Hetven évvel azután, hogy a foglyok első csoportja Zorobábel és Jósua vezetésével hazatért, Artaxerxes Longimanus lépett Médó-Perzsia trónjára. A király nevét Isten különös intézkedése kapcsolja össze a szent történelemmel. Uralkodása alatt élt és munkálkodott Ezsdrás és Nehémiás. Ő adta ki Kr.e. 457–ben a harmadik és egyben utolsó rendeletet Jeruzsálem helyreállítására. Uralkodása alatt tért haza a zsidók egy csoportja Ezsdrás vezetésével; Nehémiás és társai fejezték be Jeruzsálem falainak építését; szervezték ujjá a templomi szolgálatot. Ezsdrás és Nehémiás nagy vallási reformációt indított. Artaxerxes hosszú uralkodása alatt sokszor tanúsított jóindulatot Isten népe iránt. Bizalmas és szeretett zsidó barátaiban – Ezsdrásban és Nehémiásban – Isten által különleges munkával megbízott embereket ismert meg.
Ezsdrás óvatossága, amellyel az Úr kincsének szállításáról és biztonságáról gondoskodott, valamire tanít, amivel érdemes komolyan foglalkozni. Ezsdrás csak azokat választotta ki, akiknek megbízhatósága kiállta a próbát, és világos eligazítást adott nekik felelősségükről. Azzal, hogy megbízott becsületes tisztviselőket – kincstárosokat – az Úr javainak kezelésével, Ezsdrás elismerte az Isten munkájával kapcsolatos rend és szervezés szükségességét és fontosságát.
Nehémiás nem volt pap. Próféta sem volt. Nem tartott igényt rangos címre. Nehémiás reformátor volt, akit Isten e fontos időre támasztott. Nehémiás azt akarta, hogy a nép megbéküljön Istennel. Nemes céltól lelkesítve, minden energiáját ennek megvalósítására összpontosította. Igyekezetét mély és töretlen becsületesség jellemezte.
Az a helyreállítási munka és reformáció, amelyet a hazatért foglyok Zorobábel, Ezsdrás és Nehémiás vezetésével végeztek, a lelki helyreállításnak olyan példáját tárja elénk, amit a föld történelmének záró napjaiban kell véghezvinni. Izráel maradéka gyenge, esendő nép volt, kitéve ellenségei rontásának. Isten azonban velük akarta megőriztetni a földön a maga és törvénye ismeretét. Ők voltak az igazi istentisztelet és szent kinyilatkoztatások őrei. Különböző tapasztalatokban volt részük Jeruzsálem falai és a templom építése közben. Heves támadásokat kellett kivédeniük. Súlyos terhet hordtak a munka vezetői, de megingathatatlan bizalommal és alázatos lélekkel mentek előre. Szilárdan bíztak Istenben és hitték, hogy diadalra viszi igazságának ügyét. Ezékiás királyhoz hasonlóan Nehémiás is „ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait... ezért vele volt az Úr” (2Kir 18:6–7)
Ezsdrás és Nehémiás – miközben dolgoztak – megalázták magukat Isten előtt; megvallották a maguk és népük bűneit; bocsánatért könyörögtek, mintha ők vétkeztek volna. Türelmesen fáradoztak, imádkoztak és szenvedtek. Nem a pogányok nyílt ellenségeskedése nehezítette munkájukat, hanem az állítólagos barátok rejtett ellenszegülése, akik befolyásukat a gonoszság szolgálatába állítva, tízszeresen súlyosbították Isten szolgáinak terhét. Ezek az árulók olyan anyagot szolgáltattak az Úr ellenségeinek, amelyet felhasználhattak a népe elleni harcban. Gonosz indulataik és lázadó szándékaik állandó harcban álltak Isten világos kívánalmaival.
Júda népe ünnepélyesen és nyilvánosan megfogadta, hogy engedelmeskedik Isten törvényének. De amikor Ezsdrás és Nehémiás befolyása nem volt közvetlenül érezhető, sokan elfordultak az Úrtól. Nehémiás egy időre visszatért Perzsiába. Míg távol volt Jeruzsálemtől, bűnök lopództak be, és félő volt, hogy megrontják a nemzetet. A bálványimádók nemcsak a városban vetették meg lábukat, de jelenlétükkel még a templom körzetét is megfertőzték. (EGW: Próféták és királyok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése