Isten erejének tanúja

 (Józs 7:6-9). Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az Úr ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek. (7) Akkor ezt mondta Józsué: Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! (8) Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izráel máris megfutamodott ellenségei elől? (9) Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, akkor körülfognak bennünket, és még a nevünket is kiirtják a földről. Mit teszel akkor a te nagy nevedért? /RÚF/

 Józsué első szavai úgy hangzanak, ahogy az izraeliták panaszkodtak a nehézségek közepette, miután elhagyták Egyiptomot: „Bár meghaltunk volna az ÚR keze által Egyiptom földjén, amikor a húsosfazék mellett ültünk, amikor jóllakhattunk kenyérrel; hát azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész sokaságot éhséggel öljétek meg”? (2Móz 16:3), /ÚRK/

 Józsué így szólt: „Jaj, Uram, Istenem! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, hogyha az emóriak kezébe adsz minket, hogy elveszítsenek! Bár úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk”! (Józs 7:7), /ÚRK/

Kicsivel később azonban kimutatja, mennyire aggódik amiatt, hogy Isten neve és hírneve kárt szenved a vereség miatt: „Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért” (Józs 7:9), /ÚRK/

 Ebből kitűnik egy téma és egy elv, ami központi helyet foglalt el Istennek Izraellel kapcsolatos céljai között. Láttatni akarta a pogány népekkel, milyen hatalmas dolgokat tesz majd engedelmes népéért, és Ráhábhoz hasonlóan abból is sok mindent megtudhattak Izrael Istenéről, ha látták népe hódításainak erejét. Másrészt, amikor időnként a dolgok rosszra fordultak, mint itt, a kánaáni népek Izrael Istenét gyengének, erőtlennek gondolták 

 (4Móz 14:16). Nem tudta az Úr bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért meg nekik, ezért lemészárolta őket a pusztában. /RÚF/;

 (5Móz 9:28). Ne mondhassák abban az országban, ahonnan kihoztál bennünket: Nem tudta az Úr bevinni őket arra a földre, amelyet megígért nekik; meggyűlölte őket, és azért vitte ki innen, hogy megölje őket a pusztában. /RÚF/ ...ami bátrabbá tehette ellenállásukat.

 Más szóval a zsidóság honfoglalásával is nagy kérdések és elvek álltak összefüggésben, például, hogy mindez dicsőséget és tiszteletet hozzon Istennek, aki az egyetlen remény volt úgy a pogányok, mint Izrael számára.

5Móz 4:5-9. Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (6) Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! (7) Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! (9) Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is. /RÚF/

 White idézet: Megtörténhet, hogy az Istennel szoros kapcsolatban élő emberek nem örülnek jólétnek, és ezen a világon gyakran próbák érik őket. Józsefet is megalázták és üldözték, mert megőrizte erényességét és becsületességét. Isten egy másik küldöttére, Dávidra űzött vadként vadásztak ellenségei. Dániel az oroszlánok vermébe került, mert helyesen járt el, és töretlen hűséget tanúsított Isten iránt. Jób meg lett fosztva földi javaitól, és olyan szenvedéseken ment keresztül, hogy még a rokonai és barátai is eltávolodtak tőle, mégis megőrizte becsületességét és Isten iránti hűségét. Jeremiásnak olyan szavakat kellett kimondania, amelyeket Isten adott a szájába, és ez a határozott bizonyságtevése olyannyira zavarta a királyt és a fejedelmeket, hogy dühükben egy sáros kútba dobták. Istvánt megkövezték, mert Krisztust, a megfeszítettet prédikálta. Pált bebörtönözték és megvesszőzték, megkövezték, végül pedig elvették az életét, mivel az evangélium hűséges hirdetője volt a pogányok között. A szeretett tanítványt, Jánost Pátmosz szigetére száműzték, mert bizonyságot tett „Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről”.

 Az isteni erőben kitartóan kapaszkodó ezen emberek példái bizonyságul állnak a világ előtt arra vonatkozóan, hogy Isten hűséggel betartja ígéreteit – lelki békét és fenntartó kegyelmét biztosítja szolgáinak. Ezeket az alázatos szolgákat látva a világ nem veszi észre az Isten előtt becses erkölcsi értékeket. A hit munkálkodásának köszönhetően tudunk megnyugodni még a legsötétebb órában is Istenben, bármilyen próbák és viharok közepette, és érezhetjük, hogy Atyánk áll a kormánykeréknél. Csak a hit szeme tekinthet túl a pillanatnyi történéseken és érzéseken, és mérheti fel az örök gazdagságokat.

 Egy hatalmas hadvezér nemzeteket hódít meg, és a fél világ hadait legyőzi, mégis száműzetésben fejezi be az életét. A filozófus univerzumokat értelmez, és mindenütt az isteni erő megnyilatkozásait keresi, és örül az azokban fellelhető összhangnak, de sokszor nem sikerül meglátnia azokat a hatalmas csodákat, amelyeket Isten karja cselekedett. „Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak.” A dicsőséges halhatatlanság egyetlen reménysugara sem világítja meg Isten ellenségének jövőjét. A hit itt említett hősei számára azonban az örökség ígérete értékesebb volt bármilyen földi gazdagságnál. Ez az örökség elégítette ki lelkük vágyait. Lehet, hogy ismeretlenek maradtak a világ számára, de a mennyei emlékkönyvekbe honpolgárként került be a nevük. Magasztos fenség, tartós és örök dicsőség lesz a jutalma azoknak, akiket az Úr mindenek örököseivé tett. – Lift Him Up, 328./old.

Józsué felemelve tartja a kardot egészen a győzelem pillanatáig

 (Józs 8:1-29). Azután ezt mondta az Úr Józsuénak: Ne félj, és ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. (2) Úgy bánj Aj városával és királyával, ahogyan Jerikóval és királyával bántál, de a zsákmány és az állatok a ti prédátok lehet. Álljatok lesbe a város mögött! (3) Elindult tehát Józsué az egész hadinéppel, és fölvonultak Aj ellen. Kiválasztott Józsué harmincezer erős vitézt, és elküldte őket éjjel. (4) Ezt a parancsot adta nekik: Figyeljetek rám! Álljatok lesbe a városnál, a város mögött. Ne legyetek nagyon messze a várostól, és legyetek mindnyájan készenlétben! (5) Én a velem levő egész néppel megközelítem a várost. Ha majd kijönnek ellenünk, mint először, elfutunk előlük. (6) Ők utánunk fognak jönni annyira, hogy elszakítjuk őket a várostól, mert azt gondolják, hogy futunk előlük, mint először. Mi tehát futunk előlük. (7) Ti akkor indítsatok támadást a leshelyről, és vegyétek birtokba a várost, mert Istenetek, az Úr kezetekbe adja azt. (8) És ha bevettétek a várost, gyújtsátok föl! Az Úr szava szerint cselekedjetek! Lássátok, ezt parancsoltam nektek! (9) Azután elküldte őket Józsué. Azok elmentek a leshelyre, és elhelyezkedtek Bétel és Aj között, Ajtól nyugatra. Józsué pedig a nép között töltötte ezt az éjszakát. (10) Korán reggel fölkelt Józsué, számba vette a népet, azután fölvonult Izráel véneivel a nép élén Aj ellen. (11) Az egész vele levő hadinép felvonult. Így közeledtek, és megérkeztek a város alá. Tábort ütöttek Ajtól északra úgy, hogy egy völgy volt köztük és Aj között. (12) Ekkor kijelölt mintegy ötezer embert, és lesbe állította őket Bétel és Aj között a várostól nyugatra. (13) Így helyezték el a népet: a tábor egészét a várostól északra, a lesből támadókat pedig a várostól nyugatra. Józsué ezt az éjszakát a völgyben töltötte. (14) Amikor látta ezt Aj királya, a város férfiai korán reggel nagy hirtelen kivonultak, hogy megütközzenek Izráellel. A király és egész népe arra a helyre ment, ahová várták: az Arábá-völgy szélére; nem tudta ugyanis, hogy lást vetettek neki a várostól nyugatra. (15) Józsué és egész Izráel pedig, mintha vereséget szenvedtek volna tőlük, futásnak eredtek a puszta felé. (16) Ekkor hadba szólították az egész népet, amely még a városban volt, hogy üldözőbe vegyék őket. És miközben Józsuét üldözték, elszakadtak a várostól. (17) Nem maradt senki Ajban és Bételben, aki ne eredt volna Izráel nyomába. A várost tárva-nyitva hagyták, és úgy üldözték Izráelt. (18) Akkor ezt mondta az Úr Józsuénak: Nyújtsd ki a kezedben levő dárdát Aj felé, mert a kezedbe adtam azt. Józsué kinyújtotta a kezében levő dárdát a város felé. (19) Erre a lesben állók gyorsan előjöttek az állásaikból, és rohamra indultak, amint Józsué kinyújtotta a kezét. Behatoltak a városba, és elfoglalták, majd nyomban felgyújtották a várost. (20) Amikor az ajbeliek hátrafordultak, látták, hogy a város füstje az ég felé száll, és nincs módjuk se erre, se arra menekülni, mert a puszta felé menekülő nép is visszafordult üldözői ellen. (21) Amikor ugyanis látta Józsué és egész Izráel, hogy a lesben állók elfoglalták a várost, és a város füstje száll fölfelé, visszafordultak, és vágni kezdték az ajbelieket. (22) A városban levők is kijöttek ellenük, így ők az izráeliek közé kerültek. Ezek innen, azok onnan vágták őket, úgyhogy senki sem maradt, aki elfuthatott vagy elmenekülhetett volna. (23) Aj királyát azonban élve fogták el, és Józsué elé vitték. (24) Miután Izráel lemészárolta Aj összes lakóját a harcmezőn és a pusztában, ahol üldözték őket, és miután ezek mind egy szálig elestek a harcban, egész Izráel visszafordult Aj ellen, és kardélre hányták a várost. (25) Összesen tizenkétezer férfi és nő esett el azon a napon, Aj valamennyi lakója. (26) Józsué ugyanis nem eresztette le a kezét, amellyel a dárdát tartotta, amíg Aj valamennyi lakóját ki nem irtották. (27) Csak az állatok és a városból összeszedett zsákmány lett Izráel prédájává az Úr szava szerint, ahogyan megparancsolta Józsuénak. (28) Így perzselte föl Józsué Aj városát, és mindörökre sivár romhalmazzá tette. Így van ez ma is. (29) Aj királyát pedig felakasztatta egy fára, és ott volt egész estig. De napnyugtakor Józsué parancsára levették a holttestet a fáról, odadobták a városkapu elé, és nagy kőhalmot raktak föléje. Ott van az még ma is. /RÚF/

 Jahve stratégiája Izrael kezdeti vereségéből taktikai előnyt hozott ki, így formálva át Ákór-völgyét (a héber szó nehézséget jelent) a remény ajtajává. 

 (Hós 2:17) Azután visszaadom szőlőjét, és az Ákór-völgyet a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy válaszol nekem, mint ifjúsága idején, mint amikor kijött Egyiptomból. /RÚF/) 

Ai lakosai túlzottan elbízták magukat Izrael feletti első győzelmük következtében, így amikor az izraeliták visszavonulást, a harc feladását színlelik, utánuk erednek. Amint Ai embereit kicsalogatják a városból, harmincezer izraeli, akik nem messze a város mögött táboroztak (Józs 8:4), elfoglalta és felgyújtotta az üres várost. (Józs 8:7) ugyanakkor világossá teszi, hogy nem a stratégia eredményezi a győzelmet, hanem az Úr garantálja azt, Ő adja át a várost Izraelnek. Még abban a fejezetben is, amelyikben a katonai dolgok leírása uralja a szövegfolyamot, sokkal jobban, mint a könyv egyéb fejezeteiben, a szöveg kiemeli a nyilvánvaló igazságot, hogy a győzelem Jahve ajándéka.

 A csata döntő pillanata akkor jön el, amikor Ai férfiai elhagyják a várost és üldözni kezdik az izraelitákat. Ez a második alkalom az egész fejezetben, amikor Isten megszólal, miután elmondta a stratégiát (Józs 8:2) versében, jelezve, hogy Ő felügyeli a csatát. Egészen eddig nem tudjuk, mi lesz az ütközet végkimenetele. Innentől viszont egyértelmű, hogy az izraeli hadsereg győzni fog.

 Józsué kezében egy ún. sarlókard van, inkább, mint egy sima kard vagy dárda. Józsué idejében ezt talán nem használták fegyverként, mégis az önrendelkezés szimbólumává válik. És amellett, hogy a csata megkezdését jelzi vele, kifejezi Isten hatalmát Ai legyőzésében. Józsué felemelve tartja a kardot egészen a győzelem pillanatáig, amivel bemutatja, hogy teljesen átvette Mózes vezető szerepét, amit elődje a Vörös-tengernél 

(2Móz 14:16). Te pedig emeld föl a botodat, nyújtsd ki a kezedet a tenger fölé, és hasítsd ketté, hogy szárazon menjenek át Izráel fiai a tenger közepén. /RÚF/, valamint az Amálek elleni harcban is gyakorolt

  (2Móz 17:11-13). És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. (12) De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. (13) Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. /RÚF/ amikor Józsué vezette a sereget.

 Ebben az esetben nincsenek látható, csodás jelei Isten közbeavatkozásának, a győzelem Ai felett mégsem kevésbé isteni közbenjárás eredménye, mint az egyiptomiak legyőzése az első generációban, illetve a Jerikónál született győzelem. A siker kulcsa az volt, hogy Józsué hitt Isten szavában és rendületlenül engedelmeskedetett. Az elv, ami e történetből kibontakozik, ma is érvényes Isten népe között, éljenek bárhol, szembesüljenek bármilyen kihívással.

 White idézet: Mikor Józsué félrevonult Izrael seregeitől, hogy elmélyedjen s imádkozzon, s így Isten rendkívüli jelenléte kövesse őt, magas termetű, harcra öltözött férfit pillantott meg kivont karddal a kezében. Józsué nem ismert föl benne izraeli harcost, de ellenségnek sem látszott. Odament hát hozzá, és megkérdezte: „Hozzánk tartozol-e, vagy ellenségeinkhez? Azt felelte: Nem, hanem az Úr seregeinek vezére vagyok, most érkeztem… Józsué arcra borulva hódolt előtte, s megkérdezte: Mit parancsol az én Uram szolgájának? Az ezt válaszolta: Vedd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állsz, szent. Józsué megtette...”

 Isten Fia állt fegyveres harcos képében Izrael vezére előtt. Ő vezette a hébereket a pusztában is nappal felhőoszlopba, éjjel tűzoszlopba burkolózva. Hogy Józsué gondolkodásába vésse, hogy nem kisebb, mint a fölkent, magasságos Isten áll előtte, ezt mondta: „Vedd le a lábadról a sarut.” Azután utasította Józsuét, miként foglalják el Jerikót. Parancsolja meg a fegyverforgató férfiaknak, hogy hat napon át naponta egyszer kerüljék meg Jerikót, a hetediken pedig hétszer.

 Józsué ennek megfelelően parancsot adott a papoknak és a népnek az Úr utasítása szerint. Józsué tökéletes rendben meneteltette Izrael seregét…

 Izrael serege köröskörül vonult a városon. Elérkezett a hetedik nap, és Józsué a hajnal első pirkadásánál fölkeltette az Úr seregeit. Most az volt a parancs, hogy hétszer meneteljék körül Jerikót, majd a harsonák fülrepesztő riogására hangos szóval kiáltsanak, mert Isten nekik adta a várost…

 A roppant sereg hirtelen megáll. A harsonák egetrengetőn rivallni kezdenek még a földet is megremegtetve. Egész Izrael egyesült erővel való fölkiáltása roppant zajjal süvít a levegőben. A kövekből emelt falak, erős, vaskos tornyok és pártázatok – lőréses oromzatok – meginognak, kimozdulnak alapjaikból, és olyan robajjal, mint ezernyi mennydörgés, alaktalan rommá omlanak a földre. Az ellenséges lakosság és hadsereg a rémülettől és csodálkozástól megdermedve nem áll ellen, így Izrael bevonul, és elfoglalja Jerikót, az erős várost.

 A mennyei seregek milyen könnyen ledöntötték a falakat, noha igen fenyegetőnek tűntek a rossz hírt hozó tíz kém szemében! Pedig csupán Isten szava volt az egyetlen bevetett fegyver. Izrael erős Istene mondta: „Kezedbe adtam Jerikót.” Ha akár egyetlen harcos nekirugaszkodott volna a falaknak, kevesbítette volna Isten dicsőségét, s hátráltatta volna az Úr akaratát is. De ők a Mindenhatóra hagyták a harcot; tehát ha a sánc alapját a föld középpontjába ásták volna, és ha az égig ért is volna a csúcsuk, az lett volna az eredmény, mikor az Úr seregeinek vezére rohamra vitte az angyalok ezredeit. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 159-161./old.

