Az odafelvalókkal törödjetek

(Kol 3:1-4). Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. (2) Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! (3) Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. (4) Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. /RÚF/

A hegytetőről messze ellátni a tájon. Emberemlékezet óta sokan hegyekre mennek fel, hogy közelebb kerüljenek Istenhez.

(Zsolt 121:1-2). Zarándokének. Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? (2) Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. /RÚF/

Még az emberalkotta magaslatokat, a zikkuratokat is hasonló céllal emelték a pogányok – hogy találkozzanak az istenekkel. Ur városában, ahonnan Isten kihívta Ábrahámot, egy igen nagy zikkurat állt, amit sok kilométer távolságból mindenhonnan látni lehetett. Azonban lelki értelemben senki sem kerülhet közelebb a mennyhez csak úgy, ha magasabbra emelkedik. Emberi erőfeszítés erre nem képes.

Csakis a kegyelem csodája által történhet meg, ha meghaltunk Krisztussal és fel is támadtunk vele (amit a keresztség jelképez), hogy közelebb kerülünk a mennyhez.

Kol 2:12-13. A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. (13) Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. /RÚF/

Figyeljük meg, Kolossé 3. fejezetének az elejétől fogva az „odafelvalókra” kerül a hangsúly, „ahol a Krisztus van”, „odafelvalók”, „a Krisztussal az Istenben”, „Ővele együtt… dicsőségben”. (Kol 3:1-4)

A keresztény életben bevallottan sok minden megmagyarázhatatlan. Hogyan lehetséges, hogy az ember „meghal”, majd „feltámad”, amikor minden látszat szerint ugyanaz marad, és nem ment át egy élet-halál tapasztalaton? Sok érthetetlen dolog van a Szentlélek által nem befolyásolt földi gondolkodás szerint, de a „meghalás a bűnnek” és a „feltámadás Krisztussal” valóság azok számára, akik lelkiképpen gondolkodnak, akik új szívet kaptak, amit Isten megígért.

Pál azért adja ezt az utasítást, mert a lelki életet állandóan meg kell újítani.

(2Kor 4:16). Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. /RÚF/. Mi is valóban kieshetünk és elveszhetünk! Az élet soha nem mentes a kísértésektől.

Ezért naponta kell azt választanunk, hogy „az odafelvalókkal” törődünk. (Kol 3:1).

Örök életünk „Krisztussal együtt el van rejtve Istenben” (Kol 3:3), /ÚRK/, de annak külső megnyilvánulása egyáltalán nem lesz rejtett.

White idézet: Még a hosszú tapasztalattal rendelkező keresztényeket is gyakran a legborzasztóbb kétség és ingadozás támadja... Emiatt a kísértés miatt semmi esetre se képzeld, hogy eseted reménytelen... Bízzál Istenben, reménykedjél benne és nyugodj meg ígéreteiben.

Mikor az ördög kétségekkel és hitetlenséggel jön hozzád, zárd be szíved ajtaját. Hunyd be szemedet, hogy ne időzzön pokoli árnyékán. Emeld oda, ahol örökkévalókat szemlélhet, akkor lesz erőd minden órában. Hited próbája értékesebb, mint az arany... Hőssé tesz, hogy harcold az Úr harcait…

Sátán felveszi a kapcsolatot azokkal, akik valamilyen módon hozzá csatlakoznak. Ha el tudja csábítani azokat is, akik immár hosszú keresztény tapasztalatra tettek szert, akkor a leghatékonyabb ügynökeivé teszi őket, hogy eljuthassanak az emberekhez, és a hitetlenség leplét terítsék a lelkekre. Nem engedhetitek meg magatoknak, hogy kételyek férkőzzenek az elmétekbe. Ne járjatok az ördög kedvébe azzal, hogy a terheiteket emlegetitek. Valahányszor ezt teszitek, Sátán örül, mert sikerült az uralma alá hajtania, és szem elől tévesztettétek Jézus Krisztust, Üdvözítőtöket…

Magasztalnunk kell Őt, aki a sötétségből a csodálatos világosságára hívott el bennünket. Élő hittel nyugodhatunk az Ő fényességében. Élő hit által örülhetünk naponta ennek a világosságnak. Nem kell beszélnünk a kételyeinkről és a próbáinkról, mert valahányszor emlegetjük, csak gyarapítjuk azokat. Amikor csak ezekről beszélünk, Sátán csatát nyert. Viszont, ha kijelentjük: „Lelkemet, mint hű tanúbizonyság, az Úrra bízom”, akkor arról teszünk bizonyságot, hogy fenntartások nélkül Jézus Krisztusnak szenteltük az életünket. Isten világosságot ad, mi pedig örülünk Őbenne.

Aki szereti Istent, a kételyek ködfelhője fölé tud emelkedni; ragyogó, széles, mély és élő tapasztalatot nyer, és Krisztushoz hasonlóan szelíd természetre tesz szert. Lelkét Istennek szenteli, és Krisztussal együtt elrejtőzött Istenben. – Our High Calling, 86./old.

Legyen a szíved jó, kedves és együttérző, és ezeket a tulajdonságokat sose tekintsd gyengeségnek, mivel krisztusi tulajdonságok. Vigyázz, milyen befolyást gyakorolsz másokra! Befolyásod legyen tiszta és kellemes, hogy sose kelljen szégyenkezned, amikor leutánozza valaki.

Ahogy a folyót is vízcseppek alkotják, úgy az élet is apró dolgokból tevődik össze. Az élet egy csendes, tiszta és kellemes vizű folyam, de lehet akár zavaros, tajtékzó és szennyes zuhatag is. Ebben az életben helyezd magad a Szentlélek fegyelmezése alá, hogy a Lélek megszentelő ereje által egyre inkább növekedhess, és hasonlóvá válhass Krisztushoz. – That I May Know Him, 209./old.

Emberek parancsolatai

(Kol 2:20-23). Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: (21) „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” (22) Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. (23) Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet. /RÚF/ 

A Galáciai levélhez hasonlóan Pál itt is úgy nevezi a zsidó szertartásokkal kapcsolatos aggodalmát, hogy „a világ elemi tanításai”. 

(Kol 2:8, 20). Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik. (20) Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: /RÚF/; 

(Gal 4:3, 9). Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. (9) Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan lehetséges az, hogy ismét visszatértek az erőtlen és szegény elemekhez, akiknek ismét szolgálni akartok? /RÚF/

Más szóval, a földi templomhoz hasonlóan ezek a dolgok is földiek, de mi a mennyei ország polgárai vagyunk. Nem kell a ceremoniális törvénynek megterhelnie bennünket, mert az csupán árnyéka annak, amit Krisztus által most élvezünk. Vagyis ezeket a rendelkezéseket eredetileg Isten adta, de mivel elvégezték a feladatukat, többé már nem szükségesek. 

Ezeket a szabályokat eltörölte a kereszt. Ezt jelezte, hogy az isteni kéz kettészakította a templom kárpitját 

(Mt 27:51). És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. /RÚF/; 

(Dán 9:27). Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/

...így ezek a rendelkezések már nem vonatkoznak a keresztényekre (a zsidó-keresztényekre sem). Amennyiben továbbra is alávetik magunkat ezeknek, a múlandó világgal azonosítják magunkat, nem pedig a Krisztusban megígért új világgal. 

Végtére is mi nemcsak a régi kitatarozását, hanem „új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik”. (2Pt 3:13) 

A farizeusok és az írástudók még hozzáadtak emberi rendelkezéseket a mózesi szabályokhoz. 

(Mk 7:1-13). Köré gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek, (2) mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik. (3) A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományához, (4) és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása. (5) Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel? (6) Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. (7) Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.” (8) Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. (9) Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. (10) Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” (11) Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, (12) akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; (13) és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek. /RÚF/

A Krisztus által beteljesített ószövetségi ceremóniák fenntartása többé már nem lehetett Isten által előírt kívánalom, csak olyan kötelesség, amit emberek akartak kikényszeríteni. Úgy tűnik, a hit számára ezek valójában inkább terhet jelentettek, mint hogy erősítették volna. Ezeket végezve könnyen különbnek érezhették magukat azoknál, akik másként éltek, ami már önmagában is elég baj, de még veszélyesebb, ha valaki azt gondolja, hogy ilyen gyakorlatok által érdemeket szerezhet az üdvösségre. Ebbe a csapdába nem akarunk belesétálni. 

A kereszténység történelme során bizonyos bibliakutatók engedtek a kísértésnek, és olyan vallási kijelentéseket tettek, amelyekkel irányítani akarták a hívőket a szövegek jelentését illetően – bitorolva ezzel a Szentlélek szerepét. Azonban a Szentírás igazságának forrása Krisztus, ahogyan Pál és a többi bibliai író tanította. 

White idézet: Illés korához hasonlóan ma is meg kell húzni a határvonalat az Isten parancsolatait megőrzők és a hamis isteneket imádók között. „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt!” (1Kir 18:21) Most hangzik az üzenet: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon… Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.” (Jel 18:2, 4-5) 

Közeleg az idő, amikor minden lélek próbára lesz téve. Ránk akarják kényszeríteni a hamis szombat megtartását. A harc az Isten parancsolatai és az emberi parancsolatok megtartása között dúl. Akik lépésről lépésre alávetik magukat a világ elvárásainak és a szokásaihoz igazodnak, inkább engedelmeskednek a földi hatalmasságoknak, mintsem kitegyék magukat a gyalázatnak, a bántalmazásnak, a börtönnel vagy a halálos ítélettel való fenyegetés veszélyeinek. Ekkor válik el az arany a salaktól. Az igazi kegyesség ekkor különbözik meg a látszat, felületes kegyességtől. Számos csillag, amelynek csodáltuk a ragyogását, a mélybe hull. Akik felvállalták a szentély ékességeit, de nem öltötték magukra Krisztus feddhetetlenségét, azoknak megmutatkozik a mezítelenségük. 

A földön mindenütt élnek emberek, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Az ég csillagaihoz hasonlóan, amelyek csak éjszaka látszanak, a hűségesek is akkor ragyogni fognak, amikor sötétség lepi be a földet és homály a népeket. A pogány Afrikában, Európa és DélAmerika katolikus országaiban, Kínában, Olaszországban, Indiában, a tenger szigetein és a föld legeldugottabb zugaiban Isten megtartja választottait, akik a sötétségben ragyogni fognak, és az Ő törvényének átformáló erejét tisztán mutatják be az elbukott világnak. Ők már most megjelennek a nemzetek között, és a legszörnyűbb hitehagyás órájában, amikor Sátán mindent megtesz „mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel” (Jel 13:16) annak érdekében, hogy halálos fenyegetésének hatására elfogadják a hamis nyugalomnapot, ők mint hűségesek, „feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei… fénylenek, mint csillagok e világon”. (Fil 2:15) – Lift Him Up, 164./old. 

Árnyék - Ószövetség rituáléi

 

Az Újszövetségben, különösen Pál leveleiben, az árnyék az Ószövetség rituáléira, ünnepeire és törvényeire utal. Ezek csupán előképként szolgáltak a jövendő megváltásról, míg a valóság maga Krisztus. Ahhoz, hogy egy árnyék létezzen, szükség van a valós tárgyra és a fényre is; az Ószövetség intézményei a jövőbeli Messiásra mutattak. 

(Kol 2:16-19). Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. (17) Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság. (18) Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, (19) de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik Isten szerinti növekedéssel. /RÚF/

A teológusok a mai napig nem egyeznek abban, hogy pontosan milyen kérdésekkel foglalkozott itt Pál. Abban bizonyosak lehetünk, hogy a levele elég sok információt ad a valószínűleg zsidó-keresztény hatással kapcsolatban, ami megoszthatta a főként pogány hátterű gyülekezetet...

(Kol 2:13). Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. /RÚF/

...vagyis, a zsidó származású hívők olyan dolgokat erőltettek, amelyeket a tagoknak nem kellett feltétlenül követniük. 

(Kol 2:16)  Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt.

 ...világosan felsorol számos olyan zsidó gyakorlatot, amelyet a zsidóságból megtért keresztények közül némelyek nyilván tovább folytattak.

 (Kol 2:18) Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik,

 ...elemei is beleillenek ebbe az összefüggésbe. Jézus bírálta a vallási vezetők tettetett alázatát. 

 (Mt 6:1, 5, 7, 16). Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. (5) Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. (7) Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. (16) Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. /RÚF/] 

A Holt-tengeri tekercsekből tudjuk, hogy bizonyos zsidó istentiszteleti fogalmakban kiemelt szerepet tulajdonítottak az angyaloknak. A legnagyobb valószínűség szerint Kolosséban Pál hasonló problémákkal szállt szembe, mint másutt. Mivel (Kol 2:16) versét gyakran félreértik, fontos részletesebben foglalkozni vele. Figyeljük meg a következő pontokat: Az „azért” szó használata jelzi, hogy Pál a már előbb mondottakból vonja le a következtetést. Korábban elvetette a szó szerinti körülmetélés szükségességét, mivel a szív belső változása az, ami számít. 

(Kol 2:11-15). Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a halandó test levetése által. (12) A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. (13) Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. (14) Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. (15) Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk. /RÚF/). 

