Mózes megszületik

 (2Móz 2:1-10). Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. (2) Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. (3) Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sásközé. (4) A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. (5) A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. (6) Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. (7) A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? (8) A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. (9) Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. (10) Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki. /RÚF/

Mózes születésének és életének történelmi háttere izgalmas. A híres tizennyolcadik egyiptomi dinasztia idején élt. Az ókori Egyiptom legkiemelkedőbb fáraójának tartják ennek a dinasztiának az egyik uralkodóját, az „Egyiptom Napóleonjaként” emlegetett III. Thotmeszt. 

Mózest ugyan halálos rendelet fenyegette születésekor (2Móz 1:22). A fáraó ekkor megparancsolta egész népének: Minden újszülött héber fiút dobjatok a Nílusba, csak a leányokat hagyjátok életben! /RÚF/), de „különleges” fiú volt (héberül tób, „jó”, „szép”; (2Móz 2:2) A héber szó a külső szépségnél többet jelent. Ez a szó utal Isten teremtő munkájára, amikor kijelentette, hogy minden „jó”, sőt „igen jó” volt (1Móz 1:4, 10, 31). Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. (10) Azután el nevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó. (31) És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. /RÚF/

Isten terve szerint ebből a „jó” gyermekből új teremtésként olyan felnőtt lesz, aki majd ki vezeti a hébereket a szolgaságból. Születésekor azonban, különösen ilyen borzalmas körülmények között, vajon ki láthatta előre a jövőjét? Isten viszont beváltja Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett ígéretét. Szövetséget kötött velük, hogy utódainak adja az ígéret földjét (2Móz 2:24-25). Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. (25) Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek. /RÚF/

 A tób gyermeket pedig évtizedek múlva éppen ennek véghezvitelére használja fel. Előtte azonban az egyiptomi fáraó lánya, Hatsepszut a fiául fogadta Mózest. A nevének van egyiptomi eredete, aminek a jelentése: „valakinek a fia”, „attól született”, amint az Amószisz („Akh fia”) vagy Thotmesz („Thot fia”) nevekben is tükröződik. Héberül a neve Móseh, vagyis „kihúzott”, „kivont”. Csoda folytán megmenekült, amikor kihúzták a folyóból. 

Mózes életének korai szakaszáról keveset tudunk. Megmenekült, Hatsepszut örökbe fogadta, de tizenkét éves koráig a saját családjával élt. (2Móz 2:7-9); Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 203./old.)

 Utána a legjobb egyiptomi oktatásban részesült, hogy felkészítsék Egyiptom következő fáraójának. (I. m. 204./old.) Milyen érdekes, hogy végeredményben a sok tudásnak nagy része haszontalan volt, sőt szöges ellentétben állt azzal, ami valójában számított: Isten és igazsága ismeretével. 

White idézet:  Az anyának sikerült rejtegetnie a gyermeket három hónapig. De tovább nem tudta biztonságban tartani. Ekkor gyékényből készített egy kis ládácskát, gyantával és szurokkal vízhatlanná tette, azután belefektette a csecsemőt, és a ládácskát elhelyezte a folyó partján a sás között. Nem mert ott maradni, hogy őrizze, és ezzel a gyermek és a saját életét is kockáztassa. A gyermek nénje, Miriám azonban a közelben időzött, látszólag közömbösen, de valójában aggódva, hogy meglássa mi történik majd kis testvérével. Kívüle azonban még más őrizők is jelen voltak. Az anya buzgó imával bízta gyermekét Isten gondjaira. Ezért a láthatatlan angyalok serege lebegett a fiúcska rejtekhelye fölött. A fáraó leányát is angyalok irányították a folyópartnak arra a részére. A sásból készített ládácska felkeltette kíváncsiságát. Amikor megpillantotta a ládácskában lévő szép gyermeket, világos lett előtte a történet. A csecsemő sírása felébresztette szánalmát. Együttérzéssel gondolt az ismeretlen édesanyára, aki ehhez az eszközhöz folyamodott annak érdekében, hogy megoltalmazza drága gyermekének életét. Elhatározta, hogy örökbe fogadja a gyermeket. – Pátriárkák és próféták, 242 243./old.

A héber bábák

 

Mózes második könyvét nem lehet igazán megérteni anélkül, hogy ismernénk Mózes első könyvének tanítását. A zsidók elmentek Egyiptomba, és a nagy jólét és békesség egy ideje után rabszolgasorba kerültek.

Isten azonban nem hagyta magára népét a bajban, még ha talán úgy is tűnt volna. A héberek közül bizonyára sokan kétségbe estek siralmas körülményeik miatt, de a csüggedés idején Isten megjelent, hogy hatalmas kezével segítségükre legyen. Urunk így bátorítja követőit: „hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem”. (Zsolt 50:12)  

(2Móz 1:9-21). és ezt mondta népének: Lám, Izráel fiainak népe nagyobb és erősebb, mint mi. (10) Gyertek, bánjunk csak okosan vele, nehogy még jobban megsokasodjon! Mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul az országból. (11) Ezért munkafelügyelőket rendeltek föléjük, hogy kényszermunkával sanyargassák őket. Raktárvárosokat kellett építeniük a fáraó számára: Pitómot és Ramszeszt. (12) De mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább sokasodtak és terjeszkedtek, úgyhogy félni kezdtek Izráel fiaitól. (13) Ezért kegyetlenül dolgoztatták az egyiptomiak Izráel fiait. (14) Kemény munkával keserítették az életüket: sárkeveréssel, vályogvetéssel és mindenféle mezei munkával; mindenféle munkával kegyetlenül dolgoztatták őket. (15) Azután parancsot adott Egyiptom királya a héber bábáknak – az egyiknek Sifrá, a másiknak Púá volt a neve –, (16) és ezt mondta: Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülés lefolyását: ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben! (17) De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. (18) Ekkor Egyiptom királya magához hívatta a bábákat, és kérdőre vonta őket: Miért teszitek ezt, miért hagyjátok életben a fiúgyermekeket? (19) A bábák pedig ezt felelték a fáraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az egyiptomiak, hanem életerősek. Mire a bába odaér hozzájuk, már meg is szültek. (20) Isten ezért jót tett a bábákkal. A nép pedig sokasodott, és igen megerősödött. (21) És mivel a bábák félték az Istent, ő gyermekekkel ajándékozta meg őket. /RÚF/  

Mózes második könyve egyetlen fáraó nevét sem említi. A „fáraó” cím azt jelenti, hogy „király”. Az egyiptomiak hite szerint a fáraó isten volt a földön, Rá isten (vagy Ozirisz vagy Hórusz) fia. Rát, a napistent tartották a legfőbb egyiptomi istenségnek.

  Ám a neki tulajdonított hatalom dacára ez az „isten” képtelen volt rákényszeríteni a bábákat arra, hogy a meggyőződésükkel ellentétesen cselekedjenek. A fáraó nevét nem, de két bábáét megtudjuk: Sifra és Puá

 (2Móz 1:15), akikről elismerően szól az Írás, mert félték az Urat. Nem hallgattak a fáraó gonosz parancsára, mert jobban tisztelték Istent, mint a földi uralkodó rendelkezéseit 

(ApCsel 5:29. Péter és az apostolok így válaszoltak: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek. /RÚF/). Ezért Isten áldásával nagy családjuk lett. A hűség nagyszerű példáit látjuk bennük. Ezek az asszonyok, ha még oly kevés teológiai ismerettel rendelkeztek is, nemcsak azt tudták, hogy mi a helyes, hanem a helyes cselekvést is választották.

A fáraó látva, hogy a terve nem sikerült, minden egyiptominak megparancsolta, hogy öljenek meg a héber újszülöttek közül minden fiúgyermeket. A Nílusba kellett vetni a kicsiket, valószínűleg áldozatként Hápinak, a Nílus és a termékenység istenének. (Ez az első feljegyzés arról, hogy a zsidókat a zsidóságuk miatt kellett megölni.) Ezzel a rendelettel akarták megakadályozni a héberek sokasodását: megölik a héber fiúgyermekeket, a nőket pedig asszimilálják az egyiptomiak közé. A fáraó így gondolta elejét venni a fenyegetésnek, amit szerinte a héberek jelentettek népe számára.  

White idézet: Mivel [az egyiptomiak] nem érték el céljukat, megkeményítették a szívüket és még kegyetlenebb módszerekhez folyamodtak. A fáraó elrendelte, hogy öljenek meg minden születendő zsidó fiúgyermeket. A tervet maga Sátán sugallta, aki tudta, hogy Izrael gyermekei közül fog felemelkedni a szabadító, aki kivezeti őket a rabszolgaságból. Arra gondolt, hogy ha rátudja venni a királyt a fiúgyermekek elpusztítására, akkor meghiúsíthat ja a mennyei tervet. Az Istenfélő bábák azonban szembefordultak a fáraó parancsával, és életben hagyták a fiúgyermekeket. Mivel nem ölték meg a zsidó gyermekeket, és megszegték a királyi parancsot, az Úr megáldotta őket. Amikor Egyiptom urának tudomására jutott, hogy parancsát semmibe vették, haragra gerjedt, és még kegyetlenebb rendeletekkel állt elő. Különös éberségre szólította fel az egyiptomiakat: „Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben” (2Móz 1:22). – Spiritual Gifts, 3. köt., 179./old. 

Jákób családja éhínség után Egyiptomba költözött

Jákób családja a kánaáni éhínség után megérkezett Egyiptomba (1Mózes 46. fejezet). Akkor a fáraó barátságosan fogadta a hébereket József miatt és mindazért, amit ő az egyiptomiak érdekében tett.

Mózes 46:1-34. Izráel tehát útnak indult mindenével, amije csak volt, és amikor Beérsebába ért, áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének. (2) Isten pedig éjszaka így szólt Izráelhez látomásban: Jákób! Jákób! Ő így felelt: Itt vagyok! (3) Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! (4) Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni, és József keze fogja majd le a szemedet. (5) Elindult tehát Jákób Beérsebából. Izráel fiai föltették apjukat, Jákóbot meg a gyermekeket és az asszonyokat a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elvigyék őt. (6) Fogták jószágaikat és szerzeményüket, amit Kánaán földjén szereztek, és elmentek Egyiptomba: Jákób és vele együtt minden leszármazottja. (7) Elvitte magával Egyiptomba a fiait és fiúunokáit, leányait és leányunokáit, minden leszármazottját. (8) Így hívták Izráel utódait, akik elmentek Egyiptomba: Jákób és fiai. Jákób elsőszülötte volt Rúben. (9) Rúben fiai: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmí. (10) Simeon fiai: Jemúél, Jámín, Óhad, Jákín, Cóhar, valamint Saul, egy kánaáni nőnek a fia. (11) Lévi fiai: Gérsón, Kehát és Merárí. (12) Júda fiai: Ér, Ónán, Sélá, Pérec és Zerah. Ér és Ónán meghalt még Kánaán földjén. De Pérec nek már fiai is voltak: Hecrón és Hámúl. (13) Issakár fiai: Tólá, Puvvá, Jób és Simrón. (14) Zebulon fiai: Szered, Élón és Jahleél. (15) Ezek Lea fiai, akiket Paddan-Arámban szült Jákóbnak. Az ő leánya volt Dina; fiai és leányai összesen harminchárman voltak. (16) Gád fiai: Cifjón, Haggí, Súní, Ecbón, Érí, Aródí és Arélí. (17) Ásér fiai: Jimná, Jisvá, Jisví, Beríá, az ő húguk volt Szerah. Beríá fiai: Héber és Malkíél. (18) Ezek Zilpa fiai, akit Lábán adott Leának, a leányának. Ő szülte ezt a tizenhatot Jákóbnak. (19) Ráhelnek, Jákób feleségének a fia volt József és Benjámin. (20) Józsefnek Egyiptom földjén született Manassé és Efraim, akiket Ászenat, Pótiferána , Ón papjának a leánya szült. (21) Benjámin fiai: Bela, Beker, Asbél, Gérá, Naamán, Éhí és Rós, Muppím, Huppím és Ard. (22) Ezek Ráhel fiai, akik Jákóbnak születtek. Összesen tizennégyen voltak. (23) Dán fia: Husím. (24) Naftáli fiai: Jahceél, Gúní, Jécer és Sillém. (25) Ezek Bilha fiai, akit Lábán adott Ráhelnek, a leányának. Ő szülte ezeket Jákóbnak, összesen hetet. (26) Azok, akik Jákóbbal együtt Egyiptomba érkeztek – akik őtőle származtak, azaz Jákób fiainak a feleségein kívül –, összesen hatvanhatan voltak, (27) Józsefnek pedig két fia született Egyiptomban. Jákób egész háza népe tehát, amely Egyiptomba ment, hetven lélek volt. (28) Józsefhez menve Jákób Júdát küldte maga előtt, hogy mutassa az utat Gósenbe. Így érkeztek el Gósen földjére. (29) József befogatott a kocsijába, és Gósenbe ment apja, Izráel elé. Amikor meglátta, a nyakába borult, és sokáig sírt a nyakába borulva. (30) Izráel azt mondta Józsefnek: Most már meg halhatok, mert megláttam arcodat, hogy még élsz. (31) József ezután azt mondta testvérei nek és apja háza népének: Elmegyek, és hírt viszek a fáraónak. Megmondom neki, hogy testvéreim és apám háza népe, akik Kánaán földjén voltak, megérkeztek hozzám, (32) és ezek az emberek juhpásztorok, mindig jószágtartó emberek voltak, és elhozták a juhaikat, marháikat és mindenüket. (33) Azért, ha a fáraó majd hívat titeket, és megkérdezi, hogy mi a foglalkozásotok, (34) ezt mondjátok: Jószágtartó emberek voltak a te szolgáid ifjúkoruktól fogva mindeddig; mi is, meg atyáink is. Így majd letelepedhettek Gósen földjén, mert az egyiptomiak minden juhpásztort utálatosnak tartanak. /RÚF/

 „Azután ezt mondta a fáraó Józsefnek: Ímé, én téged egész Egyiptom fejedelmévé teszlek. És lehúzta az ujjáról a gyűrűjét, és József ujjára húzta. Drága gyolcsruhába öltöztette, és aranyláncot tett a nyakába. Majd körülhordoztatta őt a második kocsiján, és ezt kiáltották előtte: Térdet hajtsatok! Így tette őt fejedelemmé egész Egyiptom földjén”. (1Móz 41:41-43), ÚRK

József sikere Egyiptomban:

(1Móz 37:26-28). Ekkor azt mondta Júda a testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük testvérünket, és elföldeljük a vérét? (27) Gyertek, adjuk el az izmaelieknek, de ne emeljünk rá kezet, hiszen a mi testünk és vérünk ő! A testvérei pedig hallgattak rá. (28) Közben azonban midjáni kereskedők mentek arra, fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták Józsefet az izmaeliek nek húsz ezüstért. Azok pedig elvitték Józsefet Egyiptomba. /RÚF/; 

(1Móz 39:2, 21). De az Úr Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, így aztán egyiptomi gazdájának a házába került. (21) De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és gondoskodott róla, hogy elnyer je a börtönparancsnok jóindulatát. /RÚF/ 

A történet legvalószínűbb háttere a következő: (2Móz 1:8) versében az új király, „aki Józsefet nem ismerte” Amószisz (Kr. e. 1570-1546) volt, utána jött I. Amenhotep (Kr. e. 1553 1526), aki félt az izraelitáktól és elnyomta őket. A későbbiekben I. Thotmesz (Kr. e. 1525 1512) adta ki a halálos ítéletet minden héber fiúgyermekre. A lánya, Hatsepszut (Kr. e. 1503-1482) volt a fáraó lánya, aki fiául fogadta Mózest. A kivonulás idején uralkodó fáraó III. Thotmesz (Kr. e. 1504-1450) volt, aki egy ideig Hatsepszut társuralkodója volt. 

A legjobb számítások szerint a kivonulás Kr. e. 1450 márciusában történt. (Lásd William H. Shea: „Exodus, Date of the,” The International Standard Bible Encyclopedia. szerk. Geoffrey W. Bromiley és mások, 2. köt. Grand Rapids, MI, 1982, William B. Eerdmans, pp. 230 238.)

 Mózes második könyvének korával kapcsolatban tanulmány a következő bibliai szakaszok: 

(1Móz 15:13-16). Ekkor az Úr azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket négyszáz évig. (14) De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgál nak, és azután majd nagy vagyonnal kijönnek onnan. (15) Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. (16) Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. /RÚF/;

 (2Móz 12:40-41). Izráel fiai négyszázharminc esztendeig laktak Egyiptomban. (41) A négyszázharmincadik esztendő végén, éppen ezen a napon vonult ki az Úr egész serege Egyiptomból. /RÚF/; 

(Bír 11:26). Háromszáz évig lakott Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban meg az Arnón menti városokban, miért nem akartátok akkoriban elvenni azokat? /RÚF/; 

(1Kir 6:1). Négyszáznyolcvan évvel az után, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott Izráelben, ziv hónapban, azaz a második hónapban kezdték el építeni az Úr templomát. /RÚF/

 ( ApCsel 7:6). Így mondta meg Isten, hogy utódai jövevények lesznek idegen földön, rabszolgává teszik és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. /RÚF/; 

(Gal 3:16-17). Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. (17) Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. /RÚF/

Mózes második könyvének első fejezete hosszú időszakot ölel fel – József korától, amikor apja, Jákób az egész családdal Egyiptomba érkezett, egészen a fiúgyermekekre kiadott halálos rendeletig. A pontos évszámok körül van némi vita, de az számít, hogy az Úr nem feledkezett meg népéről, még ha a nép egy időre rabszolgasorba is került az idegen földön. 

A héberek Egyiptomban töltött idejének sok részlete ugyan nem ismert, legalábbis most 

 (1Kor 13:12). Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. /RÚF/), 

Isten jelleme azonban még így is ragyog a könyv lapjain, amint a Biblia egészén. Bármilyen rossznak is tűnik a helyzet, tudhatjuk, hogy Isten mindig ott van, bízhatunk benne, akármilyen rossz körülmények között találjuk is magunkat.  

White idézet: Az izraeliták már sokan voltak. „Izráel fiai pedig szaporák valának, szaporodának és sokasodának és igen-igen elhatalmazának, úgy hogy megtelék velök az ország” (2Móz 1:7). József gondoskodása és az akkor uralkodó fáraó támogatása alatt, az izraeliták gyorsan szaporodtak és betöltötték a földet. Megmaradtak különálló népnek, és sem szokásaikban, sem vallásukban nem voltak közösek az egyiptomiakkal. Egyre növekvő számuk felkeltette a király és a nép félelmét, és attól tartottak, hogy háború esetén esetleg Egyiptom ellenségeihez csatlakoznak. Az államérdek mégsem engedte az országból való kiűzésüket. Sokan közülük ügyes és értelmes szakmunkások voltak, akik nagymértékben elősegítették a nemzet gazdagodását. A királynak szüksége volt az ilyen képesített dolgozókra pazar palotái és templomai építésénél. Ennek megfelelően egy sorba állította őket azokkal az egyiptomiakkal, akik birtokaikkal együtt magukat is eladták a királyságnak. Hamarosan felügyelőket rendeltek föléjük és így rabszolgaságuk teljes lett. – Pátriárkák és próféták, 241./old.