Átkelés a Vörös-tengeren

 

(2Móz 13:17-22). A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg. (14) És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. (15) Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csak úgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. (16) Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból. (17) Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, Isten nem a filiszteusok országa felé vezette őket, bár arra közelebb lett volna. Isten ugyanis azt gondolta: Nehogy megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatérjen Egyiptomba! (18) Ezért kerülő úton vezette Isten a népet, a Vörös-tenger felé a pusztán át. Hadirendben vonultak ki Izráel fiai Egyiptomból. (19) József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal! (20) Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. (21) Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. (22) Nem távozott el a fel hőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől. /RÚF/

(2Móz 14:1-12). Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (2) Mondd meg Izráel fiainak, hogy forduljanak meg, és verjenek tábort Pí-Hahírót előtt, Migdól és a tenger között, Baal-Cefón előtt! Vele szemben táborozzanak a tengernél! (3) Hátha azt gondolja a fáraó, hogy eltévedtek Izráel fiai ezen a földön, körülzárta őket a puszta. (4) Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, hogy üldözőbe vegye őket, és megmutatom dicsőségemet a fáraón és egész haderején. Akkor megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr. És így cselekedtek. (5) Amikor jelentették Egyiptom királyának, hogy elmenekült a nép, megváltozott a fáraónak és udvari embereinek indulata a nép iránt, és ezt mondták: Mit tettünk?! Elbocsátottuk Izráelt a szolgálatunkból! (6) Befogatott a fáraó a harci kocsijába, és maga mellé vette a hadseregét. (7) Maga mellé vett hatszáz válogatott harci kocsit meg Egyiptom összes harci kocsiját, mindegyiken csupa kiváló harcost. (8) Az Úr megkeményítette a fáraónak, Egyiptom királyának a szívét, és az üldözőbe vette Izráel fiait. De Izráel fiai kivonultak az Úr kezének oltalma alatt. (9) Az egyiptomiak tehát üldözték őket – a fáraó minden lova, harci kocsija, lovasa és hadereje –, és utolérték őket, amikor a tenger mellett táboroztak Pí-Hahírótnál, Baal-Cefónnal szemben. (10) A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az Úrhoz. (11) Mózesnek pedig ezt mondták: Nincs talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál bennünket meghalni? Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?! (12) Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk Egyiptomot?! Mert jobb nekünk, ha Egyiptomot szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg! /RÚF/ 

Isten Mózesnek adott utasításait követve az izraeliták jól szervezett hadseregként hagyták el Egyiptomot. A héber cábá’ és makhaneh kifejezések is ezt bizonyítják, vagyis „hadsereg”, „hadosztály”, „tábor” és „seregek”. 

(2Móz 6:26). Ez az az Áron és Mózes, akiknek azt mond ta az Úr: Vezessétek ki Izráel fiait Egyiptom országából seregeik szerint! /RÚF/;

 (2Móz 7:4). A fáraó mégsem hallgat majd rátok, amíg rá nem teszem kezemet Egyiptomra. Akkor majd kihozom seregeimet, az én népemet, Izráel fiait Egyiptomból súlyos ítéletekkel. /RÚF/; 

 (2Móz 12:17, 41, 51). Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre, örök rendelkezés szerint. (41) A négyszázharmincadik esztendő végén, éppen ezen a napon vonult ki az Úr egész serege Egyiptomból. (51) Ugyanazon a napon ki is hozta az Úr Egyiptom földjéről Izráel fiait seregeik szerint. /RÚF/

(2Móz 14:19-20). Ekkor elindult az Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. Elindult az előttük levő felhőoszlop is, és mögéjük állt. (20) Odament Egyiptom tábora és Izráel tábora közé, és az a fel hő, amely világítani szokott éjjel, sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka. /RÚF/. 

(2Móz 13:18). Ezért kerülő úton vezette Isten a népet, a Vörös-tenger felé a pusztán át. Hadirendben vonultak ki Izráel fiai Egyiptomból. /RÚF/

A tábort szakaszokra osztották fel, és úgy meneteltek, mint egy hadsereg. A későbbiekben Bálám látta Moáb hegyeiről „Izraelt törzsenként táborozni”. (4Móz 24:2), /ÚRK/ 

 „Mózes elvitte magával József tetemét is”. (2Móz 13:19), /ÚRK/ Nagyon fontos részlete ez a szövegnek, ami rámutat, hogy beteljesedett Isten ígérete, amiben József hitt. Ő soha nem feledkezett meg az ígéret földjéről, noha Egyiptomban gazdagságban, kiváltságok között élt. Azt kérte, hogy a csontjait majd vigyék el Kánaán földjére. 

(1Móz 50:24-25). Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd el vezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. (25) Meg is eskette József Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, akkor vigyétek majd el innen a csontjaimat! /RÚF/

Hitte, hogy az Úr biztosan meglátogatja Izrael népét Egyiptomban, és visszaviszi őket arra a földre, amint azt megígérte nekik

 (Zsid 11:22). Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett temetése felől. /RÚF/

Amikor Izrael megérkezett Kánaánba, József csontjait „Sikemben temették el”. (Józs 24:32), /ÚRK/

A felhő- és tűzoszlop annak volt a látható jele, hogy Isten jelen van a népe között. Az Úr a felhőben lakozott és onnan is szólt hozzájuk. 

(2Móz 14:24. A hajnali őrségváltás idején rá tekintett az Úr a tűz- és felhőoszlopból az egyiptomiak táborára, és megzavarta az egyiptomiak táborát. /RÚF/; 

(4Móz 12:5-6). Akkor az Úr leszállt felhőoszlopban, megállt a sátor bejáratánál, és szólította Áront és Mirjámot, ők ketten pedig odamentek. (6) Az Úr ezt mondta: Halljátok meg beszédemet: Ha van az Úrnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, álomban beszélek hozzá. /RÚF/

 Majd a fáraó megmutatta, hogy mi lakik a szívében valójában. Nem tért meg, nem volt igazi a bűnbánata. Csak színjáték volt, amikor Isten áldását kérte, azzal talán önmagát is áltatta. Szólította a katonáit, és üldözőbe vették a szökött rabszolgákat. Mennyire elvakította a bűn ezt az embert! Amikor a nép látta, hogy közeleg a fáraó serege, olyan érzéseknek adtak hangot, azt mondták, amit a későbbiekben nemegyszer elismételtek: „Hát nincsenek Egyiptomban sírok, hogy ide, a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedtél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból”? (2Móz 14:11), /ÚRK/ Vagyis, noha látták Isten hatalmának drámai megnyilvánulásait, mint például amikor az ő elsőszülötteik megmenekültek, még mindig megdöbbentő volt a hitetlenségük.

White idézet: A zsoltáríró mikor megemlékezik Izraelnek a tengeren való átkeléséről, így énekel: „Utad a tengeren volt, és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. Vezetted mint nyájat a te népedet Mózesnek és Áronnak kezével.” (Zsolt 77:20-21) Amikor Mózes kinyújtotta botját, a víz kettévált, és Izrael bement a tenger kettévált vize közé. Száraz mederben mentek, mivel a vizek falként álltak mindkét oldalon. Isten tűzoszlopából világosság vetült a tajtékosan feltornyosuló hullámokra és megvilágította az utat, amit hatalmas barázdaként vágott a tenger vizén át, és a távolabbi túlsó part homályában veszett el. 

„Az egyiptombeliek pedig utánuk nyomulának, és bemenének a fáraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe. És lőn hajnalkor, rátekinte az Úr az egyiptombeliek táborára a tűz- és felhőoszlopból, és megzavará az egyiptombeliek táborát.” (2Móz 14:23–24) A titokzatos felhő tűzoszloppá változott a megdöbbent egyiptomiak szeme láttára. Mennydörgések visszhangzottak, és villámok cikáztak. „A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyilaid széjjelfutkostanak. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.” (Zsolt 77:18-19) 

Zavar és rémület szállta meg az egyiptomiakat. Az elemek haragos tombolása közben, amelyben a haragvó Isten hangját hallották meg, igyekeztek kimenekülni az elhagyott partra. Mózes azonban ismét kinyújtotta a botját, és a feltornyosult vizek zúgva, tajtékozva és prédára sóvárogva csapódtak össze az egyiptomi hadsereg fölött, és elnyelték őket a tenger fekete mélységei. – Pátriárkák és próféták, 287./old.

