(Ézs 6:1-8). Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. (2) Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. (3) Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (4) A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. (5) Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! (6) Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. (7) Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. (8) Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! /RÚF
Lenyűgözte Isten fenséges szentsége, és ekkor felismerte saját méltatlanságát. Abban a pillanatban egy szeráf repült hozzá a mennyei oltárról vett tüzes szénnel, és „megtisztította” bűneitől. Ezután Isten megkérdezte:
„Kit küldjek el, és ki megy el nekünk?” Ézsaiás azt felelte, amit nekünk is mondanunk kell: „Íme, itt vagyok én, küldj el engem”! (Ézs 6:8), /ÚRK/
Ézsaiás elhívása Izrael történelmének egyik sarkalatos pontján történt. A hiányosságai dacára végeznie kellett azt az igen fontos munkát, hogy figyelmeztesse Izraelt és a vezetőket bűneikre. Ézsaiás próféciái a Szentírás meghatározó szakaszai, amelyek alapvető betekintést engednek Isten és az ember természetébe, valamint abba, hogyan bontakozik ki a megváltási terv.
Ézsaiás 53. fejezete vitathatatlanul a legerőteljesebb prófécia, ami nemcsak Jézus halálát ábrázolja, hanem azt is, hogy mit jelent ez a világ számára.
(Ézsaiás 53. fejezetét)! A kereszt előtt több mint egy fél évezreddel leírt bámulatos prófécia hogyan tárja elénk Krisztus halálát? Mit tudhatunk meg belőle a prófétai ajándékra vonatkozóan?
(Ézsaiás 53:1-12). Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az Úr karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? (2) Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. (3) Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. (4) Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. (5) Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. (6) Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. (7) Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. (8) Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! (9) A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. (10) Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele. (11) Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. (12) Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért. /RÚF/
Ézsaiás próféciái előrevetítették a Messiás célját és küldetését. (Ézs 53:3-5) Magyarázatot adnak arra, hogy miért vezették Krisztust, mint bárányt a „mészárszékre” (Ézs 53:7), és engesztelő áldozata hogyan menti meg a népet bűneiből. Krisztus halálának helyettesítő aspektusát félreérthetetlenül ábrázolja, rámutatva az egész emberiségért végzett engesztelés alapjára.
„Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk, mindenki a maga útjára tért, de az Úr őrá vetette mindnyájunk vétkét” (Ézs 53:6), /ÚRK/.
Ez mutat rá a bűn és a kereszt egyetemességére, valamint a bűn megoldására. Ez a fejezet talán minden ó- és újszövetségi szakasznál világosabban és félreérthetetlenebbül mutatja be a megváltási tervet. Ézsaiás prófétai szolgálata nem volt könnyű. Az emberek abszurdnak, lehetetlennek találták a pusztulást előrevetítő, ijesztő jövendöléseit, ahogy ma is ezt mondják sokan, ha figyelmeztetik őket a bűn következményeire.
(Róm 6:23). Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. /RÚF/
Ézsaiásnak a saját korára és a miénkre vonatkozó prófétai szava világos.
(Ézs 2:4). Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. /RÚF/;
(Ézs 5:20). Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű! /RÚF/
A nép elutasította, hogy igazságot gyakoroljanak és reformokat hajtsanak végre, és ez vezetett Jeruzsálem pusztulásához. Ugyanez a bűn fogja Krisztus visszatérésekor is a föld gonosz lakóinak pusztulását okozni.
White idézet: Ésaiás elítélte mások bűnét, de most úgy látta, hogy ő maga is ugyanazon ítélet alá esik, amelyeket másokra kimondott, mivel megelégedett az istenimádat rideg és élettelen szertartásaival. Erről mit sem tudott mindaddig, amíg nem kapott látomást az Úrtól. Mily jelentéktelennek tűnt most saját bölcsessége és tehetsége, amikor feltekintett a szentély szentségére és fenségére! … Önmagáról alkotott véleményét Pál apostol szavaival lehetne kifejezni: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm 7:24) …
„És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; és illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett.” (Ésa 6:6-7)
Az Ésaiásnak adatott látomás Isten népének állapotát mutatja be az utolsó napokban. Gyermekeinek kiváltsága, hogy hit által betekintést nyerhetnek a szentélyben folyó munkára… Amint hit által szemlélik a szentek szentjét, és látják Krisztus munkáját a mennyei szentélyben, megértik, hogy ők valójában tisztátalan ajkú nép, amelynek ajkai gyakran szóltak hiábavalóságot, tehetségük pedig nem lett megszentelve és nem Isten dicsőségére használták. Joggal esnek kétségbe, látva saját gyengeségüket és méltatlanságunkat, de ugyanakkor Krisztus dicsőséges jellemének fedhetetlenségét és szépségét. Ha azonban Ésaiáshoz hasonlóan befogadják azt a befolyást, amellyel az Úr hatni szeretne a szívükre, és ha megalázzák lelküket Isten előtt, akkor van remény számukra. Az ígéret szivárványa a trón felett ível, és az Ésaiásért végzett munka bennük is teljesedni fog. – The Faith I Live By, 190./old.
Isten nehéz és csüggesztő körülmények között, még fiatal emberként hívta el Ésaiást a prófétaság küldetésére. Akkoriban szerencsétlenség fenyegette az országot. Isten törvényének taposásával Júda népe eljátszotta az isteni védelmet. Az asszír haderő Júda királysága ellen készült. De nem az ellenség fenyegetése volt a legnagyobb baj: az Úr szolgáját a nép romlottsága csüggesztette el legjobban. Hitehagyásukkal és lázadásukkal kihívták magukra Isten büntetését. Az ifjú prófétának üzenetet kellett közvetítenie számukra. Tudta, hogy csökönyös ellenállásba ütközik majd… Küldetése szinte teljesen reménytelennek látszott…
Ilyen gondolatok gyötörték, amikor ott állt a szent templom oszlopcsarnokában. Hirtelen a kapu és a belső függöny felemelkedni vagy visszagördülni látszott, ő pedig egyenesen belátott a szentek szentjébe, ahova még a próféta sem léphetett be. Látomásban az Urat látta maga előtt, magas, felemelt trónon, kinek palástja betöltötte a templomot. A trón mellett egy-egy angyalt látott, két szárnnyal lebegve, másik két szárnyukkal az arcukat, kettővel a lábukat fedték be tiszteletteljesen…
Ésaiás soha azelőtt ilyen tökéletesen meg nem értette az Úr nagyságát és teljes szentségét, és azt gondolta, hogy emberi mulandósága és érdemtelensége miatt el kell vesznie Isten jelenlététől. „Jaj, nekem” – kiáltott fel –, „elvesztem, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis láttam a királyt, a seregek Urát!” (Ésa 6:5) De az egyik szeráf odajött hozzá, és felkészítette őt a felelősségteljes küldetésre. Oltárról vett izzó parazsat érintett ajkához, e szavakkal: „Mivel ez érintette ajkadat, eltűnt gonoszságod, és bocsánatot nyert a bűnöd.” S amikor Isten hangját hallotta: „Kit küldjek és ki megy el nékünk?”, Ésaiás szent bizalommal felelt: „Itt vagyok én, küldj el engem.” (Ésa 6:7-8) … E látomás megerősítette a prófétát az előtte álló feladatra. – Conflict and Courage, 232./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése