet található. Mivel a szeretetnek valódinak kell lennie, egy másik értékes ajándékot is adott: a szabad akaratot, hogy szabadon választhassuk meg az utat, amelyen járunk. Egyértelmű tanácsokkal is ellátta Ádámot és Évát annak veszélyéről és halálos következményéről, ami az engedetlenséggel jár. (1Móz 2:16-17). Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/) Sátán azonban megtévesztéssel győzte meg Évát, amikor elhitette vele, hogy minden rossz következmény nélkül ehet a jó és a gonosz tudásának a fájáról. Istennek ellentmondva azt állította, hogy „olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” (1Móz 3:5, ÚRK) 

Sajnos Éva úgy döntött, hogy eszik a gyümölcsből és ad Ádámnak is. A tökéletes teremtés ekkortól bűnnel szennyeződött. Ez a pillanat megváltoztatta Isten eredeti tervét és szándé- kát az újonnan teremtett földre vonatkozóan. A megváltás missziója, amelyet „a világ teremtetése előtt” (Ef 1:4) elhatározott, életbe lépett.  

1Móz 3:9-15. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? (10) Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. (11) Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? (12) Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. (13) Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem. (14) Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! (15) Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/  

Isten természetesen pontosan tudta, hol van az emberpár. A félelem hatása alá került Ádámnak és Évának látnia kellett, hogy mi is történik. Szükségük volt a szembesítésre, hogy megértsék bűnük szörnyű következményeit. Sátánt is le kellett győzni. Ennek érdekében Isten elkezdte bemutatni nekik a misszióját: a megváltás tervét [lásd 1Móz 3:14-15], az egyetlen reményt, amivel végül „megbékéltette magával a világot”. (2Kor 5:19) 

 Isten, mielőtt szembesíti az elbukott embereket a következményekkel és a békéltetés ígéretét adja, keresi őket. Ádámnak feltett kérdése a nyilvánvalóan reménytelen helyzetük ellenére két dolgot mutat: az ember bukott állapotát és Isten missziós természetét. Elveszettek vagyunk, végletesen Isten megváltására szorulva. Ő az, aki megtalál, hogy megmentsen bennünket és velünk legyen.

Isten, aki eggyé lett velünk

Az Ótestamentum elénk tárja, hogyan kezdte el a Teremtő megvalósítani a tervét egy népen keresztül, akiknek az volt a feladata, hogy bemutassák a világnak Uruk természetét és célját. Isten mindent a missziós stratégiája alapján cselekedett. Ézsaiás által elmondta: „…én vagyok az Isten, nincsen más; Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! Kezdettől fogva közöltem, hogy mi lesz a jövendő… Tanácsom megáll, és véghezviszem minden szándékomat” (Ézs 46:9-10, ÚRK) 

 Az Újszövetségben új dimenzióba lép Isten vágya, hogy az emberiséggel legyen. Jézus emberré válása, ami az Édenben még csak ígéret volt (1Móz 3:15. Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/), akkor valósággá vált.

Mt 1:18-23. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. (19) Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. (20) Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. (21) Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. (22) Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: (23) „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuelnek nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. /RÚF/

„Velünk az Isten” – Immánuel. Isten a népe között élt a szentély által, ekkor pedig közöttük lakozott a Názáreti Jézus fizikai valóságában. Jézus születésével Isten igen konkrét módon mutatta be vágyát, hogy velünk legyen természetében és küldetésében: Isten Fia teljesen emberi és teljesen isteni volt. Ő erősítette meg: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6, ÚRK) 

 Jn 1:14-18. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (15) János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. (16) Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. (17) Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/

Isten haladt előre a missziójában, majd Jézus által megjelent testben a népe között. Amikor látták „…az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14, ÚRK), beteljesedett az Ószövetség próféciája az isteni tervvel összhangban: eggyé vált velünk, mégpedig emberi testben. A misszió Istene folyamatosan véghez vitte céljait.  

 Jézus Krisztus öröktől fogva egy az Atyával, Ő „Isten képmása”, dicsőségének és fenségének testet öltése, „dicsőségének fényessége”. Azért jött le földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa nekünk. Lejött a bűn sötétségének világába, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát, és beteljesedjék a „velünk az Isten” ígéret. Ezért szólt ekképpen róla a jövendölés: „nevét Immánuelnek nevezik”.  

Mindig velünk lévő Isten

 Jézus élete és szolgálata Isten legfőbb kinyilatkoztatása. Három év alatt képes volt többet megmutatni magából, hogy ki is Ő valójában és miről szól a küldetése, mint korábban bármikor. Krisztus volt a tökéletes „képe a láthatatlan Istennek”, hogy „benne lakozzék az egész teljesség”, és „általa békéltessen meg mindent magával… vére által”. (Kol 1:15, 19- 20, ÚRK) Krisztusban feltárult Isten missziós természete. Maga Jézus jelentette ki: „Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10, ÚRK) 

  Jn 3:16. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/ Jézus szolgálatának későbbi részében, amikor közeledett életének utolsó hete, az emberiség végső sorsa volt a tét. A napok eseményei a múltban kijelentett reményteljes jövő elvárásaihoz kapcsolódtak. A húsvét ünnepe alatt – ami az egyiptomi elnyomásból való szabadulásra mutatott – Krisztus, a testté lett Isten feladta az életét, hogy megszabadítson bennünket a bűn rabságából. Pál ezt írja: „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”. (2Kor 5:21, ÚRK) 

  Mt 28:18-20. Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. (19) Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, (20) tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. /RÚF/ Krisztus halála része, de nem a vége volt a békéltetés folyamatának. Feltámadása által Jézus legyőzte a halált, és neki „adatott minden hatalom mennyen és földön”. (Mt 28:18) Ennek alapján bízta meg minden követőjét, hogy tegyenek tanítványokká másokat is: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. (Mt 28:20,)

 
Jézus határtalan irgalommal tekintett a világra, látva annak bukott állapotát. Felöltötte emberi alakját, hogy megérinthesse és felemelje az emberiséget. Azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Az emberi nyomorúság és szenvedés legmélyére hatolt, hogy ott megérintse az embert, e romlottságtól megfertőzött, a gonoszság miatt lealacsonyodott, a bűn miatt lezüllött és hitehagyásával Sátánnal egyesült lényt, és abban az állapotában, ahol az volt, kiemelje és maga mellé ültesse trónjára. Azonban megíratott Krisztusról, hogy „Nem pislog és meg nem reped”, és Ő elindult az önmegtagadás és önfeláldozás útján nekünk példát adva, hogy kövessük nyomdokát.

 Azért, hogy meg tudjuk keresni és visszahozni az elveszettet, hogy lelkeket tudjunk hozni a sötétségből a világosságra, Isten szeretetének napsütésébe, el kell fordulnunk önző kívánságainknak élésétől, Sátán „ajándékaitól” (vö. Mt 4:8-9), meg kell vetnünk a kényelmes életet, irtóznunk kell az önzéstől, és úgy dolgoznunk, ahogyan Jézus tette. Azzal bíztak meg bennünket, hogy keljünk útra, és hirdessük az evangéliumot minden teremténynek. Az elveszettek részére el kell hoznunk az örömhírt, hogy Krisztus meg tudja bocsátani bűneinket, megújíthatja emberi természetünket, igazsága tiszta ruháját adhatja ránk, jobbjára ültetheti a bűnöst, taníthatja és alkalmassá teheti arra, hogy Isten munkatársa legyen. – A keresztény nevelés alapjai, 199./old.

 Krisztus halála: Isten nagy szeretetének bizonyítéka, üdvösségünk záloga. A kereszténytől megvonni a keresztet annyit jelentene, mint kioltani a napot az égen. A kereszt közelebb visz bennünket Istenhez és kiengesztel vele. Az atyai szeretet gyöngéd részvétével tekint Isten az Fiának gyötrelmeire, amelyeket elszenvedett azért, hogy az embereket megmentse az örök haláltól. Bennünket pedig elfogad szeretett Fiában. A kereszt nélkül nem lehetne az embernek közössége az Atyával. Minden reménységünk benne gyökerezik. Róla sugárzik az Üdvözítő szeretetének fénye, és ha a bűnös a kereszt tövéből felnéz arra, aki megmentéséért meghalt, teljes örömmel örvendhet, mert bűnei megbocsáttattak. Hittel térdelve a kereszt alá, eléri azt a legmagasabb helyet, amelyet ember a földön elérhet. A kereszt által tudjuk, hogy az Atya végtelen szeretettel szeret bennünket. Csodálhatjuk-e, hogy Pál így kiáltott fel: „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” (Gal 6:14) Kiváltságunk, hogy dicsekedjünk a kereszttel; kiváltságunk, hogy magunkat teljesen átadjuk annak, aki önmagát odaadta érettünk. Arcunkon a Golgotáról áradó fény sugaraival mehetünk embertársaink közé, hogy közvetítsük a világosságot azok számára, akik még a sötétségben vergődnek. – Az apostolok története, 209-210./old.