Bálványimádás és gonoszság

 (Zsolt 115:4-8). A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. (5) Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak. (6) Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. (7) Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon. (8) Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mind azok, akik bennük bíznak. /RÚF/;

 (Zsolt 135:15-18). A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. (16) Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, (17) van fülük, de nem hallanak, lehelet sincs szájukban. (18) Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak. /RÚF/; 

 (Ézs 44:9-10). A bálványszobrok készítői mind hiábavalók, és amiket kedvelnek, nem érnek semmit. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért szégyent vallanak. (10) Ki formált istent, ki öntött bálványszobrot, amely semmit sem ér? /RÚF/

Az aranyborjú az egyiptomi bikaistenre, Ápiszra vagy Hathorra, a tehénistenre emlékeztetett. A nép ezzel a tettével égbekiáltó módon törte meg az első és a második parancsolatot. 

(2Móz 20:3-6). Ne legyen más istened rajtam kívül! (4) Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. /RÚF/

 A törvényszegés nem maradhatott büntetlenül, mert megszakította a kapcsolatukat az élő Istennel. A Teremtő imádata helyett az izraeliták a saját alkotásukat imádták, ami nem látott, nem hallott, nem beszélt, nem gondoskodott róluk, nem szerette, se nem vezette őket.  

A teremtési rend visszájára fordult: nem értették meg, hogy Isten a saját képére alkotta őket, hanem ők maguk készítettek egy „istent”, de még csak nem is a saját képükre (ami éppen elég rossz lett volna), hanem egy állat képére formálták meg azt! Ezt az istent akarták szolgálni? Hatalmas bűnt követtek el az Úr ellen. 

(Ézs 31:7). Azon a napon mindenki megveti ezüstbálványait és aranybálványait, amelyeket bűnös kezeitekkel készítettetek. /RÚF/; 

(Ézs 42:17). Meghátrálnak, csúfosan megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondogatják: Ti vagytok az isteneink! /RÚF/)  

(Róm 1:22-27). Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, (23) és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. (24) Ezért kiszolgáltatta őket Isten szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. (25) Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. (26) 4 Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek: mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, (27) ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak, de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban. /RÚF/ 

A bálványimádás szembemegy azzal a teológiai állítással, miszerint Isten az Isten, az ember pedig ember; megkísérli elmosni az Isten és ember közötti választóvonalat (Préd 5:2. helyett 5:1. Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! /RÚF/ és megtöri a kapcsolatot Istennel. Legyen az nyílt, égbekiáltó, vagy valami rejtett dolog a szívben, a bálványimádás gyorsan megrontja az Úrral való kapcsolatunkat, és lefelé húzó erkölcsi spirálba taszít. Nem is csoda, hogy a bibliaszövegből megtudjuk, mit tettek a következő nap: áldozatot vittek a bálványnak, majd féktelen tivornyázásba kezdtek. Ellen G. White leírja, hogy ez „az egyiptomi bálványimádó ünnepségek utánzata” volt (Pátriárkák és próféták.  278./old.) 

Az ember kreatív, ha bálványokat akar fabrikálni magának. Megalkotja a saját isteneit, ami már önmagában is elég rossz, majd pedig azokat kezdi szolgálni. A Teremtőt felcseréli különböző dolgokkal, és ez előbb-utóbb erkölcsi romláshoz, korcsosuláshoz vezet. 

 White idézet: A várakozás időszaka alatt volt idejük az elmélkedésre, a hallott isteni törvények feletti gondolkozásra és szívük felkészítésére a további kijelentések számára, amelye ket Isten még ad nekik. Nem volt túl sok idejük erre a munkára. Ha Isten követelményeinek világosabb megértésére fordították volna idejüket és megalázták volna előtte szívüket, akkor védve lettek volna a kísértéstől. Azonban nem ezt tették, és ezért hamarosan gondatlanokká, figyelmetlenekké és törvényszegőkké lettek. Különösen vonatkozott ez a hozzájuk csatlakozott „gyülevész” népre. Türelmetlenekké váltak az ígéret földje felé vezető úton, nem tudták kivárni, hogy eljussanak a tejjel és mézzel folyó földre. Ezt a jó földet azonban Isten csak az engedelmesség feltétele mellett ígérte nekik. Az ígéret földjének látványát el vesztették szemük elől. Voltak közöttük olyanok, akik ajánlották, térjenek vissza Egyiptomba. A nép többségének mindegy volt, hogy előre mennek-e Kánaánba, vagy visszatér nek Egyiptomba, azt azonban elhatározták, hogy nem várnak tovább Mózesre. 

 Miután vezetőjük távollétében tehetetlennek érezték magukat, visszatértek régi babonáikhoz. Elsőként a „gyülevész nép” engedte meg magának, hogy zúgolódjék és türelmetlenkedjék, és ők voltak a vezérei az ezt követő hitehagyásnak is. Azon tárgyak között szerepelt az ökör és a borjú, amelyeket az egyiptomiak az istenség jelképeinek tartottak. Azoknak ajánlatára, akik a bálványimádásnak ezt a formáját gyakorolták Egyiptomban, most borjút készítettek és azt imádták. Isten ábrázolására a nép képmást kívánt csinálni magának, hogy Mózes helyett ez menjen előttük. Isten a hasonlatosság semmiféle képét nem adta magáról. Megtiltotta személyének bármiféle tárgyi ábrázolását. Az Egyiptomban és a Vörös tengernél véghez vitt hatalmas csodák mind azt a célt szolgálták, hogy az izraeliták úgy higgyenek benne, mint a láthatatlan Istenben, aki mégis Izrael mindenható segítője, az egy igaz Isten. Jelenléte látható megnyilvánulása után való vágyakozásukat Isten a felhőoszloppal és a tűzoszloppal elégítette ki, amelyek seregeiket vezették, és amelyben dicsősége megnyilvánult a Sion-hegyén. Még mindig előttük volt Isten jelenléte a felhő- és tűzoszlopban, szívükben mégis visszatértek Egyiptom bálványimádásához, és a láthatatlan Isten dicsőségét egy ökör hasonlatosságával cserélték fel. – Pátriárkák és próféták, 315./old.

Kudarcos vezetés

Isten elhívta Mózest, hogy találkozzon vele. Mózes számára talán rövidnek tűnt a negyven nap és negyven éjjel, de az izraeliták számára hosszúnak, túl hosszúnak bizonyult. Látható vezetőjük nem volt velük. Eltévelyedtek, türelmetlenek voltak, féltek és elbizonytalanodtak. Azt akarták, hogy látható isten vezesse őket, mint amik között töltötték az egész életüket a bálványimádó Egyiptomban.

(2Móz 32:1-6). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjú szobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. /RÚF/ 

Áron nem nőtt fel az alkalomhoz. Nem ragadta meg a pillanatot, nem azt tette, ami helyes lett volna. Ahelyett, hogy bízott volna az Úrban, a többséggel szemben elbátortalanodott. A nép elképesztő dolgot követelt: „Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon!” (2Móz 32:1) /RÚF/, ő pedig engedett nekik! A bálvány elkészítéséhez az emberek lelkesen vitték az aranyat, és Áron nemcsak, hogy nem állította meg őket, hanem még ő maga kérte, hogy adakozzanak, majd pedig részt is vett a szobor megformálásában. Ezek után a nép ki jelentette: „Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból”. (2Móz 32:4) /RÚF/ Ennyire bűnösök, gonoszok, rövidlátók voltak! Az éppen akkor összebarkácsolt szoborról állították, hogy az szabadította meg őket! Nem megdöbbentő, hogy a bűnös vágyak mennyire el tudják ferdíteni a gondolkodásunkat és a tetteinket? Az emberek dicsőítik a saját kezük munkáját, és a folyamat közben emberi természetük, erkölcsük lealacsonyodik. 

„Ebben a válságban olyan szilárd jellemű, rendíthetetlen bátorságú emberre volt szükség, aki Isten tiszteletét többre becsülte a népszerűség kegyénél, személyes biztonságánál, sőt saját életénél is. Izrael akkori vezetője azonban nem ilyen jellemű ember volt. Áron tiltakozott ugyan a nép véleménye ellen, de ingadozása és félénksége csak azt eredményezhette, hogy a válságos pillanatban az emberek csak még határozottabban adtak hangot kívánságuknak. A zűrzavar növekedett. Úgy látszott, hogy vak, oktalan őrület keríti hatalmába a sokaságot. Voltak azért néhányan, akik hűségesek maradtak Istennel kötött szövetségükhöz, de a nép nagyobb része csatlakozott a hitehagyókhoz… Áron féltette saját biztonságát, és ahelyett, hogy nemesen kiállt volna Isten tekintélye és tisztelete mellett, engedett a sokaság követeléseinek” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 274 275./old.)

  White idézet: Áron a tömeg kiáltásaira hivatkozva próbálta mentegetni magát… Kifogásai és hazugságai azonban semmit sem értek… Bűne pontosan azért volt annyira gyűlöletes, mert ő maga különös áldásban és megtiszteltetésben részesült. Ő, „az Úr szentje” (Zsolt 106:16) készítette el a bálványt és hirdette ki az ünnepet. Ő, aki Mózes szószólójának lett kinevezve, és akiről Isten így nyilatkozott: „Tudom, hogy ő ékesenszóló” (2Móz 4:14), nem tudott ellenállni a bálványimádók Isten elleni lázadásának. Általa küldött az Úr ítéleteket az egyiptomiakra és isteneikre, mégis szemrebbenés nélkül képes volt kijelenteni: „Ezek a te isteneid Izrael, akik kihoztak téged Égyiptom földéről.” Ott volt Mózessel a hegyen, látta Isten dicsőségét, és az ott látottak között semmi sem volt, amiből ő valamilyen formát vagy képet készíthetett volna, mégis ő volt az, aki azt a dicsőséget egy borjúhoz hasonló bálványra cserélte. Akire Isten a nép vezetését bízta Mózes távollétében, épp ő támogatta a lázadókat. 

„Áronra is igen megharagudott vala az Úr, és elakará őt is pusztítani.” (5Móz 9:20) Azonban Mózes kitartó közbenjárására az Úr megtartotta az életét, és mivel megtért és megalázkodott, Isten újra kegyeibe fogadta őt. Ha lett volna bátorsága a körülmények ellenére is kiállni a jó ügy érdekében, megakadályozhatta volna a hitehagyást. Ha töretlen Isten iránti hűségről tett volna bizonyságot, ha emlékeztette volna az embereket, hogyan remegtek a Sínai-hegy lábánál, és emlékeztette volna őket az Istennel kötött szövetségükre, akkor a gonosz kudarcot vallott volna. De mivel eleget tett a nép akaratának, és teljes nyugodtsággal teljesítette kívánságukat, még nagyobb bűnre vezette az embereket, mit korábban az elméjük kigondolt… Az Isten által megbüntetendő vétkek közül az Ő szemében a legsúlyosabb az, amelyik másokat is gonoszságra késztet. – Conflict and Courage, 98./old.

Hitehagyás

 „Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és azt mondta: Ó, jaj, ez a nép nagy bűnt követett el! Aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnüket! Ha pedig nem, törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál” (2Móz 32:31-32), ÚRK/

Mózes csak negyven napig volt távol Izrael táborából, és mi történt? Istentől elfordult a népe, és egy emberkéz alkotta bálványt, egy aranyborjút imádott! Hogy tehettek ilyet annyi hatalmas jel, tapasztalat és csoda után?  

Erre több válasz is adható, és talán mindben van némi igazság. Vajon nem értették meg az emberek, hogy valójában kicsoda Isten? Vagy testi, bűnös vágyaik beárnyékolták a vele szerzett hatalmas tapasztalataikat? Nem értékelték, amit Isten értük tett, hanem mindent természetesnek vettek? Vajon hétköznapi dolgok ködösítették el az értelmüket, vagy a régi, bűnös gondolkodásmódjuk? Egyszerűen nem voltak hálásak Isten kegyelmes tetteiért, amelyeket értük vitt végbe? 

(Zsolt 106:13, 21-23). De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. (21) Megfeledkeztek szabadító Istenükről, aki hatalmas dolgokat vitt véghez Egyiptomban, (22) csodákat Hám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös-tengernél. (23) Elhatározta, hogy elpusztítja őket, de választottja, Mózes, közbelépett értük, és elfordította pusztító haragját. /RÚF/

 Talán az egészért csak Áront terhelte a felelősség, aki nem bizonyult jó vezetőnek? „Áronra is nagyon megharagudott az Úr, és őt is el akarta pusztítani”. (5Móz 9:20), /RÚF/ 

White idézet: Az Egyiptomot az izraelitákkal együtt elhagyó elegy nép volt a legfőbb mozgatórugója az Istentől való szörnyű eltávolodásnak. Az elegy nép úgy jött létre, hogy a héberek házasság révén keveredtek össze az egyiptomiakkal.

 Izrael gyermekei látták, hogy Mózes felmegy a hegyre, belép a felhőbe, miközben a hegy csúcsa lángokban áll. Minden nap várták, hogy visszajöjjön, de mivel nem akkor jött le a hegyről, amikor ők várták, erőt vett rajtuk a türelmetlenség. Főleg azok az egyiptomiak voltak türelmetlenek és lázongtak, akik az izraelitákkal együtt jöttek ki Egyiptomból. 

  Hatalmas tömeg gyűlt Áron sátra köré. Kijelentették, hogy Mózes többé nem jön vissza, és hogy a felhő, ami eddig vezette őket, immár megállapodott a hegyen, és többé nem fogja mutatni nekik az utat a pusztában. Vágytak valamire, amire tekinthetnek, ami valamilyen formában hasonlíthatna Istenre. Még mindig az egyiptomiak isteneire emlékeztek vissza, és Sátán kihasználta kinevezett vezetőjük távollétét, megkísértette őket, hogy utánozzák az egyiptomiak bálványimádását. Azt hangoztatták, hogy ha Mózes többé nem tér vissza, akkor vissza kell menniük Egyiptomba, és talán elnyerik az egyiptomiak jóindulatát, ha egy általuk ismert bálványt visznek magukkal.

Áron előbb ellenezte a tervet, de végül úgy gondolta, hogy az emberek annyira eltökéltek, hogy úgy is véghez viszik, amit elterveztek, így hát nem próbálta tovább győzködni őket. A nép kiáltásai hallatán félteni kezdte az életét. De ahelyett, hogy nemes lelkülettel Isten becsületének védelmére kelt volna, és az Ő kezébe helyezte volna az életét, hiszen az Úr számos csodát tett már értük, Áron elveszítette bátorságát és Istenbe vetett bizalmát, és gyáván engedett a türelmetlen nép vágyainak, amelyek azonban éles ellentétben álltak Isten rendelkezéseivel. Elkészítette a bálványt, majd oltárt is épített, ahol áldozatokat mutathatnak be a bálványnak. Ő is egyetértett a nép által hangoztatott kijelentéssel: „Ezek a te isteneid Izrael, akik kihoztak téged Égyiptom földéről.” Micsoda meggyalázása volt ez Jehovának! Alighogy elhangzottak Isten törvényei a hegyen a mennyei hatalom magasztos megnyilatkozásai közepette, amint azonban a hitük próbára lett téve, mert Mózes néhány hétig nem volt közöttük, máris bálványimádásra adták magukat, amit Isten alig néhány nappal korábban határozottan megtiltott. Ezzel áthágták az első és a második parancsolatot is. Isten haragra gerjedt ellenük. – Spiritual Gifts, 3. köt., 274-275./old.