Husz János, a nagy cseh reformátor mondta Jézusról: „Ő a világ Ura, mi pedig hitvány halandók. Ő mégis szenvedett! Miért ne szenvednénk mi is, különösen, ha a szenvedés megtisztít”) (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 96./old.)
Évszázadokkal korábban Pál apostol ugyanilyen készséget mutatott a Krisztusért való szenvedésre. Tudta, hogy ő nem más, mint törékeny cserépedény. (2Kor 4:7) Folyamatosan szorongatva, kétségek között, üldözöttként, letiporva érezte magát, mégsem tört össze, nem esett kétségbe, nem vált elhagyottá és elveszetté. (2Kor 4:8-9) Kész volt testében hordozni
„Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen” a testében (2Kor 4:10-11), /ÚRK/
A „Jézus halálát” kifejezéssel Pál valószínűleg az előző versekben említett szenvedésekre utal, viszont „Jézus élete” közvetlen értelemben a halálból való szabadulásra, vagy a mostani életben kapott lelki erőre vonatkozhat, de végső soron a feltámadásra mutat. (2Kor 4:12)
Érdekes módon az „élet” és a „halál” háromszor fordul elő (2Kor 4:10-12) verseiben. Ez arra emlékeztet, hogy a földi életben az élet és a halál együtt van jelen. Az eljövendő dicsőségben viszont olyan életet tapasztalunk, amikor nem lesz többé halál.
(Jel 20:14). És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. /RÚF/;
(Jel 21:4). és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/
A legfontosabb pedig, amint (2Kor 4:7-18) rámutat, hogy az evangéliumot gyenge emberek hirdetik, tehát egyedül Istené a dicsőség. (2Kor 4:15) Nem ritka, hogy a misszionáriusok munkájuk végzése közben szenvedést élnek meg. Az itteni megpróbáltatások azonban könnyűnek és pillanatnyinak tűnnek a ránk váró örök dicsőséghez képest. (2Kor 4:17) A keresztény hit által él, nem látásból. (2Kor 4:18); (2Kor 5:7)
Az eljövendő élet reménysége annyira magával ragadta Pál gondolatait, hogy a szakasz menetében folyamatosan erről szól
(2Kor 5:1-10). Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. (2) Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, (3) ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. (4) Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. (5) Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk. (6) Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; (7) mert hitben járunk, nem látásban. (8) De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. (9) Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. (10) Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. /RÚF/
Halandó testére a földi ház hasonlatával utal, az „Istentől készített hajlékunk” (2Kor 5:1), /RÚF/ pedig a feltámadott test metaforája, ami minden kor hívőinek nagy reménységére mutat.
Miért annyira fontos, hogy bármin is menjünk most keresztül, mindig szem előtt tartsuk a feltámadás reménységét?
(1Kor 15:52). Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. /RÚF/
White idézet: Istennek hála, hogy olyan Főpapunk van, aki ismeri gyengeségeinket. Itt nem számíthatunk pihenésre. A mennybe vezető út kereszthordozást jelent; ez egy keskeny út, de örömmel haladunk rajta, tudva, hogy a dicsőség Királya járt azon előttünk.
Nem panaszkodunk a nehezen járható ösvény miatt, hanem Jézus alázatos követőiként a nyomába lépünk. Örülni fogunk a szorongattatásban, miközben az örök dicsőség jutalmáról elmélkedünk.
Egyetlen panaszszót sem ejtünk a próbák miatt. Isten szeretett gyermekei mindig megpróbáltatásokon mentek keresztül. Minden próba gazdagabbá tesz a dicsőségben, amelyből győztesen kerülünk ki. Lelkesen vágyom a szenvedés tapasztalatára. Még ha tehetném is, sem akarok szenvedés nélkül a mennybe jutni, ahol találkozhatom Jézussal, aki oly sokat szenvedett, hogy számunkra nagy örökséget biztosítson, és a mártírokkal, akik életüket adták az igazságért és Krisztusért. Nem. A szenvedések által akarok tökéletes lenni. Annyira szeretnék Krisztus szenvedéseinek részese lenni, mert tudom, hogy dicsőségéből is részesülök majd. Jézus a mi példaképünk. Tanulmányozzuk, hogyan kerülhetünk minél közelebb ehhez a példaképhez.
Teljes örömünk lehet Megváltónkban, aki megvált minket minden bűnünkből. Istennel járhatunk minden nap, és elmondhatjuk: „Élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” – és megadja nekem „az akarást és a véghezvitelt, jó kedvéből”. Istené a dicsőség! Tudom, hogy életem el van rejtve Krisztusban.
A függöny felgördült, és láttam a gazdag jutalmat, amely a szentekre vár. Megízleltem a jövendő világ örömét és ez az élet már nem tűnik ugyanolyan szépnek előttem. Érzelmeim, foglalatosságom és reménységem a mennyhez kötődik. Vágyom látni a Királyt az Ő szépségében, akit az én lelkem szeret. Ó, édes ország! Vágyom eljutni oda; és Krisztus várásában türelmetlenné tesz a gondolat, hogy annyira közel van már. Dicsőség Istennek a halhatatlanság reménységéért és az örök életért, mely Krisztus által a miénk lehet. – Krisztusi élet, 350./old. (december 2.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése