„A mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.” (Rm 4,25)
„Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak.” (1Kor 15,17–20)
Jézus teste nem maradt a sírban, feltámadása annak bizonyítéka, hogy Ő tiszta és bűntelen volt, és legyőzte nemcsak a bűnt, hanem a halált is. A 16. zsoltárban ezt olvassuk: „Nem hagyod lelkemet a Seolban, nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.”
Jézus feltámadása számunkra a legreményteljesebb bátorítás. Milyen csodálatos ígéret szól mindazoknak, akik mindvégig „kitartottak a hitben”, de élve nem érik meg az Ő második eljövetelét, hiszen ők is részesülni fognak a feltámadás csodájában! „Aki győz, annak nem árt a második halál.” (Jel 2,11)
A feltámadásról szóló beszámoló egyik legmegindítóbb leírását a korinthusi gyülekezethez írt levélben találjuk (1Kor 15,3–8), amikor Jézus a feltámadása után többek között ötszáz embernek jelent meg. Pál ezt a levelét i. sz. 57-ben írta: 26 évvel a feltámadás után minden bizonnyal éltek még olyanok, akik az ötszáz szemtanú között lehettek. Gondoljunk bele, senki nem cáfolta meg Pál beszámolójának hiteles voltát! Mert a feltámadás megtörtént úgy, ahogy azt a szemtanúk láthatták, és ahogy az evangéliumok leírják. Blaise Pascal a feltámadás valóságos voltáról a következőket írta: „Az a feltevés, hogy az apostolok csalók voltak, teljesen képtelen valami. Gondoljuk csak végig: képzeljük el, ez a tizenkét ember összegyűl Jézus Krisztus halála után, és összebeszél, hogy azt fogja állítani: Jézus Krisztus feltámadott. Az emberek szíve különös módon hajlik az állhatatlanságra, a megingásra, az ígéretek, az előnyök csábítására. Elégséges, hogy csak egyikük is megtagadja fogadalmát…, és mindnyájan elvesztek. Gondoljuk csak ezt végig! Az apostolokat becsapták, vagy ők maguk csalnak, mindegyik lehetőség nehézségbe ütközik, mert lehetetlen valakiről azt vélni, hogy feltámadott… Amíg velük volt, Jézus Krisztus erőt önthetett a szívükbe; de ha utána nem jelent meg nekik, ki bírta őket cselekvésre?” (Gondolatok, 802. töredék)
Arra a következtetésre jutottam, hogy Jézus Krisztus feltámadása vagy a leggonoszabb, legelvetemültebb és legszívtelenebb szélhámosság, vagy pedig a történelem legfontosabb ténye. Vajon van-e elegendő bizonyíték, amelynek alapján hihető a feltámadás?
Sir Normann D. Anderson, a Londoni Egyetem jogi karának dékánja így nyilatkozott arról, hogy a tanítványok esetleg ellopták Krisztus testét: »Ez szöges ellentétben állna mindazzal, amit róluk tudunk: erkölcsi tanításukkal, életvitelükkel, a szenvedések és üldözések közepette tanúsított kitartásukkal. Azonkívül természetesen egyáltalán nem magyarázná meg azt, hogy miért változtak át letört és reményvesztett álmodozókból semmilyen fenyegetéssel el nem hallgattatható tanúságtevőkké…
A bizonyítékokat jogi szempontból megvizsgálva Lord Dalring, Anglia egykori főbírája arra jutott, hogy annyira meggyőzőek a pozitív és negatív, ténybeli és közvetett bizonyítékok, hogy nincs olyan intelligens esküdtszék a világon, amely ne arra a döntésre jutna, hogy a feltámadás története igaz.«” (Josh McDowell: Több mint ács, Elnyomható-e egy jó ember? c. fej.)
François Eldin a következőt írja: „Krisztus feltámadása szegletköve a kereszténység egész épületének. Minden ezen áll vagy bukik. Feltámadása nélkül Jézus nem volna Megváltó, mert neki magának is szabadítóra lenne szüksége. Nem győzte volna le a bűnt és a halált, és nekünk sem lenne biztosítékunk arra vonatkozóan, hogy Ő valóban győzött. Isten igazságossága azt kívánta, hogy tökéletes ember győzedelmeskedjék a sír felett.
A hívő emberek számára Krisztus a feltámadás és az élet. Üdvözítőnknél Isten helyreállította azt az életet, amely a bűn által elveszett. Mivel az életet önmagában hordozza, ezért meg tudja eleveníteni azokat, akiket akar. Isten felruházta Őt a halhatatlanság adományozásának jogával. Azt az életet, amelyet letett ember voltában, ismét felveszi, és az emberiségnek adja. »Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek.« (Jn 10,10)” (Ellen G. White: Jézus élete, Feltámadott az Úr c. fej.)
Alfred-Felix Vaucher-tol idézzük a következőket (Az üdvösség története – A Szentírás tanításának kézikönyve, 174–175. o.):
„Ha Jézus nem támadt fel, akkor ebből logikusan következnek az alábbiak:
1. Igehirdetésünk hiábavaló, mert prédikálásunk teljes egészében Krisztus feltámadásán alapszik (Ap csel 23,6; 24,15; 26,6–8).
2. A ti hitetek is hiábavaló.
3. Az apostolok hamis tanúk: bizonyságtételük, amelynek lényeges tartalma volt Krisztus feltámadása, csalás.
4. Még bűneitekben vagytok, mert »az ítéletet csak Krisztus engesztelő halála veheti el, ez az engesztelés azonban egyáltalán nem történt volna meg, ha az áldozat, aki az engesztelést végezte, nem térhetett volna vissza az életbe« (Frédéric Godet).
5. Akik Krisztusban elaludtak, elvesztek, mert várakozásuk hiábavaló, semmi remény nincs az ébredésükre.
6. A hívők minden embernél nyomorultabbak, szánandóbbak, mert arra vannak ítélve, hogy lemondásuk, önmegtagadásuk jutalmazás nélkül maradjon.
7. A küzdelmeknek, szenvedéseknek és a vértanúságnak nincs semmi értelme, a materialistáknak van igazuk, a halállal mindennek vége van (vö. 2Kor 15,29–32).
Krisztus feltámadásának a valósága azonban, hála Istennek, olyan bizonyságtételekkel van megalapozva, amelyeket semmilyen ellenvetés, kritika nem dönthet meg ténylegesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése