Józsuét Isten Lelke ihlette

Mózes halála után Józsué lett Izrael vezetője, hogy bevezesse őket az ígéret földjére. Ő volt Mózes helyettese a pusztai vándorlás idejének legnagyobb részében. Látta Isten csodálatos dolgait, amelyeket Mózes által cselekedett, és jól ismerte a nép állapotát. Egyike volt a 12 kémnek, akiket kiküldtek az ígéret földjének kikémlelésére, és egyik volt a kettő közül, aki hűségesen beszámolt annak gazdagságáról, és bátorította a népet, hogy higgyen az Úr erejében, és vegye birtokába. Józsué való volt e fontos tisztségre. Az Úr megígérte neki, hogy vele lesz, amiképpen vele volt Mózessel, hogy Kánaánt könnyű győzelemmel elfoglalhatja, feltéve, hogy hűségesen megőrzi parancsolatait, Józsué aggódott, hogyan tudja végrehajtani megbízatását, hogy a népet bevezesse Kánaánba, de az Úrnak e bátorítása eloszlatta félelmét

Józsué visszavonult Izrael seregeitől, hogy elmélkedjen és imádkozzon, miközben látott egy hatalmas termetű férfiút, harci ruhába öltözve, kivont karddal a kezében. Józsué nem ismerte fel benne Izrael seregének egyik harcosát sem, azonban ellenségéhez sem hasonlított. Buzgóságában e szavakkal szólította meg őt: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig mondta: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és mondta néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? És mondta az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, amelyen állsz. És úgy cselekedett Józsué.” (Józs. 5: 13–15)

Józsué utasítására elhozták Silóból a szövetség ládáját. Igen ünnepélyes volt az alkalom, és Isten jelenlétének ez a jelképe fokozta a hatást, amelyet Józsué a népre kívánt gyakorolni. Isten Izrael iránti jóságának bemutatása után felszólította őket Jahve nevében a választásra, hogy kinek akarnak szolgálni. A bálványimádást titokban még mindig gyakorolták, és Józsué most azon fáradozott, hogy döntésre bírja őket, amely azután száműzi majd Izraelből ezt a bűnt. „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak – mondta –, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!” (Józs. 24:15) Józsué azt akarta, hogy ne kényszerből, hanem szabad akaratból szolgálják Istent. Az Isten iránti szeretet a vallás alapja. A jutalom reményében vagy a büntetéstől való félelemmel végzett szolgálat értéktelen Isten előtt. A nyílt hitehagyás bűnei sem visszataszítóbbak Őelőtte, mint a képmutatás és a csupán formai imádat.

Istennél nincs jobb vezető - Ha az emberek hajlandók az Isten által kijelölt ösvényen járni, olyan tanácsadójuk lesz, akinek a bölcsessége magasan minden emberi bölcsesség fölött áll. Józsué azért volt bölcs hadvezér, mert Isten irányította őt. A Józsué által használt legfőbb kard a lélek kardja, Isten igéje volt. Józsué könyve első fejezete  (1:1, 5, 7-et idézi.) És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván: Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz! E.G.W. Pátriárkák és próféták

Jób a feddhetetlen és becsületes ember

Jób 1:8. Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. /RÚF/

Nem kis dolog, hogy maga Isten illette Jóbot a „feddhetetlen” és „igaz” jelzőkkel! Ráadásul olyannyira feddhetetlen és igaz ember volt, hogy ez akkoriban páratlannak számított az
egész földön. Még egyszer, ezt szó szerint Isten mondta róla!
Ráadásul azután is elismételte az Úr, amit korábban mondott Jóbról – hogy nincs hozzá hasonló a
földön feddhetetlenségben, igazságban és így tovább –, miután a férfi az egyik csapást szenvedte
el a másik után. Isten azonban ekkor még egy dolgot hozzátett: Jób továbbra is olyan maradt,
mint amilyen volt, „noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.” (Jób 2:3)
Nagyszerű bepillantást nyújt Jób tökéletességébe és igazságába az, hogy nem engedte el az Urat
mindannak ellenére sem, ami történt, pedig még a szerencsétlen sorsú felesége is uszította: „Erősen állsz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg Istent, és halj meg!” (Jób 2:9, ÚRK) A könyv fényt vet Jób életének egy másik oldalára is, arra, ami még a tragédia bekövetkezte előtt volt.

Jób 29:12-16. Mert megmentettem a segítségért kiáltó nincstelent és az árvát, akinek nem volt
támasza. Az elhagyatott áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. Igazságot
öltöttem magamra, jogosságom palástként és süvegként borított be engem. A vaknak szeme
voltam, és lába a sántának. Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól meg-
vizsgáltam. /RÚF/

Talán érdemes felfigyelni Jóbnak ezekre a szavaira: „az ismeretlen ember ügyét is megfontoltam.” (Jób 29:16, ÚRK) Más szóval, nem várta meg, míg például egy rongyokba öltözött koldus
hozzá fordul alamizsnáért, inkább aktívan kereste, mire lehet a másiknak szüksége, majd aszerint
cselekedett.

Isten feltárta hű szolgájának, hogy Sátán vádjai okozták gyötrelmeit, betegségét, aki azzal vádolta meg Jóbot, hogy csak érdekből követte Urát, és ha Isten visszavonja áldásait, majd megátkozza Őt. Sátán megfosztotta tehát javaitól, gyermekeitől. Számítása mégsem vált be! Ekkor cinikusan folytatta: „Bőrért bőrt, de mindent, amije van, odaad az ember az életéért” (Jób 2:4). „Ímé kezedbe adom őt, csak életét kíméld!” – szólt az Úr (Jób 2:6). Sátán nem is kímélte, Jób egész testét elborította fájdalommal.

Kérte őt Isten, hogy imádkozzék barátaiért, nehogy „rettenetest cselekedjék” velük, mivel nem szóltak Istenről igazán (Jób 42:8). „Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt... Jób pedig élt ezután száznegyven esztendeig, és látta az ő fiait és unokáit negyedízig. És meghalt Jób jó vénségben és betelve az élettel” (Jób 42:10, 16-17).

Fontos tudnunk azt is, hogy minden emberért „per” folyik a mennyben. Sátán vádjaival szemben Isten alkalmanként megengedi, hogy próba tegye nyilvánvalóvá a mennyei lények előtt, hogy kinek mi lakozik a szívében, valóban méltó-e az üdvösségre. Ez történt Jóbbal is. Istenhez való ragaszkodása, iránta való hűsége és bizalma nem rendült meg. Magatartásával Sátán vádjait megsemmisítette!

Jób pátriárka rendületlen bizalommal kiáltotta megpróbáltatásának éjszakáján: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más.” (Jób 19:25–27)

Zákeus gazdag zsidó ember

Zákeus gazdag zsidó ember volt, aki a gyűlölt rómaiak számára hajtotta be az adót, úgy szerezte a pénzét. Emiatt utálták és „bűnösnek” nevezték, és mint más vámszedők, ő is több pénzt követelt annál, mint amennyit kellett volna. Zákeus Jerikóban élt, ami egy nagy forgalmat lebonyolító kereskedelmi út mentén terült el. Jézus nem véletlenül találkozott vele. Zákeus a lelkében meggyőződött arról, hogy változtatnia kell az életén. Hallott már Krisztusról és látni akarta Őt. Bizonyára elterjedt a híre, hogy aznap érkezik Jerikóba a csoport, akikkel utazott, át kellett haladnia Jerikón, amikor Galileából utoljára ment Jeruzsálembe. Krisztusnak a vámszedőhöz intézett első szavai elárulják, hogy mindent tudott róla, már mielőtt belépett a városba.

 
Lk 19:1-10. Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.  Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem
láthatta a sokaságtól.  Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.  Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar,
mert ma a te házadban kell megszállnom.  Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta.  Akik
ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg.  Zákeus pedig
odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.  Jézus így felelt neki:
Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia.  Mert az Emberfia azért jött,
hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. /RÚF/

 Jézus az őszinte megtérés jeleként fogadta Zákeus ajánlatát, amikor „minden vagyonomnak felét” (Lk 19:8) a szegényeknek akarta adni!

White idézet: Zákeust lenyűgözte, ámulatba ejtette, elnémította Krisztus szeretete és kegyelme,
hogy lehajolt hozzá, méltatlanhoz. Most a szeretet és a ragaszkodás az újonnan megtalált Mesteréhez fordulva megnyitotta ajkát. Nyilvánosan akart bűnvallomást tenni, bűnbánatra jutni.
A sokaság színe előtt „Zákeus... előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak
felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négyannyit adok helyébe...”
 „Mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni!” (Mk
10:24) Egymástól kérdezgették: „Kicsoda üdvözülhet tehát?” (Lk 18:26) Most látták Krisztus
szavait beigazolódni: „Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.” (Lk 18:27) Láthatták,
Isten kegyelme által hogyan léphet be egy gazdag ember a mennyek országába.

 – Jézus élete, 554-555./old.