Írnokok, segítők. Hogyan vettek igénybe segítséget a Biblia írói?

 (Jer 36:17-18). Majd ezt kérdezték Bárúktól: Mondd el nekünk, hogyan írtad le mindezeket? Az ő diktálása után? (18) Bárúk így felelt nekik: Ő mondta nekem tollba mindezeket az igéket, én pedig leírtam a tekercsre tintával. /RÚF/ 

(Róm 16:22). Köszöntelek titeket az Úrban én, Terciusz, aki leírtam ezt a levelet. /RÚF/ 

Jeremiás feltehetőleg le tudta volna írni az üzeneteit, mégis megbízható írnokra hagyatkozott, aki hűségesen lejegyezte próféciáit, majd ismertette a nép vezetőivel. Nem Jeremiás az egyetlen próféta a Bibliában, aki írnok segítségét vette igénybe az Istentől jövő üzenetek közlésére. 

Az Újszövetségben Terciusz így fogalmaz: „aki ezt a levelet írtam” (Róm 16:22), /ÚRK/, miközben a Római levél elejéből egyértelműen kiderül, hogy csak azt írta le ő, amit Pál akart mondani. Terciusz az írnoka, a titkára volt, aki leírta Pál szavait. 

Ez nem volt szokatlan Pálnál. A Kolosséba és Thesszalonikába küldött levelei végén külön kiemeli, hogy a köszöntést ő írta „a saját kezemmel”, 

(Kol 4:18). A köszöntést én, Pál írom a saját kezemmel. Ne feledkezzetek meg az én fogságomról! Kegyelem veletek! /RÚF/;

(2Thessz 3:17). A köszöntést én, Pál, saját kezemmel írom: ez a hitelesítő jel minden levelemen, így írok. /RÚF/ 

... ezzel hitelesítve az egész levelet. Ebből arra következtethetünk, hogy a megbízásából valaki más jegyezte le a levél tartalmát. Mivel ez kételyt ébreszthetett azzal kapcsolatban, hogy a levél helyesen közli-e az ő gondolatait – vagy pedig ami még rosszabb, hogy egyáltalán tőle származik-e –, Pál a saját kézírásával jegyezte a levél végét, nehogy bárki is kétségbe vonja annak eredetiségét. 

Több kommentár is az írnokok, titkárok munkájának tulajdonítja Pál leveleinek eltérő irodalmi stílusait. Ugyanezt sejtik Péter két levelével kapcsolatban: „Tény, hogy 2Péter nyelvezetének stílusa eltér az első levelétől, ezt azonban annak lehet tulajdonítani, hogy amikor Péter görögül fogalmazta meg levelét… titkár segítségét vette igénybe. Pál folyékonyan beszélt görögül, és ha ő is alkalmazott titkárokat, ami nyilvánvaló, még logikusabb arra gondolni, hogy az arám anyanyelvű Péter is így tett, és a titkárok, írnokok hatása komoly nyomot hagyott levelének görög szövegén” (The SDA Bible Commentary. 5. köt. 186./old.) 

Ez arra utal tehát, hogy a próféták által alkalmazott titkárok hűen visszaadták Isten hírnökeinek gondolatait, üzenetük tartalmát, miközben szókészletük és mondatszerkesztésük az ő, eltérő irodalmi képességüket tükrözte. A gondolatok ihletettek, miközben az ihletett gondolatokat kifejező konkrét szavak nem feltétlenül azok. 

White idézet: Ebben az időben parancsolta meg az Úr Jeremiásnak, hogy foglalja írásba az üzeneteket, amelyeket szeretne tolmácsolni azoknak, akiknek megváltására szánakozó szíve szünet nélkül vágyott. „Végy elő egy irattekercset – parancsolta szolgájának az Úr –, és írd rá mindazokat az igéket, amelyeket kijelentettem neked Izráelről, Júdáról és a többi népről, attól fogva, hogy beszélni kezdtem hozzád: Jósiás idejétől egészen a mai napig. Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet készülök rájuk zúdítani, és ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket és vétküket.” (Jer 36:2-3)

E parancsnak engedelmeskedve Jeremiás segítségül hívta megbízható barátját, Bárukot, az íródeákot, és lediktálta „…az Úrnak minden igéjét, amit kijelentett neki” (Jer 36:4). Báruk ezeket gondosan a pergamentekercsre írta. Komoly feddést tartalmazott a bűn ellen, figyelmeztetést a megrögzött hitehagyás következményeire, és nyomatékos kérést a bűn elhagyására. 

Amikor az írás elkészült, Jeremiás próféta – aki még mindig rab volt – elküldte Bárukot, hogy olvassa fel a tekercset a sokaságnak, amely a nemzeti böjtnap alkalmából „Jójákimnak, a Jósiás fiának, Júda királyának ötödik esztendejében, a kilencedik hónapban” a templomba gyűlt. „Talán az Úr elé száll könyörgésük – mondta a próféta –, és megtérnek a rossz útról. Mert nagy és lángoló haraggal beszélt az Úr ez ellen a nép ellen.” (Jer 36:9, 7) 

Báruk engedelmeskedett. A tekercset felolvasta Júda egész népe előtt. Ezután az íródeákot a fejedelmek elé hívták, hogy olvassa fel nekik is a beszédet. Nagy érdeklődéssel hallgatták, és megígérték, hogy mindazt, amit hallottak, tudtul adják a királynak. De azt tanácsolták az íródeáknak, hogy rejtőzzék el, mert attól féltek, hogy a király elveti a bizonyságtételt, és azok életére tör, akik az üzenetet tolmácsolták és átadták. 

Amikor a fejedelmek elmondták Jojákim királynak, amit Báruk olvasott, megparancsolta, hogy hozzák el néki a tekercset, és olvassák el az ő hallatára is. A király kíséretének egyik tagja, név szerint Jehudi, elhozta a tekercset, és olvasni kezdte a feddés és intés igéit. Tél volt. A király és vezető emberei, Júda fejedelmei a nyitott tűz köré gyűltek. Jehudi még csak egy kis részt olvasott, amikor a király cseppet sem félve az őt és népét fenyegető veszélytől, megragadta a tekercset, és tomboló dühhel „levágta azt a kancellár késével, és a kályha tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a kályha tüzébe nem került”. (Jer 36:23) 

Sem a király, sem a fejedelmek nem féltek, „ruháikat sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei”. Jóllehet a kegyes fejedelmek „kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk”. Miután az írás megsemmisült, a gonosz király haragja Jeremiás és Báruk ellen fordult. Azonnal értük küldött, „de az Úr elrejtette őket” [Jer 36:24-26. 

Nem rettentek meg, ruháikat sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei, amikor hallották mindezeket. (25) Elnátán, Delájá és Gemarjá kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk. (26) Sőt megparancsolta a király Jerahmeélnek, a király fiának, Szerájának, Azríél fiának és Selemjának, Abdeél fiának, hogy fogják el Bárúk írnokot és Jeremiás prófétát. De az Úr elrejtette őket. /RÚF/] 

Az irgalmas Isten Júda népe érdekében akarta az ihletett írásba foglalt intésekkel a templomban összegyűlt hívőket, valamint a fejedelmeket és a királyt figyelmeztetni. „Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet készülök rájuk zúdítani – mondta az Úr –, és ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket és vétküket.” (Jer 36:3) Isten szánja a romlott elvakultságban vergődő embert. A dorgálásokkal és fenyegetésekkel fényt akar gyújtani elhomályosult értelmükben. Azt akarja, hogy a legnagyobbak is érezzék tudatlanságukat és sírjanak botlásaik miatt. Az elbizakodottakban elégedetlenséget akar kelteni a maguk üres sikereivel szemben, és vágyat akar ébreszteni a mennyel való szoros kapcsolat útján elnyerhető lelki áldások után. – Próféták és királyok, 432-435./old.

Isten ihletett hírnökei különféle írói stílusokat alkalmaztak

A Bibliában Isten ihletett hírnökei különféle írói stílusokat alkalmaztak. Van, ami inkább naplóbejegyzésre emlékeztet. (4Móz 33:1-49) Dániel, Zakariás és János írásaiban viszont apokaliptikus elemeket találunk, amelyekre többek közt nagyívű szimbólumok, kozmikus témák jellemzőek, valamint mennyei lények ábrázolása. 

(4Móz 33:1-49). Ezek Izráel fiainak a táborhelyei attól fogva, hogy seregeik Mózes és Áron vezetésével kivonultak Egyiptomból. (2) Mózes ugyanis az Úr parancsára mindig följegyezte, ha továbbindultak a táborhelyeikről. Ezek azok a táborhelyek, ahonnan elindultak: (3) Elindultak Ramszeszből az első hónapban, az első hónap tizenötödik napján. A páskát követő napon jöttek ki Izráel fiai az Úr kezének oltalma alatt egész Egyiptom szeme láttára, (4) miközben az egyiptomiak sorra temették mindazokat az elsőszülötteket, akiket megölt az Úr, mert az Úr ítéletet tartott isteneiken. (5) Elindultak tehát Izráel fiai Ramszeszből, és tábort ütöttek Szukkótban. (6) Elindultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. (7) Elindultak Étámból, és Pí-Hahírót felé fordultak Baal-Cefónnal szemben, és tábort ütöttek Migdól előtt. (8) Elindultak Pí-Hahírótból, és a tengeren átkelve elérkeztek a pusztába. Háromnapi utat tettek meg az Étám-pusztában, és tábort ütöttek Márában. (9) Elindultak Márából, és eljutottak Élimbe. Élimben volt tizenkét forrás és hetven pálmafa. Tábort ütöttek ott. (10) Elindultak Élimből, és tábort ütöttek a Vörös-tenger mellett. (11) Elindultak a Vörös-tengertől, és tábort ütöttek a Szín-pusztában. (12) Elindultak a Szín-pusztából, és tábort ütöttek Dofkában. (13) Elindultak Dofkából, és tábort ütöttek Álúsban. (14) Elindultak Álúsból, és tábort ütöttek Refídímben. Ott nem volt a népnek ivóvize. (15) Elindultak Refídímből, és tábort ütöttek a Sínai-pusztában. (16) Elindultak a Sínai-pusztából, és tábort ütöttek Kibrót-Taavában. (17) Elindultak Kibrót-Taavából, és tábort ütöttek Hacérótban. (18) Elindultak Hacérótból, és tábort ütöttek Ritmában. (19) Elindultak Ritmából, és tábort ütöttek Rimmón-Pérecben. (20) Elindultak Rimmón-Pérecből, és tábort ütöttek Libnában. (21) Elindultak Libnából, és tábort ütöttek Risszában. (22) Elindultak Risszából, és tábort ütöttek Kehélátában. (23) Elindultak Kehélátából, és tábort ütöttek a Sefer-hegynél. (24) Elindultak a Sefer-hegytől, és tábort ütöttek Harádában. (25) Elindultak Harádából, és tábort ütöttek Makhélótban. (26) Elindultak Makhélótból, és tábort ütöttek Tahatban. (27) Elindultak Tahatból, és tábort ütöttek Terahban. (28) Elindultak Terahból, és tábort ütöttek Mitkában. (29) Elindultak Mitkából, és tábort ütöttek Hasmónában. (30) Elindultak Hasmónából, és tábort ütöttek Mószérótban. (31) Elindultak Mószérótból, és tábort ütöttek Bené-Jaakánban. (32) Elindultak Bené-Jaakánból, és tábort ütöttek Hór-Haggidgádban. (33) Elindultak Hór-Haggidgádból, és tábort ütöttek Jotbátában. (34) Elindultak Jotbátából, és tábort ütöttek Abrónában. (35) Elindultak Abrónából, és tábort ütöttek Ecjón-Geberben. (36) Elindultak Ecjón-Geberből, és tábort ütöttek a Cin-pusztában levő Kádésban. (37) Elindultak Kádésból, és tábort ütöttek a Hór-hegynél, Edóm országának a határán. (38) Ott Áron főpap fölment a Hór-hegyre az Úr parancsa szerint, és meghalt a negyvenedik évben azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból az év ötödik hónapjában, a hónap első napján. (39) Áron százhuszonhárom éves volt, amikor meghalt a Hór-hegyen. (40) Akkor hallotta meg a kánaáni Arád királya, aki Kánaán földjén, a Délvidéken lakott, hogy jönnek Izráel fiai. (41) Ők pedig elindultak a Hór-hegytől, és tábort ütöttek Calmónában. (42) Elindultak Calmónából, és tábort ütöttek Púnónban. (43) Elindultak Púnónból, és tábort ütöttek Óbótban. (44) Elindultak Óbótból, és tábort ütöttek Ijjé-Abárímban, Móáb határán. (45) Elindultak Ijjé-Abárímból, és tábort ütöttek Díbón-Gádban. (46) Elindultak Díbón-Gádból, és tábort ütöttek Almón-Diblátajimban. (47) Elindultak Almón-Diblátajimból, és tábort ütöttek az Abárím-hegységnél Nebóval szemben. (48) Elindultak az Abárím-hegységtől, és tábort ütöttek Móáb síkságán, a Jordán mellett, Jerikóval szemben. (49) Ott táboroztak a Jordán mentén Bét-Hajjesímóttól Ábél-Hassittímig Móáb síkságán. /RÚF/

Mit ír (Ézs 13:1) verse a próféta által lejegyzett üzenetről?

(Ézs 13:1). Fenyegető jövendölés Babilon ellen, amelyet látomásban kapott Ézsaiás, Ámóc fia: /RÚF/ 

A próféták látomásait néha jövendölésnek nevezik, mivel Istentől jövő üzenetek vagy kinyilatkoztatások (a szót egyes fordítások úgy adják vissza, hogy „teher”). A Biblia újabb fordításai bemutatják, hogy sok látomást versformában írtak le, gyakran párhuzamos szerkezettel. Ez azt jelenti, hogy az egymást követő sorok megismétlik az előző sorok tartalmát, vagy éppen ellentétesek azokkal. Például: 

„Azon a napon / Alkotójára tekint az ember, / és szeme Izráel Szentjére néz” (Ézs 17:7), /ÚRK/.

 Az „Alkotó” és a „Szent” párhuzamos egymással, mindegyik kép újabb információt közöl a másikról. 

A próféták általános irodalmi eszközöket alkalmaztak, például metaforákat (szimbólumokat) és túlzó kifejezéseket. Üzenetük jobb megértéséhez és alkalmazásához fontos tudni, hogy milyen az írás fajtája. 

A Szentírásban szintén gyakran előforduló irodalmi stílus a „szövetségi per”. Jeremiás például ...

(Jer 2:4-9). Halljátok az Úr igéjét, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége! (5) Ezt mondja az Úr: Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak. (6) Nem kérdezték: Hol van az Úr, aki fölhozott bennünket Egyiptom földjéről, és vezetett bennünket a pusztaságban, a sivár és szakadékos földön, a szikkadt és veszélyes földön, ahol nem járt senki, és ember nem lakott? (7) Dúsan termő országba hoztalak titeket, hogy élvezzétek annak gyümölcsét és javait. De amikor bejöttetek, országomat tisztátalanná tettétek, örökségemet pedig utálatossá. (8) A papok nem kérdezték: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek, népem pásztorai hűtlenül elhagytak engem; a próféták Baal nevében prófétáltak, és haszontalanságok után jártak. (9) Ezért még perbe szállok veletek – így szól az Úr –, és perelni fogok még unokáitokkal is! /RÚF/ 

... (Jer 2:4-9) szakaszában Istennek a népével szembeni törvényes panaszát közli, amiért nem teljesítették szövetségi kötelezettségeiket. A törvénykezés képeivel az író ügyészként ábrázolja Istent, mint aki sorolja beterjesztése indokait. 

A Szentírásban találunk prófétai és történelmi iratokat, énekeket és példázatokat. Isten meghagyta Jeremiásnak, hogy minden üzenetét foglalja könyvbe 

(Jer 36:2). Fogj egy irattekercset, és írd rá mindazokat az igéket, amelyeket kijelentettem neked Izráelről, Júdáról és a többi népről, attól fogva, hogy beszélni kezdtem hozzád: Jósiás idejétől kezdve egészen mindmáig. /RÚF/

... az Újszövetség jelentős részét pedig egyes embereknek vagy közösségeknek címzett levelek teszik ki. Nincs szintkülönbség, fontossági sorrend a különböző kommunikációs stílusok között. Pál leveleit egyforma súlyúnak kellett tekinteni a régi próféták írásaival, mivel az apostol világos bizonyítékát adta annak, hogy levelei a Szentlélek által ihletettek. 

 (1Kor 7:10, 12, 40). A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. (12) A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el! (40) Az én véleményem szerint azonban boldogabb lesz, ha úgy marad, amint van. Hiszem pedig, hogy bennem is az Isten Lelke van. /RÚF/

Vannak olyan teológiai irányzatok, amelyek az emberi elemet hangsúlyozzák – az isteni kárára. Miért mondható ez biztos útnak a lelki romlás felé?

White idézet: Hogy meggátolja a gonoszság áradatát, Isten más eszközöket rendelt, hogy segítsen a szülőknek a nevelés munkájában. A prófétákat egészen a kezdetektől fogva Istentől küldött tanítóknak tartották. A szó legszorosabb értelmében a próféta olyan személy volt, aki közvetlen isteni ihletés nyomán beszélt, és közölte a néppel az Úrtól kapott üzeneteket. A nevet azonban azok is megkapták, akik bár nem nyertek közvetlen ihletést, feladatukat mégis Istentől fogadták el, hogy másoknak tanítsák az Ő tetteit és útjait. Ezeknek a tanítóknak a képzésére alapította Sámuel – az Úr utasításai alapján – a prófétaiskolákat. 

Ezek az iskolák arra szolgáltak, hogy gátat vessenek a mindenütt jelenlévő romlottságnak, mentális és lelki jólétet biztosítsanak a fiataloknak, és előmozdítsák a nemzet felemelkedését azáltal, hogy jól képzett személyeket állítanak munkába, akik képesek arra, hogy Isten félelmében dolgozzanak, mint vezetők és tanácsadók. Sámuel ebből a célból gyűjtött össze olyan ϐiatalembereket, akik istenfélőek, eszesek és taníthatóak voltak. Őket nevezték a próféták fiainak vagy próféta tanítványoknak. Miközben tanulmányozták Isten szavát és műveit, a tőle áradó erő felélénkítette értelmi és lelki képességeiket, és felülről való bölcsességet kaptak. A tanítók nem csak az Isten igazságaiban szereztek jártasságot, de ők maguk is személyes kapcsolatot ápoltak az Úrral, és elnyerték a Szentlélek különleges kenetét. Az emberek tisztelték őket, és bíztak bennük tájékozottságuk s kegyes életük miatt. Sámuel idejében két ilyen iskola működött, az egyik Rámában, a próféta otthonában, a másik pedig Kirjath-Jeárimban. Később még többet is alapítottak… 

Az iskolában és otthon is nagyrészt szóban hangzottak el a tanítások, de az ifjak megtanulták olvasni a héber írásokat, és az ószövetségi irattekercseket szabadon tanulmányozhatták. Ezekben az iskolákban a főbb tantárgyak a következők voltak: Isten törvénye a Mózesnek adott utasításokkal együtt, szent történelem, zene és költészet. A szent történelem végig követte Jahve nyomait, nagy tetteit. A szentélyszolgálat előképei által bemutatott nagy igazságok is feltárultak előttük, és hitben megragadhatták az egész rendszer központi tárgyát – az Isten Bárányáról szóló tanítást, Aki elveszi a világ bűneit. Az áhítat és imádat lelkületét ápolták magukban. A tanulóknak nem csak azt tanították meg, hogy fontos imádkozni, de azt is, miként imádkozzanak, hogyan közelítsék meg a Teremtőt, és gyakorolják a belé vetett hitüket. Hogyan értsék meg Lelke tanításait és engedelmeskedjenek azoknak. Megszentelt értelmük Isten tárházából hozott elő ót és újat, Isten Lelke pedig prófétálásban és zenében nyilvánult meg. – Nevelés, 46-47./old. 

Isten hírnökei különféle körülmények között írtak

 

Isten legkorábbi módszere az emberiségnek való üzenetküldésben a közvetlen szóbeli kommunikáció volt – hallható hangok, álmok vagy angyalok által. A Szentírás feljegyzése szerint Mózes korában hangzott el az első isteni parancs, hogy írja le egy „könyvbe”, amit Isten neki mondott. 

(2Móz 17:14). Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól! /RÚF/ 

Az Ótestamentumban több példát is találunk arra, miként utasította hírnökeit Isten a népnek szóló szavai megőrzésére. Jeremiáshoz is hasonlóan szólt, mint Mózeshez: 

„Végy elő egy irattekercset, és írd föl rá mindazokat a szavakat, amelyeket én mondtam neked Izráelről, Júdáról és minden nemzetről attól a naptól fogva, amelyen szólni kezdtem hozzád, Jósiás ideje óta mind e mai napig”. (Jer 36:2), /ÚRK/ 

Meg is indokolta, hogy miért kell a próféciákat leírni: 

„Hátha meghallja Júda háza, hogy milyen veszedelmet szándékozom neki szerezni, és megtér mindenki a gonosz útjáról, én pedig megbocsátom bűnüket és vétküket” (Jer 36:3), /ÚRK/. 

Isten azért adta a jövendöléseket, hogy üdvösségre vezessék népét, nem a jövőt illető kíváncsiságuk kielégítésére. 

Isten hírnökei különféle körülmények között írtak. Mózes a pusztában jegyezte le a Biblia öt első könyvét. Dávid több zsoltárát is akkor szerezte, miközben Saul üldözése elől menekült.

 (Zsoltár 52:1-11). A karmesternek: Dávid tanítókölteménye, (2) abból az időből, amikor az edómi Dóég Saulhoz ment, és jelentette neki, hogy Dávid Ahímelek házába érkezett. (3) Mit dicsekszel gonoszságoddal, te nagy hős? Hiszen Isten szeretete mindig megmarad! (4) Romlásomra törsz, te cselszövő! Nyelved olyan, mint az éles borotva. (5) A rosszat szereted, nem a jót, a hazugságot, nem az igaz beszédet. (Szela.) (6) Szeretsz bántóan beszélni, álnok a nyelved. (7) Össze is tör téged az Isten végleg, megragad, kiránt sátradból, kitép gyökerestül az élők földjéből. (Szela.) (8) Látják ezt az igazak, és félnek, rajta meg nevetni fognak. (9) Ez az az ember – mondják –, akinek nem kellett Isten oltalma, hanem nagy gazdagságában bízott, és csalárdságban volt erős. (10) De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házában lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor. (11) Hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Nevedben reménykedem, mert jó vagy híveidhez. /RÚF/; 

(Zsoltár 54:1-9). A karmesternek: Húros hangszerre. Dávid tanítókölteménye, (2) abból az időből, amikor a zífiek Saulhoz mentek, és ezt mondták neki: Nem tudod, hogy Dávid nálunk rejtőzködik? (3) Istenem, segíts meg neveddel, szolgáltass nekem igazságot hatalmaddal! (4) Istenem, hallgasd meg imádságomat, figyelj beszédemre! (5) Mert idegenek támadtak rám, erőszakos emberek törtek életemre, akik nem törődnek Istennel. (Szela.) (6) De Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet. (7) Szálljon a baj támadóimra, semmisítsd meg őket igazságoddal! (8) Készségesen áldozok neked, magasztalom neved, Uram, mert jó vagy. (9) Mert minden nyomorúságból kimentettél engem, megvetéssel nézek ellenségeimre. /RÚF/; 

(Zsoltár 57:1-12). A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul elől a barlangba menekült. (2) Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. (3) A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll. (4) Segítséget küld nekem a mennyből, csúffá teszi üldözőimet. (Szela.) Isten elküldi szeretetét és hűségét. (5) Oroszlánok között fekszem, amelyek felfalják az embereket. Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük éles kard. (6) Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön! (7) Hálót vetettek lábaim elé, megalázták lelkemet. Vermet ástak nekem, de maguk estek bele. (Szela.) (8) Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! (9) Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! (10) Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, (11) mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. (12) Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön! /RÚF/; 

(Zsoltár 59:1-18). A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg. (2) Ments meg ellenségeimtől, Istenem, védj meg támadóimtól! (3) Ments meg a gonosztevőktől, szabadíts meg a vérszomjas emberektől! (4) Mert ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok, pedig se bűnöm, se vétkem, ó, Uram! (5) Bár nincs semmi bűnöm, sietnek, hogy rám rontsanak. Serkenj föl, jöjj ide, láss meg! (6) Hiszen te vagy, Uram, a Seregek Istene, Izráel Istene! Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak! (Szela.) (7) Esténként visszatérnek, morognak, mint a kutyák, csatangolnak a városban. (8) Szájuk tajtékzik, ajkuk között mintha kardok volnának. Azt gondolják, nem hallja őket senki. (9) De te, Uram, nevetsz rajtuk, csúffá teszed e népeket. (10) Te vagy az én erőm, rád figyelek, Isten az én erős váram. (11) Szeretetével jön felém Istenem. Még megengedi Isten, hogy lássam ellenségeim vesztét. (12) Ne öld meg őket, hogy népem ne felejtsen! Tedd őket bujdosókká hatalmaddal, taszítsd el őket, Uram, mi pajzsunk! (13) Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek! (14) Végezz velük haragodban! Végezz velük, hogy ne legyenek! Hadd tudják meg az egész földön, hogy Isten uralkodik Jákóbon! (Szela.) (15) Esténként visszatérnek, morognak, mint a kutyák, csatangolnak a városban. (16) Ennivaló után kóborolnak, és ha nem laknak jól, vonítanak. (17) Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok. (18) Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem! /RÚF/

 Dániel a látomásai leírásakor Babilon és Médo-Perzsia udvarában teljesített szolgálatot. Pál börtönből írta leveleit Efezusba, Filippibe, Kolosséba és Filemonnak, János pedig Pátmosz szigetén, száműzetésben jegyezte le A jelenések könyvét. Amikor Isten hírnökei úgy érezték, írniuk kell, nyilván a Szentlélek adott nekik erőt hozzá, akármilyen körülmények között voltak is. 

Jézus minden fennmaradt tanítását olyan emberek írták le, akiket Isten kiválasztott, rájuk bízta drága igazságait. Ez mutatja, mennyire megbízott abban, hogy hírnökei hűségesen lejegyzik és megőrzik üzeneteit. 

White idézet: Amikor Isten Igéjének eledeléből és az abban talált világosságból merítetek örömöt, tárjátok azt mások elé is, hogy ők is együtt örülhessenek veletek. Beszédeteknek őszinte szívből kell fakadnia. Akkor tudtok a legjobban szólni az emberekhez, ha ott szólítjátok meg őket, ahol éppen vannak, ahelyett, hogy a harmadik égig érő, fellengzős szavakat keresnétek. Az emberek nincsenek odafent; ők itt lent élnek ebben a bűnös, romlott és fájdalommal teli világban, és az élet zord valóságával küzdenek. 

Krisztus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon. Ő a mi példaképünk, és Isten nekünk is feladatot adott: azt a munkát, hogy a tőle kapott képességeink szerint szolgáljuk mások szükségleteit. Ezek a képességek gyarapodni fognak, ha a tőlünk telhető legjobban használjuk őket. Azok, akik a legjobbat hozzák ki az Istentől rájuk bízott ajándékokból, miktőlen minden terhet Őrá hagynak, erőt kapnak tőle pontosan akkor, amikor szükségük van rá. Ha így teszünk, engedjük Őt munkálkodni az életünkben, hogy tanítson, vezessen és formáljon bennünket, és ezáltal világosságának közvetítőivé tegyen minket sokak számára, akik sötétségben élnek. – Counsels to Writers and Editors, 87./old. 

Mind a beszédnek, mind az írásnak a Szentlélek vezetése alatt kell állnia. Ha ez nem történik meg azok esetében, akik írnak…, akkor jobb lenne, ha félretennék a tollat, és más munka után néznének. Isten felhív bennünket a hegyre, hogy beszéljünk vele, és ekkor, hit által a Láthatatlanra tekintve, a szavaink már nem lesznek alantasak és közönségesek… Össze kell gyűjteni azokat az írásokat, amelyek az örökkévaló értékekről szólnak. De ne használjatok olyan szavakat, amelyek túl magasak az átlagember elméje számára. Cikkeinket egyszerű módon kell megírni, olyan egyszerű nyelvezetet használva, mint amilyet Krisztus Urunk használt; egyáltalán nem szabad szalmát és pelyvát tartalmazniuk, mert akkor teljesen haszontalanul fogják olvasni őket. Isten odaszentelt tollakat hív a munkára. A folyóiratainkban megjelentetett cikkeknek bővölködniük kell a gyakorlatias, magasztos és nemes gondolatokban, amelyek segítik, tanítják és erősítik az olvasók elméjét. Isten segítse szerkesztőinket, hogy bölcsen válasszanak! … 

Amennyire csak lehetséges, magasztaljátok Krisztust, Üdvözítőnket. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre [jellemben], úgy, mint az Úrnak Lelkétől.” Azoknak, akik szeretik és szolgálják Istent, a világ világosságának kell lenniük, ragyogva az erkölcsi sötétség közepette. – Counsels to Writers and Editors, 19-20./old. 

Prófétai írások

„Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.” (Róm 15:4)

Szeretnéd, ha megtanítanának egy énekre, amit Isten komponált? Mózes Isten utasítására írta le 5Mózes 31. fejezetének énekszövegét. 

(5Móz 31:19-22). Most pedig írjátok le ezt az éneket! Tanítsd meg rá Izráel fiait, add a szájukba, mert ez az ének lesz a tanúm Izráel fiaival szemben. (20) Mert beviszem őt arra a tejjel és mézzel folyó földre, amelyet esküvel ígértem meg atyáinak. Eszik, jóllakik, meghízik, és mégis más istenekhez fordul – azoknak szolgálnak, engem pedig megvetnek –, és megszegi szövetségemet. (21) De amikor rászakad a sok baj és nyomorúság, akkor ez az ének, amely nem megy feledésbe utódai között sem, tanúskodni fog ellene, hogy ismertem szándékát, amelyet már most melenget, mielőtt még bevittem volna arra a földre, amelyet esküvel ígértem neki. (22) Mózes leírta azon a napon ezt az éneket, és megtanította rá Izráel fiait. /RÚF/

 A prófétai iratok kapcsán általában nem énekek jutnak eszünkbe, pedig sok zsoltár valójában ihletett ének, még ha nem is közvetlenül maga az Úr diktálta le a szövegüket.

A Biblia három fő módját mutatja be annak, ahogyan a próféták Isten üzeneteit közvetítették: 

1) szóban,

2) írásban és

3) szimbolikus cselekményekkel, dramatizálással.

Ezen a héten a Szentírásban található írásokra összpontosítunk. A Biblia Isten Igéjének feljegyzése, ahogyan a hírnökei a saját szavaikkal közvetítették. Ezek között vannak a próféták prédikációi és beszédei is.

Gondoljunk csak bele, hányféle stílusa és műfaja létezik a prófétai írásoknak: elbeszélés, történelem, költemény, panaszdal és levél – csak hogy néhányat említsünk. Kiválasztott férfiak és nők emberi nyelven fejezték ki azt, aminek a közlésére a Szentlélek vezette őket. A héten megnézzük az írásaikat, és azt, hogyan vették igénybe írnokok és más segítők (titkárok) munkáját, valamint mit kell észben tartanunk nehezebb szakaszok tanulmányozásakor.

White idézet: A keleti bölcsek filozófusok voltak; annak a hatalmas és befolyásos nemesi osztálynak tagjai, amely a nemzet vagyonának és tudásának legnagyobb részével rendelkezett… Mialatt ezek a bölcsek az eget kutatták és a csillagok fényes pályájának rejtett titkait igyekeztek kideríteni, bepillanthattak a Teremtő dicsőségébe. Nagyobb világosság után vágyakoztak, és ezért a héber írásokhoz fordultak. Hazájukban őriztek olyan prófétai írásokat, amelyek isteni tanító eljövetelét jövendölték… Az Ószövetség azonban sokkal világosabban jelenti ki a Megváltó eljövetelét. A bölcsek örömmel ébredtek rá, hogy a Messiás eljövetele közel van, és az egész Földet betölti majd Isten dicsőségének ismerete.

A bölcsek rejtélyes égi fényt láttak azon az éjszakán, amikor Isten dicsősége beragyogta a betlehemi dombokat. Amint a fény halványodott, egy fényes csillag jelent meg, és ott maradt az égen… Ez a csillag lenne a Megígért előfutára? (…) Álomban utasítást kaptak, hogy induljanak az újszülött Fejedelem felkeresésére.

Ahogyan Ábrahám Isten felszólítására hit által útra kelt, „nem tudván, hová megy” (Zsid 11:8); ahogyan Izráel hit által követte a felhőoszlopot az Ígéret Földje felé, úgy indultak el ezek a pogány bölcsek is, hogy megkeressék a megígért Megváltót. A Kelet országai bővölködtek kincsekben. A bölcsek sem indultak el üres kézzel. Szokás volt a fejedelmeket, magas rangú személyeket hódolatképpen megajándékozni. A Föld legdrágább ajándékait hozták el annak, akiben megáldatnak a Föld minden nemzetségei. Éjszaka kellett utazniuk, hogy szemmel tarthassák a csillagot. Az utazók a keresett Fejedelemmel kapcsolatos hagyományok és prófétai kijelentések ismételgetésével tették kellemessé az időt. Minden pihenő alatt kutatták a próféciákat; és egyre mélyebben meg voltak győződve arról, hogy Isten vezeti őket. Ennek külső jeleként előttük haladt a csillag, de benső bizonyosságuk is volt a Szentlélek által, aki áthatotta szívüket, és reménnyel töltötte el őket. Hosszú, de örömteli utazás volt ez.

Eljutottak Izráel földjére, leereszkedtek az Olajfák hegyén, és szemük elé tárult Jeruzsálem. De lám a csillag, amely végigvezette őket fáradságos útjukon, megállt a templom felett, azután néhány pillanat múlva eltűnt a szemük elől. Meggyorsították lépteiket, hiszen bizonyosak voltak abban, hogy mindenki a Messiás születésének örömhíréről beszél. Kérdezősködésük azonban hiábavalónak bizonyult. Amint a szent városba értek, a templom felé vették útjukat. Csodálkoztak, amikor senkit sem találtak, aki valamit is tudott volna az újszülött királyról. Kérdéseik nem örömöt, hanem félelemmel vegyes meglepetést, sőt megvetést keltettek…

A bölcsek egyedül távoztak Jeruzsálemből. Leszállt az est, amikor elhagyták Jeruzsálem kapuit, de nagy örömükre ismét megpillantották a csillagot, amely Betlehembe vezette őket. – Jézus élete, 59-60, 63./old.