Élet és halál

 

„Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil 1:21.)

Gyakran mondják, hogy a halál az élet része, de ez hazugság. A halál az élet ellentéte, az élet ellensége. Isten éppúgy nem építette bele az életbe, mint egy autóba sem tervezik bele azt, hogy összetörjön. Pál nyomatékosan hangsúlyozza: Krisztus azért halt meg, „hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak”. (Zsid 2:14-15), ÚRK

Pál kész volt meghalni Krisztusért, de bízott örök sorsában. Ugyanakkor az volt számára a legfontosabb, hogy akár életével, akár halálával Krisztusnak adjon dicsőséget és a lehető legtöbb embernek hirdesse az evangéliumot. Talán ez az egyik oka annak, hogy több pásztori levél is az ő nevét viseli. Írásai által sok emberhez és helyre eljuthatott, még oda is, ahol személyesen soha nem járt.

Az élet rövid, és döntően fontos Istentől kapott éveink alatt a lehető legnagyobb hatást kifejteni országáért. Ennek nem elhanyagolható része „a hit egységének” erősítése. Amint ettől a héttől kezdődően látjuk majd, Pálnak éppen ez volt az egyik célja, amikor a filippibelieknek írt.

White idézet: A bűn ellen egyedüli védelem, ha Krisztus igazságosságába, szent voltába vetett hit által lakik a szívünkben. A kísértéseknek azért van hatalma felettünk, mert önzés él a szívünkben. De amikor Isten nagy szeretetét szemléljük, az önzést undorítónak látjuk, s már kívánjuk kiűzni a szívünkből. Amikor a Szentlélek dicsőíti előttünk Krisztus áldozatát, a szívünk meglágyul és lecsillapodik, a kísértések erejüket veszítik, és Jézus kegyelme átalakítja a jellemünket.

Krisztus soha nem hagy el, hiszen az életét adta értünk. Az ember elhagyhatja Krisztust, legyőzhetik a kísértések, de az Üdvözítő sohasem fordul el azoktól, akiknek a megváltásáért életével fizetett. Ha megnyílhatna a szemünk, embereket látnánk görnyedni súlyos terhek alatt – akár a nehéz rakománytól roskadozó szekerek – bánattól gyötörten, a csüggedés miatt készen a halálra. Látnánk az angyalokat is: segítségül sietnek a megkísértettekhez, akik mintegy a szakadék szélén tántorognak. Az angyalok elűzik a gonoszok seregét, és szilárd alapokra helyezik a megkísértetteket. A két csoport közti harc éppoly valóságos, mint két evilági hadsereg csatája. A lelki küzdelmek kimenetelétől emberek örök sorsa függ.

Ránk is vonatkoznak a Péterhez intézett szavak: „Ímé, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” (Lk 22:31-32) Hála Istennek, Ő nem hagy magunkra. Aki „úgy szerette e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16), nem hagy magunkra az Isten és az ember ellenségével vívott csatában. „Adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.” (Lk 10:19)

Éljetek Krisztussal összeköttetésben, Ő majd szilárdan megtart titeket szent kezével, amely soha nem enged el. Ismerjétek meg és higgyétek el az Isten irántunk való szeretetét, akkor biztonságban lesztek, akkor éltek. Ez a szeretet olyan erőd, amelyet Sátán semmiféle ámítása, semmilyen rohama nem tud bevenni. – Gondolatok a hegyibeszédről, 118-119./old.

Egyetlen bűnös megmentéséért is feszítse meg a prédikátor minden erejét. Az Isten által teremtett és Krisztus által megváltott léleknek nagy az értéke. Előtte végtelen lehetőségek tárulnak fel; felmérhetetlen lelki előnyök; képességek, amelyek felfokozódnak, ha Isten Igéje megelevenítő befolyása alá kerülnek; és a halhatatlanság, amelyet elérhet az evangélium felajánlott ígérete szerint. Krisztus pedig elhagyta a kilencvenkilenc juhot, hogy megkeresse az egyetlen elveszettet. Van-e hát mentségünk, ha mi magunk ennél kevesebbet teszünk? Nem követnénk-e el úgyszólván árulást szent hagyatékunk iránt? Nem sértenénk-e meg Istent, ha nem úgy munkálkodnánk, ahogy Krisztus munkálkodott, és nem úgy áldoznánk, ahogyan Ő áldozott?

Az őszinte lelkipásztor szívében forrón él a vágy, hogy lelkeket mentsen. Idejét és erejét odaáldozza, és nem riad vissza a legfárasztóbb erőfeszítésektől sem; hiszen másoknak is hallaniuk kell azt az igazságot, amely lelkének olyan örömet, békét és boldogságot hozott. Krisztus Lelke nyugszik meg rajta. Ő pedig úgy őrködik a lelkek felett, mint akinek számot kell adni róluk. Tekintetét a golgotai keresztre szegezi, a felmagasztalt Üdvözítőre. Bízik kegyelmében, és hisz benne, hogy védelmezője, ereje és megtartója marad mindvégig. Így munkálkodik Istenért. Kér, hív lelkeket; beszél Isten szeretetéről; így igyekszik megnyerni őket Jézusnak. A mennyben pedig „a hivatalosok és választottak és hívek” közé sorolják (Jel 17:14). – Az apostolok története, 370-371./old.

Pál üzenete a Filippi gyülekezetének

     

 (12)Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangyéliomnak; (13) Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt; (14) És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. (Fil 1:12-14), /Kár/

"(12)Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy amik velem történtek, inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak, (13) mert az egész testőrség előtt és mindenki más előtt is nyilvánvaló lett, hogy Krisztusért viselem a bilincseket, (14) és így az Úrban való testvérek közül legtöbben fogságomban bízva, egyre nagyobb bátorsággal merik szólni Isten igéjét" (Fil 1:12-14), /ÚRK./

(12) Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,(13) mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, (14) úgyhogy többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. (Fil 1:12-14), /RÚF/

"Pált fogságában Isten kegyelme tartotta meg, és lehetővé tette, hogy nyomorúságában örvendhessen. Hittel és bizalommal írta a filippii testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált... Pál e tapasztalata Isten munkamódszerére tanít bennünket. Az Úr győzelmet hoz ki abból, amit mi eredménytelennek és vereségnek látunk. Az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk és csak a láthatókra nézünk, ahelyett, hogy a hit szemével a láthatatlanra tekintenénk. Ha szerencsétlenség és nyomorúság ér, készek vagyunk hanyagsággal, kegyetlenséggel vádolni Istent. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk emiatt s nem gondolunk arra, hogy Isten így is a javunkat munkálhatja... Mint példaképük a keresztényi életben, Pál a filippiek figyelmét Krisztusra irányította, "mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2:6-8)... Az üdvösség munkálása azt jelenti, hogy munkatársi kapcsolat, együttműködés jön létre a bűnbánó bűnös és Isten között. Ez szükséges ahhoz, hogy az igazság alapelvei a jellemben kialakuljanak. Az embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy legyőzze azt, ami a tökéletesség elérésében akadályozza. Az eredményt illetően teljesen Istentől függ. Az emberi erőfeszítés önmagában nem elegendő. Isteni erő nélkül eredménytelen. Isten munkálkodik, és az ember is munkálkodik. Az embernek kell ellenállnia a kísértésnek, de az erőt ehhez Istentől kapja. Az egyik oldalon a végtelen bölcsesség, a részvét és az erő, a másikon a gyengeség, a bűn és a teljes tehetetlenség. Isten azt akarja, hogy uralkodjunk önmagunk felett, azonban beleegyezésünk és együttmunkálkodásunk nélkül nem segíthet rajtunk. Isten Lelke az embernek adott erő és képesség által munkálkodik. Önmagunktól képtelenek vagyunk szándékainkat, vágyainkat és hajlamainkat összhangba hozni Isten akaratával, de ha engedjük, hogy "készségesekké tegyen bennünket", akkor az Üdvözítő elvégzi ezt helyettünk... Noha Pál fogoly volt, nem csüggedt el. Sőt, győzelmi ének hatja át leveleit, melyeket Rómából írt a gyülekezeteknek: "Örüljetek az Úrban mindenkor" (Fil 4:4)" (Ellen G. White: Az apostolok története.  315-317. o.).

Az ima ereje

 (Kol 1:9-12). Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, (10) hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében. (11) Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre. (12) Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. /RÚF/

Imájában Pál ezt kérte: „hogy beteljesedjetek az ő akaratának megismerésével” (Kol 1:9), /ÚRK/.

A bölcsesség először is akkor jön, ha az ember teljes mértékben bízik Istenben, ha kész az Ő akarata szerint cselekedni

(Jn 7:17). Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok. /RÚF/), nem csak a saját feje után megy.

(Péld 3:5). Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! /RÚF/)

Viszont gyakran felvetődik az a kérdés, hogy „Mi Isten akarata számomra ebben a helyzetben?” Négy fő forrás van, amelyekből megismerhetjük Isten akaratát, ha imádkozva keressük:

1). A bölcsesség legfőbb forrása a Biblia: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105). /RÚF/ Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.

2). Az utolsó időre vonatkozóan Isten különleges bölcsességet adott a Prófétaság Lelke által

(Jel 12:17). Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele, /RÚF/;

(Jel 19:10). És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke. /RÚF/), ami Ellen White írásaiban mutatkozik meg. A Biblia bátorít: „Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek” (2Krón 20:20) /ÚRK/

3). Isten akaratát és vezetését gondviselésszerű körülmények által is megismerhetjük, ha azt kérjük tőle, hogy nyisson ki vagy zárjon be ajtókat.

(Kol 4:3). Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, /RÚF/

4). A Szentlélek vezet bennünket, ha megtanuljuk felismerni a hangját: „füled meghallja a mögötted kiáltó szót, amikor jobbra vagy balra letérnétek: Ez az út, ezen járjatok”! (Ézs 30:21), /ÚRK/

Pál azért imádkozik, hogy a kolossébeliek „az Úrhoz méltóan” (Kol 1:10), /ÚRK/ járjanak. Természetesen senki nem „méltó” magától, de kegyelméből Isten annak számít bennünket, és arra kér, hogy nemes elhívatásunkhoz illő módon éljünk.

(Ef 4:1). Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, /RÚF/;

(1Thessz 2:12). intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. /RÚF/)

Csak ebben a levélben Pál még háromszor használja a görög „járni” ige valamelyik alakját – a harmadik esetben a magyar fordításban „viselkedjetek”

(Kol 2:6). Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. /RÚF/;

(Kol 3:7). Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; /RÚF/;

(Kol 4:5). Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. /RÚF/).

Ez az Isten törvénye szerinti életet és cselekvést jelenti

(2Móz 18:20). Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük. /RÚF/, ami csakis a Szentlélek munkája által lehetséges.

(Ez 36:27). Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. /RÚF/

Az apostol még azt is kéri, hogy az ő életük (és a miénk) az Úr „teljes tetszésére” legyen, majd ennek több módját is felsorolja: „minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, nevekedjetek Isten megismerésében” (Kol 1:10), /ÚRK/, végül pedig: „hálákat adván”

(Kol 1:12). Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. /RÚF/

White idézet: Pál, a nagy apostol határozottságról tett bizonyságot, amikor a kötelessége és az elvei forogtak kockán, mégis az előzékenység volt a legkiemelkedőbb jellemtulajdonsága, ami révén sikerült eljutnia a társadalom legmagasabb rétegeihez is. Pál sosem kételkedett, hogy Isten képes és kész abban a kegyelemben részesíteni, amelyre szüksége van, hogy keresztényi életet élhessen… A keresztény ember nem a kételyek felhője alatt él, a bizonytalanság ködében és sötétjében baktatva, siránkozva a nehézségek és a próbák miatt. A reménnyel és bátorsággal telt öröm hangja zeng napjainkig. Pál egészséges vallási életet élt. Krisztus szeretete volt az a gondolat, az a kényszerítő erő, ami vezérelte.

A legelcsüggesztőbb körülmények közepette, amelyek az álkeresztényeket mélyen elkeserítették volna, az ő szíve szilárd, bátor, remény- és örömteljes maradt… Ugyanerről a vidámságról és reménységről tett bizonyságot akkor is, amikor dühöngő viharba került, süllyedő hajón tartózkodott. Ő utasította a kapitányt, és mentette meg a hajó összes utasának életét. Habár fogoly volt, lényegében ő volt a hajó parancsnoka, a fedélzeten tartózkodók közül a legboldogabb, legszabadabb ember…

Amikor földi királyok és méltóságok előtt állt, akiktől emberéletek függtek, nem remegett meg, mivel életét Isten kezébe helyzete, és élete el volt rejtve Krisztussal együtt. Előzékenységével meglágyította a durva, gonosz vérmérsékletű, megrontott szívű és életű hatalmasságok szívét is…. Becsületes magatartása és igazi előzékenysége határozta meg egész lényét. Amikor szokása szerint felemelte a karjait, hogy prédikáljon, nem szégyenkezett a bilincsei miatt. Ezeket előjognak tekintette, és örült, hogy szenvedhet Isten Igéjéért és Jézus Krisztus bizonyságáért… Olyan meggyőző és tiszta gondolkodással bírt, hogy előtte még egy züllött uralkodó is megremegett… A kegyelem az irgalom angyalaként teszi hallhatóvá édes és tiszta hangját, ismételgetve a kereszt és Jézus semmihez sem fogható szeretetének történetét. – Conflict and Courage, 352./old.

Pál nagyon jól tudta, hogy magasabb rendű keresztényi ismeret csak állandó ima és állhatatos éberség által érhető el, amit igyekezett is mélyen a lelkükbe vésni. Azonban azt is tudta, hogy a megfeszített Krisztusban elegendő erő rejlik, nemcsak megtérésükre, hanem arra is, hogy képesek legyenek a gonosz minden kísértésének ellenállni. Istenbe vetett hittel, mint harci vértezetükkel és az Ő Igéjével, mint harci fegyverzetükkel egyszersmind olyan benső erőt nyernek, amellyel az ellenség minden támadását eredményesen visszaverhetik. – Az apostolok története, 307./old.