Izrael népe első szülöttei, "akár ember, akár állat, enyém az"

 Izrael népe első szülöttei, Közeledett a megváltás, a szabadítás megígért ideje. A népnek fel kellett készülni. A puszta hit nem volt elég, a hitük szerint kellett cselekedniük is. Isten elmondta, hogy mit tegyenek, és ekkor aszerint kellett eljárniuk hittel. A körülmények ugyan egészen mások voltak, mint amiről Jakab írt, de az elv pontosan illik ide: „Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt”? (Jak 2:17-20)

(2Móz 13:1-16). Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (2) Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az. (3) Mózes ezt mondta a népnek: Emlékezzél meg erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni. (4) Ma, ábíb hónapban vonultok ki. (5) És ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak, a hettiták, az emóriak, a hivviek és a jebúsziak földjére, mert megesküdött atyáidnak, hogy neked adja a tejjel és mézzel folyó földet, akkor ebben a hónapban végezd el ezt a szertartást. (6) Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, a hetedik napon pedig tarts ünnepet az Úrnak. (7) Kovásztalan kenyeret kell enned hét napon át, és ne lássanak nálad kovászos kenyeret. Még csak kovászt se lássanak sehol a területeden. (8) És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik ez, amit az Úr cselekedett értünk, amikor kijöttünk Egyiptomból. (9) Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, hogy az Úr törvénye a szádban legyen. Mert erős kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból. (10) Tartsd meg ezt a rendelkezést a megszabott időben évről évre. (11) Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, (12) akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. (13) A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg. (14) És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. (15) Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. (16) Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból. /RÚF/ 

Isten kegyelme őrizte az izraelita családokat, amelyek hitükből fakadóan vérrel kenték be az ajtófélfákat. Az Úr azután új utasítást adott Mózes által: „Az Úrnak ajánld fel akkor mindazt, ami az ő anyjának méhét megnyitja”. (2Móz 13:2) Ez a törvény vonatkozott az embereken kívül az állatokra is. 

 A rendelkezés mögött meghúzódó egyik elv, hogy minden az Úré, mivel Ő a Teremtő: „Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai”. (Zsolt 24:1) „Enyém az ezüst, és enyém az arany – ezt mondja a Seregek Ura”. (Hag 2:8), /ÚRK/ Az izraeliták első szülöttei Isten rájuk árasztott áldásainak „zsengéi” voltak. Ez azt is jelezte, hogy egészen az Úrnak szentelik magukat, és tudják: mindenüket tőle kapják.

Itt találkozunk a megváltás gondolatával is. Az elsőszülött fiúk megmenekültek a haláltól, mert a vér befedezte őket. Megváltották őket a haláltól, mint ahogy megváltást nyernek mindazok, akiket Jézus vére befedez. Ahogy Pál írja Jézusról: „Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata”. (Kol 1:14)  

Isten arról is rendelkezett, hogyan kell a felajánlást megtenni, megünnepelve az egyiptomi szolgaságból való szabadulásukat. Az állatokat fel kellett áldozni, de a fiaik megváltást nyertek.

(2Móz 13:12-13, 15) (12) akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. (13) A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg.   (15) Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. 

White idézet: Amikor Izrael megszabadult Egyiptomból, Isten újra elrendelte az elsőszülöttek felajánlását. Izrael népe még egyiptomi fogságban volt, amikor Isten a fáraóhoz, Egyiptom királyához küldte Mózest a következő üzenettel: „Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izrael. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem, és te vonakodol elbocsátani: ímé, én megölöm a te elsőszülött fiadat.” (2Móz 4:22-23)  

Mózes átadta az üzenetet a büszke királynak, de ő így válaszolt: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izraelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izraelt.” (2Móz 5:2) Az Úr jeleket és csodákat tett népéért: rettenetes csapásokkal sújtotta a fáraót. Végül az öldöklő angyal azt a parancsot kapta, hogy ölje meg Egyiptom földjén minden ember és minden állat elsőszülöttjét. Hogy az izraeliták megmeneküljenek ettől a csapástól, Isten utasítása szerint ajtófélfájukat meg kellett hinteniük egy leölt bárány véré vel. Minden házat meg kellett jelölniük, hogy amikor az angyal halált hozó küldetéssel jön, elkerülje az izraeliták házait.  

Miután az Úr ilyen ítélettel sújtotta Egyiptomot, így szólt Mózeshez: „Nékem szentelj minden elsőszülöttet, …akár ember, akár barom, enyém legyen az.” (2Móz 13:2) „Amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr.” (4Móz 3:13) Miután Isten elrendelte a szentélyszolgálatot, kiválasztotta Lévi törzsét, hogy Izrael népe első szülöttei helyett ők végezzék a szenthely szolgálatát. De az elsőszülöttet továbbra is Isten tulajdonának kellett tekinteni, és a megszabott váltságdíjjal kellett visszavásárolni.

  Az elsőszülött bemutatásának törvénye tehát különleges jelentőséggel bírt. Egyrészt arra emlékeztetett, hogy az Úr milyen csodálatos módon szabadította meg Izrael gyermekeit, másrészt előképe lett annak a nagyobb szabadulásnak, amelyet Isten egyszülött Fia szerez. Amiképpen az ajtófélre hintett vér megoltalmazta Izrael elsőszülötteit, ugyanúgy Krisztus vére az erő, amely megmenti a világot. – Jézus élete, 51./old.

A páska éjjelén isteni ítélet sújtotta azokat, akiket nem védett a vér.

 (2Móz 12:1-13). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: (2) Ez a hónap lesz az első hó napotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. (3) Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt. (4) Ha egy házban kevesen vannak egy bárányra, akkor a legközelebbi szomszédjukkal együtt vegyenek a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud enni a bárányból. (5) Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vagy kecskét vegyetek. (6) Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. (7) Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. (8) Még ugyanazon az éjszakán egyék meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. (9) Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. (10) Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. (11) Így egyétek: legyen a derekatok fel övezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. (12) Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. (13) De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. /RÚF/

Senki nem menekült meg sem pozíciója, sem képzettsége, sem társadalmi állása révén. A büntetés elért minden családot, a fáraóétól a rabszolgákéig, még az állatok elsőszülöttjei is elpusztultak. Egyiptom büszkesége a porba hullott.

(2Móz 12:31-36). A fáraó még éjszaka hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek, és szolgáljátok áldozattal az Urat, ahogy kívántátok. (32) Vigyétek juhaitokat és marháitokat is, ahogyan kívántátok, csak menjetek! Kérjetek áldást rám is! (33) Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk! (34) A nép köntösébe kötve, teknőstül vette vállára a kovásztalan tésztát. (35) Izráel fiai Mózes beszéde szerint jártak el, mert ezüst és arany ékszereket meg ruhákat is kértek az egyiptomiaktól. (36) Az Úr ugyanis jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, s ezért hajlottak a kérésre. Így szereztek zsákmányt Egyiptomtól. /RÚF/ 

Milyen érdekes, amikor a fáraó azt mondta a hébereknek, hogy menjetek és imádjátok az Isteneteket, még hozzátette: „Kérjetek áldást rám is”. (2Móz 12:30) HUNB) Kérjetek áldást rám is? Egyiptom fáraója, népének földi „istene” vajon miért kérte ezt? Úgy hangzik, mintha végre kezdte volna felmérni a héberek Istenének hatalmát, és szerette volna ennek valami hasznát látni. Azonban hogyan áldhatná meg Isten, amikor lázad ellene, dölyfösen, makacsul kitart a bűnben? Végül valóban elengedte őket, de nem azért, mintha meghajolt volna Jahve akarata előtt, hanem csak mert vereséget szenvedett. Nem tért meg, ahogy a későbbi tetteiből is kitűnik. Egyszerűen csak azt akarta, hogy véget érjen az országára szakadó pusztulás. A fáraó hatalmas vereséget szenvedett. A legszörnyűbb csapás tragikus körülményei után engedélyezte, hogy Izrael elhagyja Egyiptomot. Amit korábban következetesen megtagadott, bármennyi szenvedést zúdított is a népére a tetteivel, azt ekkor megengedte. Érthető módon az egyiptomi nép is azt akarta, hogy a héberek távozzanak. Ki is mondták: Menjetek el, különben „mindnyájan meghalunk”. (2Móz 12:33) Közben Isten gondoskodott arról, hogy az izraeliták ne üres kézzel hagyják el Egyiptomot, hanem olyan dolgokkal, amelyekre szükségük lesz a vártnál végül sokkal hosszabbra nyúló útjuk során. Az egyiptomiak értékes tárgyakat ajándékoztak nekik, hogy a nép mielőbb távozzon az országból. Az ajándékok az izraeliták több évszázados rabszolgamunkájának fizetségéül számítottak. Az egyiptomiak számára elég olcsónak tűnt ez az ár azért, hogy a héberek elhagyják az országukat.

  White idézet: Ézsaiás próféciáinak egyik legszebb, legvigasztalóbb szakasza a felhő és tűzoszlopra hivatkozva mutatja be Isten gondoskodását népe iránt a gonosz erőivel vívott végső nagy küzdelem idején. „Mert teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt s lángoló tűznek fényességét éjjel; mert ez egész dicsőségen oltalma lészen. És sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen s oltalom és rejtek szélvész és eső elől.” (Ésa 4:4-5)

Izrael népe sivár, sivatagos területen vonult keresztül. Csodálkoztak, vajon hova vezet az útjuk; kezdtek elfáradni, és néhány szívben felébredt a félelem, hátha az egyiptomiak üldözésükre indultak. Ám a felhő csak haladt előre, ők pedig követték. Ekkor az Úr utasította Mózest, hogy az útról letérve üssenek tábort egy tenger melletti sziklás szorosban. Tudatta vele azt is, hogy a fáraó üldözőbe veszi őket, de Isten megdicsőül majd csodálatos szabadulásuk által.

 Egyiptomban elterjedt a hír, hogy az izraeliták, ahelyett, hogy a pusztában ünnepet szentelnének, a Vörös-tenger felé tartanak. A fáraó tanácsadói jelentették a királynak, hogy rabszolgái elmenekültek, és soha többé nem térnek vissza. Most már a nép is bánta a hiszékenységét, hogy elsőszülöttei halálát Isten hatalmának tulajdonította. Vezető embereik az ijedtségből felocsúdva természeti okokra vezették vissza a csapásokat. Keserű szemrehányással illették magukat: „Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a szolgálatunkból?!” – Pátriárkák és próféták, 283./old.  

Amikor az isteni erőteljes és meggyőző világosság megmutatkozott, mint a nagy VA GYOK, a fáraó kénytelen volt meghátrálni. Ám amint csökkent a nyomás, az újból előtörő hitetlensége elnyomta az Istentől kapott világosságot. Amikor visszautasította az első csoda nyilvánvaló voltát, elhintette a hitetlenség magvát, amit hagyott kicsírázni és növekedni, és annak termését arathatta le. Ezek után a királyt többé nem lehetett meggyőzni az Úr hatalmáról. Megkeményítette szívét, fokról fokra süllyedt bele a hitetlenségébe, mígnem a hatalmas kiterjedésű Egyiptomban elpusztultak az elsőszülöttek, a családok büszkeségei. Ezek után a fáraó a hadserege élén indult el Izrael üldözésére. Megpróbálta visszahozni azt a népet, melyet a Mindenható a karjával szabadított meg. Olyan hatalom ellen vonult, amely bármely emberi hatalomnál nagyobb, ezért seregével együtt a Vörös-tengerbe veszett. – Christ Triumphant, 103./old.