„Haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozott, és a verítéke olyan volt, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.” (Lk 22,44)
„Hat órától kezdve pedig sötétség lett mind az egész földön, kilenc óráig. Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiáltott Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? (Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?)” (Mt 27,45–46)
Olvassuk el a Messiás szenvedéséről szóló jövendöléseket, és hasonlítsuk össze az evangéliumok leírásával: Zsolt 22,1–22; Ésa 52,13–53,12.
Ezek a messiási próféciák Jézus Krisztus életében teljesedtek be, aki „életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott, pedig ő sokak bűnét hordozta, és a bűnösökért imádkozott”.
Ő volt az, aki a kereszten felkiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Az Ő kezeit, lábait szegezték át. Ő volt az, akinek megosztoztak ruháin, köntösére sorsot vetettek. Emberek csúfja, a nép utálata lett. Őt gúnyolták ki: „Az Úrra bízta magát, mentse meg őt, hiszen gyönyörködött benne!” Jézus volt az, akinek az életében teljesedett: „Erőm kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt.” Ésaiás próféta fájdalmak férfiának, betegség ismerőjének nevezi.
Ő tapasztalta meg helyettünk, hogy „a nép utálata lett, orcánkat elrejtettük előle, és nem gondoltunk vele”. Ő sebesíttetett meg bűneinkért, fájdalmainkat hordozta, betegségeinket viselte, békességünk büntetése rajta volt. Ő kínoztatott miattunk, pedig alázatos volt, szótlan maradt a kínzások közepette – mindezt azért, hogy „önlelkét áldozatul adja” az emberekért, akiket szeretett.
„A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ésa 53,5)
„Isten Krisztusra mint helyettesünkre és kezesünkre terhelte minden gonoszságunkat, bűnünket és igazságtalanságunkat. »A bűnösök közé számláltatott«, hogy megválthasson bennünket a törvény ítéletétől, kárhoztatásától (Ésa 53,12). Ádám minden leszármazottjának bűne az Ő szívére nehezedett súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben, nemtetszésének félelmetes kinyilatkoztatása a bűn, az igazságtalanság miatt rettenettel töltötte el Krisztus szívét. Krisztus egész élete az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének a jó hírét hirdette az elesett világnak. Üdvösség a bűnösök számára – ez volt a feladata, munkálkodásának célja. Most azonban, mivel a bűn szörnyű terhét hordozta, nem látta az Atya megbékülést sugárzó arcát. Annak az érzete, hogy az Atya megvonta tőle jelenlétét legnagyobb nyomorúságának ebben az órájában, olyan szomorúsággal és fájdalommal nehezedett a Megváltó szívére, amit senki emberfia nem érthet meg teljesen.
Sátán kegyetlen kísértéseivel gyötörte Jézus szívét. Az Üdvözítő nem tudott átlátni a sírkamrát elzáró kövön. Egyetlen biztató reménysugarat sem látott, hogy majd győztesként jön elő a sírból, és az Atya elfogadja áldozatát. Krisztus arra gondolt, hogy a bűn olyan súlyos Isten szemében, hogy örökre elszakítja Őt az Atyától. Krisztus azt a lelki kínt érezte, amit a bűnösök éreznek majd, amikor az irgalom nem könyörög többé a bűnökben élő emberi nemzetségért. A bűnnek ez az érzete volt az, amely az Atya haragját Krisztusra, az emberek helyettesére öntötte ki, amely oly keserűvé tette a poharat, amit kiivott, és összetörte Isten Fiának szívét.
Ebben a félelmetes órában az Atya nem vigasztalta meg jelenlétével Krisztust. Jézus egyedül taposta a szőlőprést, és az emberek közül senki sem volt vele.
A kilencedik órában a sötétség felemelkedett az összegyűltekről, csak a keresztet burkolta homály. Ez jelképe volt annak a lelki kínnak és borzalomnak, amely ránehezedett Jézus szívére. Egyetlen szem sem tudott áthatolni azon a homályon, amely körülvette a keresztet, és senki sem tudta áttörni a még mélyebb homályt, amely beburkolta Krisztus szenvedő lelkét. Úgy látszott, hogy a haragos villámok éppen Krisztusra csaptak le, amint ott függött a kereszten. Ekkor »nagy fennszóval kiáltott Jézus: ÉLI, ÉLI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?« (Mt 27,46). Amikor a sötétség megsűrűsödött az Üdvözítő körül, sokan így kezdtek el kiáltozni: »A menny bosszúja van rajta! Isten haragjának a nyilai találták el, mert Isten Fiának mondta magát!« Sokan azok közül, akik hittek Jézusban, hallották kétségbeesett kiáltását, s minden reménységüket elveszítették. Ha maga Isten is elhagyta Jézust, kibe vethetnék akkor bizodalmukat a követői? (…)
Isten makulátlanul tiszta Fia a kereszten függött. Testét korbácsütésekkel szaggatták össze. Kezeit, amelyeket olyan gyakran nyújtott áldásra, fagerendákhoz szegezték. Lábait, amelyek fáradhatatlanok voltak a szolgálatban, nagy szeggel verték át és erősítették a kereszthez. Fejét felsebezte a töviskorona. Ajka reszketett, kiáltani szeretett volna. Krisztus minden kínt eltűrt – vércseppek hullottak fejéről, lefolytak kezeiről, lábairól, a haláltusa eltorzította testét, és kifejezhetetlen lelki kínszenvedést élt át, amikor Atyja elrejtette előle arcát. Mindez azt üzeni az emberi nemzetség minden egyes gyermekének: érted történt, hogy Isten Fia beleegyezett a bűn terhének elhordozásába! Érted döntötte meg a halál uralmát, és tárta fel ismét előtted az Éden kapuit. Lecsendesítette a tenger vad hullámait, és járt a tajtékos vízen, megremegtette az ördögöket és száműzte a betegségeket, megnyitotta a vakok szemeit, életre keltette a halottakat, és áldozatként adta oda magát a kereszten, mert szeretett téged. Krisztusra, a bűnök elhordozójára sújtott az isteni igazságszolgáltatás, és érted Ő maga lett bűnné.” (Ellen G. White: Jézus élete, 660–663. o.)
A Szentírás így fogalmaz: „Íme Istennek ama Báránya, aki elveszi (elhordozza) a világ bűneit!” (Jn 1,29) Mivel szeretetteljes Urunk önként magára vette a világ összes bűnét, hogy mi felmentést kapjunk az ítéletben, a mennyei Atya úgy tekintett Fiára az ember megmentése érdekében, mint minden bűnösök bűnösére! Jézus a második halál lelki fájdalmát élte át, mintegy előrevetítve azok tapasztalatát, akiktől a mennyei Atyának majd véglegesen el kell fordulnia (Jel 20,14–15). Jézus Krisztus a bűn zsoldját fizette meg helyettünk, ami a kárhozat halála.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése