Isten örök terve

(Kol 1:24-25). Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. (25) Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét /RÚF/

Pál háziőrizetben volt Rómában, amikor a kolossébelieknek írt, de valószínűleg az fájt neki a legjobban, hogy nem dolgozhatott olyan intenzíven, a településeket sorra látogatva, házról házra járva, mint ahogy korábban tette. 

(ApCsel 20:20). Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként). /RÚF/

 A megpróbáltatások, amelyekre már Krisztus is figyelmeztetett 

(Mt 24:9). Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. /RÚF/; 

(Jn 16:33). Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. /RÚF/, 

„nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik”. (Róm 8:18) 

Ez a teljesebb kép. Pál a Filippiben élő hívőknek megírta, most pedig a kolossébelieknek is megerősíti, hogy örül a szenvedéseinek, mivel ez is a javukat szolgálja. 

(Kol 1:24) Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. /RÚF/

Az apostol fogságban van, igaz, „de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve”. (2Tim 2:9)

Ebből a fogságából írt Filippibe, Efezusba és Filemonnak is. Szabadulása után Isten arra ihlette, hogy 1Timóteus és Titusz leveleit is megírja, amelyek fontos tanulságokat tartalmaznak. Majd pedig az utolsó római fogságából, a börtönből írta 2Timóteus levelét. Röviden tehát: az utolsó években Pálnak lehetősége volt megírni az Újszövetség jelentős részét, ezek között valószínűleg A zsidókhoz írt levelet is. 

Isten eredeti tervében mindez benne volt, sőt még több is. Általában „sáfárságnak” fordítják a görög oikonomia szót, amit versében használ Pál.

  (Kol 1:25)  Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét /RÚF/

 Ez korlátozott értelemben véve arra utal,

(1Tim 1:4). Ne is foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének hitben való elfogadására. /RÚF/) 

 „ahogyan Isten elrendel dolgokat”. (Luke Timothy Johnson: The First and Second Letters to Timothy. New York, 2001, Doubleday, 164./old.) 

Ebbe beletartozik Pál apostolsága is. Tágabb értelemben azonban idevág minden, amit az isteni gondviselés tett a megváltási tervet követve. Pál és a többi apostol, sőt az ószövetségi próféták... 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, /RÚF/;

 (Ef 3:5). Amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: /RÚF/

...köztük Mózes szolgálatának is be kellett töltenie „az Isten igéjét” (Kol 1:25), az isteni terv részeként. 

 De itt érdemes megjegyezni, hogy a saját szolgálatát Pál egy kis résznek tekintette abban a sokkal nagyobb, messze ható isteni tervben, ami elindult már „e világ alapítása óta”. 

(Mt 13:35)„Példázatokra nyitom meg számat, a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.” /RÚF/; 

(Ef 1:4). Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/

White idézet: A bűn gyökere az önzés. Lucifer, az oltalmazó kerub első kívánt lenni a mennyben. Kezébe akarta ragadni a mennyei lények feletti hatalmat, hogy elfordítsa őket Teremtőjüktől, és a maga számára nyerje meg hódolatukat. Ezért hamis színben tüntette fel Istent: azzal vádolta, hogy öndicsőítésre vágyik. A Teremtőt – aki maga a szeretet – Lucifer a saját gonosz tulajdonságaival akarta felruházni. Így csapta be az angyalokat, és így vezette félre az embereket is. Rávette őket arra, hogy kételkedjenek Isten szavában, és ne bízzanak jóságában. Mivel Isten az igazságszolgáltatás és a félelmetes fenség Istene, Sátán azon mesterkedett, hogy szigorúnak és kérlelhetetlennek lássák. Így vonta az embereket a maga oldalára Isten elleni lázadásában; és a világra ráborult a szomorúság éjszakája. 

A hamis istenismeret homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét. Ezt pedig az egész világmindenségben csak egyetlen lény tehette meg. Csak az mutathatta be Isten szeretetét, aki ismerte annak magasságát és mélységét. Az Igazság Napjának kell felragyognia a világ sötét éje felett, „és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”. (Mal 4:2)  

Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve „ama titoknak kijelentése” volt, „mely örök időtől fogva el volt hallgatva”. (Róm 16:25) A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. 

Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten”. (Mt 1:23) – Krisztusi élet, 23./old., január 9. 

Ha megmaradsz a hit útján

(Kol 1:23). Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. /RÚF/

(Ef 3:17). Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva /RÚF/ 

(Kol 2:5). Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. /RÚF/

A görögben négy külön formája van annak, hogy „ha”, árnyalataiban mindegyik különböző. (Kol 1:23) esetében a „ha” arra utal, hogy a feltétel helytálló. Vagyis Pál bátorítja a kolossébelieket, hogy valóban megmaradnak a hitben. Majd nem sokkal később hozzáteszi, hogy már látta hitük és állhatatosságuk bizonyságát. (Kol 2:5) A reménységük azonban továbbra is ahhoz a feltételhez kötött, hogy kitartanak a hit útján, amire ráléptek. 

A kitartás gondolatát hordozza az a görög szó, ami a fordításban „megmaradtok”. (Kol 1:23) Utal ez a szó az írástudókra és farizeusokra, akik továbbra is választ követeltek Jézustól, hogy mi legyen a házasságtörésen kapott nővel 

(Jn 8:7). Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. /RÚF/); vagy amikor Péter tovább kopogtatott az ajtón, miután Rodé megismerte ugyan a hangját, mégsem nyitott ajtót neki, hanem beszaladt, hogy elmondja a többieknek. 

(ApCsel 12:16). Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. /RÚF/) Pál is használta ezt a szót, amikor bátorította Timóteust, hogy maradjon hű a tőle kapott tanbeli és gyakorlati útmutatásokhoz. 

(1Tim 4:16). Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is. /RÚF/) A most tárgyalt részben szintén hasonló az értelme, de itt általánosságban szól a hívőkhöz. 

Amint a következő heti tanulmányban látni fogjuk, az foglalkoztatta Pált, hogy a kolossébeliek nehogy elhajoljanak az üdvösség emberi elgondolásai felé, hanem továbbra is ragaszkodjanak az evangélium kínálta reménységhez. 

(Kol 2:8, 20-22). Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik. (20) Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: (21) „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” (22) Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. /RÚF/] 

Az „alaposan” vagy „szilárdan” (RÚF, ÚRK) arra utal, hogy Isten Igéje hitük és szeretetük szilárd alapja. 

(Mt 7:25). És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. /RÚF/; 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus /RÚF/; 

(Ef 3:17). Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva /RÚF/) 

Ezzel kapcsolatos az a görög szó, ami a fordításban „erősen” vagy „rendíthetetlenül”. (ÚRK) Előfordul még (1Kor 15:58) versében is: „erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” 

Sokan azt hiszik, hogy aki egyszer üdvösségre jut, annak az üdvössége már örökre biztos. Pál azonban egészen mást mond. 

Tapasztalatod szerint mennyire fontos folyamatosan gyakorolni a hitet? Vagyis miért kell mindig tudatosan azt választanod? Mi történik, ha nem így teszel? 

White idézet: Isten azt szeretné, hogy bízzunk benne, és örüljünk jóságának. Nap mint nap felkínálja ajándékait, nekünk csak szemünk kell, hogy legyen, és értelmünk, hogy felfogjuk Őt. Bármilyen nagy és dicsőséges is a teljes és tökéletes szabadulás a gonosztól, amit majd elnyerünk a mennyben, nem kell mindent a végső szabadítás napjára halogatni. Isten már most szabadulást hozhat az életünkbe. Naponta táplálnunk kell a Megváltó jelenlétébe vetett hitet. Felettünk álló hatalomban bízva, a láthatatlan támogatásba és a szükségben levők esedezésére váró erőbe vetett hittel bízhatunk mind a felhős, mind pedig a napfényes napokon, s dicsőíthetjük énekünkkel az Ő szeretetének jelenlétét. Most kell az Isten Fiában vetett hit által élnünk. 

A keresztény ember élete a szomorúság és az öröm, a csalódás és a reménykedés, a félelem és a bizalom furcsa egyvelege. Mély elégedetlenséget érez önmagával szemben, miközben azt tapasztalja, hogy szívét felzaklatják a szinte mindent túlélő szenvedélyek, ezt követően pedig megjelenik a lelkiismeret-furdalás, a szomorúság és a megtérés, amelyeket azonban mélységes békesség és öröm követ, mivel tudja, hogy miközben a hite belekapaszkodik az Isten Igéjében felfedezett ígéretekbe, a hosszútűrő Üdvözítő megbocsátó szeretetében részesül. Ezért igyekszik beengedni az életébe és beleszőni jellemébe a Megváltót. 

Az Isten jóságával kapcsolatos eme felfedezések késztetik arra a lelket, hogy megalázkodjon és hálatelten felkiáltson: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) Van okunk a vigaszra. A külső megpróbáltatások nyomást gyakorolhatnak annak lelkére, akiben Jézus lakozik. De forduljunk Őhozzá azért a vigasztalásért, amit felkínált Igéjében. A reménység és vigasztalás földi forrásai látszólag kiapadhatnak, de a mennyei források, amelyek táplálják Isten folyóját, azok sosem száradnak ki. Isten azt szeretné, hogy forduljatok el a nehézségektől, és tekintsetek rá lelketek és testetek Urára. Szereti a lelketeket és ismeri annak értékét. Ő az igazi Szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Csak úgy teszünk szert lelki táplálékra, ha Jézushoz, az emberi lélek Életadójához folyamodunk. – This Day with God, 62./old., február 23. 

Csak Isten kegyelmének befolyása fogja arra késztetni az embereket, hogy álljanak az önfeláldozás nemes oldalára. Isten ügyét semmiképp sem szabad akadályozni. „Térjetek Istenhez” – hangozzék mindenütt a világon. Isten ingyen kínálta fel ajándékait, a Napot és az esőt, hogy a növényzet szépen növekedhessen, és Ő elvárja minden hűséges szolgájától, hogy tanúsítson nagylelkűséget az igazság ügyéért. Most kell dolgoznunk úgy, ahogy korábban soha, hogy az evangélium, ami nem más, mint Isten hatalma az üdvösségre, eljusson mindenhová a világon. Azok pedig, akik megtértek, önfeláldozásuk által olyan eszközökké váljanak, akik adományaikkal járulnak hozzá, hogy legyen ennivaló az Úr tárházában. – This Day with God, 347./old., december 4. 

Megbékélve

(Kol 1:21-22). Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, (22) most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. /RÚF/

(Ef 5:27). Így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. /RÚF/

Pál mindig is sötét képet festett az emberiségről, mármint a Krisztus igazságától elkülönülő emberről. Ma, közel kétezer évvel később ugyan ki vitathatja ezt? Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy az egyetlen keresztény tanítás, aminek az elfogadásához nem kell hit, az éppen az ember bűnössége. A bűn megjelenésétől fogva Isten lépett fel kezdeményezőként a megbékéltetésünkért, bármennyire rosszak is vagyunk. Eleve azon fáradozott, hogy megoldja a bűn problémáját, noha a megoldást csakis az Ő kereszthalála jelenthette. 

Az Édenben mesteri módon megalkotott teremtményét, Ádámot szólította: „Hol vagy”? (1Móz 3:9) Ma is tovább keresi elveszett bárányát – bennünket. Egyenként keres meg. Tökéletes tervet készített, hogy elérjen minket, 1Móz 3:15. Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/ ősevangéliuma ígérete szerint ellenségeskedést szerez közöttünk és Sátán között. 

Néha annyira bonyolultan, elméleti síkon mutatják be az evangéliumot, mintha a 21. századi életben kevés gyakorlati jelentőséggel bírna, pedig valójában elég egyszerű és érthető. 

Az evangélium három részből áll: 

1). hogy képtelenek volnánk magunkat megmenteni, ezért Jézus eljött meghalni a bűneink miatt. 

 (Róm 5:6-8). Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. (7) Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. (8) Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. /RÚF/] 

2): hogy hit által Jézus halálát a sajátunkként elfogadva, megtérve, megkeresztelkedve megigazulunk, és felszabadulunk a bűn kárhoztatása alól. 

(Róm 5:9-11). Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. (10) Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. (11) Sőt ezenkívül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most részesültünk a megbékélésben. /RÚF/;

 (Róm 6:6-7) Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (7) Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. /RÚF/

3). mostani életünk annak az eredménye, hogy Krisztushoz tartozunk, tapasztaljuk újjáteremtő hatalmát és Ő bennünk él. 

(2Kor 5:17-21). Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (18) Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. (19) Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. (20) Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! (21) Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/;

 (Gal 2:20). Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/ 

Ezek nem feltétlenül különálló lépések vagy események, egyszerre is történhetnek, amint készen állunk rá, hogy az életünkbe fogadjuk Jézust. És mindez naponta megújulhat, amikor minden reggel átadjuk magunkat neki. Függetlenül attól, hogy ki-ki miként tapasztalta Krisztus megváltó munkáját az életében, az alap mindig Jézus halála. Folyton ehhez kell visszatérni. 

Amikor önmagunkra, a jellemünkre, a bensőnkre tekintünk, mit mondhatunk, mégis mennyire vagyunk ráutalva a keresztre? 

White idézet: Krisztus által a megbékélés mellett helyreállítás is történt az emberért. A Kálvária keresztje átívelte a bűn okozta szakadékot. Jézus teljesen megfizette a váltságot, s így a bűnös bűnbocsánatot nyerhet, a törvény igazsága pedig helyreáll. Mindenki Krisztushoz jöhet, és bűnbocsánatot nyerhet, aki hiszi, hogy Ő az engesztelő áldozat. Krisztus érdeme lehetőséget nyitott az Isten és az ember közti érintkezésre. Isten a gyermekének fogadhat engem, én pedig szerető Atyámnak tartva Őt, örvendezhetek benne. Mennyei reményeinket egyedül Krisztusra alapozhatjuk, mert Ő a mi helyettesünk és kezesünk… 

Megszegtük Isten törvényét, és a törvény cselekedetei által egy test sem igazulhat meg. Az ember legjobb törekvései is értéktelenek, ha azok saját erőből valók, és nem tudnak eleget tenni az áthágott szent és igaz törvény kívánalmainak. Azonban a Krisztusban való hit által Isten Fia mindenre elegendő igazságáért folyamodhat. Krisztus – emberi természetben – eleget tett a törvény követelményeinek. A bűnös helyett elhordozta a bűn átkát, áldozatot hozott érte, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az őszinte hit megragadja Krisztus igazságát, és a bűnös győzelemre jut Krisztussal, mert isteni természet részesévé lett, s így életében az isteni és az emberi természet eggyé vált. 

A lehetetlent kísérli meg az, aki saját cselekedetei – a törvény betöltése – által próbálja elérni a mennyet. Az ember engedelmesség nélkül nem üdvözülhet, de cselekedetei nem lehetnek saját erejéből valók. Krisztusnak kell munkálnia benne mind az akarást, mind a véghezvitelt, jókedvéből… Mindazt, amit az ember Krisztus nélkül tenni képes, önzés és bűn szennyezi be; ami viszont hit által történik, az elfogadásra talál Istennél. Lelki fejlődésben van részünk akkor, amikor Krisztus érdemein keresztül törekszünk a Menny elérésére. Jézusra, mint hitünk szerzőjére és bevégzőjére tekintve győzelemről győzelemre jutunk, mert Isten kegyelme Krisztus által tette lehetővé teljes megváltásunkat. 

Nem tudjuk felbecsülni annak a váltságdíjnak az értékét, amelyet Isten a bukott ember megváltásáért fizetett. Az ilyen csodálatos szeretetet szívünk legjobb és legszentebb odaadásával kellene viszonoznunk. – Isten csodálatos kegyelme, 177./old., június 18. 

Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett. Véget ért a régi, az Istentől elidegenedett élet; megkezdődött az új, a megbékélt élet, a hit és szeretet élete. „A törvénynek igazsága” pedig „beteljesül... bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:4) S az ember szívből kiáltja: „Mely igen szeretem a Te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97) … 

A törvény nélkül az embernek nincs igazi fogalma Isten tisztaságáról és szentségéről, sem pedig a maga bűnösségéről és tisztátalanságáról. Nem látja be igazán bűnös voltát, és nem érzi a megtérés szükségességét. Az ember megsértette Isten törvényét, és ezért elveszett állapotban van. De mivel nincs elveszett állapotának tudatában, azt sem ismeri fel, hogy szüksége van Krisztus engesztelő vérére. A megváltás reménységét szívének gyökeres megváltozása és életének megújulása nélkül fogadta el. Szép számmal van ilyen felszínes megtérés, és tömegek csatlakoznak az egyházhoz, akik soha nem forrtak össze Krisztussal. – A nagy küzdelem, 468./old.