A halál nyereség

(2Kor 10:3-6). Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; (4) hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. (5) Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, (6) és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, ha ti teljesen engedelmesek lesztek. /RÚF/

Ha nem vettük volna még észre, mindenki, de a hívők különösen benne vannak a nagy küzdelemben, ami mindenütt dúl körülöttünk, sőt valójában bennünk is. Így vagy úgy mind tapasztaljuk a kozmikus harc valóságát, és ez így is lesz egészen a halálunk napjáig, akármikor és akárhol következzen is az be.

 A leghalálosabb lelki fegyverek a gondolatok – jók és rosszak. Sátán felhasznál kritikát, árulást, megszégyenítést, megfélemlítést, közösségi nyomást és még egy sor más, hasonló eszközt, amelyekhez keresztényeknek soha nem lenne szabad folyamodni. Ezek helyett mi inkább éljünk szeretettel, kegyelemmel, békességgel, szelídséggel, türelemmel, jósággal és önuralommal! Legerősebb fegyverünk, amit joggal használhatunk, legyen „az Isten beszéde”, forgassuk jól a Lélek által (Ef 6:17. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. /RÚF/), mert az igazságot csak Isten képes elfogadtatni az emberekkel. Mi csupán eszközök vagyunk, akiket Isten felhasznál céljai elérése érdekében.

 Fil 1:21-22. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. (22) Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor hogy melyiket válasszam: nem tudom. /RÚF/

 Eszmék és értékek háborújában vagyunk, mivel a harc lelki természetű. Krisztus azonban kivívta a győzelmet értünk, és amíg hozzá kapcsolódunk, nem győzhet le az ellenség még akkor sem, ha meg is öl. Pál átadta az életét, történjen vele bármi, bármilyen igazságtalan módon itt a földön, mert felsőbb törvényszékre bízta az életét és a jövőjét. Keresztényként ne a saját igazunkért harcoljunk, hanem az igazságért küzdjünk! Nem „az erő szabja meg, mi az igazság”, hanem „az igazság ad erőt”. Tiszteletre méltó dolog elfogadni Isten akaratát, valójában csak így győzhetünk ebben a háborúban. Természetesen Jézus a legtökéletesebb példa az Isten akarata előtti meghajlásra, erre tért ki Pál is Filippi 2. fejezetében:

Filippi 2:1-30. Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, (2) akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. (3) Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; (4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (5) Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, (10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (12) Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, (13) mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. (14) Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, (15) hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, (16) ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. (17) Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; (18) de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt! (19) Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam, mi van veletek. (20) Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; (21) mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval. (22) De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért. (23) Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim. (24) De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek. (25) Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, (26) mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy beteg. (27) Meg is betegedett halálosan, de Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. (28) Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. (29) Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, (30) mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam. /RÚF/

 White idézet: Hány éve vagyunk már Isten kertjében? Milyen hasznot hoztunk Mesterünknek? Hogyan fogunk találkozni Isten vizsgáló tekintetével? Növekedünk-e az imalelkületben, a szeretetben, az alázatban, Isten iránti bizalomban? Hálásak vagyunk-e kegyelme minden jeléért? Igyekszünk-e a körülöttünk levőknek áldására lenni? Családunkban Jézus lelkületét tanúsítjuk-e? Tanítjuk-e gyermekeinket Isten szavára, megismertetjük-e velük Isten csodálatos dolgait? A kereszténynek jóságával és jócselekedeteivel Jézust kell képviselnie. Így az élet illata lesz érezhető, a szeretetre méltó jellem teszi nyilvánvalóvá azt a tényt, hogy ő Isten gyermeke, a mennynek örököse.

 Testvéreim, ne legyetek többé rest szolgák. Minden léleknek küzdenie kell a rossz hajlamai ellen. Krisztus nem azért jött, hogy az embert a bűnben mentse meg, hanem a bűntől mentse meg. Lehetővé tette számunkra, hogy mennyei jellemre tegyünk szert, ezért ne nyugodjunk bele a hibáinkba és fogyatékosságainkba. Miközben őszintén törekszünk a jellembeli tökéletességre, nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy a megszentelődés nem egy pillanat műve, hanem egész életen át tartó folyamat. Pál mondta: „naponként halál révén állok” [angol ford.: naponta meghalok]. (1Kor 15:31) Nap mint nap a kísértés feletti harcnak előre kell haladnia. Minden nap ellene kell állnunk a kísértésnek, és az önzés minden formája felett győzelemre kell jutnunk.

 Naponta ápolnunk kell a szeretetet és az alázatot, és gondoznunk kell magunkban mindazokat a kiváló jellemtulajdonságokat, melyek Isten előtt kedvesek, és a menny áldott társasága számára alkalmassá tesznek bennünket. Mindazok részére, akik ezt a munkát komolyan veszik, nagyon drága ez az ígéret: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.” (Jel 3:5) – A Szentlélek eljő reátok, 353./old.

 Az fog a legközelebb állni Krisztushoz, aki a földön a legtöbbet vett át az Ő önfeláldozó szeretetéből – a szeretetből, mely „nem kérkedik, nem fuvalkodik fel,… nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt”. (1Kor 13:4-5) Ez a szeretet indította a tanítványokat, ahogyan Urunkat is, hogy éljenek, dolgozzanak, odaadjanak és feláldozzanak mindent, akár a halálig, az emberiség megmentéséért. Ez a lelkület vált nyilvánvalóvá Pál életében, aki ezt mondta: „Mert nékem az élet Krisztus – hiszen élete Krisztust mutatta be az embereknek –, és a meghalás nyereség” (Fil 1:21) – nyereség Krisztusnak. Maga a halál teszi nyilvánvalóvá kegyelmének erejét, s lelkeket gyűjt neki. „Magasztaltatni fog Krisztus az én testemben – mondta –, akár életem, akár halálom által.” (Fil 1:20) – Jézus élete, 549./old.

Kézrátétel jelentősége

A keresztény gyülekezet ekkor új, fontos időszakába lépett. Megkezdődött az evangélium diadalútja a pogányok között; a gyülekezet pedig megerősödött a dúsan bearatott lelkekkel. Várható volt azonban, hogy az erre a munkára kijelölt apostolok bizalmatlansággal, előítélettel és irigységgel találkoznak majd és tanításuk, amely „lerontotta a közbevetett választófalat” (Ef. 2:14) –, amely oly hosszú időn át szétválasztotta a zsidókat és görögöket – az eretnekség vádját lobbantja fel. Emiatt egyben az evangéliumi prédikátori tisztségre nyert felhatalmazásukat sok törvénytisztelő, jámbor zsidó kétségbe is vonhatja. Isten azonban előre látta a nehézségeket, amelyek szolgái útját akadályozhatják, és hogy munkájuk zavartalanul alakulhasson, kinyilatkoztatás útján utasította a gyülekezetet arra, hogy nyilvánosan avassa fel őket a prédikátori tisztségre. Így tehát felszentelésük nyilvános elismerése volt az Isten rendelésének, hogy vigyék el a pogányoknak az üdvözítő evangéliumot. {AA 161.1}

Pál, valamint Barnabás is, Istentől kapta megbízatását; a kézrátétel tehát nem jelentette a kegyelem vagy képesség újabb adományát, hanem csak a tisztség formai elismerését, felhatalmazást erre a hivatásra. A gyülekezet így nyomta rá pecsétjét Isten művére. {AA 161.2}

A zsidók számára az ilyen eljárás nagy jelentőséggel bírt. Ha a zsidó apa gyermekeit megáldotta, ünnepélyesen fejükre helyezte kezeit. Ha egy állatot odaszántak áldozatul, akkor az áldozatot bemutató papnak szintén rá kellett tenni kezeit az áldozat fejére. Amikor tehát az antiókhiai hívő gyülekezet szolgái rátették kezüket Pál és Barnabás fejére, ezzel a cselekedetükkel Istent arra kérték, hogy a kiválasztott apostolokra, különleges munkájukra szóló felavatásukra, áldását adja. {AA 162.1}

Később a kézrátétellel való felszentelés szertartásával igen visszaéltek. Indokolatlan fontosságot tulajdonítottak ennek a cselekménynek, mintha azokra, akik ilyen felszentelésben részesültek, azonnal valamilyen erő áradna, amely őket bizonyos lelki hivatásra képesítené. Azonban a Szentírás semmit sem jegyzett fel arról, mintha a két apostolra, felavatásuk alkalmával, pusztán kézrátevés által, valamilyen erő szállott volna. Csak felszentelésükről értesülünk és annak jelentőségéről, jövő munkájukat illetőleg. {AA 162.2}  EGW: Az apostolok története

Krisztus magasztaltatik

 (Fil 1:19-20). mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. (20) Ezért szívemből várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. /RÚF/

 Pál nem volt bűnöző, mégsem ekkor börtönözték be először, nem volt ismeretlen számára az üldözés. A Korinthusban élőknek így összegezte addigi szenvedéseit: „többször bebörtönöztek, többször megvertek, gyakran kerültem halálos veszedelembe. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjjel nappal hányódva a tengeren. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem körében, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis testvérek között, fáradságban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben”. (2Kor 11:23-27), /ÚRK/

 (2Kor 11:28) Nehogy azt higgyük, hogy a szenvedései körül forogtak a gondolatai! Pál azonnal hozzáteszi: „Mindezek mellett ott van naponkénti zaklatásom, az összes gyülekezetek gondja”  /ÚRK/

 (1Kor 4:14-16). Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet. (15) Ha tanítómesteretek sok ezer volna is Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok Krisztus Jézusban. (16) Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim! /RÚF/

(Gal 4:19). gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus. /RÚF/

(1Thessz 2:10-11). Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. (11) Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként /RÚF/

(Filem l:10). Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért /RÚF/

 Mint Jézus, aki mindent megtett a megváltásunkért, Pál is elmondta: „nagyon szívesen hozok áldozatot, sőt magamat is feláldozom értetek” (2Kor 12:15), /RÚF/. 

Ám paradox módon, minél inkább Jézuséra emlékeztetnek valakinek a tettei, lesznek olyanok, akik annál kevésbé szeretik vagy értékelik őt. „De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak”. (2Tim 3:12) 

Mégis a hűséges keresztények dicsőíthetik a legerősebben Istent és mutathatják be az evangélium igazságát. (Fil 1:7). Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. /RÚF/ 

„Hosszú és igazságtalan fogsága alatt Pál türelme és derűje, bátorsága és hite állandó prédikáció volt”. (Ellen G. White: Az apostolok története.  305. o.)

 White idézet: A Bibliának kevés elismerő szava van az emberekről. Kevés helyet biztosít a legjobb emberek erényeinek felsorolására, akik valaha is ezen a földön éltek. A Biblia ezt szándékosan teszi. Ez az eljárás tanítást tartalmaz. Minden jó tulajdonság, amellyel az emberek rendelkeznek, Isten ajándéka. Jócselekedeteiket Isten kegyelmével Krisztus által viszik véghez. Mivel mindent Istennek köszönhetnek, egyedül Őt illeti a tisztelet mindazért, amivé lettek és amit tesznek; ők pedig csak eszközök a kezében. Sőt mi több – mivel a Biblia minden leckéje tanítja –, veszélyes dolog dicsérni vagy felmagasztalni az embereket; mert ha valaki szem elől téveszti az Istentől való teljes függőségének tényét, és saját erejében bízik, biztos, hogy elbukik. Az ember olyan ellenségekkel küzd, amelyek erősebbek nála… Lehetetlen a saját erőnkkel megállni a küzdelemben. Mindaz, ami eltereli gondolatainkat Istenről, ami önmagunk felmagasztalásához vagy önmagunktól való függőségünkhöz vezet, a vereségünk útját készíti elő. A Biblia az emberi erőben való bizalmatlanságot igyekszik belénk nevelni, és arra bátorít, hogy bízzunk az isteni erőben.

 A valóban megtért ember felülről kapja a világosságot. Lehet, hogy félremagyarázzák, meghamisítják a szavait, az indítékait, a tetteit. De ezt sem bánja, mert magasztosabb érdekeire összpontosít. Nem gondol pillanatnyi kényelmével, nem vágyik feltűnésre, nem áhítozik az emberek dicséretére. Reménysége a mennyre összpontosul, egyenesen halad előre, szeme Jézusra tekint. Azért teszi a jót, mert helyes.

 Jézus Krisztus követői nem személyes dicsőségükre tesznek jót, hanem annak dicsőségére, akinek a kegyelme és hatalma által jót tehettek. Minden jó cselekedetet a Szentlélek ereje vezérel, és a Lélek nem az ajándékot kapó személy felmagasztalására adatott, hanem hogy felmagasztalja az Adományozót. Ha Krisztus világossága ragyog a lélekben, az ajkakról dicsőség és hála száll fel Istenhez. Az ima, a kötelességek teljesítése, a jóindulat és az önmegtagadás többé nem fogják elmélkedésének vagy beszélgetéseinek témáját képezni, mivel énjét elvetette, miközben Jézus Krisztust magasztalja, és Ő mutatkozik meg életének minden területén.– ConFlict and Courage, 365./old.

 Amikor az emberek mélyebben megértik a mennyei Fenség által meghozott magasztos áldozat mértékét, magasztalni fogják a megváltási tervet. A Golgota témája kedves, szent és lelkesítő érzéseket kelt a keresztények szívében. Szívük és ajkuk Istent és a Bárányt fogja dicsőíteni. Szívükben többé nem gyarapszik a büszkeség és a gőg, mivel a golgotai jelenetek élnek az emlékezetükben. A világ értéktelennek fog tűnni azok számára, akik értékelik az ember megváltása érdekében lefizetett hatalmas árat – Isten szeretett Fiának drága vérét. A világ összes gazdagsága sem éri fel egyetlen veszendő lélek megmentésének az árát. Ki mérhetné meg azt a szeretetet, amit tanúsított Krisztus a veszendő világ iránt, amikor a kereszten függött a bűnös emberek vétkei miatt? Ez a szeretet végtelen és felbecsülhetetlen. – Lift Him Up, 43./old.