Hogyan alapozhatjuk meg gyermekeink későbbi hitre jutását?

5Móz 4,9 • „Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, amelyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.”

5Móz 6,7 (vö. 2Kir 5,2–4) • „Gyakorold ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.”

„Lehetetlen felmérni egyetlen óra vagy akár csak fél óra áldásos befolyását, ha derűsen, Isten szavának közös tanulmányozásával töltik el… Egyszer megkérdeztek egy lelkészt: a gyermek hány éves korától reménykedhetünk abban, hogy kereszténnyé válik? A kornak ehhez semmi köze – szólt a válasz –, Jézus szeretete, a hit, a bizalom, a megnyugvás mind olyan dolgok, amelyekkel egyezik a gyermeki természet. Ahogy egy gyermek bízni tud az édesanyjában, úgy tud bízni Jézusban is, és úgy tudja szeretni Õt. Krisztus a barátja is lesz, akit szeret és tisztel majd… Beszéljünk az Õ szeretetéről, kegyelméről és tökéletes jelleméről. Micsoda tanítást adhatnak így nap mint nap az istenfélő szülők gyermekeiknek, szidás és veszekedés helyett…

Az első lecke, amit a gyermeknek meg kell tanulnia, hogy Isten az ő Atyja… Foglaljuk bele minden egyes tanításba Isten szeretetét… Már egész kicsi korban meg lehet tanítani a gyermekeket arra, hogy hibáikat és tévedéseiket Jézus elé vigyék. Tanítsátok őket, hogy kérjenek naponta bocsánatot minden rosszért, amit elkövettek. Mondjátok meg nekik, hogy Jézus hallja a megtört szív egy­szerű esdeklését, és kész megbocsátani nekik. Ugyanúgy magához engedi őket, mint ittjártakor azokat a gyermekeket, akiket anyjuk Őhozzá vitt, hogy megáldja őket.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 340–358. o.)

Rövid, egyszerű beszélgetésekben tárjuk fel a hit alapjait gyermekeink számára. Kerüljük a vallásos kifejezéseket, mondanivalónkat szabjuk inkább az ő szókincsükhöz.

Ha hétköznapi életünk – a küzdelmeinkkel, hitharcainkkal együtt – hiteles Krisztus-követést mutat, lehetetlen, hogy ne hagyjon nyomot családtagjaink, gyermekeink lelkében, és a példa követésére ne bátorítaná őket is.

A hitre nevelés azonban lelki megújulást és következetes gyakorlati változásokat követel meg a szülő részéről. „A Biblia elveinek megfelelő gyermeknevelés sok türelmet, időt, kitartást és imát igényel, s még akkor is folytatni kell, ha emiatt a házimunkák közül kell valamit elhanyagolni… A gyermekek már egészen kicsi korukban (!) nagyon jól megfigyelnek és észrevesznek mindent. Ha azt látják, hogy szüleik nem tekintik legfőbb törvénynek Isten szavát, s nem törődnek a nekik szóló szent felhívásokkal, akkor a gyermekekben is ugyanaz a »nemtörődöm« lelkület nyilvánul majd meg.”

Komolytalan vagy erőtlen megújulási törekvéseink, fáradt imaéletünk, bólogató, ám következmények nélküli Igehallgatásunk megnehezíti számukra a hívő élet jelentőségének megértését. „Az apáknak és anyáknak mindent el kell követniük, hogy leszokjanak a szellemi restségről, amely miatt Isten szolgálatát tehernek érzik. Az igazság erejének megszentelő befolyásként kell hatnia az egész családra.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 358. o.)

Tiszteletadás gyakorlása az idősebbek iránt

Milyen hitbeli tapasztalatokkal gazdagodhat az ember az idő múlásával, és milyen értékeket adhat át a fiatalabb nemzedéknek?

2Móz 20,12 • „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad tenéked.”

3Móz 19,32 • „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.”

Péld 16,31 (vö. Zsolt 92,13–15) • „Igen szép ékes korona a vénség, az igazság útjában találtatik.”

Zsolt 71,17–18 • „Ó, Isten, gyermekségemtől tanítottál engem, és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat. Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet.”

„Azt tartjuk, hogy az ötödik parancsolat akkor is kötelező a gyermekekre, miután felnőttek. Bármilyen nagy is a tisztségük, sohasem szabad kibújniuk a szüleik tiszteletét előíró parancs iránti engedelmesség alól. Salamon, a legbölcsebb és leghatalmasabb uralkodó, aki valaha is földi trónon ült, példát mutatott a fiúi szeretetre és tiszteletre. Noha a legbölcsebb tanácsadókból álló királyi udvar vette körül, amikor anyja meglátogatta, félretette az udvarnál előírt szertartásokat. A hatalmas király anyja jelenlétében csupán édesanyja fia volt. Fölkelt és meghajtotta magát anyja előtt. Majd jobbjára ültette trónján.”

„A gyermekeket arra kell nevelni, hogy szeressék és gyengéden gondozzák apjukat és anyjukat. Fiatalok! Gondoskodjatok róluk ti magatok, mert egyetlen más kéz sem tudja oly elfogadhatóan, kedvesen megtenni azokat az apró figyelmességeket, melyeket ti meg tudtok tenni.”

„Az Úr nem személyválogató. Aki egy idős testvért megbántott, annak Isten megtérítő hatalmára van szüksége… A szerény, egyszerű emberek, akik a vihart is kiállják, a legbecsesebbek az Úr szemében. Isten nem azt nézi, amit az ember.”

„Hallottam azoktól, akik már évek óta a hitben járnak, hogy régebben képesek voltak kiállni próbákat és nehézségeket, de amióta a korral járó gyengeségek felléptek életükben, nagyon ellankadnak… Mit jelent ez? Talán azt, hogy Jézus megszűnt a felváltójuk lenni? Vagy azt, hogy az időseknek és ősz hajúaknak abban a kiváltságban van részük, hogy szabadjára engedjék megszenteletlen szenvedélyüket?… Tagadjátok meg magatokat, és tegyétek Istennek való szolgálatotokat az első helyre! Ne engedjétek, hogy bármi is kibillentsen nyugalmatokból.”

„Az ifjú az idősre tekint fel tanácsért és bölcsességért, az idős pedig az ifjútól várja a segítséget és a megértést. Így van ez rendjén. Isten azt akarja, hogy az ifjaknak olyan jellemvonásaik legyenek, hogy örömet találjanak az idősekkel való barátságban…” (Ellen G. White: „A Te Igéd igazság”, 45., 47. o.; Boldog otthon, 304. o.; Spal-ding–Magan-gyűjtemény, 180. o.; Szemelvények, II., 206. o.)

Miért van döntő befolyása a szülői példának?

Milyen reménységünk van, ha szembesülünk rossz döntéseink, hibáink következményeivel?

1Móz 18,19 • „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját…”

Jak 3,17–18 • „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.”

Jer.Siral. 3,22 • „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen vé­günk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!”

Zsolt 30,6–7. 2–3 • „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.”

A legegyszerűbb és leghatásosabb nevelés a példaadás. Ezen keresztül nemcsak hallgatja a gyermek, hogy mit kellene tennie, hanem látja és követi az előtte lévő mintát.

„Mert tudom róla…” – állapította meg az isteni vizsgálat Ábrahámról, akinek élete és szava „parancs” volt a vele lévõk­nek. Lehet, hogy voltak gyengeségei, de élete a könyörgés és az Istennel szerzett tapasztalat „oltáraival” szegélyezett élet volt. Ez tette őt győztessé, ugyanakkor követendő példává háza népe előtt.

A házastársak, szülők is így hathatnak egymásra a legtermészetesebben, és így nevelhetik együtt a jóra gyermekeiket, akik átveszik szokásaikat, hanghordozásukat, lelkületüket.

„A gyermekek apjuk és anyjuk tiszteletére való nevelésének az a legjobb útja, ha láthatják, ahogyan az apa kedves figyelemmel adózik az anyának, az anya pedig figyelmes és tiszteletet tanúsító az apa iránt.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 169. o.)

Soha ne vitatkozzanak a szülők gyermekeik előtt! Hangos szavak, indulatos megnyilatkozások, esetleg sértődött vádak egymás fejéhez vagdosása beláthatatlan rombolást végeznek a gyermekek – és természetesen egymás – lelkében. Mielőbbi

őszinte, türelmes megbeszélés és rendezés szükséges – „a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Eféz 4,26). Legyen ez törvény a családban. „A tekintély és a szeretet egyesített befolyása lehetõ­vé teszi, hogy szilárdan és mégis gyengéden tartsátok a család irányításának gyeplőjét. Vezetni lehet őket, de nem húzni. Krisztus kijelenti: »Az én juhaim hallják az én szómat, és követnek engem.« (Jn 10,27) Nem azt mondja, hogy az én juhaim hallják az én szómat, és az engedelmesség ösvényére kényszerülnek…”

(Ellen G. White: i. m., 261. o.) A „felülről való bölcsesség” önmagában hordozza a hatásosságát, tekintélyét. Erejét nem az életkor, a rang vagy a tudás adja, hanem a megváltozott jellem.

A szülői viselkedésnek két véglete létezik: a túlzott engedékenység és a kemény, értelmetlen szigor. A gyermekek rossz szokásait ráhagyni, mentegetni ugyanolyan végzetes hiba, mint nyers indulattal, megtorlással kezelni a hibáikat. Ha mindkét szélsőséget el szeretnénk kerülni – természetünk óhatatlanul vagy az egyik, vagy a másik irányba hajt –, újra és újra tegyük fel a kérdést: az én Atyám hogyan bánik velem? Mennyi szigort vagy keménységet alkalmaz jellemfejlődésem egyengetésére? Rám hagyja-e hibáimat? Ha érzékeljük és megértjük, ahogyan Õ formál minket, tudni fogjuk, hogy mi a feladatunk azokkal szemben, akiket Õ bízott ránk.

Életünk során számos kisebb-nagyobb hibát követünk el, vagy rossz döntést hozunk. Akár házasságunkban felmerülő problémákról, akár gyereknevelésről van szó, egyaránt tanulók vagyunk. Mégis biztató, ahogyan Atyánk még a súlyos ve­reségekbõl kimentve is győzelemre akar segíteni bennünket.

Egy felemás házasságban élő asszonynak írt levélből idézünk, amely azonban mások számára is tanulságos: „Tudom, próbáid vannak, és inkább a vezetés, mint az alárendeltség nyilvánul meg az életedben. Férjednek szüksége van arra, hogy naponta lássa a türelem és az önuralom élő példáját. Tégy meg mindent, hogy megnyerd tetszését, és ne add fel az igazság egyetlen alapelvét sem… Légy óvatos, megfontolt, türelmes és elnéző! Ne kényszerítsd rá az igazságot! Teljesítsd feleségi kötelességedet, és azután figyeld meg, érinti-e a szívét! Ne vond meg a szeretetedet férjedtől! Minden elérhető módon igyekezz elnyerni tetszését. Ne szakítson el tőle a hited sem! Engedelmeskedj lelkiismeretesen Istennek, és amikor csak tudod, keresd férjed tetszését!” (Ellen G. White: i. m., 295. o.)

Ha a gyermeknevelés során követtünk el hibákat, bátorítsanak a következő sorok: „Azoknak a szülőknek, akik rosszul kezdték el a nevelést, azt szeretném mondani: ne essetek kétségbe! Szükséges, hogy teljesen megtérjetek Istenhez… Határozott reformokat kell megvalósítanotok szokásaitokban és cselekedeteitekben… Ima által olyan tapasztalatot nyerhetsz, amely tökéletesen sikeressé teszi gyermekeidért végzett szolgálatodat.” (Ellen

G. White: Gyermeknevelés, 45. o.)