„Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek.” (1Pt 2,2–5)
„Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15,4–6)
„Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére: hogy többé ne legyünk gyermekek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, Krisztusban.” (Eféz 4,13–15)
Vö. Kol 2,6–7; Mk 4,26–29.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a természetünk milyen mélyen megromlott a bűn miatt, ahogyan Pál apostol is megvallotta saját küzdelmét: „Mert tudom, hogy nem lakik bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.” (Rm 7,18) Ezért kell naponta tudatosítanunk, hogy magunkra nem támaszkodhatunk, csak akkor győzhetjük le a tagjainkban lévő bűnt, ha Krisztusban maradunk.
„Hogy szent és Istennek tetsző életet élhessünk, éppen olyan mértékben függ Krisztustól, mint a szőlővessző növekedése a szőlőtőkétől, melyből a gyümölcsterméshez szükséges erőt nyeri. Tőle elszakadva híjával leszünk az erőnek, amelynek segítségével szembeszállhatunk a kísértésekkel, s növekedhetünk a kegyelemben és szentségben. De ha „benne maradunk”, életünk Krisztuséból sarjadzik, nem száradunk el, sem terméketlenné nem válunk. Folyópartra ültetett fához leszünk hasonlókká.
Sokan úgy vélik, hogy a munka egy részét maguknak kell elvégezniük. Bíznak Krisztus bűnbocsánatában, de saját erejükből akarnak igaz életet élni. Az ilyen próbálkozások sikertelenek lesznek. »Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.« (Jn 15,5) A kegyelemben való növekedésünk, örömünk és hasznosságunk mind a Krisztussal való egységünktől függ. Csak ha napról napra, sőt óráról órára közösségben vagyunk vele – ha Őbenne maradunk –, akkor növekedhetünk a kegyelemben. Ő nemcsak a szerzője, hanem befejezője is hitünknek. Krisztus az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Ám nemcsak a kezdetnél és a végnél, hanem minden lépésünknél legyen velünk. Fenségesen fejezik ki ezt Dávid szavai: »Az Úrra néztem szüntelen, mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.« (Zsolt 16,8)” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Növekedés Krisztusban c. fej.)
Növekedés nélkül nincs élet sem a természetben, sem a lelki életben. A növény vagy fejlődik, vagy elpusztul. A csecsemő életben maradásának, növekedésének is alapvető feltétele, hogy születése pillanatától a szervezetének szükséges táplálékhoz kell jutnia. A keresztény ember újjászületését Péter apostol az újszülött állapotához hasonlítja (1Pt 2,2), akinek feltétlenül szüksége van „a tiszta és hamisítatlan tejjel” való táplálásra. Ez ugyanaz az eledel, amelybe már a keresztény ember az újjászületése előtt, megtérésekor is belekóstolt, tudniillik „hogy jóságos az Úr”.
Nem baj, ha egy csecsemő – miként egy frissen megtért keresztény is – sok mindenre képtelen. A lényeg az, hogy újjászületésétől kezdve Isten szeretetéből, kegyelméből minél nagyobb kortyokban, minél többet megismerve és ezáltal növekedve eljusson az „érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére”. Viszont e folyamatos táplálkozás és az ezzel együtt járó növekedés nélkül – miként a természetben is – elkerülhetetlen a visszafejlődés, végül pedig a pusztulás. A keresztény ember lelkileg vagy előrehalad, vagy visszafejlődik. Stagnáló, azonos szinten megrekedt lelkiállapot nem létezik.
Miként vizsgálhatjuk meg magunkat, hogy lelkileg, hitben növekszünk, fejlődünk-e, vagy visszaestünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése