„Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen. Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.” (1Pt 5,8–9)
„Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, amíg túl voltak a folyóvízen, akár az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok – én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24,15)
Mi beleszülettünk ebbe a küzdelembe, nem a mi választásunk volt. Azonban az már a mi döntésünk, hogyan foglalunk állást benne, dönteni pedig mindenkinek kell. Nem véletlen, hogy Józsué, később pedig Illés döntésre késztette Isten népét, hiszen az emberi természet örök hajlandósága a halogatás. Halogatni úgy is lehet, hogy elvben, értelemmel állást foglalunk ugyan a jó mellett, de a teljes önmegtagadás és önátadás hiányában mégis két Úrnak szolgálunk, ami valójában az ellenség szolgálatát jelenti. „Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.” (Jn 8,44)
A döntés, ezen belül pedig a jó döntés meghozatalában a legfőbb hajtóerő az lehet, ha folyamatosan szemléljük a nagy küzdelmet és annak szereplőit. Kicsoda Sátán, hogyan tette tönkre teremtmények tömegeit, végső pusztulásukat okozva. Mit tett ezzel szemben Isten, milyen türelemmel küzd minden egyes teremtménye megmentéséért, belátásra vezetéséért. Mindezt szemlélve, ennek a hatása alá kerülve lehetetlen, hogy ne szülessen meg bennünk is ugyanaz az elkötelezettség, aminek Dávid ad hangot az idézett zsoltárban. Nem maradhatok közömbös, én magam is elkötelezetté váltam a nagy küzdelemben. Ha ez az elhatározás megszületik a lelkünkben, az a bűnnel szemben folytatott küzdelmünkben is döntőnek fog bizonyulni. Hiszen lehetetlen ezt a küzdelmet és Isten áldozatvállalását szemlélni, s közben tovább cimborálni a rosszal. „Álljon el a hamisságtól mindenki, aki Krisztus nevét vallja.” (2Tim 2,19) Ez a legfőbb próbája annak, hogy valódi döntés született-e az életünkben, vagy még mindig kétfelé sántikálunk. Meg kell értenünk, hogy a nagy küzdelem már eldőlt, Isten csak arra vár, hogy mi is meghozzuk a saját döntésünket mellette, vagy ellene.
„A Biblia önmagát magyarázza. Igehelyet igehellyel kell egybevetnünk. A Szentírás tanulmányozójának meg kell tanulnia, hogy az igét egészként szemlélje, és lássa, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a részei. Ismerjük meg a Biblia nagyszerű központi témáját: mi volt Isten eredeti szándéka a világgal, hogyan vette kezdetét a nagy küzdelem, és magát a megváltás művét. Meg kell értenünk az uralomért küzdő két elv természetét, és tudnunk kell, hogyan követhetjük nyomon munkálkodásukat a történelem és a próféciák feljegyzéseiben a célba érkezésig. Látnunk kell, hogyan jelenik meg ez a küzdelem az emberi élet minden mozzanatában, hogyan mutatkozik meg az életünk minden tettében a két, egymással összeegyeztethetetlen indíték valamelyike, és hogy egyiknek vagy másiknak engedve döntjük el, melyik oldalon találtatunk majd a küzdelemben.” (Ellen G. White: Előtted az élet/Nevelés, 190. o.)
Vajon az erő forrását jelenti számomra a nagy küzdelem tudata, vagy bénít és akadályoz, amikor a bűn és a szenvedés világában a mindennapi élet teendőivel kell megbirkóznom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése