Mit mond a Biblia: Holtak, örök tűz

A Károlyi Bibliában: 

"És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek, mert az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek." (Ésa. 66,24 ).

A Biblia sehol nem tanítja az örök gyötrelem tanát, ami ráadásul az egész istenképétől is idegen. Ezért is okoz gondot némelyeknek a szóban forgó szakasz, de csak addig, amíg kicsit figyelmesebben el nem olvassák. Ugyanis
- itt is "holttestekről" (!) ír és nem élőkről, akik szenvednének
- nem az emberekről írja, hogy "nem halnak meg, hanem tűzben gyötrődnek", hanem a holttesteket emésztő férgekről, hogy nem halnak meg, és a holttesteket emésztő tűzről, hogy nem alszik ki, mert mindkettőnek olyan bőséges lesz sajnos az utánpótlása a nagy számú elkárhozó miatt, hogy időtlen időkig biztosított az emésztésre váró holttestek utánpótlása, és ezzel az éltető elemük.

 

1.   Ami az elkárhozók számát illeti, sajnos a Biblia szerint a mindenkor élt emberek túlnyomó többsége ebbe a csoportba fog tartozni.
Ezt erősítik egyébként az eddigi tapasztalatok, a történelem lezárulásával analóg helyzetekről szóló bibliai beszámolók:
- Az özönvíz idején 8 ember megmenekülése az összes többi emberhez képest,
- vagy Jeruzsálem ie. VI. szd.-beli pusztulásakor (a babiloniak által),
- vagy a másik hasonló esemény, az i.sz.-i I. szd.-ban a rómaiak által.
Mindig egy törpe kisebbség bizonyult valóban megtértnek, megmenthetőnek. Ez az oka annak, hogy a Biblia visszatérő módon a "maradék" kifejezést használja, amikor a megváltottakról, megmentettekről beszél. (pl. Ésa. 10:21, 37:32, Rm. 9:27, 11:5)

2. A holtak égetésével kapcsolatban:

     a) Az angyaloké lesz az egybegyűjtés feladata (Mt. 13:40-42, vö. Ján. 5:29 és Mt. 24:31).
b) A prófétai könyvekben gyakran találkozunk azzal, hogy az átadandó üzenetet valamilyen módon illusztrálják (eszközökkel, cselekvésekkel), hogy kellő hatást váltson ki, adott esetben elborzasszon. Valószínűleg itt is erről van szó, tehát nem szó szerint értendő a holtak égetése, rágatása férgekkel: elég, ha arra gondolunk, hogy vagy tűz, vagy féreg, de a kettő együtt nem működik.
Tehát - nem halottakat, hanem az ítéletükkel szembenézni tudó létezőket büntet Isten az ítéletben, örök érvénnyel, azaz visszafordíthatatlanul, de nem örökké tartó szenvedésben.

Egyébként a Biblia más helyei is a tüzet jelölik meg a végső büntetés és elmúlás eszközéül, ami azonban sem az egyes elkárhozók, sem az összes szempontjából nem lehet végtelen:
- egyrészt mindennek a végére lehet érni egyszer,
- másrészt a Bibliából egyértelműen kiderül, hogy Isten sem leli örömét a pusztításban (ld. pl. Ezék. 18:32), és az üdvözülteknek is furcsa lenne azzal a tudattal élni az örökkévalóságban, hogy közben működik egy „ánti-világ”.

3. A Biblia két halálról és két feltámadásról beszél. (ld. Jel. 20:5-6, vö. Luk. 14:14)
Az első halált mindenki átéli (ez az, amit ismerünk), a másodikat csak az elkárhozók.
Az első feltámadáskor csak azok támadnak fel, akik üdvözülnek. A második esetében a többiek, akik azért támadnak fel, hogy szembesüljenek a tetteikkel és az ítéletükkel, majd „elkárhoznak”.
Ez annyit jelent, hogy végérvényesen elmúlnak, amiről eddig értekeztünk.
Azonban ezt megelőzi a büntetés, ha úgy tetszik a szenvedés (ami már csak azért sem lehet örök, mert a bűnt is végesen, egy véges élet keretei között követték el!).
A szenvedés azonban nem csak fizikai lehet, hanem mentális, lelki természetű is, és igazság szerint ez utóbbi tud súlyosabb lenni a mostani életünkben is. A külső sötétség és „fogcsikorgatás” (az eredetiben „fogvacogás” szerepel, ami nem a harag, hanem a félelem reakciója!) a végleges elmúlással való szembenézés, a kitaszítottság átélésnek megtapasztalása. Ez nem egyenértékű az első, általunk ismert halál tapasztalatával, mert ott majd azok is rájönnek, hogy mit vétettek, mit vesztettek, mi lehetett volna az osztályrészük, akik eleve nem hittek Istenben, üdvösségben, kárhozatban, és így élték a földi életüket és fogadták a halált. Ennyiben tehát gyökeresen más lesz átélni a második halált, mint az elsőt, akkor is, ha eleve nem volt fogalmuk és reménységük az üdvösségről.

 

        A gyehenna, a Hinnom völgye volt, itt volt Jeruzsálem szemétégetője. A hasonlat arra utal, hogy ott folyton égett a tűz, merthogy folyamatosan termelődött az utánpótlása a városban. Nyilván nem egy-egy szemétdarab sajátos tulajdonsága volt, hogy nem tudott elégni és ezért égett örökké.
A külső sötétség, mint írtam a kitaszítottság tapasztalata. Nem egy hely, hanem egy állapot, amit átélnek, amivel szembe néznek azok, akiknek el kell múlniuk.

 

 Ha az 1000 év után újjáteremtett föld lesz, akkor hogyan és hol éghetnek azok a bizonyos holttestek? Jelenések 20. fejezet tárgyalja a gonoszok ítéletét, amit - az első versek meghatározása szerint - közvetlenül az 1000 év eltelte utánra tesz.
Ezt követően írja a 21. fejezet 1. verse, hogy „Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.”
Azaz az 1000 év elteltével, a még eredeti, pusztává lett földön következik be a gonoszok feltámadása (a második feltámadás) és megítéltetése, amely egy esemény és nem egy időszak (ld. előző válaszok a listán), és közvetlen ezt követően a föld megtisztítása és újjáteremtése, ami így időileg lényegében még mindig az 1000 év lejártához köthető.   írta:S.I.