Egységben, félelem nélkül

Fil 1:27-30. Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, (28) és semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig Istentől. (29) Mert nektek nemcsak az adatott meg Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, (30) és ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok. /RÚF/ 

Sátán stratégiája az, hogy oszd meg és uralkodj. A széthúzás halálos veszély. Jézus azt mondta, hogy „ha egy ház önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az a ház” (Mk 3:25), /ÚRK/. 

Sátán örül, ha elfeledkezünk erről az egyszerű elvről. Egységünk képessé tesz arra, hogy betöltsük szerepünket a bibliai prófécia maradék népeként...

(Jel 12:17. Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele, /RÚF/),

... hirdessük az örökkévaló evangéliumot „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek” (Jel 14:6). 

Az egység meghatározó küldetésünk betöltése szempontjából, hogy hirdessük az Istentől kapott üzenetet. János 17. fejezetének imájában 

(János 17:1-26). Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, (2) mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. (3) Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (4) Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: (5) és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. (6) Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. (7) Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; (8) mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. (9) Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, (10) és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük. (11) Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! (12) Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. (13) Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. (14) Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. (15) Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. (16) Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. (17) Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (18) Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: (19) én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal. (20) De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; (21) hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (22) Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: (23) én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. (24) Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. (25) Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. (26) És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük. /RÚF/

 Jézus az egység egyik legfontosabb kulcsaként emeli ki Isten Igéjének igazságát... 

(Jn 17:17, 19). Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (19) én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal. /RÚF/

...tehát üzenetünk nem választható el küldetésünktől és egységünktől, a három együtt áll vagy bukik. Amennyiben a három kulcs egyike hiányzik, nem járhatunk sikerrel, ám ha mind a három a helyén van, nincs mitől félni, „semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől” (Fil 1:28), /RÚF/.

 Sátán legyőzött ellenség. Még ha meg is ölnének a hitünkért, semmi sem árthat nekünk, amennyiben „a jónak követői” leszünk (1Pt 3:13). Az ördögnek nincs ereje megállítani Isten igazságának haladását.

(Mt 10:38). és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. /RÚF/ 

(ApCsel 14:22). Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. /RÚF/ 

(Róm 8:17). Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. /RÚF/ 

(2Tim 3:12). De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. /RÚF/ 

Nehéz az élet a bűnös világban, még a „legjobbaknak” is. Jób igaz ember volt, a Biblia szerint „feddhetetlen, igaz, istenfélő volt, és kerülte a rosszat” (Jób 1:1), /ÚRK/. Ennek ellenére hirtelen tragédia szakadt rá és családjára. Ki ne tanulta volna meg, akár saját tapasztalatából, akár látva a másokkal történteket, hogy mintha szakadék szélén élnénk, sosem tudhatjuk, mikor zuhanunk le? Mindannyiunk sorsának része valamilyen mértékű szenvedés. Végeredményben azonban jobb Krisztusért szenvedni, mint bármi más miatt! 

White idézet: Viszont Félix lelkiismerete felébredt, be kellett ismernie, hogy Pál igazat beszél. A bűnnel terhelt múlt emlékei felidéződtek lelkében. Élesen, ijesztően vonultak el lelki szemei előtt ifjúkora titkai, telve borzalmakkal és vérontással. Látta sötét tetteinek szakadatlan láncolatát későbbi éveiben. Felismerte, milyen kicsapongó, kegyetlen, ragadozó életet élt. Az igazság még sohasem hatolt ennyire szívéig, lelkét még sohasem fogta el ilyen rémület. Az a gondolat, hogy titkolt gonosztettei nyilvánvalók Isten szemei előtt, és cselekedetei szerint veszi ítéletét, rémült félelemmel töltötte el. 

Ahelyett azonban, hogy meggyőződése bűnbánatra vezette volna, inkább szabadulni igyekezett kellemetlen szemlélődéseitől. Beszélgetését Pállal félbeszakította. „Mostan eredj el” – mondotta –, „de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hívatlak téged.” (ApCsel 24:25) 

Milyen nagy a különbség Félix eljárása és a filippi börtönőr magatartása között! Az Úr szolgáit béklyókba verve vitték a börtönőrhöz, mint most Pált is. Viselkedésük igazolta az életüket fenntartó isteni erőt: örvendtek szenvedésük és megaláztatásuk közepette; rettenthetetlenül álltak ott, midőn a földrengés moraja és ereje megrázta a földet. Lelkületüket áthatotta Krisztus megbocsátó szeretete, amely meggyőzte a börtönőrt, aki remegve vallotta meg bűneit és nyert bocsánatot. Félix is remegett, de nem bánta meg bűneit. Míg a börtönőr Isten Lelkét örömmel fogadta szívébe és otthonába, Félix elutasította magától Isten hírnökét. Az egyik örvendett, hogy Isten gyermeke és a menny örököse, míg a másik sorsát a gonosztevők sorsához kötötte. – Az apostolok története, 425-426./old. 

„Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok, mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.” (ApCsel 20:26) Semmilyen félelem, hogy talán megsért valakit, semmilyen barátság vagy tetszésvágy nem késztethette Pált arra, hogy elhallgasson előttük szavakat, amelyeket Isten adott oktatásaikra, intésükre és megjavításukra. Isten ma is bátorságot kíván szolgáitól, mind az Ige prédikálása, mind előírásainak megvalósítása közben. Krisztus szolgája ne csak olyan igazságokat hirdessen az embereknek, amelyeket szívesen fogadnak, hanem azokat sem szabad elhallgatnia előttük, amelyek fájdalmakat okozhatnak. Nagy gondot kell fordítania jellemük kifejlesztésére. Ha lát egyet is a nyáj között, aki bűnt melenget, feladata, mint hűséges pásztornak, az adott esetre vonatkozó tanítást alkalmazni. Ha azonban megengedi, hogy valaki magabízóan továbbhaladjon a rossz úton anélkül, hogy megintené, lelkéért felelnie kell. Az a lelkipásztor, aki magasztos megbízatását híven akarja teljesíteni, a rábízott lelkeket a keresztény hit minden kérdésében hűségesen oktassa ki; mutassa meg nekik, milyenek legyenek, és hogyan kell cselekedniük, hogy az Úr nagy napján tökéletesen megállhassanak előtte. Csak az igazság hűséges tanítója mondhatja el Pállal együtt, működésének befejezésekor: „Én mindeneknek vérétől tiszta vagyok.” (ApCsel 20:26) – Az apostolok története, 393./old. 

Erős egységben

 

Jézusnak a tanítványaiért mondott utolsó imáját egy fő téma jellemzi: az egység. A kereszten túlra tekintve látta újbóli találkozását az Atyával és velünk: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legyenek ott, ahol én vagyok, hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál” (Jn 17:24), /ÚRK/. 

Azt is kérte: az Atya tartsa meg őket, hogy „egyek legyenek, mint mi” (Jn 17:11). Kiemelte a széthúzás végzetes következményeit is, ami miatt sokan elfordulnak a hittől. Rövid imájában kétszer is hangsúlyozta a vele és az Atyával való egységünk fontosságát azért, „hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem… megismerje a világ, hogy te küldtél engem”. (Jn 17:21, 23) 

(Fil 1:27). Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, /RÚF/ 

(Jn 17:17-19). Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (18) Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: (19) én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal. /RÚF/ 

Fil 1:27-ben a „méltóan viseljétek magatokat” kifejezés a politeuomai görög szó fordítása. Azt jelenti, hogy „polgárként éljetek” – nem egy földi ország, hanem a mennyei ország polgáraiként. A Hegyi beszédben Jézus gyönyörű képet tár elénk arról, hogy mit jelent a mennyei Atya gyermekeinek, országa lakóinak lenni: lelki szegénység, alázat, az igazság éhezése és szomjazása, könyörület, tiszta szív, békességre törekvés, a másik arcunk odafordítása, az ellenség szeretete, áldásmondás az átkozódóra. Röviden: „igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel”. (Mik 6:8) 

Nehéz egy ilyen emberre haragudni vagy bosszankodni miatta, nem igaz? Néha mégis neheztelnek arra, aki túl jónak tűnik, lekicsinylik, esetleg igyekeznek gyenge pontot találni benne, ami bizonyítaná, hogy nem is olyan jó, mint amilyennek tűnik, mert így próbálnak meg jobb fényben feltűnni önmaguk előtt. Azonban jobb lenne inkább azt megnézni, mennyivel lehetnénk mi szeretetteljesebbek, nagylelkűbbek, irgalmasok és alázatosak. 

Ellen G. White írt arról, hogy némelyek „jobban szeretik a világot és a világi előnyöket, mint Istent vagy az igazságot”. (Testimonies for the Church. 5. köt. 277. o.) 

Az egyházon belüli megosztottság végső soron igen gyakran büszkeségből fakad. „Amikor büszkeséget és világi ambíciókat táplálnak, eltűnik a krisztusi lelkület, helyette versengés, széthúzás és küzdelem lesz, ami megzavarja és gyengíti az egyházat”. (i. m. 240./old.)

White idézet: Pál apostol az efézusi gyülekezethez intézett levelében hangsúlyozza „az evangélium titkát”, „Jézus Krisztus kikutathatatlan gazdagságát”, és biztosítja a testvéreket, hogy szüntelenül imádkozik lelki jólétükért. 

„Ez okáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt… hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; a szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.” (Ef 3:14-19) 

Korinthusi testvéreinek így ír: „Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott, mivelhogy mindenben meggazdagodtatok őbenne, minden beszédben és minden ismeretben, amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését.” (1Kor 1:4-7) 

Ezek a szavak nem csupán a korinthusi gyülekezetnek szólnak, hanem érvényesek azok Isten egész népére az időknek végezetéig. Minden egyes keresztény örvendhet a megszentelt élet áldásának. 

Az apostol így folytatja szavait: „Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.” (1Kor 1:10) Pál apostol bizonyára nem kért volna tőlük lehetetlent. Az egyetértés a keresztényi tökéletesség biztos eredménye… 

Az apostol maga is törekedett az életszentségnek arra a fokára eljutni, amelyet testvérei elé tárt… Így szólt: „Mert tudjátok, milyen parancsolatokat adtunk néktek az Úr Jézus által. Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek.” (1Thessz 4:2-3) 

„Annak okáért, szerelmeseim, … félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.” (Fil 2:12-15) – Krisztusi élet, 98./old., március 25. 

Megőrizni a bizalmat

 (Fil 1:23-24). Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; (24) de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. /RÚF/

 Az évszázadok során sokszor félreértették ezt a szakaszt. Az e heti bibliai részben Pál az élet és a halál ellentétét mérlegelte. A keresztény Krisztusért él, akár meghalni is kész érte. Ez ebben az értelemben „nyereség”, hiszen így sokkal erősebb és meggyőzőbb a bizonyságtételünk.

 (Fil 1:21). Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség /RÚF/ Nem fér kétség annak a hitéhez, aki még a halált is kész vállalni érte.

 Azzal is tisztában kell lennünk, hogy aki meghal, az valóban halott, „semmiről nem tud”. A feltámadásig pihen a sírban. 

(Préd 9:7). helyett Préd. 9:5). Az élők annyit tudnak, hogy meg fognak halni; de a holtak semmiről sem tudnak, semmiből sincs hasznuk többé, még az emléküket is elfelejtik. /RÚF/; 

(Jn 5:28-29). Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, (29) és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. /RÚF/

 Ezért is mondta Jézus, hogy „Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt”. (Jn 11:11)

 Ha halálakor az ember azonnal a mennybe jutna, képzeljük el, mi lett volna Lázárral! Miután négy napja élvezte a paradicsomi örömöket, odalép hozzá egy angyal, hogy „rossz” hírt közöljön vele: „Sajnálom Lázár, de Jézus visszahív a földre. Nem maradhatsz itt tovább.”

 Ha végig követjük a tévedést a maga logikus útján, megmutatkozik a hiba. A halál olyan, mint az álom nélküli alvás, amelyből Jézus a második adventkor feltámasztja hűséges követőit, akik majd az élő szentekkel együtt a mennybe ragadtatnak, hogy örökké vele legyenek. 

(1Thessz 4:16-17). Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, (17) azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. /RÚF/

 Amikor Pál az „elköltözéséről” ír, hogy Krisztussal legyen, az Ő szenvedésében és halálában való osztozásra utal 

(2Tim 4:6. Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. /RÚF/, amíg eljut „a halottak feltámadására” (Fil 3:11). Kétségkívül tudta, hogy miután halálakor lecsukódik a szeme, a következő tudatos szempillantásban meglátja Jézust, aki elviszi Isten egész népével együtt arra a helyre, amit az Őt szeretőknek készített. 

(Jn 14:3). És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/; 

(1Kor 2:9). Hanem amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” /RÚF/)

 Pál kész volt meghalni Krisztusért, de tudta, hogy a filippibeliek miatt jobb, ha megmarad „e testben.” (Fil 1:24) A keresztény számára nem mindig könnyű a válasz arra, hogy jobb-e élni Krisztusért, mint meghalni érte. Pál „szorongattatott” e kettő között (Fil 1:23) – élni vagy a sírban pihenni.

White idézet: Pál számára a kereszt volt a legnagyobb érték. Amióta a keresztre feszített Názáreti üldözőjéből hű követőjévé vált, és pályájának Isten tűzött ki célt, azóta nem szűnt meg dicsekedni a kereszttel... Abban az időben nyilvánult meg előtte Isten végtelen szeretete, ahogy Krisztus halálában megvalósult. Élete csodálatos változáson ment át, amely minden tervét és szándékát összehangolta a mennyel. Ettől kezdve új emberré lett Krisztusban. Saját tapasztalatából tudta, hogy a bűnös – mihelyt megismeri az Atya szeretetét, ahogy az Fia odaadásában megnyilvánult, és átadja magát az isteni befolyásnak – szívében olyan változást él át, hogy ezentúl számára Krisztus lesz minden mindenben.

 Megtérése napjától Pált egyetlen sóvárgó vágy lelkesítette: embertársainak segítségére akart lenni, hogy a Názáreti Jézusban felismerjék az élő Isten Fiát, akinek hatalma van életüket átalakítani és megmenteni. Életét maradéktalanul annak az egyetlen célnak szentelte, hogy a megfeszített szeretetét és hatalmát szemléltesse. Nemes, részvétteljes szíve minden társadalmi osztályért dobogott. Magáról mondotta: „Én mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.” (Róm 1:14) A dicsőség Ura iránti szeretete volt magatartásának alapja és cselekedeteinek mozgatórugója. Ha buzgósága valaha alábbhagyott, elegendő volt egy pillantást vetnie a keresztre és az ott megnyilatkozott szeretetre, hogy újból felövezze lelke erejét, és tovább haladjon az önmegtagadás útján…

 A Lélek erejével mondotta el azután Pál saját csodálatos megtérésének történetét; beszélt az ótestamentumi Írásokba vetett bizalmáról… Ünnepélyes komolysággal beszélt, mert hallgatóinak fel kellett ismerni, hogy teljes szívéből szereti a megfeszített és feltámadott Krisztust. Látták, hogy gondolatainak központja Krisztus, s hogy élete teljesen egybeolvad Ura életével…

 
Pál felismerte, hogy alkalmasságának, tehetségének alapja nem önmagában rejlik, hanem a Szentlélek jelenlétében, akinek kegyelmi befolyása áthatotta a szívét, és minden gondolatát alárendelte Krisztusnak. Önmagáról beszélt, amikor kijelentette: „Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is láthatóvá legyen a mi testünkben.” (2Kor 4:10) Mindenkor Krisztus állt az apostol tanításainak középpontjában. „Élek pedig többé nem én” – jegyezte meg –, „hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) Az „én” elrejtőzött, Krisztust ellenben kinyilatkoztatta és felmagasztalta. – Lift Him Up, 246./old.