Az isteni elhívás

„Az Úr pedig azt mondta: Bizony, láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam a sanyargatóik miatt való kiáltását, sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és felvigyem őt arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre.” (2Móz 3:7-8), /ÚRK/

Az isteni elhívás gyakran megváltoztatja az ember életének irányát, azt elfogadva azonban rájövünk, hogy mindig Isten útja a legjobb a számunkra, még ha először talán nem is tűnik könnyűnek elfogadni a hívását. 

Ez volt a helyzet Mózessel is, amikor Isten szólította. Az Úrral való különös találkozása az égő csipkebokornál kezdődött. Akár ismerte az égési törvényeket, akár nem, azzal tisztában volt, hogy amit lát, az csoda, biztosan felkeltette a figyelmét. Vitathatatlan, hogy az Úr egy konkrét feladatra hívta el. A kérdés az volt, hogy vállalkozik-e rá, bármilyen radikális változásokat hoz is ez az életében. Eleinte nem nagyon akarta elfogadni.  

White idézet: A parancs elhangzásának idején Mózes önbizalomhiányos, beszédhibás és félénk ember volt. Méltatlannak tartotta magát arra, hogy Isten szócsöve legyen Izraelben. Ám miután elfogadta a szolgálatot, teljes szívvel indult el, és teljesen az Úrban bízott. Magasztos küldetése munkába állította elméjének legjobb erőit. Isten megáldotta engedelmes készségét, így lett Mózes ékesszóló, reményteljes, magabiztos, jól felkészült személy arra a nagy munkára, ami valaha embernek adatott. Története is ékesen példázza, hogy mit tesz Isten azon emberek jellemének megerősítéséért, akik teljesen Őbenne bíznak, és visszatartás nélkül engedelmeskednek parancsainak. – Gospel Workers, 359./old.(1892) 

Gondolkozzunk el Mózes életén! Mint a király unokája és a trón várományosa nagyon alapos oktatásban részesült Egyiptomban. Nevelése mindenre kiterjedt, amire az egyiptomi fogalmak szerinti bölcsesség elnyeréséhez szüksége volt. A legmagasabb fokú polgári és katonai kiképzésben részesült. Úgy érezte, teljesen felkészült feladatára: Izraelnek a rabszolgaságból való kiszabadítására. De Isten másképp ítélt. Gondja volt arra, hogy Mózes még negyven évig juhpásztorként nevelődjék a pusztában.

  Mózes egyiptomi neveltetése sok tekintetben jót tett neki; de hivatására a legértékesebb felkészítést pásztorkodása nyújtotta. Mózes lobbanékony természetű ember volt. Egyiptom e sikeres katonai parancsnoka, a nép kegyeltje megszokta, hogy dicsőítsék és hízelegjenek neki. A népet magához vonzotta. Azt hitte, hogy saját erejével meg tudja szabadítani Izraelt. De egészen más volt az a lecke, amit Isten képviselőjének meg kellett tanulnia. Miközben nyáját a hegyek vadonjaiban és a völgyek zord legelőin vezette, megtanult hinni, szelídnek, türelmesnek, alázatosnak és önzetlennek lenni. Megtanulta a gyengék gondját viselni, a betegeket gyámolítani, az elkóboroltat megkeresni, a zabolátlanokat elhordozni, a bárányokat gondozni, az öregeket és erőtleneket ellátni.

Ebben a munkában Mózes közelebb került a Főpásztorhoz. Eggyé vált Izrael Szentjével. Nem gondolt tovább valami nagy mű véghezvitelével. Igyekezett a rábízott munkát Istennek való szolgálatként hűséggel elvégezni. Felismerte, hogy Isten ott van a közelében. Az egész természet a Láthatatlan Lényről beszélt neki. Istent személyes Istenként ismerte meg, és miközben jelleméről elmélkedett, egyre jobban érzékelte jelenlétét, és menedékre talált az Örökkévaló karjában. – A nagy Orvos lábnyomán, 474-475./old. 

Mózes Egyiptomban kapott nevelése

 

Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment testvéreihez, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit, az ő egyik testvérét veri. (12) Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. (13) Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat? (14) De ő így válaszolt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan megölted az egyiptomit? Mózes megijedt, és ezt gondolta: Bizony, kitudódott a dolog! (15) A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől. Midján földjén állapodott meg, és leült ott egy kútnál. (16) Midján papjának volt hét leánya. Ezek odajöttek, vizet merítettek, és megtöltötték a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. (17) De pásztorok is jöttek oda, és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett, és megitatta juhaikat. (18) Amikor a leányok hazaértek apjuk hoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogyhogy ma ilyen korán megjöttetek? (19) Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól – felelték. – Sőt még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat. (20) Akkor ezt mondta a leányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk! (21) Mózes úgy döntött, hogy ott marad annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta leányát, Cippórát. (22) Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön. (23) Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. (24) Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. (25) Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Isten nek. /RÚF/

Mit tesz Mózes? Enged Egyiptom csábításának, az udvari élet gyönyöreinek, vagy kész nehézségeket is vállalni a hadrendbe felsorakozó népével? Az események csakhamar választásra kényszerítették. „A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és Mózest halálra kerestette. De Mózes elmenekült a fáraó elől, és Midján földjén telepedett le. Ott leült egy kútnál”. (2Móz 2:15, ÚRK) 

A gyilkosság után Mózesnek valójában nem volt választása, legalábbis az Egyiptomban maradást illetően. Bármilyen terveket is szőttek, hogy ő kerüljön Egyiptom trónjára és „isten” legyen, azok egy szempillantás alatt füstbe mentek. Mózes az igaz Isten szolgája lett, ahelyett, hogy hamis istenné emelték volna. Amikor elmenekült, bizonyára fogalma sem volt arról, mit tartogat számára a jövő. „Az egész ügy [hogy Mózes megölte az egyiptomit] gyorsan ismertté lett az egyiptomiak előtt, s felnagyítva eljutott a fáraó fülébe is. Ezt a cselekményt igen nagy jelentőségű ügynek tüntették fel a fáraó előtt. Azt mondták neki, hogy Mózes a népét az egyiptomiak ellen szándékozik vezetni. Meg akarja dönteni a kormányt és maga akar a trónra ülni; és addig a királyság nincs biztonságban, amíg Mózes él. Az uralkodó azonnal úgy döntött, hogy Mózesnek meg kell halnia. Mózes tudomást szerzett erről, megszökött Egyiptomból és Arábia felé menekült”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták.) 

Mózes százhúsz évig élt (5Móz 34:7). Száz húsz éves volt Mózes, amikor meghalt; látása még nem gyengült meg, és nem hagyta el az életereje. /RÚF/), az életét három, egyaránt negyven éves szakaszra lehet tagolni. Az első negyven évet Egyiptomban töltötte, nagyobb részt a királyi palotában. A második negyven év alatt Jetró családjában élt, Midián földjén. 

A harmadik negyven éves időszak tölti ki Mózes öt könyvének a nagy részét. Ezek a könyvek beszélik el azt a történetet, hogy Isten elhívta Izraelt, tegyen bizonyságot a bálványimádásba süllyedt világban, amivel az igaz Istent, a jellemét kellett bemutatniuk. (5Móz 4:6 8). Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! (7) Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! /RÚF/

(Róm 8:28). Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. /RÚF/ 

White idézet: Mózes feltételezte, Egyiptomban kapott nevelése teljesen képessé tette arra, hogy Izraelt kivezesse a fogságból. Nem tanult meg mindent, amelyre egy hadsereg tábornokának szüksége van? Nem az ország legjobb iskolái által nyújtotta előnyöket élvezhette? De igen, és úgy érezte, képes őket megszabadítani. Munkáját úgy kezdte, hogy megpróbálta saját népe jóindulatát megnyerni sérelmeik orvoslásával. Megölt egy egyiptomit, aki egyik testvérét bántalmazta. E tettével olyan lelkületet mutatott be, mintha kezdettől fogva gyilkos lett volna, és alkalmatlannak bizonyult Isten irgalmának, szeretetének és gyengédségének bemutatására. Szánalmas kudarcot vallott első kísérlete. Mint sokan mások, ekkor azonnal elvesztette Istenbe vetett bizalmát, és hátat fordított a számára kijelölt munkának. Elmenekült a fáraó haragja elől. Arra a következtetésre jutott, hogy hibája miatt, amikor elkövette azt a nagy bűnt, hogy egy kegyetlen egyiptominak elvette az életét, Isten nem engedi, hogy része legyen népe könyörtelen rabságból való kiszabadításában. Azonban az Úr megengedte ezeket a dolgokat, hogy taníthassa szelídségre, jóságra, hosszútűrésre, amelyeket a Mestert szolgáló minden munkásnak szükséges elsajátítani, mivel e jellemtulajdonságok teszik az embert sikeres munkássá az Úr ügyében. – A keresztény nevelés alapjai, 342./old.

Mózes megszületik

 (2Móz 2:1-10). Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. (2) Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. (3) Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sásközé. (4) A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. (5) A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. (6) Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. (7) A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? (8) A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. (9) Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. (10) Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki. /RÚF/

Mózes születésének és életének történelmi háttere izgalmas. A híres tizennyolcadik egyiptomi dinasztia idején élt. Az ókori Egyiptom legkiemelkedőbb fáraójának tartják ennek a dinasztiának az egyik uralkodóját, az „Egyiptom Napóleonjaként” emlegetett III. Thotmeszt. 

Mózest ugyan halálos rendelet fenyegette születésekor (2Móz 1:22). A fáraó ekkor megparancsolta egész népének: Minden újszülött héber fiút dobjatok a Nílusba, csak a leányokat hagyjátok életben! /RÚF/), de „különleges” fiú volt (héberül tób, „jó”, „szép”; (2Móz 2:2) A héber szó a külső szépségnél többet jelent. Ez a szó utal Isten teremtő munkájára, amikor kijelentette, hogy minden „jó”, sőt „igen jó” volt (1Móz 1:4, 10, 31). Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. (10) Azután el nevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó. (31) És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. /RÚF/

Isten terve szerint ebből a „jó” gyermekből új teremtésként olyan felnőtt lesz, aki majd ki vezeti a hébereket a szolgaságból. Születésekor azonban, különösen ilyen borzalmas körülmények között, vajon ki láthatta előre a jövőjét? Isten viszont beváltja Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett ígéretét. Szövetséget kötött velük, hogy utódainak adja az ígéret földjét (2Móz 2:24-25). Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. (25) Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek. /RÚF/

 A tób gyermeket pedig évtizedek múlva éppen ennek véghezvitelére használja fel. Előtte azonban az egyiptomi fáraó lánya, Hatsepszut a fiául fogadta Mózest. A nevének van egyiptomi eredete, aminek a jelentése: „valakinek a fia”, „attól született”, amint az Amószisz („Akh fia”) vagy Thotmesz („Thot fia”) nevekben is tükröződik. Héberül a neve Móseh, vagyis „kihúzott”, „kivont”. Csoda folytán megmenekült, amikor kihúzták a folyóból. 

Mózes életének korai szakaszáról keveset tudunk. Megmenekült, Hatsepszut örökbe fogadta, de tizenkét éves koráig a saját családjával élt. (2Móz 2:7-9); Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 203./old.)

 Utána a legjobb egyiptomi oktatásban részesült, hogy felkészítsék Egyiptom következő fáraójának. (I. m. 204./old.) Milyen érdekes, hogy végeredményben a sok tudásnak nagy része haszontalan volt, sőt szöges ellentétben állt azzal, ami valójában számított: Isten és igazsága ismeretével. 

White idézet:  Az anyának sikerült rejtegetnie a gyermeket három hónapig. De tovább nem tudta biztonságban tartani. Ekkor gyékényből készített egy kis ládácskát, gyantával és szurokkal vízhatlanná tette, azután belefektette a csecsemőt, és a ládácskát elhelyezte a folyó partján a sás között. Nem mert ott maradni, hogy őrizze, és ezzel a gyermek és a saját életét is kockáztassa. A gyermek nénje, Miriám azonban a közelben időzött, látszólag közömbösen, de valójában aggódva, hogy meglássa mi történik majd kis testvérével. Kívüle azonban még más őrizők is jelen voltak. Az anya buzgó imával bízta gyermekét Isten gondjaira. Ezért a láthatatlan angyalok serege lebegett a fiúcska rejtekhelye fölött. A fáraó leányát is angyalok irányították a folyópartnak arra a részére. A sásból készített ládácska felkeltette kíváncsiságát. Amikor megpillantotta a ládácskában lévő szép gyermeket, világos lett előtte a történet. A csecsemő sírása felébresztette szánalmát. Együttérzéssel gondolt az ismeretlen édesanyára, aki ehhez az eszközhöz folyamodott annak érdekében, hogy megoltalmazza drága gyermekének életét. Elhatározta, hogy örökbe fogadja a gyermeket. – Pátriárkák és próféták, 242 243./old.