2026. július 26., vasárnap

A szeretet nélküli ismeret Pál és Mózes szerint is értéktelen.

(1Korinthus 8:1-13). Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. (2) Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. (3) De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten. (4) Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. (5) Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, (6) nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. (7) Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. (8) Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. (9) De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között. (10) Mert ha valaki látja, hogy te, akinek ismereted van, a bálványtemplom asztalánál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst? (11) És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt. (12) Így amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek. (13) Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.
/RÚF/ 

Pál a bálványáldozati hús témáját felhasználva egy mélyebb kérdéssel foglalkozik: a szeretet hiányával. (1Korinthus 8. fejezet) A bálványáldozati hús ügye miatt két csoportra szakadt a korinthusi gyülekezet. Némelyek úgy vélték, hogy mivel tudják, nincsenek más istenek, jogukban áll bármit megenni. (1Kor 8:4) Rájuk utal úgy, hogy „erősek”. 
(1Kor 4:10). Mi bolondok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. /RÚF/) 

A viselkedésüket ellenzőkre mondja, hogy „erőtelenek”. (1Kor 8:9-12) Azért címkézi őket így, mert nem győzték le néhány korábbi, babonás hiedelmüket, amelyeket előző, pogány életükben gyakoroltak. Amikor látták az „erőseket” a bálványoknak áldozott ételekből enni, arra következtethettek, hogy a kereszténységgel összeegyeztethető a bálványimádás. Pál nem akarta, hogy a gyengék megbotránkozzanak az „erősek” miatt. A Biblia negatívan szól a bálványoknak áldozatként vitt ételek fogyasztásáról 

(ApCsel 15:20, 29). hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. 
(29) hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” /RÚF/; 

(ApCsel 21:25). A pogányokból lett hívőknek pedig már megírtuk azt a határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. /RÚF/; 

 (Jel 2:14, 20). De egy kevés panaszom van ellened; mert vannak nálad olyanok, akik Bálám tanításához ragaszkodnak, aki arra tanította Bálákot, hogy tőrbe csalja Izráel fiait, hogy bálványáldozati húst egyenek és paráználkodjanak. 
(20) De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak, és bálványáldozati húst egyenek. /RÚF/

Pál azonban nem tesz ilyen radikális kijelentéseket. Ennek az az oka, hogy elsősorban az egység hiánya aggasztja, amihez az vezethet, ha ismereteik birtokában egyesek helytelenül járnak el. Az apostol nem bírálja az ismeretet, nem mondja rossznak, hanem a gyülekezetben arroganciához és megoszláshoz vezető ismeret ellen emel szót. A szeretet nélküli ismeret nem igazi tudás. 

(1Kor 8:2) Helyes ismeret akkor ébred az emberben,

 ha szereti Istent és Isten ismeri őt. (1Kor 8:3) /RÚF/

 (5Móz 6:4). Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! /RÚF/ versét idézve Pál rámutat: a hívőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy csak egy Isten létezik 

(1Kor 8:4-6) Érdekes módon ugyanazt a gondolatmenetet folytatja, mint (5Móz 6:4-5). Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5) Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/ szakasza, ahol az egy Istenről szóló kijelentés után következik a felszólítás, hogy „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet”. A szeretet nélküli ismeret Pál és Mózes szerint is értéktelen. Az ismereteikben bízó „erősek” hite szerint ártalmatlan dolog a bálványáldozati ételek fogyasztása. 

 Pál bizonyos feltételekkel egyetértett velük. Ám ha ez megbotránkoztatja a „gyengéket” (1Kor 8:9), akkor kerülni kell. A keresztényektől elvárható az önmegtagadás gyakorlása, a Krisztus és a többi ember iránti szeretet jegyében. 

Pál azzal érvel, hogy szeretet nélkül a tudás bajt okozhat. (1Korinthus 8. fejezet) Milyen helyzetekben lehet rossz az ismeret, ha hiányzik mellőle a szeretet?

White idézet: Akinek szívébe kiöntetett Isten szeretete, az visszatükrözi azt a tisztaságot és szeretetet, ami Istenben van, és amit Krisztus képviselt világunkban. Akinek a szívében Isten szeretete van, az nem ellenséges Isten törvényével szemben, hanem készséges engedelmességet tanúsít minden parancsolata iránt; ez a kereszténység lényege. Aki mindenek felett szereti Istent, az szeretetet fog tanúsítani embertársai iránt, akik a teremtés és a megváltás jogán a Mindenhatóhoz tartoznak. A szeretet a törvény betöltése; és Isten minden gyermekének az a kötelessége, hogy engedelmes legyen parancsolatai iránt. 

Isten törvénye, mely tökéletes szentség, a jellem egyetlen igazi próbaköve. A szeretet az engedelmességben mutatkozik meg, és a tökéletes szeretet kiűz minden félelmet. Akik szeretik Istent, pecsétjét viselik homlokukon, és az Ő cselekedeteit cselekszik. Akkor tudnák mindazok, akik kereszténynek vallják magukat, hogy mit jelent a gyakorlatban Istent szeretni! … Bárcsak lenne némi fogalmuk Isten tökéletes szentségéről, magasztosságáról és arról, hogy dicsősége betölti a templomot… Hatalmas befolyásuk lenne a körülöttük lévők életére és jellemére, ami kovászként hatna az emberek között, átalakítva őket Jézus hatalma által. Az erő Forrásához kapcsolódva sohasem gyengülne meg befolyásuk, hanem egyre növekedne. – Isten fiai és leányai, 51./old. (febr. 14.) 

A hit nem tudatmódosító szer, hanem ösztönző erő. Ha a Golgotára néztek, nem fog ellankadni a szívetek, és nem késztet majd kötelességetek teljesítésének elmulasztására, hanem olyan hitet eredményez, ami a lélekből kitisztít minden önzést… 

Isten gyermekeinek, különösen az Ő kegyelmében újonnan hívőknek, kétféle tévedéstől kell óvakodniuk. Elsősorban abban tévedhetnek, hogy saját cselekedeteiket tartva szem előtt azt gondolják, hogy önerőből képesek összhangba kerülni Istennel. Aki saját cselekedetei által próbál szentté válni és a törvényt megtartani, az a lehetetlennel próbálkozik… Csak Krisztus kegyelme szentelhet meg bennünket hit által. 

A másik tévedés, ami nem kevésbé veszélyes, az, hogy ha az ember már hisz Krisztusban, többé nem kötelessége megtartani Isten törvényét, mivel csak kizárólag hit által válhatunk Jézus kegyelmének a részeseivé, és a cselekedeteinknek immár semmi köze sincs a megváltásunkhoz. 

Itt azonban észre kell vennünk, hogy az engedelmesség nem csupán külső megnyilvánulás, hanem szeretetteljes szolgálat is. Isten törvénye az Ő természetét tükrözi, a szeretet nagy elvének a megtestesítője, következésképpen ez képezi Isten uralmának az alapját is mennyen és földön… A hit nem mentesíti az embert az engedelmesség alól, viszont a hit, és csakis a hit tesz bennünket Jézus Krisztus kegyelmének a részeseivé, és ez a kegyelem engedelmességre késztet. 

Isten elvárja követőitől, hogy legyenek olyanok, mint Jézus volt emberi természetében. Az Ő ereje által kell olyan tiszta és nemes életet élnünk, amilyet az Üdvözítő élt. – The Faith I Live By, 93./old. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A szeretet nélküli ismeret Pál és Mózes szerint is értéktelen.

(1Korinthus 8:1-13). Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a s...