William Miller ugyan soha nem tűzött ki dátumot, de a követői végül 1844. október 22-ére várták Krisztus visszatérését a földre, az engesztelés napjának bibliai időszámítására alapozva. Észak-Amerikában és a világ más részein ezrek és ezrek óriási várakozással tekintettek előre erre a napra, hogy hamarosan együtt lehetnek Megváltójukkal a mennyben. A várva várt advent közeledtével Millert is izgalom és lelkesedés töltötte el. Ám Krisztus nem jelent meg, és a millerita hívők a történelem egyik legelkeserítőbb eseményét, a nagy csalódást élték át. Isten ezen a háttéren adta az első látomást Ellen Harmonnak (később White), ami elsősorban bátorítást jelentett neki és a többi csalódott hívőnek, hogy Isten továbbra is velük van, még ha a számításukban tévedtek is. A látomás a földről a mennyei Jeruzsálem felé vezető útra mutatott. Azon haladtak az adventhívők a Szent Város felé. És „biztonságban voltak, míg tekintetüket Jézusra szegezték, aki közvetlenül előttük haladt, vezette őket a városba”. (Ellen G. White: Spiritual Gifts. 2. köt. 31./old.)
Ez a látomás jó hír volt. A csalódás zavarából Isten új mozgalmat kezdett létrehozni. Jézus még mindig velük volt, és majd valóban vissza fog térni. Továbbra is vezeti őket az üdvösség útján. Nekik csak rá kell szegezniük a tekintetüket. Komoly okuk volt arra, hogy ne hagyjanak fel a reménnyel még az összezavarodás és csalódás idején sem. Így kapta Ellen G. Harmon (White), egy 17 éves fiatal lány az elhívást a prófétai szolgálatra. Nem volt könnyű az útja, különösen eleinte. Az emberek fokozatosan elfogadták, hogy az ajándéka valóban Istentől származik. Ellen G. White azonban félt attól, hogy Isten hírnöke legyen. Isten prófétájának lenni sosem volt könnyű, nem járt nagy presztízzsel. Tehát hogyan engedett végül Isten hívásának?
További – angol nyelvű – információ: https://whiteestate.org/absg/2
White idézet: ISTEN MEGHALLGATJA DÁNIEL FORRÓ IMÁJÁT
Március 17.
„Dániel, kedves férfiú!... az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédeid, és én a te beszédeid miatt jöttem” (Dán. 10:11-12)
„És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, akik velem valának, nem látták a látomást; hanem nagy rettenés szálla reájuk és elfutának, hogy elrejtőzzenek.” „És semmi erőm nem marada bennem és orcám eltorzula és oda lett minden erőm.” Valamennyi, őszintén kegyes ember hasonló tapasztalatot fog átélni. Minél tökéletesebb bepillantást nyernek Krisztus nagyságába, dicsőségébe és tökéletességébe, annál inkább tudatára ébrednek saját gyengeségüknek és fogyatkozásaiknak. Eszükbe sem jut, hogy magukat tökéletesnek tartsák, mert ami bennük tisztának és szeretetteljesnek látszik is, semmisnek tűnik Krisztus tisztaságához és dicsőségéhez képest. Ha elszakadunk Istentől, és Krisztusról homályos nézeteink vannak, csak akkor mondhatjuk: „Bűntelen, szent vagyok.”
Gábriel megjelent a prófétának és következőképpen szólott hozzá: „Dániel, kedves férfiú! Értsd meg e beszédeket, amelyeket én szólok néked…” Mily nagy kitüntetésben részesíti Dánielt a mennyei Felség! Vigasztalja remegő szolgáját, és biztosítja, hogy imáját meghallgatja. Fohásza meghallgattatásaként Gábriel angyalt küldi el, hogy a perzsa király szívét megindítsa. A három hét folyamán Dániel böjtölt és imádkozott, de a király szíve ellenállott Isten befolyásának. Erre Mihály arkangyal, az ég Fejedelme indul el, hogy a király indulatait megváltoztassa.
„És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orcámmal a földre esém, és megnémulék. És ímé olyan valaki, mint egy ember fia megilleté ajkaimat… és monda: Ne félj, te kedves férfiú, békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödék és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engem!” Oly nagy volt a mennyei dicsőség ereje, amely Dánielt környékezte, hogy nem tudta elviselni. Mennyei követ takarta el jelenlétének fényét, és „egy emberhez hasonló alak jelent meg néki”. Isteni hatalma által megerősítette e hívő, jellemes férfiút, hogy az Isten által küldött üzenetet meghallgathassa.
Dániel odaadó szolgája volt a Mindenhatónak. Hosszú élete, Mesterének szolgálatában végzett nemes cselekedeteknek sorozata volt. Jellemtisztaságánál és rendíthetetlen hiténél csak alázatossága és töredelme volt nagyobb. Joggal hangsúlyozhatjuk: Dániel élete az igazi kegyességnek és szentségnek Isten Lelkétől ihletett példaképe. (Megszentelt élet, 50-52) – Krisztusi élet, „Isten meghallgatja Dániel forró imáját” című fejezet, 90./old. (március 17.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése