Minden keresztény tapasztalt már csüggesztő körülményeket, tudja, mi a szenvedés, amikor azt kérdezi, mit tesz az Úr, vagy miért engedi meg ezt vagy azt az életében. Hasonlókat éltek át a zsoltárírók is, és isteni ihletés hatására lejegyezték a tapasztalataikat.
(Zsoltár 44:1-27.) A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye. (2) Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. (3) Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. (4) Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. (5) Te vagy királyom, ó, Isten! Parancsodra megszabadul Jákób. (6) Általad verjük le ellenségeinket, neved segítségével tiporjuk el támadóinkat. (7) Mert én nem az íjamban bízom, nem a fegyverem segít meg engem. (8) Te segítesz meg ellenségeinkkel szemben, gyűlölőinket te szégyeníted meg. (9) Istent dicsérjük mindennap, neved magasztaljuk örökké. (Szela.)
(10) Mégis elvetettél, megszégyenítettél minket, nem vonultál ki seregeinkkel. (11) Megfutamítottál az ellenség előtt, gyűlölőink kifosztottak bennünket. (12) Odadobtál minket, mint vágójuhokat, és szétszórtál a népek közé. (13) Potom áron adtad el népedet, nem szabtál magas vételárat érte. (14) Gyalázatossá tettél szomszédaink előtt, gúnyol és csúfol környezetünk. (15) Szóbeszéd tárgyává tettél a népek között, fejüket csóválják miattunk a nemzetek. (16) Mindennap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat (17) a gyalázók és a káromlók szava miatt, az ellenség és a bosszúálló miatt. (18) Bár mindez ránk szakadt, nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet. (19) Szívünk nem szakadt el tőled, lépteink sem tértek le ösvényedről. (20) Pedig a sakálok tanyájára űztél minket, és a halál árnyékát borítottad ránk. (21) Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és idegen istenhez emeltük volna fel kezünket, (22) nem vette volna-e észre Isten? Hiszen ő ismeri a szívnek titkait. (23) Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. (24) Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! (25) Miért rejted el orcádat, miért felejted el nyomorúságunkat és ínségünket? (26) Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. (27) Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból! /RÚF/
Zsoltárválasztás általában kizárólag a közösségi imáinkban kifejezett hangulatokat és szavakat tükrözi. Ez a szűkítés lehet annak a jele, hogy talán nem vagyunk képesek szembenézni az élet sötét valóságaival, esetleg kényelmetlenül érintenek. Talán néha úgy érezzük: Isten nem bánik velünk igazságosan, amikor szenvedés sújt le ránk, viszont nem tartjuk helyesnek, hogy hangot adjunk az efféle gondolatoknak az istentiszteleteken, sőt még egyéni imánkban sem. Vonakodásunk oda vezethet, hogy nem értjük meg az istentisztelet lényegét. Gyakran benne maradunk a saját érzelmeink általi megkötözöttségben, ha nem mondjuk el Istennek őszintén, nyíltan az érzéseinket és a nézeteinket imában. Így elzárkózunk a bizalomtól, amikor Istenhez fordulunk. Zsoltárokkal imádkozva biztosak lehetünk abban, hogy nem kell cenzúráznunk a saját szavainkat és az érzéseinket sem kell letagadnunk, amikor imádkozunk és istentiszteletet tartunk. A 44. zsoltár példának okáért segíthet a hívőknek szabadon és megfelelő módon kifejezni, hogy mit tapasztalnak, amikor ártatlanul szenvednek. A Zsoltárok imaként való elmondása segít az embernek tapasztalni a szólás szabadságát. Olyan szavakat ad az Ige, amelyek talán eszünkbe sem jutnának, vagy ki sem mernénk mondani azokat. „Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről: Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát” (Zsolt 44:19-20). Azonban figyeljük meg, hogyan kezdődik a 44. zsoltár! Az író arról beszél, milyen nagy dolgokat tett népéért Isten a múltban, tehát kifejezi: Istenben bízik, „nem az íjamban” (Zsolt 44:7, ÚRK). Ennek ellenére is érte baj a népet. A panaszok és sirámok listája hosszú, fájdalmas. Azonban mindeközben a zsoltáros Istenhez kiált szabadításért: „ments meg minket a te kegyelmedért” (Zsolt 44:27)! Vagyis a nehézségek között is tisztában van Isten létével és szeretetével.
"Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül, és kiszabadítja őket.” (Zsolt 34:8) Isten megbízza angyalait, hogy megvédjék választottait a veszedelemtől, „a dögvésztől, amely a homályban jár”, és „a döghaláltól, amely délben pusztít” (Zsolt 91:6). Számtalanszor beszéltek angyalok emberekkel, miként barát beszél a barátjával, és sokakat biztonságba helyeztek. Gyakran felemelte az angyalok bátorító szava a hűségeseket a csüggedésből, és magasabb rendű dolgokra irányította gondolataikat. Így vált lehetővé, hogy a hívők hitben láthatták a győzelmi koronát, a pálmaágakat, a fehér ruhákat és a győzők jutalmát: Isten ajándékát.
Az angyalok feladata: közeledni a szenvedőkhöz, megpróbáltakhoz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt. – (Az apostolok története, 153./old.)
Pál apostol ékesen tesz bizonyságot arról, hogy Isten milyen túláradóan gondoskodik minden megkísértett lélekről. Isten így bátorította: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” A menny megpróbált szolgája hálával és bizalommal mondta erre: „Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:9-10) – (Próféták és királyok, 386-387./old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése