Bizalom a nehéz időben

 Minden keresztény tapasztalt már csüggesztő körülményeket, tudja, mi a szenvedés, amikor azt kérdezi, mit tesz az Úr, vagy miért engedi meg ezt vagy azt az életében. Hasonlókat éltek át a zsoltárírók is, és isteni ihletés hatására lejegyezték a tapasztalataikat.

(Zsoltár 44:1-27.) A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye. (2) Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. (3) Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. (4) Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. (5) Te vagy királyom, ó, Isten! Parancsodra megszabadul Jákób. (6) Általad verjük le ellenségeinket, neved segítségével tiporjuk el támadóinkat. (7) Mert én nem az íjamban bízom, nem a fegyverem segít meg engem. (8) Te segítesz meg ellenségeinkkel szemben, gyűlölőinket te szégyeníted meg. (9) Istent dicsérjük mindennap, neved magasztaljuk örökké. (Szela.)

 (10) Mégis elvetettél, megszégyenítettél minket, nem vonultál ki seregeinkkel. (11) Megfutamítottál az ellenség előtt, gyűlölőink kifosztottak bennünket. (12) Odadobtál minket, mint vágójuhokat, és szétszórtál a népek közé. (13) Potom áron adtad el népedet, nem szabtál magas vételárat érte. (14) Gyalázatossá tettél szomszédaink előtt, gúnyol és csúfol környezetünk. (15) Szóbeszéd tárgyává tettél a népek között, fejüket csóválják miattunk a nemzetek. (16) Mindennap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat (17) a gyalázók és a káromlók szava miatt, az ellenség és a bosszúálló miatt. (18) Bár mindez ránk szakadt, nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet. (19) Szívünk nem szakadt el tőled, lépteink sem tértek le ösvényedről. (20) Pedig a sakálok tanyájára űztél minket, és a halál árnyékát borítottad ránk. (21) Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és idegen istenhez emeltük volna fel kezünket, (22) nem vette volna-e észre Isten? Hiszen ő ismeri a szívnek titkait. (23) Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. (24) Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! (25) Miért rejted el orcádat, miért felejted el nyomorúságunkat és ínségünket? (26) Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. (27) Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból! /RÚF/  

Zsoltárválasztás általában kizárólag a közösségi imáinkban kifejezett hangulatokat és szavakat tükrözi. Ez a szűkítés lehet annak a jele, hogy talán nem vagyunk képesek szembenézni az élet sötét valóságaival, esetleg kényelmetlenül érintenek. Talán néha úgy érezzük: Isten nem bánik velünk igazságosan, amikor szenvedés sújt le ránk, viszont nem tartjuk helyesnek, hogy hangot adjunk az efféle gondolatoknak az istentiszteleteken, sőt még egyéni imánkban sem. Vonakodásunk oda vezethet, hogy nem értjük meg az istentisztelet lényegét. Gyakran benne maradunk a saját érzelmeink általi megkötözöttségben, ha nem mondjuk el Istennek őszintén, nyíltan az érzéseinket és a nézeteinket imában. Így elzárkózunk a bizalomtól, amikor Istenhez fordulunk. Zsoltárokkal imádkozva biztosak lehetünk abban, hogy nem kell cenzúráznunk a saját szavainkat és az érzéseinket sem kell letagadnunk, amikor imádkozunk és istentiszteletet tartunk. A 44. zsoltár példának okáért segíthet a hívőknek szabadon és megfelelő módon kifejezni, hogy mit tapasztalnak, amikor ártatlanul szenvednek. A Zsoltárok imaként való elmondása segít az embernek tapasztalni a szólás szabadságát. Olyan szavakat ad az Ige, amelyek talán eszünkbe sem jutnának, vagy ki sem mernénk mondani azokat. „Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről: Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát” (Zsolt 44:19-20). Azonban figyeljük meg, hogyan kezdődik a 44. zsoltár! Az író arról beszél, milyen nagy dolgokat tett népéért Isten a múltban, tehát kifejezi: Istenben bízik, „nem az íjamban” (Zsolt 44:7, ÚRK). Ennek ellenére is érte baj a népet. A panaszok és sirámok listája hosszú, fájdalmas. Azonban mindeközben a zsoltáros Istenhez kiált szabadításért: „ments meg minket a te kegyelmedért” (Zsolt 44:27)! Vagyis a nehézségek között is tisztában van Isten létével és szeretetével.

"Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül, és kiszabadítja őket.” (Zsolt 34:8) Isten megbízza angyalait, hogy megvédjék választottait a veszedelemtől, „a dögvésztől, amely a homályban jár”, és „a döghaláltól, amely délben pusztít” (Zsolt 91:6). Számtalanszor beszéltek angyalok emberekkel, miként barát beszél a barátjával, és sokakat biztonságba helyeztek. Gyakran felemelte az angyalok bátorító szava a hűségeseket a csüggedésből, és magasabb rendű dolgokra irányította gondolataikat. Így vált lehetővé, hogy a hívők hitben láthatták a győzelmi koronát, a pálmaágakat, a fehér ruhákat és a győzők jutalmát: Isten ajándékát.

Az angyalok feladata: közeledni a szenvedőkhöz, megpróbáltakhoz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt. – (Az apostolok története, 153./old.)

Pál apostol ékesen tesz bizonyságot arról, hogy Isten milyen túláradóan gondoskodik minden megkísértett lélekről. Isten így bátorította: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” A menny megpróbált szolgája hálával és bizalommal mondta erre: „Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:9-10) – (Próféták és királyok, 386-387./old.)

Taníts minket imádkozni!

 „Egyszer, amikor egy helyen imádkozott, miután befejezte, azt mondta neki egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait!” (Lk 11:1, ÚRK) 

 Bizonyos keresztények között elterjedt nézet, miszerint csak a spontán, nem előre betanult imádság az igazi. Jézus tanítványai különleges áldásban részesültek, amikor kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Isten a Biblia közepébe helyezte A zsoltárok könyvét, egy imakönyvet, nemcsak azért, hogy bemutassa, miként imádkozott ókori népe, hanem ezzel bennünket is imádkozni tanít.

 A Zsoltárok kezdettől fogva formálták Isten népének – és így Jézusnak is – az imádságait. (1Krón 16:7, 9. Azon a napon bízta meg először Dávid Ászáfot és annak rokonságát, hogy magasztalják az Urat. (9) Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! /RÚF/ Neh 12:8. A léviták pedig ezek voltak: Jésúa, Binnúj és Kadmíél, Sérébjá, Jehúdá és Mattanjá, aki hozzátartozóival együtt a magasztaló éneklés vezetője volt. /RÚF/ Mt 27:46. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? /RÚF/ Ef 5:19. mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, /RÚF/]

 Isten népe az életútján haladt előre és fejlődött vele való kapcsolatában. Észben kell tartanunk, hogy ezek imádságok, és ilyen szempontból felbecsülhetetlen értéket képeznek, nemcsak a teológiai látás szempontjából, hanem azért is, mert gazdagítják és formálják egyéni, valamint közösségi imaéletünket.

 A Zsoltárokat imádkozva sok hívő rendszeres és gazdagító imaéletet alakított ki, tartott fenn.

 A mindennapi ima oly szükséges a kegyelemben való növekedéshez, a lelki élethez, mint a táplálék a testi egészség fenntartásához. Emelkedjünk fel gyakran imában Istenhez. Ha gondolataink elterelődnének, uralnunk kell azokat; a kitartó törekvés végül eredményre vezet, és később élvezetünkké válik az imádság. Krisztustól távol egy pillanatig sem érezhetjük magunkat biztonságban. Jelenlétét minden egyes lépésünknél biztosíthatjuk, de csak úgy, ha az általa kitűzött feltételeknek eleget teszünk. Legyen a hit a legfőbb dolog az életünkben. Minden egyéb ügy ennek legyen alárendelve. Minden testi, lelki és szellemi erőnket a keresztény küzdelembe kell beállítanunk. Ha erőt és kegyelmet kérve Krisztusra tekintünk, akkor olyan bizonyos lesz a győzelmünk, mint amilyen biztos, hogy Jézus meghalt értünk. – Megszentelt élet, 93./old.

 Krisztus azért jött el a világra, hogy megmentse, és a végtelen Istenhez vezesse a bukott embert. Jézus követői legyenek a világosság közvetítői. Istennel fenntartott közösségben adják tovább a mennytől kapott áldásokat a sötétségben és tévedések közt veszteglőknek. Énókot nem szennyezte be korának bűnözöne, miért szennyeződnénk hát be ma? Nekünk is, akárcsak Mesterünknek, szánnunk kell a szenvedő emberiséget, bőkezűen figyelembe kell vennünk a szerencsétlenek, ínséget szenvedők, kétségbeesettek érzéseit és szükségleteit. Akik valóban keresztények, azok igyekeznek jót tenni másokkal, s egyúttal úgy irányítják a beszédüket és a viselkedésüket, hogy fenn tudják tartani megszentelt békességüket. Isten elvárja tőlünk, hogy váljunk Üdvözítőnkhöz hasonló emberekké, viseljük magunkon a képmását, és kövessük életpéldáját. Az önzés és a világ szeretete nem a keresztény fa gyümölcse. Senki sem élhet kizárólag önmagának, mert azzal lemond Isten támogatásáról. – Bizonyságtételek, 5. köt., 113./old.

 A kísértések, melyeknek napjában ki vagyunk téve, szükségessé teszik az imát. Hogy Isten ereje – hit által – megtartson minket, óhajaink folyton-folyvást emelkedjenek fel csöndes fohászban segítségért, világosságért, erőért és tudásért… Kétféle életet kell élnünk: a gondolkodás és a cselekvés életét, a csöndes fohászkodás és a becsületes munka életét… A léleknek, mely napi komoly imával Istenhez folyamodik erőért, támaszért, képességért, nemes céljai lesznek, világosan fölfogja az igazságot és kötelességét (magasak lesznek a céljai), s folyvást éhezni és szomjazni fogja az igaz, szent életet. Az Istennel való kapcsolat fenntartásával képesek leszünk rá, hogy másokkal érintkezve szívünkben honoló fényt, békét, nyugalmat árasszunk rájuk, s a tántoríthatatlan hűség példáját állítsuk eléjük a végzett munkánkkal. – Bizonyságtételek, 4. köt., 459./old.

Erőteljes imaígéretek

 

Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” (2Kor 1:20). 

 „Ragadják meg ígéreteit, mint az élet fájának leveleit: »Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem« (Jn 6:37). Amikor hozzá fordulsz, hidd el, hogy Ő elfogad, mert megígérte. Míg ezt teszed, nem pusztulhatsz el, soha” (A nagy Orvos lábnyomán.EGW).

„… nincs semmitek, mert nem kéritek.” (Jak 4:2)„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16:24, a kiemelés tőlünk származik). 

Isten tervét képezi az is, hogy a hittel elmondott imánkra válaszként megadja azt, amit kérés nélkül nem árasztott volna reánk.” (A nagy küzdelem.EGW)

Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.” (Jn15:7) 

„Ha vágyunk arra, hogy megismerjük akaratát, ígérete nekünk is szól.” (Jézus élete. EGW.) 

Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” (Mk 10:27)

„Természeti lehetetlenségek nem akadályozhatják a Megváltó munkáját.” (Jézus élete. EGW) 

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének” (Jak 5:16)

„Sátánnak jobban kell rettegnie, ha akár a legszerényebb lélek a mennyhez folyamodik, mint kormányok rendeleteitől vagy királyok törvényeitől.” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 82. o.).

 Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20:29)

„Attól nem kell félnünk, hogy az Úr figyelmen kívül hagyja népe imáját. Az a veszély azonban fennáll, hogy a kísértésekben és próbákban elcsüggedve felhagyunk az imádkozással.” (Krisztus példázatai. EGW.) 

„Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.” (2Krón 16:9)

„Trónja becsülete múlik szava beváltásán” (Krisztus példázatai.EGW)

„Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.” (2Pt 1:3-4) 

„De megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón 7:14) 

„Amíg az egyház megelégszik a kis dolgokkal, addig alkalmatlan Isten nagy dolgainak befogadására.” (Home Missionary, 1893. november 1.)

 „Kérjetek esőt az Úrtól a tavaszi eső idején! Az Úr alkot viharfelhőket, ő ad záporesőt és mezei növényeket mindenkinek.” (Zak 10:1)

„A Szentléleknek az egyházra való kitöltésére eljövendő eseményként tekintünk, de az egyház kiváltsága, hogy már most rendelkezzen vele. Keresd, imádkozz érte, higgy benne! Szükségünk van Reá és a menny várja, hogy adhassa!” (The Review and Herald, 1895. március 19.).

 És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (Mt 21:22)

„Az ima és a hit megvalósítja azt, amire a földön semmilyen hatalom nem képes.” (A nagy Orvos lábnyomán EGW)

Imára hívás

 

A Föld történetének utolsó pillanatait éljük. Jézus visszatérése küszöbön áll, és nekünk készen kell állnunk. A halogatás a felkészülésben nem lehet opció. Ha igazán szereted Jézust, és vágysz a visszatérésére, akkor most van itt az ideje a felkészülésnek. Ahogy Zsid 3:15 sürget: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket.” 

Gyakran beszélgetünk a második eljövetelről és az újjászületés, Jézus szeretetének és az evangélium terjesztésének fontosságáról. Azonban könnyen elvonja figyelmünket a mindennapi élet és más prioritások. Sátán stratégiája az, hogy annyira lefoglaljon bennünket, hogy szem elől tévesszük ezeket a jelentőségteljes időket, és elmulasszuk a felkészülést. Ez egy kritikus időszak, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy más prioritásaink legyenek. Most, van itt leginkább az ideje, hogy felkészüljünk!

 Emlékezzünk vissza Jézus útjára, amikor a tanítványaival haladt Jeruzsálem felé. Előre figyelmeztette őket közelgő halálára, és ezt az üzenetet már három éve megosztotta velük. Annak ellenére, hogy hallották Őt, a tanítványok nem értették meg, mivel a kényelem, a hatalom és a római uralom alóli felszabadulás gondolataival voltak elfoglalva. Nem értették meg Jézus valódi üzenetét. 

Hasonlóképpen lehetséges az, hogy hiába járunk gyülekezetbe és olvassuk a Bibliát, mégsem értjük meg igazán Isten üzenetét? A tanítványokhoz hasonlóan mi is csak azt halljuk, amit hallani akarunk? Jézus üzenete világos: „Nagyon hamar eljövök.” Mégis gyakran imádkozunk világi gondokért, figyelmen kívül hagyva az Ő üzenetének sürgető voltát. 

Jézus hangsúlyozza, hogy most nem a világi dolgok előnybe helyezésének, hanem a végső válságra való felkészülésnek az ideje van. Az utolsó események idején élünk; tanúi vagyunk a próféciák beteljesedésének. Mégis, a figyelmünk gyakran másra irányul. 

Az Olajfák hegyén a tanítványok Jeruzsálem pompáját csodálták, mit sem sejtve Jézusnak a templom pusztulásáról szóló próféciájáról. Ez elképzelhetetlen volt számukra; a templom lerombolása a nemzetük és a világ végét jelentette számukra. Jézust ezekről az eseményekről és a világ végének jeleiről kérdezték (Mt 24:3). 

 Jézus nem a fizikai jelekkel, például földrengésekkel vagy háborúkkal kezdte. Az éberségre való figyelmeztetéssel kezdte, és azzal a sürgető kéréssel fejezte be, hogy figyeljünk és imádkozzunk. A végidőt úgy írta le, mint szaporodó válságokat, amelyek a szülési fájdalmakhoz hasonlítanak, és amelyek elborítják az emberek szívét és elméjét. 

Hamis messiásokat, hamis prófétákat és hamis tanokat jövendölt meg, egy olyan válságot, amelyhez foghatót a Föld történelmében még senki nem látott. A vég azonban csak azt követően jön el, hogy az evangélium minden nemzethez eljutott. Ezután arra buzdította őket, hogy álljanak készen.

 Tehát, hogyan készüljünk? 

Óvakodnunk kell a hamis tanításoktól, mivel még a legelkötelezettebbeket is be lehet csapni. A Sátán még a kiválasztottakat is megpróbálja megtéveszteni. Kik azok? Téged, engem, azokat, akik olvassák a Bibliájukat, azokat, akik minden szombaton a gyülekezet padjaiban ülnek, azokat, akik a szerda esti bibliaórán éneklik a dicsőítő énekeket. Mit kellene tehát tennünk? Jézus azt mondja: „Legyetek óvatosak, figyeljetek és imádkozzatok.” 

Az ellenállóképesség titka az ima és Isten Igéje. Amikor Jézus szembeszállt Sátán kísértéseivel, a Szentírással válaszolt. A hazugságokkal szembeni védelmünk a Bibliában rejlik. 

Jézus azt tanácsolja, hogy maradjunk éberek, imádkozzunk, kerüljük a zavaró tényezőket, és merüljünk el Isten Igéjében. Ezt a felkészülést öt példázaton keresztül magyarázta (Mt 24:32-25:46), amelyek mindegyike az éberséget, az imádságot, a Szentírásra való támaszkodást és az Isten által adott küldetésünk teljesítését hangsúlyozza. 

Ezért hallgassunk Jézus hívására: imádkozzunk, legyünk éberek, álljunk szilárdan Isten Igéje mellett, és szolgáljunk aktívan, használjuk az általa ránk ruházott tehetségeket. (Írta: Pavel Goia)

A magvető munkája

A magvető munkája hitből végzett munka. A mag csírázásának és növekedésének titkát a magvető nem értheti meg. De bízik azokban az erőkben, amelyek által Isten élteti a növényvilágot. A mag elvetésekor látszólag eldobja a drága gabonát, amely családja kenyere lehetne. Pedig csak azért mond le pillanatnyilag e hasznos dologról, hogy többet kapjon vissza helyette. A magot abban a reményben veti el, hogy a sokszorosát gyűjti majd be az aratás idején. Krisztus szolgáinak is az aratás reményében kell dolgozniuk.

Lehet, hogy a jó mag egy ideig észrevétlenül hever a hideg, önző, világot szerető szívben, jelét sem adva annak, hogy gyökeret vert. De aztán, amint Isten Lelke érinti azt a szívet, a rejtőző mag kipattan, és végül gyümölcsöt hoz Isten dicsőségére. Ebben az életben semmilyen munkáról nem tudhatjuk előre, hogy eredményes lesz-e vagy sem. Ezt a kérdést nem mi döntjük el. Mi csak dolgozzunk, és az eredményt bízzuk Istenre! "Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet" (Préd 11:6). Az Istennel kötött magasztos szövetség kimondja, hogy "míg a föld lészen, vetés és aratás... meg nem szűnnek" (1 Móz 8:22). Ebben az ígéretben bízva szánt és vet a gazda. A mi bizalmunk se legyen kisebb a lelki magvetés közben! Higgyünk ígéretében: "Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem." "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve" (Ésa 55:11; Zsolt 126:6).

A mag kicsírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja; a növény növekedése pedig a keresztény növekedés csodálatosan szép példája. Ahogy a természet mutatja, úgy van a kegyelem világában is. Fejlődés nélkül nincs élet. A növény vagy fejlődik, vagy meghal. A keresztény életben való fejlődés éppoly csendes, észrevétlen, de állandó, mint a növény növekedése. Életünk tökéletes lehet a fejlődés minden szakaszában; és ha Isten szándéka valóra válik bennünk, akkor állandóan előrehaladunk. A megszentelődés az egész élet munkája. Ahogyan lehetőségeink tágulnak, gazdagodunk tapasztalatokban is, és ismeretünk növekszik. Alkalmasak leszünk felelősség hordozására, és érettségünk arányos lesz lehetőségeinkkel.

A növény fejlődik azáltal, hogy beépíti mindazt, amit Isten rendelt élete fenntartására. Gyökereit a földbe ereszti. Merít a napfényből, harmatból és esőből. Magába szívja a levegő éltető kincseit. Így kell a kereszténynek is a mennyeiekkel együttműködve fejlődnie. Érezve tehetetlenségünket, ragadjuk meg a mélyebb tapasztalatok szerzésére kínálkozó alkalmakat! Miként a növény gyökeret ereszt a talajban, nekünk is mélyen meg kell gyökereznünk Krisztusban. Ahogyan a növény magába szívja a napfényt, harmatot és esőt, mi is tárjuk ki szívünket a Szentlélek előtt! A munkát "nem erővel, sem hatalommal" kell végezni, "hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura" (Zak 4:6). Ha szívünkkel Krisztusra támaszkodunk, akkor "eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet". Az "Igazság. Napja"-ként kel fel nekünk, "és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt". "Virágozni" fogunk, "mint a liliom". Megelevenedünk, "mint a búzamag", és virágzunk, "mint a szőlőtő" (Hós 6:3; Mal 4:2; Hós 14:6.8). Ha rendületlenül Krisztusra hagyatkozunk, akkor növekszünk, mígnem eljutunk a krisztusi érettségre.

Az énközpontú életben nem lehet növekedés, sem gyümölcstermés. Ha elfogadtad Krisztust személyes Megváltódnak, akkor igyekezz önmagadat elfelejtve másokon segíteni! Beszélj Krisztus szeretetéről és jóságáról! Végezz el minden kínálkozó feladatot! Érezz felelősséget másokért, és minden hatalmadban álló eszközzel igyekezz megmenteni az elveszetteket! Ha befogadod Krisztus Lelkét az önzetlen szeretet és másokért való szolgálat lelkét -, magad is növekszel és gyümölcsöt teremsz. A Lélek ajándékai beérnek jellemedben. Hited nő, meggyőződésed elmélyül, szereteted tökéletes lesz. Egyre jobban tükrözöd Krisztust mindenben, ami tiszta, nemes és szép.

Amíg a magból termés lesz

 Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen. Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban. Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett. (Márk 4: 26-29)

A magvetőről szóló példázat számos kérdést vetett fel az emberekben. A hallgatók közül egyesek arra következtettek, hogy Krisztus nem fog földi birodalmat alapítani. Sok embert kíváncsivá tett, másokat elbizonytalanított. Látva tanácstalanságukat, Krisztus más példákat is mondott, hogy figyelmüket a földi birodalomról arra a munkára irányítsa, amelyet Isten hatalma végez a lélekben.

A gazda, aki "sarlót ereszt ... mert az aratás elérkezett", nem lehet más, mint Krisztus. Ő az utolsó nagy napon betakarítja a föld termését. A magvető azokat jelképezi, akik Krisztus követségében szolgálnak. A magról pedig azt olvassuk, hogy "kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen". Ez utóbbi nem vonatkozik Isten Fiára. Krisztus nem alszik el, hanem éjjel és nappal figyeli, őrzi a reá bízottakat. Nem ismeretlen előtte, hogy miként fejlődik a mag.

A magról szóló példázat tanúsítja Isten munkáját a természetben. A mag önmagában hordja a csírázás képességét, amelyet Istentől kapott. Önmagától azonban nem hajt ki. Az embernek is megvan a szerepe a mag kifejlődésében. A talaj előkészítése, dúsítása és a mag elvetése az ő feladata. Neki kell a földet megművelnie. De van egy határ, amelyen túl semmit sem tehet. Semmilyen emberi erő vagy bölcsesség nem képes a magból előhozni az élő növényt. Ha az ember megtesz minden tőle telhetőt, akkor is Istenre van utalva, aki az aratást a maga mindenhatóságának csodálatos láncszemeivel fűzte a vetéshez.

A magban élet van, a talajban erő, de ha a Végtelen Hatalom nem munkálkodna éjjel és nappal, a mag nem hozna termést. A szomjas föld nedvességet vár a reá záporozó esőtől. A betemetett magnak a nap melegére és elektromosságára is szüksége van. Az életet, amelyet a Teremtő plántált bele, csak Ő tudja előhívni. Isten hatalma által nő minden mag, és fejlődik minden egyes növény.

"Mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget" (Ésa 61:11). Amilyen a földi, olyan a lelki magvetés is. A szív talajának előkészítése és a magvetés az igazság tanítójának feladata. De az a képesség, amely életet teremt, egyedül Istentől származik. Van egy határ, amelyet az ember nem léphet túl. Az Igét nekünk kell hirdetnünk, de az a hatalom, amely a lelket megeleveníti, igazzá teszi és hálaadásra indítja, nem a mienk. Emberi erőnél nagyobb az az erő, amelynek igehirdetésünket kísérnie kell. Csak Isten Lelke által lesz az Ige "élő és ható", örök életre megújító hatalommá. Ezt akarta Krisztus megértetni tanítványaival. Megmagyarázta nekik, hogy önmagukban semmi olyan képességük nincs, amellyel eredményessé tehetnék munkájukat. Csak Isten csodatevő hatalma által lesz Igéje hatékonnyá. (E.G.W)

Az idő teljessége

 

„Amikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát ... aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” (Gal 4:4-5)

Ugyanígy határozta meg a mennyei tanács Krisztus eljövetelének óráját is. Amikor az idő hatalmas mutatója ehhez az órához ért, Jézus megszületett Betlehemben... Gondviselés irányította a nemzetek megmozdulásait, az emberi törekvések és hatások hullámzásait, míg a világ megérett a Szabadító eljövetelére... A bűn csaló hatalma a tetőpontra hágott. Munkába állt minden eszköz, amely csak rombolhatta az emberi lelket.

Amikor Isten Fia letekintett a Földre, szenvedést és nyomorúságot látott. Szánakozva látta, hogyan lett az ember Sátán kegyetlenségének áldozatává. Részvéttel tekintett azokra, akiket Sátán megrontott, tönkre tett, és akik elveszett állapotban voltak... A világegyetem előtt bebizonyosodott, hogy az ember Istentől elszakadva képtelen felemelkedni. Új életet és új erőt kell kapnia attól az Istentől, aki a világot teremtette. Az el nem bukott világok mélységes érdeklődéssel figyelték, felkel-e az Úr, hogy elsöpörje a Föld lakóit... 

De Isten, ahelyett, hogy elpusztította volna a világot, elküldte Fiát, hogy megmentse azt... A válság mélypontján, amikor Sátán már-már diadalmaskodott, Isten Fia eljött az isteni kegyelem üzenetével. Isten szeretete minden korban, minden időben áradt az elbukott emberiség felé. Az emberi romlottság ellenére mindig láthatók voltak a kegyelem jelei. Amikor pedig elérkezett az időnek teljessége, Isten dicsősége megmutatkozott abban, hogy a világra árasztotta a gyógyító kegyelem teljességét, amelynek többé semmi sem vet gátat, s amelyet nem von vissza mindaddig, amíg a megváltás terve célba nem ér.

Sátán ujjongott, hogy sikerült az emberben eltorzítania Isten képmását. De eljött Jézus, hogy helyreállítsa az emberben Alkotója képét. Csak egyedül Krisztus tudja újjáformálni azt a jellemet, amelyet a bűn megrontott. Eljött, hogy kiűzze a démonokat, akik az ember akaratát a hatalmukban tartották. Eljött, hogy felemeljen bennünket a porból, hogy eltorzított jellemünket átalakítsa az Ö isteni jellemére, és saját dicsőségével megszépítse. (Isten csodálatos kegyelme E.G.W)