„Más angyal követte azt, mondván: »Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! Mert paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.«” (Jel 14,8)
„Ezek után láttam más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma volt, és a föld fénylett a dicsőségétől. És kiáltott teljes erejéből, nagy szóval, mondván: »Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögök lakhelyévé, minden tisztátalan lélek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madár tömlöcévé. Mert paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a föld királyai vele paráználkodtak, s a föld kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.« És hallottam más szózatot a mennyből, amely ezt mondta: »Fussatok ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek a bűneiben, és ne kapjatok csapásaiból: mert bűnei az égig hatottak, és megemlékezett Isten az ő gonoszságairól.«” (Jel 18,1–5)
A második angyal mondandója tartalmában és hirdettetésének módjában is eltér a másik kettőétől. Egy tényt állapít meg: a végidő egyházainak jelképesen Babilonnak nevezett csoportja (Jel 17,1–5) Isten szemében elbukott. Az első angyal üzenetével szoros összefüggésben teszi ezt: a magukat kereszténynek valló közösségek, amelyek nem fogadták örömmel Jézus visszatérésének hírét, hanem elutasították azt, magukat minősítették.
„A második angyal üzenete 1844 nyarán hangzott fel először, és akkoriban leginkább az Egyesült Államok egyházaira vonatkozott, ahol az ítéletre való figyelmeztetés a legszélesebb körben hangzott, s a legáltalánosabban visszautasították, és ahol az egyházak hanyatlása a legrohamosabb volt.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem/Korszakok nyomában, Az elutasított intés c. fej.)
Az első és a harmadik angyaltól eltérően ez az üzenet nem „nagy szóval” hangzik. Csak a 18. fejezetben erősödik fel, akkor azonban már a másik kettőt is felülmúlóan: „…kiáltott teljes erejéből, nagy szóval…”
„A második angyal üzenete azonban 1844-ben még nem érte el a teljes beteljesedését. Az egyházak abban az időben erkölcsi bukást éltek át annak következtében, hogy nem fogadták be az adventüzenet világosságát, de ez a bukás még nem volt teljes. Mivel azonban továbbra is elutasították az időre szóló különleges igazságot, egyre mélyebbre süllyedtek. De még mindig nem mondható, hogy »leomlott (elesett)… Babilon…, mert paráznasága haragborából adott inni minden pogány népnek«. Babilon még nem itatott meg minden népet. A világhoz igazodás és a korunknak szóló, próbára tevő igazságokkal szembeni közömbös lelkület teret hódít a keresztény világ minden országának protestáns egyházaiban. Ezekre az egyházakra is vonatkozik a második angyal ünnepélyes és rettenetes ítélete. A hitehagyás munkája azonban még érte el a tetőpontját.
A Jel 18. fejezete arra az időre mutat, amikor a hármas intés (lásd Jel 14,6–12) elutasításának következményeként az egyház teljesen eljut a második angyal által megjövendölt állapotra, és Isten felszólítja a még Babilonban levő népét, hogy szakadjon el attól a közösségtől. Ez az üzenet az utolsó, amelyet a világ kap, és ez az üzenet elvégzi a maga munkáját. Amikor azok, »akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban« (2Thess 2,12), ki lesznek szolgáltatva a súlyos csalások és hazugságok befogadásának, akkor az igazság fénye ragyog mindazokra, akiknek a szíve nyitva van befogadására, és az Úr minden gyermeke, aki még Babilonban van, hallgat e hívásra: »Fussatok ki belőle, én népem!« (Jel 18,4)” (Ellen G. White: A nagy küzdelem/Korszakok nyomában, Az elutasított intés c. fej.)
„Láttam a mennyben angyalokat fel-alá járni, leszállni a földre, majd újra fel a mennybe, valamilyen fontos esemény teljesedésére készülve. Majd láttam egy másik hatalmas angyalt, aki megbízást kapott, hogy szálljon le a földre, és egyesítse hangját a harmadik angyaléval, adjon erőt és súlyt az üzenetének. Az angyal nagy hatalmat és dicsőséget kapott, és amikor alászállt, dicsősége megvilágította a földet. A világosság, amely az angyalt övezte, mindenhova elhatott, amikor nagy erővel, fennhangon kiáltotta: »Leomlott, leomlott a nagy Babilon, s lett ördögök lakhelyévé, minden tisztátalan lélek tömlöcévé, és gyűlöletes madarak tömlöcévé.« A Babilon bukásáról szóló üzenetet, ahogyan a második angyal hirdette, megismételte, kiegészítve annak a romlottságnak a megemlítésével, amely 1844 óta jelent meg az egyházakban. Ez az angyal éppen időben érkezett, hogy a harmadik angyal üzenetének végső nagy munkájához csatlakozzék, amikor az hangos kiáltássá erősödik. Isten népe így készíttetik elő arra, hogy megálljon a kísértés órájában, amely hamarosan bekövetkezik. Láttam, hogy nagy világosság nyugodott meg rajtuk, és egyesült erővel, bátran hirdették a harmadik angyal üzenetét.
Angyalok küldettek el, hogy a hatalmas angyalt támogassák munkájában, és a következő kiáltást hallottam, amely úgy tűnt, mindenfelé hangzik: »Fussatok ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és ne kapjatok csapásaiból! Mert bűnei az égig hatottak, s megemlékezett Isten az ő gonoszságairól.« Úgy tűnt, hogy ez az üzenet kiegészíti a harmadik angyal üzenetét, ugyanúgy, ahogy az éjféli kiáltás 1844-ben a második angyal üzenetét. Isten dicsősége nyugodott meg a türelmesen várakozó szenteken, akik félelmet nem ismerve hirdették az utolsó ünnepélyes figyelmeztetést és Babilon bukását. Felszólították Isten népét, hogy fussanak ki Babilonból, nehogy részesei legyenek rettenetes sorsának.” (Ellen G. White: Tapasztalatok és látomások, A hangos kiáltás c. fej.)
A fenti idézetekből megérthetjük, hogy a névleges kereszténység romlása egy előrehaladó, kiteljesedő folyamat, amely a végén éri el a tetőpontját. Ekkor jön el az ideje annak, hogy mindent felülmúló erővel és határozottsággal hangozzék a felszólítás, hogy Isten őszinte gyermekei jöjjenek ki onnan. Ahogyan Jel 13. fejezetének két fenevadja válaszút elé állítja az emberiséget, ugyanúgy válaszút elé állítja Isten is, eme üzenet által. Addigra azonban Isten látható népe körében is végbe kell mennie a megtisztulásnak, „világosság” és „Isten dicsősége” kell hogy „megnyugodjon rajtuk”. Ki kell emelkednünk a laodiceai állapotból, hiszen csakis Isten igazságának megélése adhat erőt és tekintélyt egy ilyen súlyos üzenetnek. Ennek híján furcsa, felemás módon csapódhat le más egyházak híveiben, ha őket az egyházuk elhagyására szólítjuk fel. Nem szerencsés, és valószínűleg nem is gyümölcsöző, ha a kritikai üzenetünk erősebb és jobban hallható, mint az evangélium képviselete az életünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése