A törvény szent, igaz és jó

 

A szeretet Isten törvényének az alapja, a törvény hangsúlyozásával a szeretetet hangsúlyozza. Jézus azért halt meg a bűnösök megmentése érdekében, hogy eleget tegyen a törvénynek, miközben nekünk kegyelmez. Így lehet igaz és a hívők megigazítója. 

(Róm 3:25-26). Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte (26) türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. /RÚF/

 Micsoda szeretet! Következésképpen a törvényt nem érvényteleníti a megváltás folyamata, inkább még jobban megerősíti.

(Róm 6:1-3). Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? (2) Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? (3) Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? /RÚF/  

(Róm 7:7-12). Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” (8) De a bűn, kihasználva a parancsolatot, mindenféle kívánságot szült bennem. Mert a törvény nélkül halott a bűn. (9) Én törvény nélkül éltem egykor. Amikor azonban eljött a parancsolat, a bűn életre kelt, (10) én pedig meghaltam, és megértettem, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá. (11) Mert a bűn, ki használva a parancsolatot, megcsalt engem, és megölt általa. (12) A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. /RÚF/ 

Vannak, akik szerint a kegyelem és a megváltás eltörli a törvényt, Pál azonban világosan kifejti: ne gondoljuk, hogy ha megmaradunk a bűnben, a kegyelem egyre nagyobb lesz! Ellenkezőleg! Akik hit által Krisztusban vannak, „az ő halálába” keresztelkedtek meg (Róm 6:3), ezért úgy tekintenek magukra, mint akik meghaltak a bűnnek és már Krisztusban élnek. 

Isten törvénye nem bűn, hanem nyilvánvalóvá teszi számunkra (többek között), hogy mi számít bűnnek. Ezért van az, hogy „a törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó”. (Róm 7:12) Ez fedi fel minden másnál jobban, hogy milyen nagy szükségünk van a megváltásra és az üdvösségre, amit csak Jézus Krisztus által kaphatunk. Ezért nem tesszük „hiábavalóvá [a törvényt]… hit által… Sőt inkább a törvényt megerősítjük”. (Róm 3:31)  

Krisztus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy betöltse a törvény és a próféták minden ígéretét. Ezért is jelentette ki: „míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik”. (Mt 5:18) 

Isten törvénye Isten szentségét jelképezi – tökéletes jellemét, szeretetét, igazságosságát, jóságát és igazságát. (3Móz 19:2) Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és mondd meg ne kik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok. /RÚF/;

 (Zsolt 19:8-9). Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. (9) Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet. /RÚF/; 

(Zsolt 119:142, 172). Igazságod örökké igaz, és törvényed maradandó. (172) Válaszoljon beszédedre nyelvem, mert minden parancsolatod igaz. /RÚF/

 Ezért fontos, hogy (2Móz 31:18) Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. /RÚF/ szerint a Tízparancsolatot Isten a saját ujjával írta a kőtáblákra. A kőbe vésett törvények Isten változatlan jellemét tanúsítják, valamint a szeretetben gyökerező erkölcsi uralmat. Ez a nagy küzdelem központi témája.  

White idézet: Krisztus megmutatta tanításaiban, hogy a Sínai-hegyen adott törvény alapelvei milyen messzehatóak. Életével szemléltette a törvényt, melynek alapelvei mindörökre az igaz élet mércéjét jelentik – azt a mércét, mely által minden lélek megítéltetik ama nagy napon, amikor ítélőszékek tétetnek le és könyvek nyittatnak meg. Krisztus azért jött, hogy minden igazságot betöltsön, és az emberiség fejeként bemutassa – a legkisebb részletig eleget téve Isten kívánalmainak –, hogy az ember is elvégezheti ugyanazt a munkát. Az embernek adott kegyelem mértéke alapján nem szükségszerű, hogy bárki is kimaradjon a mennyből… Amikor Isten Lelke feltárja az embernek a törvény valódi jelentőségét, változás megy végbe szívében. Dávid valós állapotának hűséges megjelentője, Náthán próféta Dávid elé tárta bűneit és segítségére volt azok elhagyásában. Dávid szelíden fogadta a tanácsot, és meg alázta magát Isten előtt. „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket.” (Zsolt 19:8) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 211-212./old. 

A szeretet a törvény betöltése

 

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Róm 13:8)

A szeretet a törvény betöltése, tehát vigyázzunk, nehogy úgy gondoljunk a törvényre, mint ami teljesen külön áll a szeretettől, és a szeretetre se gondoljunk úgy, mint ami nem kötődik a törvényhez! A Szentírásban a szeretet és a törvény együtt jár. A törvényadó Isten a szeretet, ebből következik, hogy törvénye a szeretet törvénye. Ellen G. White úgy fogalmazott, hogy a törvény Isten jellemét tükrözi. (Lásd Ellen G. White: Krisztus példázatai.)  

Isten törvénye nem elvont elvek gyűjteménye, a parancsolatai és rendelkezései valóban a jólétünket szolgálják, a maga teljességében a szeretet kifejezése, ahogyan Isten kinyilatkoztatta. 

Isten törvénye nem elvont elvekből áll, hanem kapcsolatot fejez ki. Ez határozottan látszik a Tízparancsolatban, amelynek alapvető elvei már az Éden kertjében is léteztek. A szeretet elveinek kellett irányítani az Isten és ember, valamint az emberek egymás közti kapcsolata it.

 (2Mózes 20:1-26). Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (3) Ne legyen más istened rajtam kívül! (4) Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. (7) Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét! (8) Emlékezz meg a szombatnapról, és szenteld meg azt! (9) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. (11) Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a szombatnapját, és megszentelte azt. (12) Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! (13) Ne ölj! (14) Ne paráználkodj! (15) Ne lopj! (16) Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (17) Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé! (18) Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott. (19) És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! (21) A nép tehát távolabbra állt, Mózes viszont közelebb ment a sötét felhőhöz, ahol Isten volt. (22) Az Úr akkor azt mondta Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Láttátok, hogy én az égből beszéltem veletek. (23) Ne készítsetek azért ezüstisteneket, aranyisteneket se készítsetek magatoknak! (24) Földből készíts nekem oltárt, és azon áldozd fel égőáldozatodat és békeáldozatodat, juhodat és marhádat. Elmegyek hozzád, és megáldalak minden szent helyen, ahol emlékezetessé teszem a nevemet. (25) Ha pedig kőből készítesz nekem oltárt, ne faragott kőből építsd, mert ha vésővel nyúlsz hozzá, megszentségteleníted. (26) Lépcsőkön se menj föl az oltáromhoz, hogy ki ne lássék közben a szemérmed! /RÚF/

A Mózes második könyve 20. fejezetében leírt Tízparancsolatot kőbe vésték, Izrael a szövetségi kapcsolat keretében kapta meg. A parancsolatokat az után írták le, hogy az Úr megszabadította népét Egyiptomból. A törvények alapja Isten szeretete és népének adott ígéretei voltak. 

(2Móz 6:7-8). Népemmé fogadlak titeket, én pedig Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. (8) Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyről megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom majd azt örökségül. Én vagyok az Úr! /RÚF/;

 (3Móz 26:12). Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. /RÚF/] A Tízparancsolat két táblája azt mutatja, hogy az embereknek az Istennel és egymással való jó kapcsolatát célozza. 

Az első négy parancsolat az emberek Istenhez fűződő kapcsolatát érinti, a többi hat pedig az emberek közötti kapcsolatra vonatkozik. Az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkat Isten törvényének kell szabályoznia.

A törvény két csoportja közvetlenül illeszkedik ahhoz, amit Jézus két nagy parancsolatnak nevezett: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből” (Mt 22:37); Vö.  (5Móz 6:5). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/), és „Szeresd felebarátodat, mint magadat”. (Mt 22:39); Vö. (3Móz 19:18). Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/)  

Az első négy parancsolat arról szól, hogyan szeressük Istent egész lényünkkel, a következő hat pedig arról, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat. Jézus világosan kifejez te, hogy a szeretet e két nagy parancsolata a törvény szerves része.    „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22:40)  Isten egész törvénye tehát Isten szeretetében gyökerezik. Isten szeretete és törvénye elválaszthatatlan egymástól.

White idézet: Az Úr törvényét, mely a teremtésig nyúlik vissza, ebben a két fontos elvben foglalta össze: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E kettőnél fontosabb parancs nincs. Ez a két fő elv magába foglal ja az első négy parancsot, rámutatva az ember Isten iránti kötelezettségére, de az utolsó hat parancsot is, mely az embernek embertársai iránti kötelességét írja elő. Az Úr a bűnbeesés után ezt a két elvet részletesebben is az ember elé tárta, úgy fogalmazva azt meg, hogy megfeleljen a bukott értelmes lényeknek. Azért volt szükség a részletezésre, mert az emberek értelmét elvakította a törvényszegés. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1104./old.  

Isten szereti az igazságot

A Szentírás kijelenti, hogy Isten szereti az igazságot és gyűlöli a gonoszságot  (Zsolt 33:5). Szereti az igaz ítéletet, az Úr szeretetével tele van a föld. /RÚF/; (Ézs 61:8). Mert én, az Úr, szeretem az igazságot, gyűlölöm a rablást és az álnokságot. Megadom munkájuk megérdemelt jutalmát, és örök szövetséget kötök velük. /RÚF/, mélységesen bántja az igazságtalanság, ami az áldozatok miatt jogos haragot vált ki belőle. Az Ó- és az Újszövetség egészében Isten szenvedélyesen szól az elnyomottak érdekében, miközben joggal haragszik az elnyomókra, a bántalmazókra.

(Zsoltár 82:1-8). Ászáf zsoltára. Isten ott áll az istenek gyűlésén, ítéletet tart az istenek fölött: (2) Meddig ítélkeztek álnokul, pártjukat fogva a bűnösöknek?! (3) Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot az elesettnek és szűkölködőnek! (4) Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből! (5) Nem tudnak és nem értenek semmit, sötétségben járnak, a föld alapjai mind ingadoznak. (6) Azt mondtam ugyan, istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan, (7) mégis meg fogtok halni, mint a közemberek, és elhullotok, mint bármelyik főember. (8) Jöjj, Istenünk, légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged! /RÚF/  

Sok kommentátor úgy érti, hogy ez a szakasz vonatkozik egyrészt a földi vezetőkre, akik felelősek a társadalmi igazságtalanságokért, másrészt arra is, amikor Isten megítéli a levegőbeli hatalmasságokat (az „isteneket”), akik korrupt földi bírók és uralkodók mögött áll nak (nyilván démoni erők). Konkrétan ezt a kérdést teszi fel a fejedelmeknek: „Meddig ítéltek még hamisan, és pártoljátok a gonoszokat” (Zsolt 82:2), ÚRK  

„Védelmezzétek a szegények és árvák jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és elnyomottnak! Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt, szabadítsátok ki a gonoszok kezéből!” (Zsolt 82:3-4), /ÚRK/ Az ószövetségi próféták itt és másutt is nagy hangon kiáltottak igazságért. A Szentírásnak ez nem csupán mellékes témája. Minden ótestamentumi prófétának ez a központi üzenete, mint ahogy annak is, amit Jézus mondott testi ittléte idején.

  Nem titok, hogy mit vár és kér Isten azoktól, akik állítólag szeretik és engedelmeskednek neki. Egészen világosan kijelentette: „Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel”. (Mik 6:8), /ÚRK/

Az egész Szentírásban visszhangzik ez a gondolat. Jézus például ezt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”. (Jn 13:35); 

(1Jn 4:8-16). Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (9) Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. (10) Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (11) Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. (12) Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. (13) Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. (14) És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküld te a Fiát a világ üdvözítőjéül. (15) Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban megmarad Isten, ő pedig Istenben; (16) és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. /RÚF/

  White idézet: Krisztus azért jött a földre, hogy bemutassa, milyen tökéletessé válhat az ember, ha az isteni természettel részesül. Kegyelmének, együttérzésének és szeretetének bemutatásával a nagyság új dimenzióját tárta a világ elé. Új értelmezést adott az embernek Istenről. Mint az emberiség feje, leckéket adott az embernek az isteni kormányzásról, ami által feltárta az irgalom és igazság megbékülésének szentségét. Az irgalom és igazság meg békélése nem tűrte meg a bűnnel való kiegyezést, és nem hagyott figyelmen kívül egyetlen követelést sem az igazságot illetően. Mindkét isteni jellemvonás megfelelő helyére került. A kegyelem megbüntethette a bűnös, megátalkodott embert anélkül, hogy ezáltal lerombolta volna saját irgalmát vagy elvesztette volna együttérző jellegét. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 260./old.