(Róm 16:22). Köszöntelek titeket az Úrban én, Terciusz, aki leírtam ezt a levelet. /RÚF/
Jeremiás feltehetőleg le tudta volna írni az üzeneteit, mégis megbízható írnokra hagyatkozott, aki hűségesen lejegyezte próféciáit, majd ismertette a nép vezetőivel. Nem Jeremiás az egyetlen próféta a Bibliában, aki írnok segítségét vette igénybe az Istentől jövő üzenetek közlésére.
Az Újszövetségben Terciusz így fogalmaz: „aki ezt a levelet írtam” (Róm 16:22), /ÚRK/, miközben a Római levél elejéből egyértelműen kiderül, hogy csak azt írta le ő, amit Pál akart mondani. Terciusz az írnoka, a titkára volt, aki leírta Pál szavait.
Ez nem volt szokatlan Pálnál. A Kolosséba és Thesszalonikába küldött levelei végén külön kiemeli, hogy a köszöntést ő írta „a saját kezemmel”,
(Kol 4:18). A köszöntést én, Pál írom a saját kezemmel. Ne feledkezzetek meg az én fogságomról! Kegyelem veletek! /RÚF/;
(2Thessz 3:17). A köszöntést én, Pál, saját kezemmel írom: ez a hitelesítő jel minden levelemen, így írok. /RÚF/
... ezzel hitelesítve az egész levelet. Ebből arra következtethetünk, hogy a megbízásából valaki más jegyezte le a levél tartalmát. Mivel ez kételyt ébreszthetett azzal kapcsolatban, hogy a levél helyesen közli-e az ő gondolatait – vagy pedig ami még rosszabb, hogy egyáltalán tőle származik-e –, Pál a saját kézírásával jegyezte a levél végét, nehogy bárki is kétségbe vonja annak eredetiségét.
Több kommentár is az írnokok, titkárok munkájának tulajdonítja Pál leveleinek eltérő irodalmi stílusait. Ugyanezt sejtik Péter két levelével kapcsolatban: „Tény, hogy 2Péter nyelvezetének stílusa eltér az első levelétől, ezt azonban annak lehet tulajdonítani, hogy amikor Péter görögül fogalmazta meg levelét… titkár segítségét vette igénybe. Pál folyékonyan beszélt görögül, és ha ő is alkalmazott titkárokat, ami nyilvánvaló, még logikusabb arra gondolni, hogy az arám anyanyelvű Péter is így tett, és a titkárok, írnokok hatása komoly nyomot hagyott levelének görög szövegén” (The SDA Bible Commentary. 5. köt. 186./old.)
Ez arra utal tehát, hogy a próféták által alkalmazott titkárok hűen visszaadták Isten hírnökeinek gondolatait, üzenetük tartalmát, miközben szókészletük és mondatszerkesztésük az ő, eltérő irodalmi képességüket tükrözte. A gondolatok ihletettek, miközben az ihletett gondolatokat kifejező konkrét szavak nem feltétlenül azok.
White idézet: Ebben az időben parancsolta meg az Úr Jeremiásnak, hogy foglalja írásba az üzeneteket, amelyeket szeretne tolmácsolni azoknak, akiknek megváltására szánakozó szíve szünet nélkül vágyott. „Végy elő egy irattekercset – parancsolta szolgájának az Úr –, és írd rá mindazokat az igéket, amelyeket kijelentettem neked Izráelről, Júdáról és a többi népről, attól fogva, hogy beszélni kezdtem hozzád: Jósiás idejétől egészen a mai napig. Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet készülök rájuk zúdítani, és ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket és vétküket.” (Jer 36:2-3)
E parancsnak engedelmeskedve Jeremiás segítségül hívta megbízható barátját, Bárukot, az íródeákot, és lediktálta „…az Úrnak minden igéjét, amit kijelentett neki” (Jer 36:4). Báruk ezeket gondosan a pergamentekercsre írta. Komoly feddést tartalmazott a bűn ellen, figyelmeztetést a megrögzött hitehagyás következményeire, és nyomatékos kérést a bűn elhagyására.
Amikor az írás elkészült, Jeremiás próféta – aki még mindig rab volt – elküldte Bárukot, hogy olvassa fel a tekercset a sokaságnak, amely a nemzeti böjtnap alkalmából „Jójákimnak, a Jósiás fiának, Júda királyának ötödik esztendejében, a kilencedik hónapban” a templomba gyűlt. „Talán az Úr elé száll könyörgésük – mondta a próféta –, és megtérnek a rossz útról. Mert nagy és lángoló haraggal beszélt az Úr ez ellen a nép ellen.” (Jer 36:9, 7)
Báruk engedelmeskedett. A tekercset felolvasta Júda egész népe előtt. Ezután az íródeákot a fejedelmek elé hívták, hogy olvassa fel nekik is a beszédet. Nagy érdeklődéssel hallgatták, és megígérték, hogy mindazt, amit hallottak, tudtul adják a királynak. De azt tanácsolták az íródeáknak, hogy rejtőzzék el, mert attól féltek, hogy a király elveti a bizonyságtételt, és azok életére tör, akik az üzenetet tolmácsolták és átadták.
Amikor a fejedelmek elmondták Jojákim királynak, amit Báruk olvasott, megparancsolta, hogy hozzák el néki a tekercset, és olvassák el az ő hallatára is. A király kíséretének egyik tagja, név szerint Jehudi, elhozta a tekercset, és olvasni kezdte a feddés és intés igéit. Tél volt. A király és vezető emberei, Júda fejedelmei a nyitott tűz köré gyűltek. Jehudi még csak egy kis részt olvasott, amikor a király cseppet sem félve az őt és népét fenyegető veszélytől, megragadta a tekercset, és tomboló dühhel „levágta azt a kancellár késével, és a kályha tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a kályha tüzébe nem került”. (Jer 36:23)
Sem a király, sem a fejedelmek nem féltek, „ruháikat sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei”. Jóllehet a kegyes fejedelmek „kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk”. Miután az írás megsemmisült, a gonosz király haragja Jeremiás és Báruk ellen fordult. Azonnal értük küldött, „de az Úr elrejtette őket” [Jer 36:24-26.
Nem rettentek meg, ruháikat sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei, amikor hallották mindezeket. (25) Elnátán, Delájá és Gemarjá kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk. (26) Sőt megparancsolta a király Jerahmeélnek, a király fiának, Szerájának, Azríél fiának és Selemjának, Abdeél fiának, hogy fogják el Bárúk írnokot és Jeremiás prófétát. De az Úr elrejtette őket. /RÚF/]
Az irgalmas Isten Júda népe érdekében akarta az ihletett írásba foglalt intésekkel a templomban összegyűlt hívőket, valamint a fejedelmeket és a királyt figyelmeztetni. „Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet készülök rájuk zúdítani – mondta az Úr –, és ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket és vétküket.” (Jer 36:3) Isten szánja a romlott elvakultságban vergődő embert. A dorgálásokkal és fenyegetésekkel fényt akar gyújtani elhomályosult értelmükben. Azt akarja, hogy a legnagyobbak is érezzék tudatlanságukat és sírjanak botlásaik miatt. Az elbizakodottakban elégedetlenséget akar kelteni a maguk üres sikereivel szemben, és vágyat akar ébreszteni a mennyel való szoros kapcsolat útján elnyerhető lelki áldások után. – Próféták és királyok, 432-435./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése