A Jubileumi év

A földnek annyira központi szerepe volt Izrael mint Isten népe létezésében, hogy nem lehetett egyben elfoglalni. Törzsek, klánok és családok szerint kellett szétosztani 

(4Móz 34:13-18). Azután ezt parancsolta Mózes Izráel fiainak: Ezt a földet osszátok fel örökségül sorsvetéssel, ahogyan megparancsolta az Úr, és adjátok oda a kilenc és fél törzsnek. (14) Mert Rúben törzsének a nagycsaládjai és Gád törzsének a nagycsaládjai már megkapták örökségüket, és Manassé törzsének a fele is megkapta. (15) Ez a két és fél törzs a Jordánon innen, keleten, Jerikóval szemben kapta meg örökségét. (16) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (17) Név szerint ezek legyenek azok a férfiak, akik felosztják közöttetek örökségül az országot: Eleázár pap és Józsué, Nún fia. (18) Törzsenként egy-egy fejedelmet válasszatok melléjük az ország felosztására. /RÚF/... nehogy néhány vezető birtokolhassa azt.

(3Móz 25:1-5, 8-13). Azután így beszélt Mózeshez az Úr a Sínai-hegyen: (2) Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet nektek adok, legyen nyugalma a földnek is az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. (3) Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be azok termését. (4) De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg. (5) Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára. (8) Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen. (9) Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. (10) Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. (11) Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! (12) Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését. (13) Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához. /RÚF/

 Szemben az egyiptomi állapotokkal, ahol rendszeres volt a föld elvesztése, mivel a fáraó jobbágyaivá váltak a lakosok, Isten célja az izraelitákkal az volt, hogy ne történhessen meg, hogy egyszer és mindenkorra jogfosztottakká válnak. Senki nem birtokolhatta az adott földet, csak az a klán és család, amelyiknek eredetileg kiosztották. Valójában Isten eredeti terve szerint a földet szó szerint sosem lehetett eladni, hanem csak bérbe adták, és annak az értékét az határozta meg, hogy hány év van még a következő jubileumi évig. Ezért annak a rokonai, aki kénytelen volt „eladni” a földet, kötelesek voltak visszavásárolni azt még a jubileumi év előtt.

 (3Móz 25:25). Ha testvéred elszegényedik, és elad a birtokából, akkor álljon elő a megváltója, a legközelebbi rokona, és váltsa ki azt, amit a testvére eladott. /RÚF/)

 A terület kiosztása betekintést ad Isten szívébe. Mint mennyei Atyánk, Ő azt akarja, hogy a gyermekei nagylelkűek legyenek azokkal, akik kevésbé szerencsések, és hagyniuk kellett, hogy földjeik minden hetedik évben táplálják őket. A szombatév a szombat parancsában meghúzódó elv szélesebb nézőpontból történő alkalmazása. A kemény munka értékként való elismerése mellett a földtulajdonosoknak tisztelniük kellett azokat, jóindulatot tanúsítva irántuk, akik anyagi gondokkal küzdöttek. A földtulajdonra vonatkozó jogszabályok lehetőséget biztosítottak minden izraelitának arra, hogy megszabaduljon az örökölt vagy saját maga által okozott nyomasztó körülményektől, és új életet kezdhessen. Lényegét tekintve az evangélium fő célja is ez: eltörölni a különbséget gazdag és szegény, alkalmazó és alkalmazott, kiváltságos és marginalizálódott között, mindannyiunkat azonos szintre helyezve, mint akiknek azonos módon van szükségünk Isten kegyelmére. Sajnos Izrael nem tartotta meg az Isten által adott előírásokat, így évszázadokkal később a vonatkozó figyelmeztetések utolérték őket.

 (2Krón 36:20-21). Azokat, akik az öldöklést átvészelték, fogságba vitette Babilóniába, és őt meg fiait kellett szolgálniuk mindaddig, amíg a perzsa királyság uralomra nem jutott, (21) hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje: Amíg le nem telnek az ország nyugalmának évei, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig. /RÚF/

 White idézet: Az Isten törvénye iránti engedelmesség biztosan áldást hozott. „Sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és terajtad nem uralkodnak.” (5Móz 15:6)

 Hét szombatesztendő – hétszer hét esztendő – után az elengedés, a kürtölés nagy esztendeje következett. „Akkor fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza ki-ki az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez.” (3Móz 25:9-10)

 

„A hetedik hónapban, a hónap tizedikén, az engesztelés napján” harsant fel a kürt. Szerte a z országban, ahol zsidó nép lakott, hallható volt hangja, Jákób minden gyermekét felszólítva, hogy köszöntsék az elengedés esztendejét. Az engesztelés nagy napján elégtételt vettek Izrael bűnéért, és a nép boldog szívvel köszöntötte a kürtölést.

 Mint a szombatévben, a földet most sem volt szabad bevetni vagy learatni, és mindent, amit termett, a szegények jogos tulajdonának tekintettek. A héber rabszolgáknak azt az osztályát, akik a szombatévek alatt nem szabadultak fel, most szabadon engedték. De a kürtölés évét leginkább a közben elzálogosított föld visszaadása jellemezte. Isten parancsára az egész földet sorsvetés szerint osztották föl. Senkinek sem volt szabad a tulajdonát elcserélnie, sem eladnia, hacsak a szegénység nem kényszerítette rá. De ha ez megtörtént, és ha ő vagy egyik rokona vissza akarta váltani, a vásárló nem akadályozhatta meg. Ha ez a kürtölés évéig nem történt meg, akkor a birtok visszaszállt tulajdonosára vagy örökösére.

 Az Úr kijelentette Izraelnek: „A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.” (3Móz 25:23) A népnek tudatosítania kellett magában, hogy Isten földje volt az, amit ők egy időre birtokolnak; az Úr a jogos tulajdonos, az eredeti birtokos, és Ő különös tekintettel volt a szegényekre és szerencsétlenekre. Mindenkinek elméjébe kellett vésnie, hogy a szegényeknek éppoly jogos helyük van Isten világában, mint a gazdagoknak.

 Ilyen intézkedéseket hozott a kegyelmes Teremtő, hogy enyhítse a szenvedést, és reményt, napsugarat árasszon a nincstelenek és nélkülözők életébe. – Pátriárkák és próféták, 533-534./old.

A Föld kihívása

 (Józs 13:1-7). Amikor Józsué élemedett korú öregember lett, ezt mondta neki az Úr: Te élemedett korú öregember lettél, pedig még igen sok terület maradt az országban, amit birtokba kell venni. (2) Ez maradt még hátra az országból: a filiszteusok egész területe és minden, ami a gesúriaké: (3) a Síhórtól, mely Egyiptomtól keletre folyik, észak felé a kánaániakhoz tartozó Ekrón határáig a filiszteusok öt városfejedelme: a gázai, az asdódi, az askelóni, a gáti és az ekróni, továbbá az avviak; (4) délen a kánaániak egész földje és a szidóni Meárá egészen Afékig, az emóriak határáig. (5) Azután a gebáliak földje és napkeleten az egész Libánon, a Hermón-hegység lábánál fekvő Baal-Gádtól egészen a Hamátba vezető útig; (6) a hegység egész lakossága a Libánontól Miszrefót-Majimig, az összes szidóni. Én magam űzöm ki őket Izráel fiai elől. Oszd csak ki sorsvetéssel Izráelnek örökségül, ahogyan megparancsoltam neked! (7) Most azért oszd fel ezt a földet örökségül a kilenc törzs és Manassé fél törzse között! /RÚF/

 Mivel az izraeliták évszázadokig rabszolgasorban éltek, katonai képességeik hiányosak voltak ahhoz, hogy elfoglalják a földet. Még rabszolgatartóik, az egyiptomiak sem tudták folyamatosan megtartani azt a területet, pedig jól képzett és jól felszerelt sereggel rendelkeztek. Egyiptom sosem tudta teljesen elfoglalni Kánaánt, mivel az erődítményszerű városok bevehetetlenek voltak számukra. Most pedig egy volt rabszolganépnek kellene azt leigázni, egy olyan területet, amit még az egyiptomiak sem tudtak birtokba venni. Ha egyszer a föld az övék lesz, azt egyedül Isten kegyelmének köszönhetik majd, nem a saját erejüknek.

 (Józsué könyvének 13–21). fejezetei tartalmazzák a föld felosztását Izrael törzsei között. Ebben nemcsak az világos Izrael számára, mit szereztek meg addig, hanem az is, hogy mi vár még birtokba vételre. Izrael biztonságban élhet a földön, amit Isten adott nekik, mint saját örökségén. Ők a jogos és törvényes lakói a területnek, amelynek tulajdonosa Isten. Viszont Isten kezdeményezése az emberek válaszreakcióját igényli. A könyv első fele azt mutatja be, hogyan vette el a földet Isten a kánaániaktól, a második rész arról tesz tanúságot, hogyan vette birtokba Izrael azt a betelepedéssel.

 A honfoglalás efféle összetettsége a mi megváltásunk dinamikáját példázza. Az izraelitákhoz hasonlóan mi sem tehetünk semmit, hogy elnyerjük a megváltást. 

(Ef 2:8-9). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. /RÚF/] 

A megváltás ajándék, ahogy az ígéret földje is Isten ajándéka volt, amit a szövetségi kapcsolat alapozott meg: és biztosan semmi köze nem volt az érdemeikhez. 

(5Móz 9:5). Nem a magad igazságáért vagy szíved tisztaságáért mégy be oda, hogy birtokba vedd a földjüket, hanem gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr ezeket a népeket, hogy teljesítse ígéretét, amelyre esküt tett az Úr atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. /RÚF/)

 Ahhoz azonban, hogy az izraeliták élvezhessék Isten ajándékát, magukra kellett venni minden felelősséget, ami a földön való élettel járt, ahogy nekünk is keresztül kell menni a megszentelődés folyamatán, szeretetből fakadó engedelmességben, ami Isten országának polgárai számára követelmény. Bár a két dolog nem teljesen azonos, elég egyértelmű a párhuzam a kegyelem által kapott föld és a kegyelem által nyert megváltás között. Csodálatos ajándékot kaptunk, amit azonban el is veszíthetünk, ha nem vagyunk hűségesek.

(Fil 2:12). Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, /RÚF/;

  (Zsid 12:28). Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. /RÚF/

 White idézet: Életünk során meg kell küzdenünk a sötétség erőivel, de értékes győzelmeket fogunk aratni. Szemünket szegezzük a jutalomra. Miután Józsué átkelt a Jordánon, hogy bevegye Jerikót, egy fenséges lénnyel találkozott, akihez azonnal kérdést intézett: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok… Oldd le a te sarudat lábadról, mert szent a hely, amelyen állsz.”

 Izrael gyermekei ilyen leckéket kaptak folyamatosan. A menny Istenére terelve figyelmüket Krisztus megtanította nekik, hogy ne maguknak tulajdonítsák a dicsőséget. Mi se ápoljuk az önfelmagasztalást. Amikor azt képzeljük, hogy valakik vagyunk, akkor jusson eszünkbe, hogy nincs bennünk különlegesebb vagy jobb más földi halandónál azon kívül, amit kaptunk Istentől.

 A szükségben ne feledjük, hogy hasonlítunk Izrael gyermekeire. Az ihletett toll leírta a történelmüket. Nem kell példájukat követnünk a lázadásban és a hálátlanságban. Isten nem helyezett Mózes ajkára egyetlen elítélő szót sem. Ebben a tekintetben az izraeliták különbek voltak más népektől.

 Sokan gondolják, hogy amikor elfogadják Jézus Krisztus vallását, valójában alacsonyabb szintre lépnek vissza. Ezeknek az embereknek le kell mondaniuk önelégültségükről és önigazultságukról, és meg kell alázniuk magukat az Úr előtt. Csak azok lépnek magasabb szintre, akik Isten fiaiként és leányaiként kapcsolatot ápolnak az élő Istennel...

 Imalelkületben kell beszélnünk a mennyről és a mennyei dolgokról. Egyikünknek sem biztonságos azt éreznünk, hogy olyan talajon áll a lábunk, ahol nem csúszhat el, viszont tudatosítanunk kell, hogy szent helyen állunk. Tisztítsátok meg a lélek templomát, hogy Krisztus beköltözhessen és ott uralkodhasson. Jézus Krisztust szemlélve fogunk növekedni és hozzá hasonlóvá válni. Minél szorosabban ragaszkodunk hozzá, annál tisztábban látjuk meg a tökéletlenségünket… Az igazi kegyesség erejének megismerése érdekében el kell rejtőznünk Jézusban, és visszatartás nélkül néki kell szentelnünk magunkat… Szenteld oda Istennek minden erődet, az elmédet és a képességeidet. Bárhová is küld az Úr, akármilyen alázatos beosztásba, te ott is dolgozz hűségesen. – Christ Triumphant, 135./old.

A Föld mint ajándék

(2Móz 3:8). El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. /RÚF/

(3Móz 20:22). Tartsátok meg minden rendelkezésemet, minden törvényemet, és teljesítsétek azokat, hogy ki ne hányjon benneteket az a föld, ahova beviszlek titeket, hogy ott lakjatok. /RÚF/

(3Móz 25:23). A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csupán jövevények és betelepültek vagytok nálam. /RÚF/

(5Móz 4:1, 25-26). Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyekre megtanítalak benneteket, és teljesítsétek azokat, hogy élhessetek, és bemenve birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az Úr ad nektek. (25) Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és otthonra találtok azon a földön, de elfajultok, és bálványszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az Úr, bosszantva őt, (26) az ég és a föld most a tanúm, hogy nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek rajta hosszú ideig, hanem menthetetlenül kipusztultok. /RÚF/

(5Móz 6:3). Hallgasd meg, Izráel, tartsd meg és teljesítsd ezeket, hogy jó dolgod legyen, és igen megsokasodj a tejjel és mézzel folyó földön, ahogyan megígérte neked atyáid Istene, az Úr. /RÚF/

(Zsolt 24:1). Dávid zsoltára. Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. /RÚF/

 A legelső szinten a föld egy adott nemzetnek egyfajta fizikai identitást kínál. A hely, ahol a nép él, meghatározza, mivel fognak foglalkozni, milyen életmódot fognak folytatni. A rabszolgák gyökértelenek voltak, nem tartoztak sehova, valaki más élvezte a munkájuk gyümölcsét. A föld birtoklása jelentette a szabadságot. A választott nép önképe erősen kötődött az általuk lakott földhöz.

 Különleges kapcsolat volt Isten, Izrael és a föld között. Izrael ajándékként kapta a földet Istentől, nem elidegeníthetetlen jogtulajdonosként. Birtokolhatták a területet, amíg Jahve szövetsége szerint éltek és tiszteletben tartották a szövetség előírásait. Más szóval, nem lehetett az övék, sem annak áldásai, csak Isten áldásaként.

 Ugyanakkor a föld olyan értelmezési keretet is jelentett, amelyen keresztül az izraeliták jobban megismerhették Istent. Az életük a területen folyton emlékeztette őket Isten hűségére, arra, hogy megtartja az ígéreteit és bízhatnak benne. Isten kezdeményezése nélkül sem az ígéret földje, sem Izrael nem létezett volna; létezésük egyetlen forrása Isten volt. Amíg Egyiptomban éltek, a Nílus és az öntözési rendszer, társulva a kemény munkával, megadta nekik a megélhetéshez szükséges termést. Kánaán azonban más volt. Az esőtől függött, hogy az aratás bőséges lesz-e, és az időjárást egyedül Isten képes irányítani. Így a föld arra emlékeztette őket, hogy folyton Istentől függnek.

 Még ha Izrael meg is kapta a földet Jahvétól, végső értelemben annak tulajdonosa mindig Isten maradt. Az egész bolygó valódi tulajdonosa (Zsolt 24:1) birtokolta a jogot arra, hogy Izraelnek adja a földet, vagy elvegye, ha akarja. Mivel minden föld tulajdonosa Isten, az izraeliták, vagy ha mindenkire ki akarjuk terjeszteni, akkor minden ember jövevény, vándor; mai terminológiával azt is mondhatnánk, hogy hosszú távú bérlői vagyunk Isten földjeinek, a bolygónak.

(1Pt 2:11). Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. /RÚF/

(Zsid 11:9-13). Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. (10) Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. (11) Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. (12) Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. (13) Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. /RÚF/

 White idézet: Urunk jól ismeri e végidei napok harcát, ami népe és az üdvösséget elutasító gonosz emberekkel szövetkező sátáni erők között dúl. Megváltónk, a mennyei seregek hatalmas parancsnoka a legnagyobb egyszerűséggel és őszinteséggel viszonyul a harchoz, és nem titkolja el, mi vár ránk. Megmutatja a veszélyeket, a haditervet és a nehéz, veszélyes munkát, amit el kell végezni, majd fölemelni hangját, és mielőtt harcba indulna, arra bátorít, hogy mérjük fel mindennek az árát, de ugyanakkor arra késztet mindannyiunkat, hogy fogjunk fegyvert, és várjuk a mennyei seregek felállását, mely majd harcolni fog az igazság védelméért.

 Az emberi gyengeség természetfeletti erőt és támaszt nyer minden heves küzdelemben, hogy a Mindenható cselekedeteit végezhesse, a sikert pedig a kitartó hit és az Istenbe vetett teljes bizalom fogja biztosítani. Miközben a gonoszok hatalmas szövetsége felsorakozik Isten gyermekei ellen, az Úr felszólítja a hűségeseket, hogy legyenek bátrak és erősek, hadakozzanak elszántan, mert el kell nyerniük a mennyet, ugyanakkor soraikban angyaloknál erősebb van: maga a mennyei seregek parancsnoka áll hadai élén. Ahogy Jerikó bevételénél történt, Izrael egyetlen katonája sem kérkedhetett azzal, hogy korlátolt erejével rombolta le a várost, mivel az Úr seregeinek fejedelme tervezte meg azt a csatát a legnagyobb egyszerűséggel, hogy csak az Urat illesse a dicsőség, és ne a halandó emberek legyenek felmagasztalva. Isten minden erőt megígért nekünk.

 Most nem rendkívüli tehetségre van szükségünk, hanem megalázott szívre, odaszentelt, személyes erőkifejtésre, éberségre, imára és kitartásra… Krisztus elküldte képviselőjét, a Szentlelket azon tevékeny szolgáihoz, akik készen állnak a feddhetetlenség napjának sugaraival áttörni a tudatlanság sötét homályát. Így bátorít: „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ezt tartsuk szem előtt, hogy meg tudjunk küzdeni a láthatatlan világ jelenlétével.

 Az akadályok előtt teljes nyugalommal kell függnünk Istentől, szilárd hittel kell számolnunk minden veszéllyel, utána pedig meg kell hallanunk Jézus hangját: „Bízzatok, én meggyőztem a világot.” Igen, Krisztus már győzött. Ő a mi vezérünk és fejedelmünk, ezért haladhatunk előre a győzelem felé, hiszen ahogy Ő él, mi is élni fogunk. – Christ Triumphant, 136./old.