Az „evésért vagy ivásért” az izraeliták által a templomba vitt étel- és italáldozatokra utal. Az „ünnep, vagy újhold, vagy szombat” (Kol 2:16) meghatározás láthatóan 

 (Hós 2:10. 13). Megszüntetem minden örömét, ünnepét, újholdját, szombatját és minden ünnepnapját. /RÚF/

 ...versére céloz, ami a ceremoniális napoknak – köztük a ceremoniális szombatok – ugyanarra a sorrendjére utal. 

(3Móz 23:11, 24, 32). Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap. (24) Mondd meg Izráel fiainak: A hetedik hónapban, a hónap elsején tartsatok pihenőnapot, szent összejövetelt emlékeztető kürtzengéssel. (32) A teljes nyugalom napja legyen ez nektek, tartóztassátok meg magatokat. A hónap kilencedikének estéjén, ettől az estétől a következőig pihenjetek nyugalmatok napján. /RÚF/ 

A vers megértése szempontjából döntő Pál saját magyarázata, hogy ezek „csak árnyékai az eljövendőknek, de a valóság Krisztusé”. (Kol 2:17), /ÚRK/ 

Krisztusra mutattak ezek a ceremoniális napok, mint az áldozatok is. 

(1Kor 5:7). Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. /RÚF/; 

(1Kor 15:23). Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. /RÚF/) 

Viszont Isten a hetedik napot, a szombatot már az Édenben alapította, a bűneset előtt, jóval azelőtt, hogy a ceremoniális áldozatokat gyakorolni kezdték a szentélyben, ezért nem lehet a kereszt után eltörlendő árnyék. 

White idézet: Krisztus hívja egyházának tagjait, hogy szeressék az igazságot, az evangélium igazi reménységét. Figyelmüket a menny felé irányítja, és felhívja a figyelmüket, hogy az örök gazdagságok nem a földön, hanem a mennyben találhatók. Reménységük a mennyben van, nem pedig ezen a földön. „Hanem keressétek először Istennek országát” – tanácsolja – „és az ő igazságát; és ezek” – vagyis minden, ami szükséges a boldogulásunkhoz – „mind megadatnak néktek.” 

A világ realitásai sokak előtt beárnyékolják az örök dicsőség azon jeleneteit, amelyek várnak a Magasságos szentjeire. Nem tudják megkülönböztetni a valódi és örök dolgokat a hamis, mulandó dolgoktól. Krisztus arra hívja őket, hogy szemük elől távolítsanak el minden leplet, ami megakadályozza őket abban, hogy megláthassák az örök valóságokat. Kitartóan kéri, hogy mondjanak le mindarról, ami miatt összetévesztik a valóságot az álomvilággal. Isten forrón kéri gyermekeit, hogy testi, értelmi és lelki képességeiket állítsák szolgálatába. Felhívja a figyelmüket, hogy képeseknek kell lenniük arra, hogy személyesen felismerjék, hogy az evilági nyereségeket nem érdemes összetéveszteniük azokkal a gazdagságokkal, amelyek félretétettek az örökélet szorgos és józan gondolkodású kutatója számára. – Counsels on Stewardship, 218./old. 

„Megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az Ő szövetségének ládája.” (Jel 11:19) Isten szövetségének ládája a templom második helyiségében – a szentek szentjében – van. A földi szentélyszolgálatban, amely „a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának” szolgálata volt, ebbe a helyiségbe csak a főpap mehetett be a nagy engesztelési napon, hogy megtisztítsa a templomot. Az a kijelentés pedig, hogy az Isten temploma „megnyilatkozék” a mennyben, és szövetségének ládája láthatóvá lett, figyelmünket a mennyei szentek szentjének megnyílására, azaz 1844-re irányítja, amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelés befejező szolgálatát. Akik hitben felismerték, hogy nagy Főpapjuk a szentek szentjében elkezdte szolgálatát, meglátták a frigyládát is, és a szentély tanát tanulmányozva megértették, hogy a Megváltó szolgálatában változás történt. Látták, hogy Jézus Isten szövetségének ládája előtt szolgál, és saját vérére hivatkozik a bűnösök érdekében. 

A földi templomban a frigyláda magában foglalta a két kőtáblát, amelyre Isten felírta törvényét. A frigyláda csupán a törvénytáblák tartója volt, de értékessé és szentté tette a mennyei elvek jelenléte. Amikor Isten temploma megnyílt a mennyben, láthatóvá lett a testamentumát tartalmazó frigyláda is. A mennyei templomban – a szentek szentjében –dicsőség övezi Isten törvényét, azt a törvényt, amelyet Isten mennydörgések közepette hirdetett ki a Sínai-hegyen, és saját ujjával írt a kőtáblákra. – A nagy küzdelem, 433./old.