„Jézus felelvén, mondta nekik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: »Én vagyok a Krisztus«, és sokakat elhitetnek… És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek… Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.” (Mt 24,4–5. 11. 24)
„A gyülekezetekből kirekesztenek titeket, sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.” (Jn 16,2–3)
Hazugság, csalás, megtévesztés és erőszak – nincs új a nap alatt. Sátán ezeket az eszközöket váltogatja évezredek óta, és az általa használt földi hatalmak is ennek köszönhetően eredményesek: „Ezek országai után, amikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, ravaszságokhoz értő király. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, csodálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, s elpusztítja az erőseket és a szentek népét. És a maga eszén jár, s szerencsés lesz az álnokság a kezében, és szívében felfuvalkodik, hirtelen elveszt sokakat, sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.” (Dn 8,23–24)
„Szerencsés lesz az álnokság a kezében” – így történt az Édenben is, ezzel próbálkozott a pusztai megkísértés során, és a keresztnél is („ha Isten Fia vagy…” – hangzott mindkét esetben). Már a mennyben is ezzel az eszközzel élt:
„Lucifer úgy gondolkodott, hogy ha a mennyei angyalokat maga mellé tudná állítani a lázadásban, a világok is mind vele tartanának. Ravaszul mindig a saját nézőpontjából mutatta be a kérdést, álokoskodást és csalást alkalmazva céljai eléréséhez. Mestere volt a megtévesztésnek. A hamisság palástja mögé rejtőzve előnyre tett szert. Annyira titokzatosságba burkolta minden tettét, hogy nehéz volt leleplezni az angyalok előtt tevékenységének igazi természetét. Amíg teljesen ki nem bontakozott, addig nem tűnhetett annyira gonosznak, mint amilyen valójában volt. Elégedetlenségét nem tekintették volna lázadásnak. Még a hűséges angyalok sem tudták teljesen kiismerni jellemét, vagy meglátni, hová vezetnek a tettei.
Lucifer kezdetben úgy irányította a kísértéseit, hogy ő maga a háttérben maradt. Azokat az angyalokat, akiket nem tudott teljesen a maga oldalára állítani, a mennyei lények érdekei iránti közönnyel vádolta meg. Pontosan azzal vádolta meg a hűséges angyalokat, amit valójában ő tett. Az volt a módszere, hogy körmönfont érvekkel zavart keltett Isten szándékait illetően. Titokzatosságba burkolt mindent, ami egyszerű volt, és mindent ravaszul kiforgatva kételyt ébresztett Isten legegyszerűbb kijelentéseivel szemben is. Az isteni kormányzáshoz oly szorosan kapcsolódó magas tisztsége még nagyobb súlyt adott állításainak.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 1. fej.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése