Bölcsen járni

Mi a legfontosabb igazság, amit a keresztények megismerhetnek? Természetesen az, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, és ha hiszünk benne, örök életünk lehet. Erre az igazságra magunktól sosem jöhettünk volna rá, szükség volt a kinyilatkoztatásra, arra, hogy ezt meghalljuk. Isten Igéje nyilatkoztatja ezt ki. Rengeteg igazságról, ismeretről és bölcsességről soha nem szerezhettünk volna tudomást, ha Isten nem jelentette volna ki Igéjében. A kinyilatkoztatásokat azonban nem csak azért kaptunk, hogy elméleti ismerettel rendelkezzünk. Meg kell élnünk az igazságot, a tudást, a bölcsességet. 

(Kol 4:5-6). Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. (6) Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni. /RÚF/

Keresztényként sajnos néha nem krisztusi módon járunk el. Izrael is botránykőnek bizonyult az Istenben nem hívők között, amire Pál utalt is 

(Ézs 52:5). Most pedig mit tegyek – így szól az Úr –, hiszen ingyen vitték el népemet?! Ujjonganak, akik uralkodnak rajta – így szól az Úr –, és gyalázzák nevemet szüntelen, mindennap. /RÚF/ 

versét idézve): „Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között” (Róm 2:24).

Nem mindegy, hogy milyen a magatartásunk, különösen, ha nem a velünk egy hitet vallók között vagyunk.

  (Tit 2:5). és józanok, tiszta életűek, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek, nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét. /RÚF/; 

(2Pt 2:2). Sokan fogják követni kicsapongásaikat, és miattuk káromolni fogják az igazság útját, /RÚF/) 

A keresztény család, vagy amikor a fiatalok együtt imádkoznak és nem a rosszban fognak össze, vagy csak egy kedves gesztus, a nyugodt, türelmes lelkület – ez mind sokat elárul azoknak, akik figyelik, hogy vajon őszinte-e a hitünk. 

(Kol 4:6) versében Pál főleg a szavainkra összpontosít: „Beszédetek mindenkor kellemes… legyen”. Ez több mint puszta kedvesség, udvariasság; Isten kegyelme szólaljon meg belőlünk, hassa át a szavainkat a Szentlélek befolyása által! 

„Sóval fűszerezett” – ez azt jelenti, hogy a beszédünk legyen mindig alkalomhoz illő, elgondolkodtató. 

„Hogy tudjátok, kinek milyen választ adjatok” (ÚRK). Csak a Szentlélek képes rá, hogy a kellő időben megadja nekünk a megfelelő, célravezető szavakat, miközben a hallgatót felkészíti arra az üzenetre, amit el „kell” mondanunk. 

(Kol 4:4). hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla. /RÚF/  

White idézet: Nem azt az ígéretet kaptuk Istentől, hogy valamilyen jövőbeli baj elhordozásához ad ma erőt. Azt sem mondta, hogy idő előtt aggódhatunk egy várt nehézség esetleges bekövetkezte miatt. Ha hit által járunk, a körülményeink sürgőssége szerint nyerünk erőt és megoldást Istentől. Hit által, nem pedig látás által élünk. Az Úr úgy tervezte, hogy kérjük tőle azokat a dolgokat, amelyekre szükségünk van. A holnapra szóló kegyelmet nem nyerhetjük el ma. Az ember rászorultsága alkalmat ad Istennek a közbelépésre… Isten kegyelmét soha ne tékozoljuk el! Ne értsük félre, és ne rontsuk meg, ugyanakkor ne adjuk át az enyészetnek se felhasználatlanul… 

Miközben a napi felelősséget hordozod Isten szeretetében, s engedelmes gyermekként és alázatos lelkülettel jársz, Istentől erőt és bölcsességet nyersz minden megpróbáló körülmény elhordozásához… 

Naponta közel kell húzódnunk erőnk forrásához, hogy amikor az ellenség áradata ránk tör, az Úr Lelke zászlót bonthasson felettünk való védelmében. Isten ígérete bizonyos. Meg fogja adni a mai naphoz szükséges erőt, kizárólag a jelen nehézségek elviseléséhez. Csak akkor lehet bizalmunk a jövőben, ha rendelkezünk a jelen nehézségeinek elhordozásához szükséges erővel… Ne vegyük kölcsön a jövő aggodalmait. Ma a mai nap megoldásaira van szükségünk. 

Sokakat leterhel a jövő bajain való aggódás. Szüntelenül azzal törődnek, hogy a holnap gondjait előrevetítsék. Megpróbáltatásuk nagy része csupán a képzelet szülötte. Jézus nem gondoskodott az ilyen terhek leemeléséről. Csak a mai napra ígéri meg kegyelmét. Felszólít, hogy ne terheljük és nyugtalanítsuk magunkat a holnap bajaival… 

Az Úr azt kívánja, hogy teljesítsük a ma kötelességeit, és viseljük a ma megpróbáltatásait. Ma őrizkedjünk attól, hogy megbántsunk valakit szavainkkal vagy tetteinkkel. Ma dicsérjük és magasztaljuk Istent. Hitünk gyakorlása által ma kell győzelmet aratnunk az ellenség felett. Ma keressük Istent, és ma tökéljük el, hogy nem nyugszunk bele távollétébe. Vigyázzunk, dolgozzunk és imádkozzunk úgy, mintha ez lenne az utolsó, rendelkezésünkre bocsátott nap. Milyen buzgó is lenne akkor az életünk. Milyen szorosan követnénk Jézust szavainkban és tetteinkben! – Isten csodálatos kegyelme, 261./old., szeptember 10. 

Egymásért imádkozni

 

(Kol 4:2-4). Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek! (3) Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, (4) hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla. /RÚF/

Amikor valaki különféle gondokkal küzd, legyen az családi, egészségügyi, anyagi vagy bármi más, az egyik legfontosabb, amit mondhatunk neki, hogy „Imádkozom érted!” Az ima a menny választott eszköze az összekapcsolódásra. „Isten tervét képezi az is, hogy a hittel elmondott imánkra válaszként megadja azt, amit kérés nélkül nem árasztott volna ránk” (Ellen G.White: A nagy küzdelem. 453./old.) 

„Az imádságban állhatatosak, éberek legyetek, hálaadással” (Kol 4:2), /ÚRK/. A hálaadás arra utal, hogy az ima hitből fakad. Másutt azt mondja, hogy „minden időben” (Ef 6:18) és „Szüntelen”(1Thessz 5:17) imádkozzunk. Egészen különleges, hogy „amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk: de maga a Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8:26) 

Pál azt is kérte, hogy a megfelelő szavakat tudja mondani. Amikor a leveleit vagy Az apostolok cselekedeteiben feljegyzett beszédeit olvassuk, úgy képzeljük el, hogy ő mindig nagyszerűen fejezte ki magát, mindig pontosan tudta, mit kell mondania. Itt viszont kéri a hívőket, imádkozzanak azért, hogy „világosan” tudja hirdetni az üzenetet

(Kol 4:4). hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla./RÚF/

A vers végén használja a görög dei szót, amit így fordíthatunk: „ahogy mondanom kell”. Ezzel az evangélium hirdetésének fontosságára utal, ami Istentől ered. Felismerte, hogy az üzenetet feltétlenül képviselni kell a római kormányzat legmagasabb szintjén lévők között, a császár udvarában is. 

„Nem mindig kell az imádkozáshoz leborulni. Legyen szokásotok a Megváltóval beszélgetni, amikor egyedül vagytok, amikor az utcán jártok és amikor mindennapi munkátokban szorgoskodtok! A szív szótlan fohásza szálljon fel folytonosan segítségért, világosságért, erőért, ismeretért! Legyen minden lélegzetvétel egy-egy imádság”. (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. 368-369./old.)

White idézet: Nem tudjuk felfogni Isten nagyságát és bölcsességét, sem szemünk elé képzelni azt a mérhetetlen távolságot, ami a Teremtő és kezének teremtményei között tátong. Aki a mennyekben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja a kezében, nem a mi véges mértékünk szerint ítél, és nem a mi számításunkkal számol. Tévedünk, ha azt képzeljük, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk kicsiny, az az Ő szemében is az… 

Egy bűntett sem jelentéktelen Isten szemében. A részegest lenézik, és rámondják, hogy bűne kizárja őt a mennyből. Ugyanakkor a büszkeség, önzés és irigykedés megrovás nélkül burjánzik, holott ez a fajta bűn különösen sérti Istent… Tisztánlátásra van szükségünk, hogy az Úr mértéke szerint mérhessük le a bűnt. 

Most, amíg tart a próbaidő, nem helyes ítéletet mondani másokról, és példaképnek tekinteni magunkat. Krisztus a példakép, kövessük Őt, lépjünk a nyomdokaiba. Vallhatjuk ugyan a jelenvaló igazság valamennyi pontját, de ha nem valósítjuk meg ezt az igazságot, semmi hasznunk belőle. Ne kárhoztassunk másokat, ez nem a mi dolgunk, hanem szeressük egymást, és imádkozzunk egymásért. Ha látjuk, hogy valamelyikünk eltévelyedik az igazságtól, sirassuk azt a személyt úgy, ahogyan Krisztus is sírt Jeruzsálem felett. Nézzük meg, mit mond mennyei Atyánk a tévelygőkről. „Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyat szelídségnek lelkével; ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.” (Gal 6:1) 

Jézus úgy gondoskodik mindenkiről, mintha egyedül az a személy élne a Föld színén. Mint Isten hatalmas erőt fejt ki értünk. Mint idősebb fivérünk együttérez minden bánatunkkal. A menny fensége nem zárkózik el az elzüllött, bűnös emberiségtől. Főpapunk nem olyan büszke, hogy ne venne észre bennünket, és ne rokonszenvezne velünk, hanem olyan valaki, aki megkísértetett mindenekben, mégis ártatlan maradt. – Isten csodálatos kegyelme, 78./old., március 11. 

„Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok” minden lelki tehetetlenségből, és hogy bűnös természetetek megváltozzon! Dolgozzatok szorgalmasan az örökkévalóságért! Imádkozzatok buzgón az Úrhoz, és álljatok szilárdan a hitben. Ne bízzatok emberi erőben, hanem bízzátok magatokat az Úr erős vezetésére! Most kell mindenkinek kijelentenie: „Ami engem illet, elhagyom a világot, és teljes szívből az Úrnak szolgálok.” – To Be Like Jesus, 336./old. 

Munkakapcsolatok

 (Kol 3:22-25). Ti, szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. (23) Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, (24) tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! (25) Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás. Kol 4:1. Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben. /RÚF/ 

Vannak, akik a szolgaság említése miatt úgy gondolják, hogy a Biblia tanácsai csak a múltra vonatkoztak, vagy már érvénytelennek tartják a Szentírást. Ezzel azonban alig, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe az ószövetségi Izrael és az újszövetségi egyház történelmi összefüggéseit. Isten az embert a saját képére alkotta, és mint minden értelmes lényt, szabadnak teremtette. A mózesi törvények tiltották, hogy az izraeliták örökre rabszolgaságba kerüljenek 

(5Móz 15:12). Ha eladja magát neked valamelyik testvéred, egy héber férfi vagy nő, hat évig szolgáljon téged, de a hetedik évben bocsásd őt szabadon! /RÚF/), és az adósság törlesztésének maximális idejét hat évben szabták meg 

(2Móz 21:2-6). Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon, váltságdíj nélkül. (3) Ha egyedül jött, egyedül is menjen el. Ha feleségével jött, menjen vele a felesége is. (4) Ha az ura adott neki feleséget, és az fiúkat vagy leányokat szült neki, az asszony legyen az uráé gyermekeivel együtt, a férfi pedig menjen el egyedül. (5) De ha a rabszolga határozottan azt mondja, hogy szereti az urát, feleségét és gyermekeit, és nem akar felszabadulni, (6) akkor vigye őt ura az Isten elé, állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és fúrja át az ura a fülét egy árral, és legyen örökre a rabszolgája. /RÚF/; 

(3Móz 25:39-43). Ha testvéred elszegényedik melletted, és eladja magát neked, ne rabszolgaként kelljen dolgoznia. (40) Napszámosként vagy betelepültként legyen nálad, az örömünnep évéig szolgáljon nálad. (41) Azután szabadon távozzék el tőled gyermekeivel együtt, és térjen vissza nemzetségéhez, és jusson hozzá ismét ősei birtokához. (42) Mert az én szolgáim ők, akiket kihoztam Egyiptomból: ne adják hát el őket úgy, mint a rabszolgákat. (43) Ne uralkodj rajta kegyetlenül! Légy istenfélő! /RÚF/] 

A bibliai korokban a szolgaság – bármilyen ellenérzéseket is vált ez ki belőlünk ma – általában nem olyan volt, mint a nyugati világban látott szörnyűséges rabszolgaság, ami borzalmas kizsákmányolás, emberiség elleni iszonytató bűn volt. Az újtestamentumi korban az egyháznak a római törvények keretei között kellett működnie, ami szabályozta a rabszolgák tartását is. „Viszont a szolgaság modern formáitól eltérően a római törvények jelentős jogokat és lehetőségeket is megengedtek a rabszolgáknak, és a bevett szokások felborítására tett kísérlet veszélyeztette volna az evangélium terjedését” (Clinton Wahlen írása: „Culture, Hermeneutics, and Scripture: Discerning What Is Universal”, Frank M. Hasel, szerk.: Biblical Hermeneutics: An Adventist Approach. Silver Spring, MD, 2020, Biblical Research Institute/Review and Herald Academic, 166./old.). 

Valójában az egyházban a rabszolga elsősorban az Úrnak tartozott hűséggel, eltérően a Római Birodalom általános gyakorlatától. Az Írás intette az urakat, hogy jól bánjanak szolgáikkal, „hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben” (Kol 4:1), /ÚRK/. 

Pál azt kérte Filemontól, hogy már ne rabszolgaként bánjon Onézimosszal, hanem testvérként. 

(Filemon 1:1-25). Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus, a testvér Filemonnak, szeretett testvérünknek és munkatársunknak, (2) Appiának, a mi testvérünknek, Arkhipposznak, a mi bajtársunknak és a házadban levő gyülekezetnek: (3) Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (4) Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, (5) mert hallottam az Úr Jézusba vetett hitedről és a szentek iránt tanúsított szeretetedről, (6) és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. (7) Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem. (8) Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, (9) a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. (10) Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, (11) aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. (12) Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, (13) pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. (14) Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkntes legyen. (15) Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, (16) most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. (17) Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! (18) Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! (19) Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. (20) Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban! (21) Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. (22) Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. (23) Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, (24) Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. (25) Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel! /RÚF/

A hívőket az Ó- és az Újszövetség is Isten szolgáinak nevezi. 

(Zsolt 34:23). Az Úr megváltja szolgái életét, és nem kell bűnhődnie senkinek, aki hozzá menekül. /RÚF/; 

(Lk 17:10). Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt. /RÚF/; 

(1Pt 2:16). mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. /RÚF/

Még ha nem is tetszik nekünk az a kulturális környezet, amelyben a bibliai írások születtek, a szöveg tekintélyét el kell fogadnunk. Máskülönben a Szentírás fölé helyeznénk magunkat és a saját kultúránkat. Inkább nézzünk meg mindent, amit a Biblia egy témáról mond, és csak utána vonjunk le következtetést arról, hogy mit is állít! 

White idézet: Azok között, akik Pál római munkálkodása következtében szívüket odaszentelték Istennek, volt Onésimus, a pogány rabszolga is, aki urát, Filemont, egy kolossébeli keresztény hívőt megkárosított, utána pedig Rómába szökött. Pál nemes szíve enyhíteni szerette volna ennek a nyomorult szökevénynek ínségét és szenvedéseit, utána pedig igyekezett elsötétült lelkét az igazság fényével bevilágítani. Onésimus hallgatott az élet szavára, beismerte bűneit, és megtért. Megvallotta ura elleni vétkét, és hálával fogadta az apostol tanácsát. 

Onésimus kegyessége és őszintesége, gyöngéd fáradozása Pál érdekében, valamint buzgósága az evangélium ügyének előbbreviteléért, megnyerte az apostol rokonszenvét. Pál olyan jellemvonásokat fedezett fel benne, amelyekből látszott, hogy használható segítőtárs válhat belőle a missziómunkára. Mindezek ellenére semmit sem akart cselekedni ez ügyben Filemon beleegyezése nélkül. 

Azt tanácsolta tehát neki, hogy térjen azonnal vissza Filemonhoz… Nehéz próbát jelentett ennek a rabszolgának, hogy kiszolgáltassa magát urának, akit megkárosított. De mert tényleg megtért, nem vonta ki magát kötelezettsége alól. Pál Filemonhoz intézett levelet adott át Onésimusnak, amelyben az őt jellemző gyöngédséggel és jóindulattal szállt síkra a bűnbánó rabszolgáért… 

Az apostol kérte Filemont, hogy fogadja a bűnbánó rabszolgát úgy, mint saját gyermekét. Kifejezte azon óhaját is, hogy engedje hozzá visszatérni Onésimust, miután fogságában úgy szolgált neki, mint ahogyan Filemon szolgált volna; azonban értésére adta, hogy csak az esetben tart igényt szolgálataira, ha Filemon saját akaratából engedi szabadon a rabszolgát. Azon véleményének adott hangot, hogy Onésimus az isteni gondviselés eredményeképpen távozott urától egy időre ilyen illetlen módon, hogy aztán ha megtérve visszatér, megbocsátást és olyan szeretetet talál, hogy szívesen maradjon meg egykori uránál, „nem úgy immár, mint szolga, hanem szolgánál nagyobb, mint szeretett atyafi”… 

Milyen kifejező szemléltetése ez Krisztus szeretetének a megtérő bűnös iránt! A gazdáját megkárosító szolgának nincs semmije, amivel tartozását jóvá tehetné. A bűnös, aki Istent fosztotta meg az évek hosszú során elmulasztott szolgálatától, szintén nem tudja megtéríteni tartozását. Azonban Jézus a bűnös és Isten közé lép, és így szól: „Én megfizetek! Engedd el a bűnös tartozását; én fogok helyette szenvedni.” – To Be Like Jesus, 377./old.