Csapások: jégeső, sáskák és sötétség

(2Móz 9:13-35). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, és mondd neki: Így szól az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! (14) Mert ezúttal minden csapásomat rád bocsátom meg udvari embereidre és népedre, hogy megtudd: Nincs hozzám hasonló az egész földön! (15) Mert már kinyújtottam a kezemet, és megvertelek téged és népedet dögvésszel úgy, hogy ki is pusztulhattál volna a földről. (16) De mégis megtartottalak, hogy megmutassam neked az erőmet, és hirdessék nevemet az egész földön. (17) Ha továbbra is útját állod népemnek, és nem bocsátod el, (18) akkor én holnap ilyenkor olyan hatalmas jégesőt zúdítok le, amilyen nem volt még Egyiptomban alapítása napjától fogva mostanáig. (19) Most azért üzenj, hogy hajtsák be a jószágodat és mindenedet, ami a mezőn van! Mert olyan jégeső támad, hogy elpusztul min den ember és állat, amely a mezőn marad, és nem megy haza. (20) Aki a fáraó udvari emberei közül megijedt az Úr kijelentésétől, biztonságba helyezte szolgáit és a jószágát. (21) Aki azonban nem szívlelte meg az Úr kijelentését, az a mezőn hagyta szolgáit és jószágát. (22) Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, hogy jégeső hulljon egész Egyiptomban emberre, állatra és minden mezei növényre Egyiptom földjén. (23) Mózes kinyújtotta a botját az ég felé, az Úr pedig mennydörgést és jégesőt támasztott; villámok csaptak a földre, és jégesőt zúdított az Úr Egyiptom földjére. (24) Esett a jégeső, és egymást érte a villámlás a jégesőben. Olyan hatalmas volt, amilyen nem volt még Egyiptom ban, amióta emberek lakják. (25) Elverte a jégeső egész Egyiptomban mindazt, ami a mezőn volt: embert és állatot egyaránt. A mező összes növényét is elverte a jég, és összetördel te a mező minden fáját. (26) Csak Gósen földjén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai laktak. (27) Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: Ez egyszer én vétkeztem! Az Úr az igaz, én és a népem pedig bűnösök vagyunk. (28) Könyörögjetek az Úrhoz, mert elég volt már ebből a félelmetes mennydörgésből és a jégesőből. Elbocsátalak benneteket, nem kell tovább itt maradnotok. (29) Mózes így felelt neki: Mihelyt kimegyek a városból, fölemelem kezemet az Úrhoz. Megszűnik a mennydörgés, és nem lesz több jégeső, hogy megtudd: az Úré a föld. (30) Tudom pedig, hogy te és udvari embereid még mindig nem féltek az Úristentől. (31) A lent és az árpát elverte a jég, mert az árpa kalászban volt, a len pedig virágzott. (32) A búzát és a tönkölyt azonban nem verte el, mert azok később érnek. (33) Amikor eltávozott Mózes a fáraótól, és kiment a városból, fölemelte kezét az Úrhoz, és megszűnt a mennydörgés meg a jégeső, és eső sem ömlött tovább a földre. (34) De amikor a fáraó látta, hogy megszűnt az eső, a jég és a mennydörgés, visszaesett vétkébe, és konok maradt a szíve neki is meg udvari embereinek is. (35) Megkeményedett a fáraó szíve, és nem bocsátotta el Izráel fiait, ahogyan megmondta az Úr Mózes által. /RÚF/

(2Mózes 10:1-29). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem konokká a szívét, valamint udvari embereinek a szívét, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. (2) Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak, hogyan bántam Egyiptommal, és jeleimet is, amelyeket közöttük tettem. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr! (30) Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az Úr, a héberek Istene: Mikor fogsz már végre megalázkodni előttem? Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! (4) Mert ha nem akarod elbocsátani népemet, akkor én holnap sáskákat hozok országod egész területére. (5) Úgy ellepik a föld színét, hogy látni sem lehet a földet, és meg eszik a maradékot, amelyet a jégeső megkímélt, és így megmaradt nektek. Lerágnak minden fát, amely a mezőn nő. (6) Sőt tele lesz velük a házad, összes udvari embered és valamennyi egyiptomi háza. Nem láttak ilyet sem őseid, sem azoknak ősei mind a mai napig, amióta ezen a földön laknak. Ezzel megfordult, és kiment a fáraótól. (7) A fáraótól ekkor megkérdezték az udvari emberei: Meddig lesz még vesztünkre ez az ember? Bocsásd el ezeket az embereket, hogy áldozattal szolgálhassanak Istenüknek, az Úrnak! Még mindig nem veszed észre, hogy pusztulóban van Egyiptom? (8) Ezért visszavitték Mózest és Áront a fáraó elé, aki így szólt hozzájuk: Menjetek, szolgáljatok áldozattal Isteneteknek, az Úrnak! De kik fognak elmenni? (9) Ifjainkkal és véneinkkel megyünk – felelte Mózes –, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert ünnepet ülünk az Úrnak. (10) Ő azonban ezt mondta nekik: Úgy legyen veletek az Úr, ahogyan én elbocsátalak benneteket családostul! Magatok is láthatjátok, hogy rosszban sántikáltok! (11) Nem úgy lesz! Csak ti, férfiak, menjetek és szolgáljatok az Úrnak, hiszen ti is ezt kívántátok! Azzal elkergették őket a fáraó elől. (12) Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földje fölé, és jöjjenek föl a sáskák Egyiptom földjére, és rágják le az ország minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott! (13) Mózes tehát kinyújtotta a botját Egyiptom földje fölé, és az Úr keleti szelet hozott az országra egész nap és egész éjjel. Reggel aztán a keleti szél meghozta a sáskákat. (14) Feljöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és roppant tömegben szálltak le Egyiptom egész területén. Nem volt ilyen sáskajárás sem azelőtt, sem azután. (15) Ellepték az egész föld színét, úgyhogy elsötétedett a föld, és lerágták a föld minden növényét, a fák minden gyümölcsét, amelyet meghagyott a jégeső. A fákon és a mezei növényeken nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén. (16) Ekkor a fáraó sietve hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Vétkeztem Istenetek, az Úr ellen és tiellenetek. (17) Most azért még utoljára bocsássátok meg vétkemet, és könyörögjetek Istenetekhez, az Úrhoz, hogy csak ezt az egy halált még fordítsa el tőlem! (18) Mózes kijött a fáraó elől, és könyörgött az Úrhoz. (19) Az Úr pedig igen erős nyugati szélre változtatta a szelet, amely fölkapta a sáskákat, és belesodorta a Vörös-tengerbe. Nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész területén. (20) De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem bocsátotta el Izráel fiait. (21) Az után ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és akkor olyan sötétség lesz Egyiptom földjén, hogy tapintani lehet a sötétséget. (22) Mózes kinyújtotta kezét az ég felé, és sűrű sötétség támadt egész Egyiptomban három napig. (23) Az emberek nem látták egy mást, és három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéről. De ahol Izráel fiai laktak, mindenütt világos volt. (24) Ekkor hívatta a fáraó Mózest, és azt mondta: Menjetek, szolgáljatok áldozattal az Úrnak! Csak a juhaitok és marháitok maradjanak itt, a családtagjai tok is elmehetnek veletek. (25) Mózes azonban azt felelte: Inkább még neked is kellene véresáldozatra és égőáldozatra valót adni nekünk, hogy azt készítsük el Istenünknek, az Úrnak. (26) Velünk fog jönni a jószágunk is, nem maradhat itt egy fia sem, mert abból vesszük majd az áldozatot, hogy szolgáljunk Istenünknek, az Úrnak. Mert magunk sem tudjuk, míg oda nem érünk, hogy mivel kell majd szolgálnunk az Úrnak. (27) De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem akarta elbocsátani őket. (28) Ezt mondta neki a fáraó: Takarodj előlem! Vigyázz, ne kerülj többé a szemem elé, mert meghalsz, ha még egyszer meglátlak! (29) Mózes így felelt: Jól mondod. Nem látsz engem többé! /RÚF/ 

Nut volt az egyiptomi égistennő, gyakran úgy mutatták be, mint aki mindazt irányítja, ami az ég alatt, a földön történik. Oziriszt tartották a termény és a termékenység istenének. A Biblia a jégesőt gyakran Isten ítéletével kapcsolja össze.

 (Ézs 28:2, 17). Küldi már az Úr az erőset, a hatalmasat. Olyan, mint a jégverés, a tomboló orkán, mint a roppant, elsöprő vizek áradata: hatalma földre terít. A törvényt teszem akkor zsinórmértékké, és az igazság lesz majd a mérce. Jégeső söpri el az oltalmazó hazugságot, és víz árasztja el a rejtekhelyet. /RÚF/;

 (Ez 13:11-13). Ezért mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy ledől az. Ha majd ömlik a záporeső, parancsomra jégeső esik, és kitör a szélvihar, (12) akkor ledől a fal. Tőletek pedig ezt kérdezik: Hova lett a vakolat, amellyel bevakoltátok? (13) Ezért így szól az én Uram, az Úr: Izzó haragom miatt kitör a szélvihar, haragom miatt záporeső ömlik, és jégesővel vetek neki véget izzó haragomban. /RÚF/ 

Ettől a csapástól védelmet talált, aki biztonságos helyre vitte a javait [2Móz 9:20-21] Ezzel mindenki próbára lett téve: hisznek Isten szavának és aszerint járnak el, vagy nem? Isten bejelentette: azért hagyta életben a fáraót, hogy az egész föld megismerje Őt (2Móz 9:16). Ekkor Egyiptom uralkodója bűn vallomást tett, ám később megint meggondolta magát.  

Széth a vihar, a háború és a zűrzavar egyiptomi istene volt, Ízisszel együtt a földművelés isteneiként tisztelték. Sut tartották a levegő istenének. Szerápisz személyesítette meg az isteni fenséget, a termékenységet, a gyógyítást és a túlvilágot. Az egyiptomi istenek egyike sem volt képes megállítani Isten ítéleteit (2Móz 10:4-20), mert a bálványok nem léteznek.

  (Ézs 44:9-10, 12-17). A bálványszobrok készítői mind hiábavalók, és amiket kedvelnek, nem érnek semmit. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért szégyent vallanak. (10) Ki formált istent, ki öntött bálványszobrot, amely semmit sem ér? (12) A kovácsmester vésőt fogva dolgozik az izzó szénnél. Pöröllyel készíti a szobrot, erős karral dolgozik rajta. Ha megéhezik, elveszti erejét; ha nem iszik vizet, kimerül. (13) A fafaragó kifeszíti a mérőzsinórt, krétával mintát rajzol, vésővel dolgozik a művén, majd ráspollyal igazít még rajta, míg el nem készít egy emberalakot, feldíszített emberhez hasonlót, hogy egy házban lakjék. (14) Cédrust vág ki, tölgyet vagy cserfát választ, amelyet az erdő fái között nevelt, kőrisfát ültet, amelyet az eső nevel. (15) Ez lesz az ember tüzelője: vesz belőle, hogy megmelegedjék, befűt vele, és kenyeret süt. De istent is csinál belőle, és leborul előtte; bálványszobrot készít, és imádja azt! (16) Felét eltüzeli: ennél a felénél pecsenyét süt, megeszi a húst, és jóllakik. Közben melegszik, és ezt mondja: De jól megmelegedtem, amíg néztem a tűz fényét! (17) A fa többi részéből istent készít: bálványszobrot. Leborulva imádja, és így könyörög hozzá: Ments meg engem, mert te vagy az istenem! /RÚF/. 

A fáraót kérlelték a szolgái, hogy engedje el Izraelt, de ő ezt megint elutasította. Kompromisszumot ajánlott, amit viszont Mózes azonnal elvetett, mert az istentisztelet és a hívő közösség fontos, elválaszthatatlan részei voltak a nők és a gyerekek is. Fő egyiptomi istenségként Rát, a napistent tisztelték, Toth pedig a holdisten volt, de egyikük sem tudott világosságot adni. A fáraó újból alkudozni próbált, mindhiába. Három napra sötétség borult Egyiptomra, ott azonban világos volt, ahol az izraeliták éltek. Ennél nem is lehetett volna szembetűnőbb a különbség. A fáraó a népet ért sorozatos csapások dacára is hajthatatlan maradt, küzdött, nem engedett. Ennek legmélyebb okait természetesen nem tudni, de egy ponton ez már presztízskérdéssé vált számára. Nem számítottak a komoly bizonyságok, sem az, hogy mennyire nyilvánvaló volt, ami történt – még a saját szolgái is kimondták: „Meddig lesz még ő a romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak, az ő Istenüknek! Most sem veszed észre, hogy elvész Egyiptom” (2Móz 10:7), /ÚRK/? Ott volt előtte a helyes válasz lehetősége, de némi habozás után a fáraó ismét nem volt hajlandó meghajolni az Úr akarata előtt, hogy elengedje a népet.  

Drámai példa ez az Írás szavainak igazságára: „Kevélység jár az összeomlás előtt és a bukás előtt fölfuvalkodottság”. (Péld 16:18), /ÚRK/ 

White idézet: Akik figyelmeztek Isten szavára, menedékbe és házaikba vitték az állataikat, miközben azok, akik a fáraóval egyetemben megkeményítették a szívüket, a mezőn hagyták barmaikat. Eljött tehát az ideje, hogy próbára legyen téve az egyiptomiak büszkesége, és megmutatkozzon, hogy ki az, akinek szívét megérintették a csodák, amiket Isten tett népé ért, akikkel ők oly kegyetlenül bántak. „És lőn jégeső, és a tűz egymást éré az igen nagy jégeső közt, amelyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégeső egész Égyiptom földén mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig; a mező minden füvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is egybe rontá. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégeső. A Faraó pedig elkülde és hívatá Mózest és Áront, és monda nékik: Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk. Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen elég a mennydörgés és jégeső, és akkor elbocsátlak titeket és nem maradtok tovább. Mózes pedig monda néki: Mihelyt kimegyek a városból, felemelem kezeimet az Úrhoz; megszűnnek a mennydörgések és nem lesz többé jégeső, hogy megtudd, hogy az Úré a föld. De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől. A len pedig és az árpa elvereték, mert az árpa kalászos, a len pedig bimbós vala. De a búza és a tönköly nem vereték el, mert azok késeiek.” Miután a csapás megszűnt, a fáraó újból megtagadta Izrael elbocsátását. A lázadás lázadást szül. A fáraó annyira megkövesedett az Isten akaratával szembeni megátalkodottságában, hogy egész lényében fellázadt a rettenetes isteni hatalom megnyilatkozásai ellen. – Spiritual Gifts, 3. köt., 214-215./old.  

Csapások: bogarak (bögölyök), dögvész

 (2Móz 8:20-32). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! (21) Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, udvari embereidre, népedre és házaidra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt az a föld is, amelyen ők laknak. (22) De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az Úr, itt vagyok az országban. (23) Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. (24) Az Úr így is cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és udvari embereinek házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. (25) Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! (26) De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert utálatos az egyiptomiaknak az, amit mi Istenünknek, az Úrnak áldozunk. Hiszen ha olyasmit áldozunk, ami az egyiptomiak szerint utálatos, megköveznek bennünket. (27) Kimegyünk háromnapi járóföldre a pusztába, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az Úr nak, ahogyan megparancsolta nekünk. (28) Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az Úrnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! (29) Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az Úrhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, udvari embereiről és népéről. De ne csapjon be többé minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az Úrnak! (30) Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz. (31) Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, udvari embereiről és népéről, úgyhogy egy sem maradt. (32) De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet. 

2Móz 9:1-12. Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és így beszélj vele: Így szól az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! (2) Mert ha nem akarod elbocsátani, és még mindig visszatartod őket, (3) akkor megveri az Úr keze a mezőn levő jószágodat: a lovakat, szamarakat, tevéket, marhákat és juhokat igen nagy dögvésszel. (4) De különbséget tesz az Úr Izráel jószága és az egyiptomiak jószága között, és egy sem hullik el abból, ami Izráel fiaié. (5) Az időpontot is megszabta az Úr: Holnap cselekszi meg az Úr ezt a dolgot az országban. (6) Másnap meg is cselekedte ezt az Úr, és elhullott az egyiptomiak összes jószága. De Izráel fiainak jószágából egy sem hullott el. (7) A fáraó oda is küldött, és kitűnt, hogy Izráel fiainak a jószágából egy sem hullott el. De konok volt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet. (8) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Vegyetek egy tele marok kemencekormot, és szórja azt Mózes az ég felé a fáraó szeme láttára! (9) Porfelhővé válik az egész Egyiptom fölött, és hólyagos fekélyeket támaszt az embereken és állatokon egész Egyiptomban. (10) Vették azért a kemencekormot, odaálltak a fáraó elé, és Mózes az ég felé szórta azt. Ekkor hólyagos fekélyek támadtak az embereken és állatokon. (11) A mágusok már oda sem tudtak állni Mózes elé a fekélyek miatt, mert fekélyek támadtak a mágusokon is meg minden egyiptomin. (12) De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta Mózesnek az Úr. /RÚF/

Az egyiptomi Uatchit a mocsári legyek istene volt, Kheprit pedig (a felkelő nap, a teremtés és az újjászületés istene) szkarabeuszbogár fejjel ábrázolták. Ezeket az „isteneket” legyőzte az Úr. A beszámoló szerint ettől a csapástól az egyiptomiak szenvedtek, de a héberek védelmet élveztek (2Móz 8:20-24), és a további csapások már nem érintették az izraelitákat.  

Mindezzel tehát Isten a fáraó tudomására akarta hozni, hogy „én vagyok az Úr ezen a földön”. (2Móz 8:22)  

A fáraó alkudozni kezdett. A nyomás egyre nőtt. Hajlandó volt elengedni Izraelt, hogy imádja Istent és áldozatot mutasson be neki, de csak Egyiptom földjén (2Móz 8:25). Az általa szabott feltételek lehetetlenek voltak, mert Egyiptomban bizonyos állatokat szentnek tartottak, és a feláldozásuk a héberek elleni erőszakhoz vezethetett volna, azonkívül Isten tervével sem egyezett. Ekkor jött a következő csapás (2Móz 9:1-7), ami a haszonállatokat sújtotta. Hathort, a szerelem és a védelem egyiptomi istennőjét tehénfejjel ábrázolták. Ápisz, a bikaisten szintén igen népszerű volt, az ókori Egyiptomban nagy tiszteletnek örvendett. Az ötödik csapás tehát még más fő istenek felett is győzelmet aratott, amikor az egyiptomi haszonállatok elpusztultak. A hatodik csapás (2Móz 9:8-12) Ízisz, az orvoslás, a varázslás és a bölcsesség istennőjének teljes vereségét mutatta, de olyan istenekét is, mint Szehmet (a háború és a járványok istennője), valamint Imhotep (az orvoslás és a gyógyítás istene). Nem tudták megvédeni a tisztelőiket. A helyzet iróniája, hogy mivel annyira szenvedtek a mágusok és a varázslók is, nem tudtak megjelenni az udvarban. Ez is azt mutatja, hogy tehetetlenek voltak az ég és a föld Teremtőjével szemben. A tíz csapásról szóló történetben itt olvassuk először, hogy „az Úr megkeményítette a fáraó szívét” (2Móz 9:12), /ÚRK/. Még ha zavaró is lehet ez a kifejezés, összefüggésében nézve kitűnik belőle: az Úr engedi, hogy learassuk folyamatos elutasításának gyümölcseit.  

White idézet: Az állatisteneket is imádó egyiptomiak előtt megbocsáthatatlan bűnnek számított bizonyos állatok leölése. Ha egy ilyen bálványt, akár tévedésből is leöltek, ezt csak az elkövető életének feláldozásával lehetett kiengesztelni. Mózes közölte a fáraóval, hogy az izraeliták nem mutathatnak be állatáldozatot Egyiptomban, az egyiptomiak előtt, mert a helyiek szemében szentnek tartott állatokat is fel kell áldozniuk. Javasolta, hogy menjenek el háromnapi járóföldre a pusztába. Ezt a fáraó elfogadta, mivel épp Isten büntetése sújtott rá. „És monda a Faraó: Én elbocsátlak titeket, hogy áldozzatok a ti Uratoknak Istenteknek a pusztában, csak nagyon messze ne távozzatok; imádkozzatok érettem. Mózes pedig monda: Ímé én kimegyek tetőled és imádkozom az Úrhoz és eltávoznak az ártalmas bogarak a Faraótól és az ő szolgáitól és az ő népétől holnap; csak megint el ne ámítson a Faraó, hogy el ne bocsássa a népet áldozni az Úrnak. És kiméne Mózes a Faraótól és imádkozék az Úrhoz. És az Úr Mózes beszéde szerint cselekedék; s eltávozának az ártalmas bogarak a Faraótól, szolgáitól és népétől; egy sem marada. De a Faraó ezúttal is megkeményíté az ő szívét és nem bocsátá el a népet.” 

Az Úr pedig megparancsolta Mózesnek és Áronnak, hogy járuljanak újból a fáraó elé: „Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.” Továbbá közölniük kellett, hogy ha nem bocsátja el a népet, akkor döghalált küld az állataikra. „De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, ami Izráel fiaié, egy sem vész el.” A döghalál elpusztította az egyiptomiak barmait, a héberek állatai azonban nem pusztultak el. A hírnökök elmondták a fáraónak, hogy az izraeliták barmait nem érintette a döghalál. A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem bocsátotta el Izraelt. – Spiritual Gifts, 3. köt., 211./old. 

Az első három csapás

 

Az egyiptomi tíz csapás célkeresztjében nem az egyiptomi nép volt, hanem az isteneik, és mindegyik legalább egyet eltalált közülük.

(2Móz 7:14-29). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Konok a fáraó szíve, nem akarja elbocsátani a népet. (15) Menj el a fáraóhoz reggel, amikor kimegy a vízhez! Állj eléje a Nílus partján, és vedd kezedbe azt a botot, amely kígyóvá változott! (16) Ezt mondd neki: Az Úr, a héberek Istene küldött engem hozzád ezzel az üzenettel: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljanak nekem a pusztában! – de te nem hallgattál rám mindeddig. (17) Így szól azért az Úr: Ebből tudod meg, hogy én vagyok az Úr: A kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. (18) A Nílusban a halak elpusztulnak, a Nílus pedig megbüdösödik, úgyhogy az egyiptomiak nem tudnak majd vizet inni a Nílusból. (19) Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a botodat, és nyújtsd ki a kezedet Egyiptom vizei fölé, folyói és csatornái, tavai és valamennyi víztározója fölé, hogy vérré válja nak. Legyen vér Egyiptom egész földjén, még a fa- és a kőedényekben is! (20) Mózes és Áron úgy cselekedett, ahogyan az Úr parancsolta. Fölemelte a botját a fáraó és udvari emberei szeme láttára, ráütött a Nílus vizére, és a Nílus vize mind vérré változott. (21) A Nílus halai elpusztultak, a Nílus megbüdösödött, úgyhogy az egyiptomiak nem tudtak inni a Nílus vizéből. Vér volt Egyiptom egész földjén. (22) De Egyiptom mágusai is ugyanezt tették titkos mesterségükkel, ezért a fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. (23) A fáraó sarkon fordult és hazament; nem vette szívére a dolgot. (24) Az egyiptomiak pedig mind elkezdtek ivóvízért ásni a Nílus környékén, mert nem tudtak inni a Nílus vizéből. (25) És ez így ment hét napig, miután megverte az Úr a Nílust. /RÚF/ 

 (2Mózes 8:1-15). Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, a csatornák és a tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! (2) Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, mire feljöttek a békák, és ellepték Egyiptom földjét. (3) De a mágusok is így cselekedtek titkos mesterségükkel, és békákat hoztak föl Egyiptom földjére. (4) Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta: Könyörögjetek az Úrhoz, hogy távolítsa el a békákat rólam és népemről! Én pedig elbocsátom a népet, hogy áldozzon az Úrnak. (5) Mózes azt felelte a fáraónak: Tetszésedre bízom, hogy amikor könyörgök érted, udvari embereidért és népedért, mikorra kérjem, hogy nálad és a házaidban pusztuljanak ki a békák, és csak a Nílusban maradjanak meg. (6) Holnapra – felelte a fáraó. Mózes ezt mondta: Úgy lesz, ahogyan mondod, hogy megtudd: nincs hasonló a mi Istenünkhöz, az Úrhoz. (7) Eltávoznak a békák tőled, házaidból, udvari embereidtől és népedtől, és csak a Nílusban maradnak meg. (8) Mózes és Áron kijött a fáraótól. Mózes azután az Úrhoz kiáltott a békák miatt, amelyeket a fáraóra küldött. (9) Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: kipusztultak a békák a házakból, az udvarokból és a mezőkről. (10) Akkor halomba hányták őket: egyik rakás a másikat érte, és bűzlött az egész ország. (11) Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. (12) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! (13) Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. (14) A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. (15) Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr.  

Isten közölte Mózessel, hogy nehéz, majdhogynem lehetetlen lesz a tárgyalás a fáraóval (2Móz 7:14). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Konok a fáraó szíve, nem akarja elbocsátani a népet. /RÚF/, de be akarta mutatni magát a fáraónak és az egyiptomiaknak. Ezért eldöntötte: úgy lép kapcsolatba velük, hogy megérthessék. A hébereknek is a javára válik ez a konfrontáció, mert még jobban megismerik a saját Istenüket.  

Az első csapás Hápira, a Nílus istenére irányult (2Móz 7:17-25). Az élet Egyiptomban a Nílus vizétől függött. Ahol víz van, ott élet van. A víz éltető elem, az egyiptomiak ezért találták ki Hápi istent, akit életadóként imádtak. 

Természetesen csakis az élő Isten az élet Forrása, mindenek Teremtője, így a vízé és az ételé is. 

 (1Móz 1:1-2, 20-22). Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. (2) A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. (20) Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt! (21) És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó. (22) Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizét; a madarak is sokasodjanak a földön! /RÚF/;

 (Zsolt 104:27-28). Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt. (28) Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal. /RÚF/;

 (Zsolt 136:25). Ő ad eledelt minden élőlénynek, mert örökké tart szeretete. /RÚF/; 

(Jn 11:25). Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; /RÚF/; 

(Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. /RÚF/

 A víz vérré változtatása az élet halállá változtatását szimbolizálta. Hápi nem adhatott életet és nem is védhette azt meg. Erre csak az Úr hatalma képes.  

Ezután Isten újabb lehetőséget adott a fáraónak. A Nílusból ekkor nem élet fakadt, hanem békák jöttek elő. Ez a csapás közvetlenül Heqetet, a békaistennőt célozta meg (2Móz 8:1 15). Az egyiptomiak féltek a békáktól, undorodtak, iszonyodtak tőlük, meg akartak szabadulni tőlük. A csapás megszűnésének pontos ideje azt mutatta, hogy Isten hatalma állt e csapás mögött is.  

A harmadik csapás leírása a legrövidebb [Itt is csúszás van a RÚF miatt:] 

(2Móz 8:16-19. 12-16 )Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! (13) Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. (14) A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. (15) Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. (16) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! /RÚF/ 

Nem világos, hogy miféle bogarakról van itt szó (héberül kinnim) – szúnyogokról, kullancsokról, tetvekről? Ekkor az egyiptomi földisten, Geb került a célkeresztbe. Isten a föld porából (ez a kifejezés a bibliai teremtéstörténetre emlékeztet) tetveket hozott elő, amelyek ellepték az egész országot. Mivel a varázslók nem tudták utánozni ezt a csodát (csak Isten képes életet teremteni), kijelentették: „Az Isten ujja ez” (2Móz 8:19). Ennek ellenére a fáraó továbbra is hajthatatlan maradt.  

White idézet: Noha úgy tűnt, hogy Mózeshez és Áronhoz hasonlóan a varázslóknak is sikerül békákat előhívni, eltüntetni viszont már nem tudták azokat. Amikor rájöttek, hogy nem tudnak véget vetni a csapásnak, a fáraó megalázva érezte magát, és azt követelte, hogy Mózes és Áron könyörögjön az Úrhoz az érdekében, és távolítsa el a csapást. Csak most kezdett el megtanulni valamit arról az Istenről, akit véleménye szerint már ismert. Mózes és Áron közölték a fáraóval, hogy nem varázslat vagy saját erejük által hívták elő a békákat, hanem az élő Isten tette ezt hatalma által, és csak Ő tudja megszüntetni a csapást. Mindeddig a fáraó diadalmaskodott Mózes és Áron fölött, hiszen varázslóinak is sikerült hasonló csodákat előidézniük. Most viszont épp ő kérlelte Mózest, hogy könyörögjön az Úrhoz az érdekében. Mózes emlékeztette őt fennhéjazó magatartására, amellyel büszkélkedett a varázslói megvalósításairól, és megkérdezte a fáraótól, hogy hová lett a dicsősége és hová lett a varázslók ereje, hogy nem tudják megszüntetni a csapást.  

Az Úr meghallgatta Mózes imáját, és véget vetett a csapásnak. Amikor a király látta, hogy megszabadult a bajból, újból eltökélte, hogy nem bocsátja el Izrael népét. Isten parancsára Mózes és Áron a föld porából hoztak elő tetveket Egyiptom földjére. A fáraó hívatta a varázslókat, és elrendelte, hogy ők is ugyanezt tegyék, de nem voltak képesek rá. Isten szolgái, Mózes és Áron, mennyei parancsara tettek csodát. Sátán szolgái, a varázslók, az ördög parancsára próbáltak csodát tenni, de nem jártak sikerrel. Amikor látták, hogy nem tudnak tetveket előhozni, „mondák az írástudók a Faraónak: Az Isten ujja ez. De kemény maradt a Faraó szíve, és nem hallgattak reájuk; amint mondotta vala az Úr.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 208-209./old.