Végzetes választás

 (Józs 7:19-21). Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem! (20) Ákán így válaszolt Józsuénak: Valóban én voltam az, aki vétkezett az Úr, Izráel Istene ellen, mert a következőt tettem: (21) megláttam a zsákmány között egy szép sineári köntöst, kétszáz sekel ezüstöt és egy ötven sekel súlyú aranyrudat. Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe, az ezüst is alattuk van. /RÚF/

 Két dolgot kért Józsué Ákántól: adjon dicsőséget Istennek, tisztelje Őt, valamint mondja meg őszintén, mit tett. Úgy kellett dicsőséget adnia Istennek, hogy bevallja, mit cselekedett. Az itt használt kifejezés (todah) utalhat hálaadásra 

(Zsolt 26:7). hangos hálaéneket zengve, felsorolva sok csodatettedet. /RÚF/; 

(Ézs 51:3). Bizony, megvigasztalja Siont az Úr, minden romot megvigasztal benne. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az Úr kertje. Boldog örvendezés hangzik majd benne, magasztalás és hangos zsoltárének. /RÚF/; 

(Jer 17:26). És ide járnak majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földjéről, a Sefélá-alföldről, a hegyvidékről és a Délvidékről mindazok, akik égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot és füstáldozatnak való tömjént hoznak, meg akik hálaáldozatot hoznak az Úr házába. /RÚF/

 ...de bűnvallásra is 

(Ezsd 10:11). Valljátok meg ezt őseitek Istenének, az Úrnak, és cselekedjetek az ő tetszése szerint: váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól! /RÚF/

 Sajnos a bibliai szöveg nem ad támpontot arra vonatkozólag, hogy Ákán bármilyen jelét mutatta volna az őszinte megtérésnek. Végig abban bízott, hogy nem derülnek ki a dolgok. Makacssága rámutatott megátalkodottan bűnös voltára, amiért Mózes törvénye szerint számára nem volt kegyelem. 

(4Móz 15:27-31). Ha csak egyvalaki követi el a nem szándékos vétket, akkor mutasson be egy egyéves nőstény kecskét vétekáldozatul. (28) A pap pedig végezzen engesztelést az Úr színe előtt azért az emberért, aki nem szándékosan követte el vétkét, hogy engesztelést szerezzen neki, és akkor bocsánatot nyer. (29) Ugyanez a törvény vonatkozzék nálatok a született izráelire és a jövevényre, aki köztetek tartózkodik, ha nem szándékosan vétkezik. (30) De ki kell irtani népe közül azt az embert, akár közületek való, akár jövevény, aki szándékosan követ el valamit, mert az Urat gyalázta meg. (31) Hiszen az Úr igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg: föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell. /RÚF/

 Ákán szavai (Józs 7:21) versében Ádám és Éva bűnesetére emlékeztetnek. Éva látta (ra’ah), hogy a fa kívánatos (khamad), és végül leszakította (laqakh) annak gyümölcsét (1Móz 3:6). Bűnvallásában Ákán elismeri, hogy látott (ra’ah) a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, 200 sékel ezüstöt és egy aranyrudat. Látva ezeket, megkívánta (khamad) és elvette (laqakh) őket. Hasonlóan Ádám és Éva esetéhez Ákán döntése is megmutatja, hogy a sóvárgás bűne nem más, mint a hitetlenség bűne. Egyfajta vád Isten ellen, hogy nem a legjobbat akarja a teremtményeinek, elzár előlük jó dolgokat, amelyek kizárólag az Istenség birodalmához tartozhatnak.

 Amellett, hogy a szöveg utal őseink bukására, rámutat a Ráháb és Ákán viselkedése között felfedezhető éles kontrasztra is. 

