(1Kor 3:1-4). Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. (2) Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, (3) mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? (4) Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? /RÚF/
... szakaszában Pál arra céloz, hogy a lelki érettség hiánya miatt alakulnak klikkek, táborok. Ám még mielőtt rátérne erre a témára, kijelenti: „Bennünk pedig Krisztus értelme van”. (1Kor 2:16) Ez a kifejezés valószínűleg a krisztusi gondolkodásmódra és cselekvésre utal. Más szóval, akkor van a hívőben „Krisztus értelme”, ha úgy gondolkodik és cselekszik, mint Krisztus. Csakhogy nem olyan könnyű ezt az élet minden területén gyakorlatba ültetni, nem igaz? A görög-római világban versengtek egymással politikusok, filozófusok, gondolkodók és vallási vezetők. A társadalmi elismerés vágya nyilvánvalóan arra késztette a korinthusi gyülekezetet, hogy ők is kövessék a világi mintákat, ami az egyház számára ma is épp olyan veszélyt jelenthet.
(1Kor 2:16). Mert ki értette meg az Úr szándékát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van. /RÚF/
Korinthushoz hasonlóan Filippiben is kialakult megosztottság (Fil 2:1-4), csak talán kisebb mértékű. (Fil 2:1-8) szakasza arra tanít, hogy a krisztusi, szolgáló lelkület érdekében meg kell halnunk énünknek és önző ambícióinknak, és igyekeznünk kell önzetlenül mások javát nézni, ahogyan Jézus tette.
(Fil 2:1-8). Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, (2) akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. (3) Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; (4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (5) Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. /RÚF/
Pál a „Krisztus szolgái” (1Kor 4:1) kifejezéssel a krisztusi szolgálatra utalt, ami azt a gondolatot fejezi ki, hogy valaki segítőként, beosztottként szolgálja Krisztust. Az emberi vezetők helyes értékelésének Krisztus vezetői példája az alapja. A szolgákat később „sáfároknak” nevezi. (1Kor 4:1-2) A sáfárra bízzák rá valaki más tulajdonának a kezelését. Különben is minden Krisztusé, amivel rendelkezünk.
Gondolkodjunk el (Fil 2:5-8) üzenetén imádságos szívvel!
White idézet: Hová kellett Krisztusnak elvinnie ezeket a szegény lelkeket, ahol Sátán nem aratna felettük döntő győzelmet? Miként tudná megmutatni nekik, hogy a tanítványság puszta hivatása nem tette őket tanítványokká, vagy biztosított nekik egy helyet az Ő királyságában? Miként tudná megmutatni nekik, hogy csak a szeretetből fakadó szolgálat és a valódi alázatosság az, ami létrehozza az igazi emberi nagyságot? Miként kellett néki lángra lobbantani szívükben a szeretetet, és képessé tenni őket arra, hogy végre felfogják azt, amit mondani kívánt nekik?
A tanítványok nem mozdultak meg, hogy szolgálják egymást. Jézus várt egy ideig, hogy lássa, mit akarnak tenni. Azután Jézus, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levetette a felső ruháját, amely akadályozta volna mozdulatait, fogta a törülközőt, és körülkötötte magát. A tanítványok meglepett érdeklődéssel néztek Jézusra, és csendben várakoztak, hogy meglássák azt, ami következik. „Azután vizet töltött a medencébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amelylyel körül vala kötve.” (Jn 13:5) Jézusnak ez a tevékenysége kinyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás töltötte be szívüket. Megértették a szavakkal ki nem mondott dorgálást, és teljesen új fényben látták meg magukat.
Krisztus így fejezte ki tanítványai iránt érzett szeretetét. Tanítványai önző lelkülete szomorúsággal töltötte el, de nem szállt velük vitába ez alkalommal. Ehelyett olyan példát adott nekik, amelyet sohasem felejtenek majd el. Irántuk való szeretetét nem lehetett egykönynyen megzavarni vagy kioltani. Krisztus tudta, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Krisztus teljesen tudatában volt az ő istenségének, Ő, az Úr azonban félretette királyi koronáját és királyi öltözetét, és egy szolga alakját vette magára. Földi életének egyik utolsó cselekedete volt az, hogy alázatosan körülkötötte magát egy kendővel, és betöltötte egy szolga szerepét…
Azok számára, akik már megkapták a szolgálatnak ezt a lelkét, az úrvacsora sohasem válhat pusztán szertartási eseménnyé. A szolgálat lelkének ez lesz állandó leckéje a számunkra: „Szeretettel szolgáljátok egymást!” (Gal 5:13) Tanítványai lábának a megmosásával Krisztus nyilvánvaló bizonyítékát adta annak, hogy elvégez minden szolgálatot, bármilyen megalázó lenne is az, amely tanítványait vele együtt örököseivé tenné a mennyei kincsek örökkévaló gazdagságának. Krisztus tanítványai ugyanennek a szertartásnak az elvégzésével hasonló módon elkötelezték magukat arra, hogy szolgálják embertársaikat. Valahányszor helyes lelkülettel ünneplik meg ezt az Úr által rendelt szertartást, mindannyiszor Isten gyermekei szent kapcsolatba kerülnek egymással azért, hogy kölcsönösen segítsék és támogassák egymást. Elkötelezik magukat arra, hogy életüket önzetlen szolgálatra adják oda. De nem csak egymásért. A munkamező számukra éppen olyan széles, terjedelmes, mint Mesterüké volt. A világ telve van azokkal, akiknek szükségük van a szolgálatunkra. A szegények, a tehetetlenek, a tudatlanok mindenütt kéznél vannak. Azok, akik közösségbe kerültek Krisztussal a felház szobájában az úrvacsora elfogyasztásával, úgy mennek ki onnan, és úgy mennek tovább, hogy hasonlóképpen szolgáljanak, ahogy Ő szolgált.
Jézust mindenek szolgáltak, azért jött el, hogy mindeneknek a szolgája legyen. Mivel pedig mindeneket szolgált, Őt is újból szolgálják és tisztelik majd mindenek. Azoknak, akik rendelkeznek Krisztus isteni tulajdonságaival és megosztják vele a megváltott lelkek látásának az örömét, követniük kell önzetlen szolgálatának példáját.
Mindezt Jézus ezekben a szavaiban fogalmazta meg és foglalta össze: „Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” (Jn 13:15) A Krisztus által elrendelt szolgálatnak ez volt a célja. Ezért mondja Krisztus első tanítványainak és persze nekünk is: „Ha tudjátok ezeket – ha tudjátok, ha ismeritek a célját azoknak a leckéknek, tanításoknak, amelyeket én adtam nektek –, akkor boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.” (Jn 13:17) – Jézus élete, 644, 651./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése