Megtérés: Hogyan nyerhetünk megerősítést Krisztusban?

 

„Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.” (Rm 6,3–4)

 „Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híván az Úr nevét.” (Ap csel 22,16)

„Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében a bűnök bocsánatára, és veszitek a Szent Lélek ajándékát.” (Ap csel 2,38)

 

Lásd még: Mt 3,15; 28,19; Tit 3,5; Mk 1,4–5; 16,16.

 

Az új élet születéséhez a réginek meg kell halnia, el kell temettetnie. Ennek a meghalásnak és újjászületésnek külső megpecsételése a vízben való alámerítkezés, azaz a felnőttkeresztség. Ez a jelképes cselekmény kifejezi azt a vágyunkat is, hogy szeretnénk a múltunkat elrendezni, bűneinkre bocsánatot nyerni, lemosni magunkról minden szennyet. Amikor ezt a döntésünket meghozzuk, valójában Isten tisztítja meg az életünket minden bűntől, szívünket, lelkünket újjáteszi, és Szentlelkének ajándékát adja nekünk. A keresztség az Istennel való szövetségkötés jele is.

Foglaljuk össze, mi mindent fejez ki ez a jelképes cselekmény:

– meghalás a bűnnek, a régi élet eltemetése,

– feltámadás egy új, Krisztusban való életre,

– a bűn szennyének lemosása,

– Isten segítségül hívása, a vele való szövetség megkötése,

– a keresztség által „beleszületünk” a mennyei családba, és csatlakozunk a földi egyház tagjaihoz is.

A döntő azonban a belső változás, amely nélkül puszta formaság, üres szertartás marad a keresztség, még akkor is, ha a Biblia útmutatása szerint bemerítéssel történik. Nem választható külön a belső és külső történés, ahogyan Jézus megfogalmazta: „Aki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába.”

 

„Az újjászületés ritka tapasztalat az emberi történelemnek ebben a szakaszában. Ez az oka annak, hogy oly sok nyomorúság van a gyülekezetekben. Sokan, akik Krisztus nevét vallják, megszenteletlenek és szentségtelenek. Megkeresztelkedtek, de élve temettettek el. Az énjük nem halt meg, ezért nem is támadtak fel új életre Krisztusban.” (Ellen G. White, 148. kézirat, 1897)

 

Mit tehetünk azért, hogy ne csupán szép emlékként éljen bennünk a Krisztussal való szövetségkötésünk, hanem naponként erőt meríthessünk belőle?