Jn 3,6–7 • „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondtam néked, szükség néktek (felülről) újonnan születnetek.”
Jn 1,12 • „Valakik pedig befogadták Õt, hatalmat ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek…”
2Kor 4,6 • „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság
Az új teremtés egyedül Isten jót kezdeményező és építő munkájának eredményeként jöhet létre. Szükségünk van arra, hogy felülről, vagyis Istentől jövő befolyás alakítsa át az életünket. Mivel isteni teremtésről van szó, ezért teljesen ki kell zárni az emberi teljesítményeket és érdemeket. Ne a mi megfelelni akarásunk vagy méltóvá válásunk vágya, esetleg érzelmeink késztessenek vallásos életre. Lehet, hogy sokat próbálkozunk önmagunk megváltoztatásával, felvállalunk hitvallást, gyülekezetet, szabályokat, szolgálatokat, hogy jobb helyzetbe hozzuk magunkat. De idővel rájövünk, hogy ezek nem tudnak jobb emberré, „krisztusivá” tenni bennünket. Isten megvilágosító munkájára van szükség ahhoz, hogy helyet adjunk újjáteremtõ hatalmának. Azon fáradozik, hogy megismerjük Õt, „aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal”, meglássuk rászorultságunkat, és mint egyedüli lehetőséget kívánjuk, igényeljük közbelépését.
„Krisztus tanításainak alapelvei nem egyesíthetők a farizeusi formaságokkal… Amíg a farizeusok megelégedtek a cselekedetekben való bizakodáson alapuló, csupán jogszerű vallással, addig nem lehettek a menny élő igazságának letéteményesei. Azt gondolták, hogy saját igazságuk mindenre elegendő, és nem vágytak vallásuk megújítására. Isten jóakaratát az emberek iránt nem úgy fogadták, mint amely rajtuk kívül áll, hanem összekapcsolták a saját jó cselekedeteikkel szerzett érdemeikkel.
…Nikodémusz szigorú farizeus volt, jó cselekedeteire büszke. Köztiszteletnek örvendett jótékonykodása és a templomi szolgálat fenntartása iránti balkezűsége miatt, és úgy érezte, hogy ezzel megszerezte Isten jóakaratát. Megriasztotta egy olyan ország gondolata, amely túl tiszta ahhoz, hogy õ a jelenlegi állapotában megláthassa… Nincs biztonságban az, akinek vallása pusztán a törvény és a kegyesség külsőségeit ölti fel. A keresztény élet nem a régi módosítása vagy javítása, hanem a természet átalakulása. Az én és a bűn halála egy egészen új élet. Ezt a változást csak a Szentlélek hatékony munkálkodása képes létrehozni.” (Ellen G. White: Jézus élete, 232., 135. o.)
„Manapság két dologra helyezzük a hangsúlyt. Először is a szentség keresése helyett – amely által Istent megismerhetjük
– a hangsúly azon van, hogy Istennek szolgálunk. Egyre inkább Isten lehető legteljesebb és leghatásosabb szolgálatában látjuk a keresztény élet értelmét… Hogy ezt elvégezhessük, erőre van szükségünk, így hát az erőt keressük Isten személye helyett… Ha figyelmünket a szolgálatra összpontosítjuk, gyakran elvétjük a valódi célt, magát Istent. Első pillantásra hősi tettnek tűnik, hogy megtagadjuk életünket Isten és embertársaink szolgálatáért… A szolgálat sokkal önzetlenebbnek tűnik, mint Istennel való közösségünk ápolása, melyet önző, énközpontú dolognak tartunk. A valóságban azonban épp fordítva van. Isten leginkább szívünk keménységével és büszke természetünkkel törődik. A keresztény szolgálat gyakran teljesen érintetlenül hagyja önző természetünket. Ezért van az, hogy alig létezik gyülekezet, amelynek egyébként nagyszerű szolgálatát ne mérgeznék meg vagy ne hátráltatnák az emberek közötti ellentétek.
A másik, ami túlságosan hangsúlyossá vált az életünkben, a lelki élmények keresése… Igyekezetükben azonban nem az Isten iránti sóvárgás vezérli őket, sokkal inkább belső boldogságra, örömre vagy erőre vágyakoznak. Érzéseket keresnek Isten személye helyett… ha ezeket tesszük életünk értelmévé, személyes tapasztalataink foglalnak majd el bennünket, vagy azok hiánya… Attól függően, hogy érzik-e Isten áldását az életükben vagy sem, hol a büszkeség, hol az elkeseredés keríti őket hatalmába.” (Roy Hession: Jézus erőterében, 13–20. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése