A halál kérdése

A Teremtőtől elszakadt világban való élet talán legkegyetlenebb aspektusa (nézőpontja), hogy a halál ott ólálkodik minden élet mögött, bármelyik pillanatban kész lecsapni. Ez „a bűn zsoldja”, a büntetés, amit azért fizetünk meg, mert elszakadtunk a világegyetem életének egyetlen Forrásától, a Teremtőtől. Ezért a bibliai próféciában jelentős szerepe van a halál valóságának, és ami még fontosabb: a megoldásnak, amit csakis Jézusban, az Ő halálában és feltámadásában találhatunk meg. A prófécia e jelentős témáját jól megvilágítja az, ahogy a Biblia először említi a halált, amikor az először következett be. Így jobban megérthetjük a bűn problémájának súlyosságát, de fontos eszközöket is kapunk ahhoz, hogy felismerjük Isten meg oldását.

(1Móz 2:15-17). Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. (16) Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/  

(1Móz 4:8-15). Ezután azt mondta Kain a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Ami kor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta. (9) Akkor az Úr megkérdezte Kaintól: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek? (10) De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiált a földből! (11) Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred vérét, amelyet kiontottál! (12) Ha a földet műveled, többé ne adja neked termőerejét! Bujdosó és kóborló légy a földön! (13) Ekkor Kain azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. (14) Íme, elűztél ma erről a termékeny vidékről, és el kell rejtőznöm színed elől. Bujdosó és kóborló lettem a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. (15) De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál. /RÚF/ 

(1Kor 15:15-19). Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitek ben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak eb ben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. /RÚF/  

(Jel 1:18). És az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. /RÚF/  

Gyakran mondjuk, hogy „a halál az élet része.” Ez azonban hazugság. A halál az élet ellentéte, megsemmisülése; idegen, betolakodó, Isten soha nem akarta, hogy részünk legyen benne. Talán hozzászoktunk a valóságához, de a szívünk továbbra is ágál ellene, amikor szembesülünk vele, mintha az emberiség egésze látná, hogy alapvetően rossz. Önmagában is fájdalmas, de bizonyos esetekben még tragikusabbnak érezzük, például amikor egy gyerek hal meg. Általában arra számítunk, hogy a szülők előbb halnak meg a gyerekeiknél, ezt elfogadtuk a dolgok normális rendjének. A Szentírásban lejegyzett első haláleset viszont nem az volt, amire számíthattak. Ádám és Éva már a saját halála előtt tapasztalta az elmúlás borzalmát, amikor igaz fiukat gonosz testvére meggyilkolta. Hatványozottan igazságtalan haláleset!  

Gondoljunk Jézusra, az igazra, akit a gonoszok meggyilkoltak – mint Ábelt! Kinek a halála lehet igazságtalanabb Krisztusénál? Még milyen párhuzamokat találunk Ábel és Krisztus halála között? Miért vannak Jézusnál „a halál és a pokol kulcsai” (Jel 1:18, ÚRK)? Isten mit kínál fel nekünk Jézusban? Milyen fényt vet erre is Ábel halála?

 White idézet: Ábel meggyilkolása volt az első példa arra az ellenségeskedésre, amelyet Isten a kígyó és az asszony magva között meghirdetett. Az egyik oldalon Sátán áll az alattvalóival, a másikon pedig Krisztus a követőivel. Az ember bűnén keresztül az ördög hatalomra tett szert az emberiség felett, de Jézus erejével le tudják rázni igáját. Valahányszor egy ember az Isten Bárányába vetett hit által felhagy a bűn szolgálatával, az ördög haragja fellángol ellene. Ábel szent élete cáfolta Sátánnak azt az állítását, hogy az ember képtelen megtartani az Úr törvényét. Amikor Kain a gonosz lélek befolyására rájött arra, hogy nem tudja Ábelt irányítani, annyira felbőszült, hogy megölte. Ha valaki Isten törvényének igazságosságos volta mellett tör lándzsát, bárhol legyen is, ugyanez a lelkület jut érvényre. Mindig ez a lelkület állította fel és gyújtotta meg a máglyát Krisztus tanítványai alatt. Sátán és seregei azért szítanak halmozott kegyetlenkedéseket Jézus követői ellen, mert nem tudják elérni, hogy hatalmuk előtt behódoljanak. Ez a legyőzött ellenség dühe. Jézus minden mártírja győztesként halt meg. Ezt mondja a próféta: „Ők legyőzték azt (»ama régi kígyót, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak«) a Bárány véréért és az ő bizonyságtételüknek beszédé ért; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig.” (Jel 12:11, 9) – Pátriárkák és próféták, 77./old.

Kegyelmi idő - életünk ideje

 "A mi kegyelmi időnk – életünk ideje. Ezt az időt Istentől kaptuk arra, hogy szabadon döntsünk őmellette. Ám sokszor elfelejtjük, hogy az élet nem más, mint hídépítés. A bűn viszont hídrobbantás, mert tönkremennek, megszűnnek azok a kapcsolatok, melyeken keresztül Istennel, a felebaráttal, a teremtett világgal, sőt önmagunkkal is harmóniába juthatunk. Önellentmondásba kerülünk. Lázadó énünk szembefordul ezzel a harmóniával. Az önszeretet megöli az Istennel, világgal és a mellettünk élő emberrel kialakítandó nemes kapcsolatunkat.

Jézus azért jött, hogy megtanítson a hídépítés művészetére, mert hídnak lennie kell, hiszen szeretni csak közösségben lehet. Szembe akar fordítani a bűnnel, az önzéssel, mert az rombolja, értelmetlenné teszi az életet. Úgy érvényesíti életünkben szeretetét, hogy kegyelmez. A kegyelem nem az ítélet elengedése. Ha az lenne, akkor ez a bűn fogságába vetne minket. Isten ítélete, kegyelmező szeretetének egyik fontos része, a bűn megítélése, elpusztítása. Ha ezt nem tenné meg Isten, akkor reménytelen lenne a helyzetünk. Az Isten elleni lázadás és az önzés végképp tönkretenné az Isten, ember és a világ között kiépülő harmóniát, a bioszféra kialakult rendjét. Az ember a másik ember farkasa lenne, és ezzel mérhetetlenül megszegényítené az embervilág sokféleségének harmóniáját. Jézus azért jött hirdetni evangéliumát ezen a földön, hogy esélyt teremtsen az emberiségnek az eredeti harmónia helyreállításához."

Dr.Szigeti Jenő

#iranyvonal #irányvonal #kerdezzteis #avalaszokkeszenallnak #nekedcsakkerdeznedkell

Bárány vére - Krisztus vérét helyettesíti

 

Akik valósággal elfogadják Krisztust hit által, azok szívbeli alázattal élnek. Nem énjüket magasztalják fel, hanem Krisztust, mert Benne van örök életük reménysége. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által” (Ef 2:8) – jelentette ki Pál apostol. Krisztus kegyelme az, ami az Ő bizonyságtevőivé tesz bennünket. Egyedül a Bárány vére és bizonyságtételünk szava által válhatunk győztesekké.

Egyedül azok találtatnak a hűségesek és igazak között, akik a Bárány vére és bizonyságtételük szava által győzelmet arattak. Ezeken nem ejt foltot a bűn, és szájukban nem találtatik álnokság. Szabaduljunk meg önigazultságunkból, és öltsük fel Krisztus igazságosságát! A lelki dolgok lelkiképpen értetnek meg.

(Sof 3:13) Izráel maradéka nem cselekszik hamisságot, nem szól hazugságot, és nem találtatik szájában álnokságnak nyelve, hanem legelésznek és lenyugosznak és nem lesz a ki felrettentse őket.

Isten felszólította a fogságban élő izraelitákat, hogy gyűjtsék egybe gyermekeiket házaikban, és jelöljék meg az ajtófélfákat egy leölt bárány vérével.

(II Móz 12:5,7,13) A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl vagy a kecskék közűl vegyétek.

És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét

 Ez előképe volt Isten Fia megölésének és a bűnösök megváltásáért ontott vér erejének. Ez a jel megmutatta, hogy az adott háznép elfogadta Krisztust megígért Megváltójának. Az ilyen házat pajzs védte meg a pusztító erőtől. A kapott utasításoknak való fenntartás nélküli engedelmességükkel a szülők bizonyságot tettek hitükről, mely őket és gyermekeiket egyaránt védelem alá helyezte. Kimutatták annak a Jézusnak az áldozatába vetett hitüket, akinek vérét a bárány vére jelképezte. A pusztító angyal túlhaladt minden olyan házon, melyen fel volt tüntetve a jel. Ez a jelkép megmutatja, hogy a szülők hite kihat a gyermekeikre, és megvédi őket a pusztítás angyalától. (Szemelvények E. G. White írásaiból 3. kötet)

Attól fogva, hogy a templomban Jézus előtt feltárult küldetése, visszahúzódott attól, hogy kapcsolatot tartson a sokasággal. Arra vágyott, hogy csendben visszatérhessen Jeruzsálembe azokkal, akik ismerték élete titkát. A húsvéti istentisztelet által Isten el akarta vonni az övéit az evilági gondoktól, és emlékeztetni akarta őket arra a csodára, amit Egyiptomból való szabadulásukért tett. Arra vágyott, hogy művében felismerjék a bűntől való szabadulás ígéretét. Ahogyan a megölt bárány vére megvédte Izrael otthonait, úgy védelmezi meg Krisztus vére lelküket. De Krisztus által csak úgy menekülhetnek meg, ha hit által az Ő élete sajátjukká válik. A jelképes szolgálatnak csak akkor volt értelme, ha a hívőket Krisztushoz, mint személyes megváltójukhoz vezette. Isten óhaja az volt, hogy imádsággal tanulmányozzák és gondolják át Krisztus küldetését. De amikor a sokaság elhagyta Jeruzsálemet, az utazás és a társasági kapcsolatok izgalma túl gyakran kötötte le figyelmüket, és a szolgálatot, amelynek szemtanúi voltak, elfelejtették. A Megváltót nem vonzotta társaságuk.  (EGW. Jézus élete)