A héberek nem hallgattak Mózes bátorító szavaira

 

Az Úr igen komoly dolgokat ígért Mózesnek azzal kapcsolatban, amit tenni készült. A találkozás bizonyára megerősítette Mózest, ám a bátorsága valószínűleg rövid életű volt, amikor hallotta a nép válaszát.

(2Móz 6:9-13). Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak Mózesre kishitűségük és a kemény munka miatt. (10) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (11) Menj be a fáraóhoz, Egyiptom királyához, és mondd meg neki, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! (12) Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám! Hogyan hallgatna hát rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?! (13) De az Úr szólt Mózesnek és Áronnak, és odarendelte őket Izráel fiaihoz meg a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izráel fiait Egyiptom országából. /RÚF/ 

A héberek elcsüggedtek nagy bánatukban, szenvedéseik és kemény munkájuk közben, és meg sem hallották Mózes bátorító szavait arról, hogy Isten cselekedni fog, teljesíti, amit ígért. Már olyan hosszú ideje vártak, de a reményük nem vált valóra. Miért lenne most másként? Odalett a bátorságuk, a hitük, ami még keserűbb tapasztalat lehetett számukra, hiszen életükben először valós esélyt láttak a szabadulásra. És vajon melyikünk nem tapasztalt már hasonlót? Ki az, aki nem érezte már magát szomorúnak, csalódottnak, elégedetlen nek, sőt úgy, mintha Isten elhagyta volna? Emlékszünk Jób történetére? És mi a helyzet Aszáffal, a zsoltárossal, aki olyan kérdésekkel küzdött, hogy a gonoszoknak jól megy a sora, az igazak pedig szenvednek. Azonban a küzdelmek ellenére az egyik legmegkapóbb hitvallomás Aszáftól származik: 

„De én mindig veled vagyok, te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután befogadsz a dicsőségbe. Kicsodám van az egekben? Rajtad kívül másban nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is a testem és szívem, szívem kősziklája és az én örökségem te vagy, Istenem, mindörökké” (Zsolt 73:23-26), ÚRK 

A szent történelem során Isten biztosította népét, hogy velük van-e. (Ézs 41:13; Mt 28:20) Az Ő békességét, vigasztalását adja nekik, megerősíti őket, hogy kitarthassanak az élet nehézségei között is. (Jn 14:27). Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! /RÚF/; 

(Jn 16:33). Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen én bennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. /RÚF/; 

(Fil 4:6-7). Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; (7) és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. /RÚF/  

„Népemmé fogadlak titeket s Istenetekké lészek néktek” (2Móz 6:7) – a szövetség megfogalmazása is azt mutatja, hogy milyen szoros, meghitt kapcsolatot akart Isten tartani a népével. 

White idézet: Izráel egyiptomi rabszolgaságából való szabadulását és az ígéret földje elfoglalását kísérő csodálatos intézkedések sok pogányt arra késztettek, hogy Izráel Istenét a legfőbb Úrnak ismerjék el. „Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait”. (2Móz 7:5) Még a gőgös fáraó is kénytelen volt elismerni Jahve hatalmát. „Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek és tiszteljétek az Urat... Kérjetek áldást rám is!” (2Móz 12:31-32) – Próféták és királyok, 367-369./old. 

„Én”! Én, az ÚR, a te Istened

 Mózest először kiosztja a fáraó, majd a saját népe is csak átkozza. Mózes tehát Istennek panaszkodik, keserűségében és csalódásában amiatt, hogy Izrael helyzete még rosszabb lett, megkérdezi:

  „Uram, miért engeded, hogy rosszul bánjanak ezzel a néppel? Miért küldtél engem ide? Mert attól fogva, hogy bementem a fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel. Te pedig nem szabadítottad meg a népedet” (2Móz 5:22-23), ÚRK 

Nyilvánvaló, hogy Mózes elégedetlen az Úrral, és tekintettel a helyzetre, ez talán érthető is. Isten erős választ adott a kérdésére. Cselekedni fog, méghozzá igen határozottan. „Majd meglátod, mit cselekszem a fáraóval”. (2Móz 6:1), ÚRK

(2Móz 5:22-23). Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért bánsz ilyen gonoszul ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?! (23) Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, csak még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, te pedig sem mit sem tettél, hogy megszabadítsd a népedet. /RÚF/ 

(2Móz 6:1-8). Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Majd meglátod, mit teszek a fáraóval: erős kéz kényszeríti arra, hogy elbocsássa, erős kéz kényszeríti arra, hogy elűzze őket országából. (2) Azután beszélt Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az Úr! (3) Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint „Mindenható Isten”, de azt a nevemet, hogy „Úr”, nem nyilatkoztattam ki nekik. (4) Szövetségre is léptem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, azt a földet, amelyen jövevények voltak. (5) Meghallottam Izráel fiainak jajkiáltását is amiatt, hogy az egyiptomiak rabszolgamunkára kényszerítik őket, és visszaemlékeztem szövetségemre. (6) 6 Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az Úr, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, és megmentelek benneteket a nekik végzett rabszolgamunkától; megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. (7) Népemmé fogadlak titeket, én pedig Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. (8) Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyről megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom majd azt örökségül. Én vagyok az Úr! /RÚF/ 

 Ezek után Isten már nemcsak szólni fog, hanem nagy erővel fel is lép népe érdekében. Néhány fontos tényre emlékezteti Mózest ezzel kapcsolatban:

1) Én vagyok az Úr; 2) Én jelentem meg a pátriárkáknak; 3) Én kötöttem szövetséget velük; 4) Én ígértem nekik Kánaán földjét; 5) Én meghallom Izrael népének sóhajtását; 6) Én megemlékezem a szövetségről, és nektek adom az ígéret földjét.  

Figyeljük meg, hogy Isten újból és újból azt mondja: „Én”! Én, az ÚR, a te Istened ezt és ezt cselekedtem, tehát bízhatsz abban, hogy megteszem érted, amit megígértem.

 Az Úr nagy komolysággal kijelentette, hogy négy jelentős dolgot fog megtenni Izraelért, mivel Ő az élő Úr:  

1) „kihozlak titeket Egyiptom nehéz igája alól”; 2) „megszabadítalak titeket a kemény szolgálattól”; 3) „megmentelek benneteket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által”; 4) „Népemmé fogadlak titeket, Istenetek leszek”. (2Móz 6:6-7), ÚRK 

Ez a négy isteni cselekedet biztosítja és erősíti meg újra az Úr kapcsolatát népével. Ezeknek a tetteknek Isten az alanya, az izraeliták pedig áldásokban és kegyelemben részesülnek. Isten ingyen, szeretetből kínálja fel az ajándékokat – tette ezt akkor velük, mint ahogy most velünk is teszi.  

White idézet: Isten hatalma fenséges kinyilatkoztatásával szabadította ki Izraelt egyiptomi rabszolgaságából és Egyiptom összes istenein végrehajtotta ítéleteit, csapásait. „Kihozá azért az ő népét örömmel, és az ő választottait vigassággal… Azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit, és törvényeit megőrizzék” (Zsolt 105:43-45) Isten megszabadította őket a rabszolgaságból, hogy jó földre vezesse őket – egy olyan földre, amelyet isteni gondviselésében menedékül készített számukra ellenségeik elől, ahol majd szárnyai árnyékában lakozhatnak. Isten magához vette őket és örökkévaló karjaival átölelte őket. Az irántuk megmutatott minden jóságáért és kegyelméért csak azt kívánja meg tőlük, hogy ne legyenek nékik idegen isteneik Ő előtte, az élő Isten előtt, és magasztalják az Ő nevét és tegyék azt dicsőségessé a földön. – Pátriárkák és próféták, 334./old. 

A nép sanyargatása

 

Mózes bizonyára már kezdettől fogva tudta, hogy nem lesz könnyű, amit az Úr kért tőle (ezért is próbált meg kibújni a feladat alól), de valószínűleg fogalma sem volt arról, ami utána jött.

(2Móz 5:3-23). Erre ők ezt mondták: Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk ki azért háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, hogy ne sújtson bennünket dögvésszel vagy fegyverrel. (4) De Egyiptom királya ezt mondta nekik: Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkájától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát! (5) Már így is sok a mihaszna nép az országban – mondta a fáraó –, és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a kényszermunkát?! (6) A fáraó még aznap megparancsolta a nép sanyargatóinak és felügyelőinek: (7) Ne adjatok többé szalmát a népnek a vályogvetéshez, ahogy eddig: Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát! (8) De hajtsatok be rajtuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellett készíteniük! Ne engedjetek el belőle, mert lusták ezek, azért kiáltozzák: Menjünk és áldozzunk Istenünknek! (9) Ha nehezebb lesz az emberek munkája, és el lesznek vele foglalva, akkor nem törődnek majd hazug beszédek kel. (10) Kimentek tehát a nép sanyargatói és felügyelői, és azt mondták a népnek: Így szól a fáraó: Nem adok nektek szalmát. (11) Menjetek, szedjetek magatoknak szalmát ott, ahol találtok! De a munkátokból semmit sem engedünk el. (12) Ekkor a nép szétszéledt egész Egyiptomban, hogy a tarlón szalmát szedegessen. (13) A sanyargatók pedig folyton csak hajszolták őket: Végezzétek el a napi munkátokat úgy, mint amikor még volt szalma! (14) Meg is verték Izráel fiainak felügyelőit, akiket a fáraó sanyargatói rendeltek föléjük, és azt mondták: Miért nem végeztétek el sem tegnap, sem ma a vályogvetést úgy, mint eddig, az előírt mennyiségben? (15) Akkor bementek Izráel fiainak felügyelői a fáraóhoz, és így panaszkodtak: Miért bánsz így szolgáiddal? (16) Szalmát nem adnak szolgáidnak, mégis azt parancsolják, hogy csináljunk vályogot. Sőt most még verik is szolgáidat. Így néped ellen vétkezel. (17) De ő így felelt: Lusták vagytok, lusták! Ezért mondjátok: El akarunk menni áldozni az Úrnak. (18) Menjetek csak, és dolgozzatok! Szalmát nem adnak nektek, de a kiszabott vályogot be kell szolgáltatnotok! (19) Izráel fiainak felügyelői látták, hogy bajban vannak, mivel ezt mondták: A napi vályogmennyiségből nem szabad engedni! (20) Ezért amikor a fáraótól kijövet találkoztak Mózessel és Áronnal, akik ott álltak rájuk várakozva, (21) ezt mondták nekik: Nézzen rátok az Úr, és ítéljen meg benneteket, mert gyűlöletessé tettetek bennünket a fáraó és udvari emberei előtt, és fegyvert adtatok a kezükbe, hogy megöljenek bennünket! (22) Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért bánsz ilyen gonoszul ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?! (23) Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, csak még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, te pedig semmit sem tettél, hogy megszabadítsd a népedet. /RÚF/

Mózes és Áron összehívta Izrael véneit meg a népet, közölték velük, mit mondott Isten, bemutatták a jeleket, amelyek láttán Izrael elhitte, hogy az Úr megszabadítja őket a szolgaságból. Ezért imádták az Urat. 

(2Móz 4:29-31). Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. (30) Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. (31) A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és le borultak. /RÚF/

 Hatalmas volt a várakozás: az Úr készül megszabadítani a hébereket a szolgaságból – végre! 

Mózes Egyiptom uralkodója elé állt Isten követeléseivel – és utána még rosszabb lett az izraeliták helyzete. A szenvedésük csak nőtt, a napi munka terhe még fárasztóbb és kimerítőbb lett. Lustasággal vádolták őket, még durvábban bántak velük, a szolgaság az addiginál is nehezebbé vált.  

A vezetők elkeseredésükben keményen összetűztek Mózessel és Áronnal, és ez előre vetítette, hogy az elkövetkező években milyen jellegű konfliktusai lesznek Mózesnek a saját népével.  

Nem nehéz megérteni, hogy miért haragudtak Mózesre („Nézzen rátok az ÚR, és ítéljen meg titeket”. – mondták) Azt hitték, Mózes megszabadítani jött őket az egyiptomiaktól, és nem azért, hogy még nehezebb legyen az életük az egyiptomi uralom alatt.

 Tehát Mózesnek és Áronnak az egyiptomiakon kívül foglalkozniuk kellett a saját népükkel is. 

 White idézet: Ezek a felügyelők feltételezték, hogy elnyomásuk a munkavezetőktől származott és nem a királytól. Ezért panaszukkal a királyhoz fordultak. A fáraó gúnyosan fogadta őket: „Restek vagytok, restek, azért mondjátok: Menjünk el, áldozzunk az Úrnak”. (2Móz 5:17) Visszarendelte őket munkájukhoz és kijelentette, hogy terheiket semmiképpen nem könnyítik meg. Visszatérésük közben találkoztak Mózessel és Áronnal és kiáltozni kezdtek rájuk: „Lásson meg titeket az Úr és ítéljen meg, kik rossz hírbe kevertetek minket a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket”. (2Móz 5:21)

Amikor Mózes meghallotta a szemrehányásokat, igen elcsüggedt. A nép szenvedései nagyon megszaporodtak. Az egész országban a fiatalok és az öregek kétségbeesett kiáltása hallatszott, és az emberek egyöntetűen őt vádolták azért a megszigorításért, amely súlyosbította nehéz helyzetüket. Lelke keserűségében Isten elé járult kiáltva: „Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldtél engem ide? Mert attól fogva, hogy bemenék a Fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet”. (2Móz 5:22-23) Az Úr pedig így felelt néki: „Majd meglátod mit cselekszem a Fáraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről”. (2Móz 6:1) Mózes – miután Isten ismét figyelmeztette őt a szövetségre, amelyet az atyákkal kötött, biztos volt abban, hogy az Úr beváltja ígéretét. – Pátriárkák és próféták, 258-259./old.