(Józs 2:1-13). Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. (2) De Jerikó királyát figyelmeztették: Vigyázz! Izráeli férfiak jöttek ide az éjjel, hogy kikémleljék az országot. (3) Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Add ki azokat a férfiakat, akik hozzád érkeztek, és betértek a házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész országot. (4) Az asszony azonban fogta és elrejtette a két férfit, majd ezt mondta: Igaz, hogy betértek hozzám azok a férfiak, de nem tudtam, honnan valók. (5) Kapuzárás idején, amikor besötétedett, eltávoztak. Nem tudom, hová mentek azok a férfiak. Fussatok gyorsan utánuk, mert még utolérhetitek őket! (6) Pedig fölvitte őket a háztetőre, és elbújtatta a lenkóró közé, ami ki volt rakva a háztetőn. (7) A városbeli férfiak ekkor üldözésükre indultak a Jordán gázlóihoz vezető úton. A kaput pedig, amint kimentek az üldözők, bezárták. (8) Mielőtt a kémek lefeküdtek volna, fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre, (9) és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket miattatok, és máris reszket tőletek ennek a földnek minden lakója. (10) Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit tettetek a Jordánon túl Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. (11) Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fenn az égben és lenn a földön! (12) Most azért esküdjetek meg nekem az Úrra, hogy amilyen irgalommal bántam én veletek, ti is olyan irgalommal bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak, (13) hogy életben hagyjátok apámat, anyámat, fivéreimet, nővéreimet és minden hozzátartozójukat, és megmentitek életünket a haláltól. /RÚF/

 Az egyik felküldte a kémeket a tetőre, elbújtatta őket a katonák elől, a másik fogta a számára tiltott dolgokat, majd elrejtette azokat Józsué elől. Az egyik kedvességet tanúsított az izraeli kémek iránt és hozzásegítette őket a biztos győzelemhez, a másik kapzsi és kitartó makacsságával bajt hozott Izraelre. Az egyik szövetséget kötött Izraellel, a másik megtörte a Jahvéval kötött szövetséget. Ráháb megmenekült családjával együtt, és Izrael tiszteletre méltó tagjává vált, Ákán halálra kárhoztatta saját magát meg a családját, és a gyalázat példájává vált.

  (Lk 12:15). Azután ezt mondta nekik: Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg. /RÚF/

 White idézet: Ákán beismerte bűnét, de csak akkor, amikor már túl késő volt ahhoz, hogy vallomása segítsen rajta. Látta Izrael seregeit megveretve csüggedten visszatérni Aitól, és mégsem lépett elő, hogy bűnét beismerje. Látta Józsuét és Izrael véneit olyan fájdalommal a földre borulni, amely sokkal nagyobb volt, semhogy szavakkal kifejezhető lenne. Ha akkor bűnvallomást tesz, némi bűnbánatról tanúskodik, de még mindig hallgatott. Hallotta a kiáltványt, hogy nagy bűnt követtek el, sőt, hallotta annak pontosan megjelölt jellegét; de ajka le volt pecsételve.

 Azután jött az ünnepélyes vizsgálat. Mily rémülettel remegett meg a lelke, mikor rámutattak törzsére, nemzetségére, majd háznépére! De ő még mindig nem tett vallomást, míg Isten ujja végül rá nem mutatott. Amikor már nem titkolhatta tovább bűnét, akkor engedett az igazságnak. Milyen gyakran történnek ehhez hasonló bűnvallomások! Pedig milyen nagy különbség bevallani a tényeket, miután azokat bebizonyították; és megvallani a bűnöket, amelyekről csak mi tudunk és az Isten! Ákán nem tett volna vallomást, ha nem reméli, hogy ezáltal bűneinek következményeit elfordíthatja. De bűnvallomása azt szolgálta, hogy rámutasson büntetése igazságosságára. Ez nem volt igazi bűnbánat, sem összeroppanás, sem elméjének megváltozása, sem a gonosztól való irtózás.

 Ilyen bűnvallomást tesznek a bűnösök, amikor Isten ítélőszéke előtt állnak, miután minden esetet életre vagy halálra eldöntöttek… Ha a menny könyveit megnyitják, a bíró már nem szavakban sorolja fel az emberek bűnét, hanem átható, meggyőző pillantást vet rájuk, és minden tett és az élet minden cselekedete a bűnös emlékezetében élénken megvilágosodik. Akkor már nem lesz arra szükség, hogy mint Józsué napjaiban, a törzstől a ház népéig kikutassák a bűnöst, hanem ki-ki saját ajkával megvallja szégyenét. Az egész világ előtt nyilvánvaló lesz az emberek elől eltitkolt bűn.

 Ha van megvallani való bűnöd, ne tétovázz! Itt az arany alkalom. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) – Conflict and Courage, 121./old.