1Tim 4,8 • „Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség [= istenfélelem] mindenre hasznos, meglépvén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.”
Zsolt 16,11 • „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.”
Zsolt 73,23–24 • „De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.”
1Móz 5,24 • „Mivel Énok Istennel járt, eltűnt, mert Isten magához vette.”
A saját tapasztalatainkkal támaszthatjuk alá az idézett kijelentések igazságát a tekintetben, hogy az istenfélelem és az Istennel járás már e jelenvaló életben is „hasznos”. Énok életében azonban – az Istennel járók előképeként – már megvalósult az eljövendő élet ígérete is.
„Az istentelensége miatt pusztulásra ítélt világban Énok olyan bensőséges közösségben élt Istennel, hogy nem válhatott a halál martalékává. E próféta istenfélő jelleme annak az életszentségnek az előképe, amelyre mindazoknak el kell jutniuk, akik »áron vétetnek meg a földről« (Jel 14,3) Krisztus második eljövetelekor.
Akkor majd – csakúgy, mint az özönvíz előtti világban – a gonoszság megsokasodik. Romlott szívük késztetéseit és megtévesztő eszmék tanításait követve az emberek fellázadnak majd a mennytekintélye ellen. Azonban Isten népe Énokhoz hasonlóan a szív tisztaságára és az Isten akaratával való összhangra fog törekedni, míg végül átalakul Krisztus képmására. Énok példáját követve az Úr második eljövetelére figyelmeztetik a világot, és az ítéletre, mely a törvényszegőkre vár. Istenfélő beszédük és szent életmódújuk kárhoztatja majd az istentelenek bűneit. Ahogy Isten Énokot a mennybe ragadta a világot elpusztító özönvíz elő, úgy ragadja el Isten az élő igazakat a földről, mielőtt tűzzel megsemmisítené.”
„Az Úr megadta nekem, hogy más világok életébe is bepillantat nyerhessek… Innen egy olyan világhoz vitettem, amelynek hét holdja volt. Ott láttam az idős Énokot, aki elragadtatott. Jobbjában nagyon szép pálmaágat tartott, melynek minden egyes levelére e szó volt írva: »győzelem«. Fejét vakítóan fehér koszorú ékesítette. A koszorú mindegyik levelére ez a szó volt írva: »tisztaság«. A levelek különféle színű kövekkel voltak kirakva, és fényesebben ragyogtak, mint a csillagok, pompás fényt vetettek a betûkre s nagyszerűen világították meg őket. A fején hátul egy szalag volt, amely összefűzte a koszorút, s amelyre e szó volt írva: »szentség«. A koszorú felett gyönyörű korona volt, amely fényebsebben ragyogott a napnál. Kérdeztem őt, hogy ez az a hely, ahová a földről vitetett? Azt felelte: »Nem, az én otthonom a város, ide csak ellátogattam.« Otthonosan mozgott azon a helyen. Arra kértem kísérő angyalomat, engedje meg, hogy ott maradjak. Elvihetetlenen volt a gondolat, hogy újra visszatérjek ebbe a sötét világba. De ő így felelt: »Most vissza kell térned, de ha hűséges leszel, akkor a száznegyvennégyezerrel együtt abban a kiváltságban lesz részed, hogy valamennyi világot felkeresheted, és szemlélheted Isten kezének alkotásait.«” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 63. o.; Korai írások, 30–31. o.)
A Biblia olvasása során véges lényünk újra és újra szembesül a végtelennel. Gábriel angyalt körülbelül 500 (Dn 9. és Lk 1. fej.),
Illést mintegy 900 (2Kir 2. és Mt 17. fej.), Mózest 1400 év után(5Móz 34. és Mt 17. fej.) látjuk viszont a Biblia lapjain. Énokról pedig Ellen G. White prófétai szolgálata által hozzávetőleg 4800 év eltelte után kapunk hírt. Évszázadok és évezredek teltek el, amióta Énok a mennyei világ lakója lett, boldog közösségben a tiszta, bűntelen lényekkel, és nem unja az örökkévalóságot… „Életet kért tőled: adtál néki hosszú időt, örökkévalót és végtelent.” (Zsolt 21,5)
„Ó, sokat emlegetett, régóta remélt, türelmetlenül várt, de igazán soha meg nem értett, csodálatos üdvösség!” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 573. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése