Mennyire voltunk tisztességesek, becsületesek és kedvesek azokkal, akinek eddig kölcsönadtunk? Hogyan állunk majd meg Isten előtt, amikor számot kell adnunk a tetteinkről? (Péld 12:17) Aki igazán szól, az igazat mondja el, a hamis tanú pedig a csalárdságot. /RÚF/
White idézet: A szombatév megtartása a föld és a nép javát szolgálta. A föld egy évi pihenés után a következő évben bővebben termett. A népet tehermentesítették a nehéz mezei munkától; és míg a munka különböző ágait ez idő alatt végezhették, több szabad idejük volt testi erejük megújítására. Több idejük volt az elmélkedésre és imádkozásra, az Úr tanításainak megismerésére és házanépük oktatására. A szegények számára a hetedik év az adósságok elengedésének esztendeje volt. A hébereknek minden időben meg lett parancsolva, hogy segítsék szükségbe jutott testvéreiket kamat nélküli pénz kölcsönzésével. A szegényektől uzsorát venni kifejezetten tiltott volt… Ha tartozása kifizetetlen maradt az elengedés évéig, magát a tőkét sem lehetett befektetni. A népet kifejezetten intették, nehogy testvéreiktől ez okból a szükséges segítséget visszatartsák.(5Móz 15:7, 9) „Ha mégis szegénnyé lesz valaki a te atyádfiai közül… ne keményítsd meg a te szívedet, …(9)hogy ne legyen a te szívedben valami istentelenség, mondván: Közelget a hetedik esztendő, az elengedésnek esztendeje; és elfordítsd szemedet a te szegény atyádfiától, hogy ne adj néki; mert ő ellened kiált az Úrhoz, és bűn lesz benned.” – Pátriárkák és próféták, 532./old.
Figyeljetek oda a kis összegű költségekre is. A kisebb veszteségek azok, amelyek végül sokat fognak nyomni a latba. Vigyázzatok mindarra, ami megmarad, gyűjtsétek össze a „morzsákat”, hogy semmi se menjen kárba, mivel sokan, akik nagy dolgokra vágynak, nem tanulták meg értékelni és megtakarítani a keveset. Ne tékozoljátok el a perceket, mert ezzel az órákat rövidítitek meg. A kitartó szorgalmat és a hittel végzett munkát mindig siker koronázza. Egyesek méltóságukon alulinak tartják az apró dolgokról való gondoskodást. Szerintük szűk látókörre és fukarságra utal, ha valaki az apró dolgokra is figyelmet fordít. Figyeljetek oda a kisebb összegű költekezésekre, tegyétek félre a kis nyereséget is. Semmit sem szabad eltékozolni, ami valakinek a céljait szolgálhatja. A takarékosság hiánya kétség nélkül az intézmények eladósodásához vezet. Még ha sok pénzt is kapnának, a mű különböző ágazataiban azt is eltékozolnák. A takarékosság nem jelent fösvénységet. – The Publishing Ministry, 331./old.
Krisztus ezt mondta abban az imában, amelyre tanítványait tanította: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” (Mt 6:12) Ezen nem azt értette, hogy ha bocsánatot akarunk bűneinkre kapni, akkor nem szabad igényt tartanunk arra, ami jár nekünk. Ne juttassuk azonban adósunkat börtönbe! Ne sanyargassuk és ne bántalmazzuk még akkor sem, ha oktalan gazdálkodása miatt nem tud fizetni! A példázat nem azt tanítja, hogy bátorítsuk lustaságra. Isten Igéje kijelenti, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék (lásd: 2Thessz 3:10).Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. /RÚF/ Az Úr nem kívánja a szorgalmas munkástól, hogy pénzt adjon azoknak, akik nem akarnak dolgozni. Sokan elfecsérlik idejüket. Nem tesznek semmi erőfeszítést. Mindez szegénységhez és nélkülözéshez vezet. Ha ezektől a hibáktól nem szabadulnak meg, mindaz, amit értük teszünk, annyi mintha kincset raknánk lyukas zsákba. Van azonban elkerülhetetlen szegénység is. Az elesettek iránt szeretetet és szánalmat kell tanúsítanunk. Nyújtsuk nekik azt, amit hasonló körülmények között mi szeretnénk kapni! – Krisztus példázatai, 247./old.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése