Feje a testnek (az egyháznak)

(Ef 1:22). Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. /RÚF/ 

(Kol 2:10). és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. /RÚF/

(Ef 5:23). mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. /RÚF/

A világ számtalan nyelvében megszokott, hogy a fej hasonlatával utalnak egy vezető pozícióra. 

1. (2Móz 18:25). – Mózes kiválasztott „egész Izráelből derék férfiakat és a nép fejévé tevé őket, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké.” 

2. (4Móz 31:26). – „a gyülekezet családfői” /ÚRK/. 

3. (5Móz 28:13). – „Fejjé tesz téged az ÚR, nem pedig farokká” /ÚRK/. 

4. (Ézs 7:8). – „Szíria feje Damaskus, és Damaskusnak feje Reczin.” 

5. (Hós 1:11). – „Júda fiai és Izráel fiai, és közösen egy fejedelmet választanak” /ÚRK/. 

6. (Mik 3:9). – „Jákób házának fejei és Izráel házának vezérei!” 

7. (1Kor 11:3). – „minden férfiúnak feje a Krisztus.”

Tehát Krisztus az egyház Fejeként vezetést, útmutatást biztosít, elősegítve egységét és fejlődését. 

(Kol 2:19). de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik Isten szerinti növekedéssel. /RÚF/

(1Kor 12:12-27). Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. (13) Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. (14) Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. (15) Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? (16) És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? (17) Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? (18) Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. (19) Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? (20) Így bár sok tagja van, mégis egy a test. (21) Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” (22) Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek, (23) és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: (24) a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, (25) hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. (26) És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. (27) Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. /RÚF/

A test nem élhet a fej nélkül, viszont, ha a test egyik tagja megsérül, az egész test élete nehezebb lesz. Sokszor nem is mérjük fel, mennyire fontos valami, amíg el nem veszítjük. 

Ha a saját testünk, minden tagunk épségére gondolunk, vajon jobban át tudjuk érezni, hogy mennyire fontos a gyülekezetünk minden egyes tagja?

White idézet: Mennybemenetele óta Krisztus tovább folytatta művét e földön, kiválasztott követei útján, akik által szól az emberekhez, és segít szükségleteiken. Az egyház magasztos feje a művét emberek segítségével végzi, akiket Isten rendelt, hogy mint képviselői tevékenykedjenek. 

Akiket Isten elhívott, hogy szavaik és tanításuk által munkálkodjanak gyülekezete felépítésén, azoknak tisztsége komoly és felelősségteljes. Krisztus helyett kérik embertársaikat, hogy béküljenek meg Istennel. Ezen megbízatásuknak azonban csak akkor tudnak megfelelni, ha felülről nyernek bölcsességet és erőt. 

Krisztus szolgái a lelkipásztorai a népnek, amelyet Isten őrizetükre bízott. Munkájuk az őrállók munkájához hasonlít. Régmúlt időkben gyakran állítottak őrállókat a várfalak bástyáira, ahonnan a fontosabb helyeket láthatták, úgyhogy mindenkor jelezhették az ellenség közeledtét. Hűségüktől függött a város egész lakosságának biztonsága. Az őrállók kötelessége volt bizonyos időközökben egymásnak jelt adni, és ezzel bizonyítani, hogy mindannyian ébren vannak, és senkinek sem esett baja. A bátorító vagy intő felhívás egyiktől a másikig, szájról szájra szállt, mígnem az egész várost bejárta… 

A Sion falain álló őröknek kiváltsága, hogy legszorosabb összeköttetésben élhetnek Istennel, és a Szentlélek befolyása rájuk olyan közvetlen, hogy általuk figyelmeztethet férfiakat és nőket a közeledő veszélyre; de megmutathatják a biztos menedékhelyet is. Hűségesen figyelmeztetniük kell őket a törvényszegés következményeire; továbbá őrizniük kell az egyház érdekeit. Éberségüknek sohasem szabad lankadni… Kürtszóhoz hasonlóan hallassák hangjukat, de sohase adjanak bizonytalan, határozatlan hangot… 

Aki Immánuel véráztatta zászlója alatt szolgál, olyan munkát végez, amely hősies erőfeszítést és türelmes kitartást igényel. Azonban a kereszt harcosa bátran kiáll az első vonalba. Ha az ellenség támadásba lendül, az erődhöz fordul segítségért, miután az Úr elé tárta az Igében kapott ígéreteit, és a pillanat szükségleteinek megfelelően erősítést nyer. Felismeri, hogy a győzelemhez felülről jövő erőre van szüksége, és ha kivívja, nem készteti öndicséretre, hanem arra, hogy még jobban támaszkodjék a Mindenhatóra. Ezzel a hatalommal egybekapcsolódva olyan bensőséggel hirdetheti az üdvüzenetet, ami áthatja mások lelkületét is… 

Ha feltekintünk hozzá, a láthatatlanhoz, akkor a lelkünk erőt nyer, és megtörik a világ hatalma értelmünk és jellemünk fölött. – Lift Him Up, 288./old. 

Elsőszülött minden teremtmény előtt

 

Az Újszövetségben szinte mindig Jézusra utal az, hogy „elsőszülött” így mindkét alkalommal a Kolosséi levélben is. Viszont ez a kifejezés másokra vonatkozóan sem jelenti feltétlenül azt, hogy időrendben előbb született.

 (Lk 2:7). és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. /RÚF/; 

(Róm 8:29). Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött. /RÚF/; 

(Zsid 1:6). Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!” /RÚF/; 

(Jel 1:5). és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, /RÚF/

 Az „elsőszülött” bibliai fogalma a fiúnak az apjával való különleges kapcsolatát hangsúlyozza, függetlenül attól, hogy a fiú hanyadikként született. Volt, amikor fiatalabb fiúk emelkedtek ki jobban – Izsák, Jákób, József, hogy csak néhányat nevezzünk meg. Dávid nyolc fiútestvér közül a legfiatalabb volt, mégis őt kente fel királlyá Sámuel

 (1Sám 16:10-13. ) Hét fiát vezette így oda Isai Sámuel elé, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az Úr. (11) Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. (12) Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az Úr: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az! (13) Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és testvérei körében fölkente őt. Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment Rámába. /RÚF/],

 A zsoltáros által pedig Isten kijelentette: „elsőszülöttemmé teszem őt, és feljebbvalóvá a föld királyainál”. (Zsolt 89:28, /ÚRK/ 

Mózesnek ezt mondta az Úr: „Elsőszülött fiam az Izráel”. (2Móz 4:22) Ebben az értelemben tehát a kifejezés a mások közül való kiemelkedést jelzi. 

 (Kol 1:15-17) verseit! Mivel indokolja Pál, hogy Jézus „az egész teremtés elsőszülötte”? (ÚRK) 

(Kol 1:15-17). Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. (16) Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. (17) Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. /RÚF/

Pál nyilvánvalóan nem azt akarja sugallni, hogy Jézus lett volna az első teremtmény, ezt a lehetőséget kategorikusan kizárja. Kétszer és kétféleképpen fejezi ki, hogy mindent Jézus teremtett meg: „minden általa és őrá nézve teremtetett”. (Kol 1:16), /ÚRK/ 

Mindkét helyen Jézusról mondja, hogy Isten az Ő személye által vitte végbe a teremtés folyamatát. 

(Jn 1:1-3. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (3) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. /RÚF/; 

(Ef 3:9). és hogy feltárjam mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; /RÚF/; 

(Jel 4:11). Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. /RÚF/] 

Pál kijelentése a lehető legátfogóbb. A „minden” azt jelenti, hogy minden – térben (az ég és a föld), lételméletileg (láthatók és láthatatlanok) és funkcióját tekintve (trónok, uralmak, fejedelemségek, hatalmasságok). Ez utóbbi kifejezések általában angyalokra utalnak. 

(Ef 3:10.) és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége. /RÚF/; 

(Ef 6:12). Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. /RÚF/

Mintha minden félreértést el akarna kerülni, Pál még azt is leírja, hogy Jézus „előbb volt mindennél” (Kol 1:17). 

Az itt használt görög szó jelenthet rangban vagy időben való elsőbbséget, de Pál minden egyéb írásában ez a szó az időre vonatkozik. 

(1Kor 2:7). hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. /RÚF/; 

(Gal 1:17). Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, azután ismét visszatértem Damaszkuszba. /RÚF/; 

(Ef 1:4). Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/ 

A következő érv, amivel Jézus mindenekfelett való voltát indokolja Pál, hogy „minden Őbenne áll fenn”(Kol 1:17). 

A szünisztémi görög szó jelentése: „összeállít”, „egyesít”. Jézus az univerzum egyesítője, nemcsak azért, mert Ő a Teremtő, hanem azért is, mert Ő a Megváltó. 

Isten, a Teremtő meghalt értünk. Vajon a mi cselekedeteink mit tehetnének ehhez hozzá? Miért istenkáromlás még az a gondolat is, hogy tetteinkkel bármit hozzáadhatunk ahhoz, amit Krisztus már végbevitt? 

White idézet: Isten Fia azért jött a földre, hogy helyreállítsa az emberiséget. Ő volt az Út, az Igazság és az Élet. Minden szava lélek és élet volt. Tekintélylyel szólt, hisz tudta, hogy hatalma van megáldani az emberiséget, és megmenteni a Sátán által megkötözetteket. Ugyanakkor tudta, hogy jelenléte teljes örömöt hozhat a világra. Segíteni akart az emberi család minden szenvedő tagjának, és meg akarta mutatni, hogy áldást hozott, nem pedig ítéletet. 

Krisztus nem jogtalanul végezte Isten dolgait, hiszen épp ezért a célért jött, és örök kincsek álltak a rendelkezésére ennek érdekében. Saját akarata szerint korlátlanul kínálhatta fel ajándékait. Krisztus elment azok mellett, akik önmagukat felmagasztalták, a gazdagok és a tisztelt emberek mellett, de elvegyült a szegények és elnyomottak között, olyan fényt és reménységet vitt az életükbe, amit korábban nem tapasztalhattak meg. Áldást mondott mindazokra, akiknek majd szenvedniük kell: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem…” 

Krisztus két különféle módon tulajdonította magának a tekintélyt és az engedelmességet: „Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.” „Mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus.” Ezáltal támasztotta alá a nevével járó méltóságot és a mennyei tekintélyét. 

Más alkalommal beszélt igazi méltóságának nagyságáról. „Akinek van füle a hallásra, hallja” – mondta. Szavaival csupán megismételte Isten azon parancsolatát, amit a végtelen Isten az Ő dicsőségéből kijelentett: „Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm; Őt hallgassátok.” Az összeráncolt homlokú, fontoskodó farizeusok között Krisztus nem ódzkodott attól, hogy a világ legelőkelőbb embereivel hasonlítsa össze magát, sőt felsőbbrendűséget követelt magának. 

Jónás épp ilyen személyiség volt, akit a zsidó nemzet különleges tiszteletben részesített… Amikor Krisztus felemlegette hallgatóinak Jónás üzenetét, és azt, hogy ő volt egy nép megmenekülésének az eszköze, a következőket mondta: „Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel e nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.” 

Krisztus tudta, hogy az izraeliták Salamont a legnagyobb királynak tekintik, aki valaha földi birodalom fölött uralkodott… Mégis kijelentette: „ímé, nagyobb van itt Salamonnál.” – Lift Him Up, 37./old. 

A láthatatlan Isten képe

(1Móz 1:26-27). Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. (27) Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/ 

(1Móz. 5:3). Ádám százharminc éves volt, amikor fiút nemzett, magához hasonlót, a maga képmására, és elnevezte Sétnek. /RÚF/ 

(1Kor 15:49). És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. /RÚF/ 

(2Kor 3:18). Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/ 

(Zsid 10:1). Mivel a törvényben az eljövendő javak árnyéka van, de nem a mennyei dolgok képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat. /RÚF/ 

Isten úgy teremtette meg az embert, hogy a lehető legjobban hasonlítson rá – fizikailag, lelkileg, a kapcsolataiban és feladataiban, természetesen csak bizonyos tekintetben, de a bűn azt is megrontotta. Jézus azonban lehetővé teszi, hogy „lássuk” a láthatatlan Istent. 

„Aki engem látott – mondta Jézus –, látta az Atyát” (Jn 14:9). 

Jézus Isten természetének, „valóságának képmása” (Zsid 1:3), gondolatának hallhatóvá és jellemének láthatóvá válása. 

(Mt 11:27). Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. /RÚF/ 

(Jn 1:1-2, 14, 18). Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/ 

• „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Jn 5:17). 

• „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30). 

• „senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6), /ÚRK/

Jézus többször is abszolút értelemben magára vonatkoztatta Isten nevét:

  „VAGYOK” (2Móz 3:14); 

„Én vagyok az élet kenyere”(Jn 6:35, /ÚRK/; 

„Én vagyok a világ világossága” (Jn 8:12);

 „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10:11); 

„Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11:25);

 „én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem” (Jn 14:11); és 

„Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8:58). 

White idézet: Isten személyes lényként nyilatkoztatta ki önmagát Fia által. Jézus – az Atya „dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása” – személyes Megváltóként jött a földre. Személyes Megváltóként emelkedett a mennybe. Mint személyes Megváltó közbenjár a mennyei csarnokokban. Az érdekünkben szolgál Isten trónja előtt Ő, aki hasonló az ember Fiához. (Zsid 1:3; Jel 1:13) 

Krisztus, a világ Világossága, Istenségének vakító ragyogását elfátyolozva jött el, és emberként élt az emberek között, hogy a föld lakói megsemmisülésük veszélye nélkül megismerjék Teremtőjüket. Mióta a bűn válaszfalat emelt az ember és Alkotója közé, ember soha nem látta Istent, kivéve Krisztus által kinyilatkoztatva. 

„Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30) – nyilatkozta Jézus. „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.” (Mt 11:27) 

Krisztus eljött, hogy megtanítsa az embereket arra, amit Isten akarata szerint tudniuk kell. Az égen fent, a földön, az óceán hatalmas víztömegében Isten keze munkáját láthatjuk. Minden teremtett dolog hatalmáról, bölcsességéről, szeretetéről tesz bizonyságot. A csillagokból, az óceánból és a zuhatagból mégsem ismerhetjük meg Isten személyiségét úgy, ahogy az Krisztusban kitárulkozott. 

Isten látta, hogy a természetnél világosabb kinyilatkoztatásnak kell mind személyiségét, mind jellemét megmutatnia. Elküldte Fiát a világra, hogy – amennyire az ember szeme el tudja viselni – kinyilatkoztassa a láthatatlan Isten jellemét és tulajdonságait… 

Krisztus az emberi természetet magára öltve jött el, hogy eggyé legyen az emberi családdal, és ugyanakkor kinyilatkoztassa mennyei Atyánkat a bűnös embernek. Csak Ő – a láthatatlan Isten valóságának képmása, aki kezdettől fogva az Atyánál volt – tudta kinyilatkoztatni az Istenséget az emberiségnek. Ő mindenben hasonlóvá lett testvéreihez. Testté lett, mint ahogy mi is test vagyunk. Megéhezett, megszomjazott és elfáradt. Ha evett, megerősödött, és alvással pihente ki magát. Osztozott az ember sorsában, mégis Isten feddhetetlen Fia volt. Idegen és jövevény volt a földön – a világban, de nem volt a világból való. Kísértések és próbák között élt, miként az ember ma is, de Ő nem vétkezett. Tapintatos, könyörületes, megértő és figyelmes volt. Isten jellemét ábrázolta, és szakadatlanul szolgált Istennek és embernek. 

Az örökkévalóságban a megváltás témája fogja lekötni az üdvözültek elméjét és ez lesz beszélgetésük témája. A Megváltó arcán Isten dicsősége fog ragyogni végtelen időkön át. – Krisztusi élet, 39./old., január 25.