2026. május 21., csütörtök

A hit példái

(Zsidók 11:1-40). A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. (2) Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. (3) Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. (4) Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. (5) Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. (6) Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. (7) Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. (8) Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. (9) Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. (10) Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. (11) Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. (12) Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. (13) Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. (14) Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. (15) És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. (16) Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. (17) Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, (18) akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” (19) Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. (20) Hit által áldotta meg Izsák is a jövőre nézve Jákóbot és Ézsaut. (21) Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. (22) Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett temetése felől. (23) Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. (24) Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. (25) Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, (26) mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. (27) Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlan Istent. (28) Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne érintse elsőszülötteiket. (29) Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek. (30) Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azokat hét napon át. (31) Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta. (32) És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. (33) Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, (34) tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. (35) Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. (36) Ismét mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. (37) Megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve azok, (38) akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban. (39) És mindezeken, noha hit által Istentől jó tanúbizonyságot nyertek, nem teljesült be az ígéret, (40) mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre. /RÚF/ 

A 7-40. versek bemutatják néhány bibliai hithős életét. Miért a hit az a központi tényező, amely meghatározza ezeknek az embereknek a kapcsolatát Istennel?

Egy kicsinyke hit is (mint egy mustármag) lehet erős, és mindössze erre van szükséged, hogy növekedj az Istennel való kapcsolatban. 

(Mt 17:20). Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. /RÚF/ 

Amíg kész vagy együttműködni vele, Isten segít, hogy a hited növekedjen. 

A hit abból származik, hogy hallod Istent szavát az Igéből, a Bibliából. 

(Róm 10:17). A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. /RÚF/

Kötelezd el magad a napi igetanulmányozás és ima mellett! 

Kérd Istent, hogy növelje a hitedet 

(Lk 17:5). Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket! /RÚF/ – ahogy az apa tette, aki megszállott fiával Jézushoz ment: „a gyermek apja pedig könnyek között tüstént így kiáltott: Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemben” (Mk 9:24), /ÚRK/ 

Elismerhetjük hitetlenségünket és kérhetjük Őt, hogy növelje a hitünket. 

A hit és a kétség jelen lehet egyszerre. 

(Mk 9:24). A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! /RÚF/) 

Ne sétálj el egyszerűen Istentől, csak mert vannak megválaszolatlan kérdéseid! Valóban fontos „félelemmel és rettegéssel” dolgozni a megváltásodon 

(Fil 2:12-16. Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, (13) mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. (14) Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, (15) hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, (16) ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. /RÚF/],

... hogy végül „saját” hited legyen, nem valaki más hite, amit kölcsönöztél, ahogy azt az öt szűz próbálta elérni. 

(Mt 25:8). A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik. /RÚF/)

Válaszolj a Szentlélek késztetésére, és kérd, hogy még erőteljesebben legyen jelen az életedben! 

Gyakorold a hitedet! Emlékezz rá, hogy a hit nem csupán érzés, inkább döntés, hogy bízni fogsz. Emlékezz rá, hogy az élet sötét óráiban, amikor nem látod Istent, Ő akkor is veled van! 

(2Kor 5:7). mert hitben járunk, nem látásban. /RÚF/

Személyes hálaimádban köszönd meg Isten hűségét, és gondolkodj el a „Hűséged végtelen…” kezdetű ének szavain! 

White idézet: Lehet, hogy az Istennel szoros kapcsolatban állóknak nem virágzó a földi élete; gyakran súlyos próba éri, szenvedés, szerencsétlenség, nyomorúság sújtja őket. Józsefet megrágalmazták, üldözték, mert megőrizte erényét és becsületességét. Dávidot, Isten választott hírnökét, ragadozó vadként üldözték gonosz ellenségei. Dánielt az oroszlánok vermébe vetették, mert igaz és tántoríthatatlan volt Isten iránti hűségében. Jób meg lett fosztva világi javaitól, és olyan betegség sújtotta a testét, hogy még a rokonai és barátai is irtóztak tőle. Mégis megtartotta feddhetetlenségét és Isten iránti hűségét. Jeremiás mindenki ellenére hirdette az Isten által szájába adott szavakat. Félreérthetetlen bizonyságtétele úgy felbőszítette a királyt és a fejedelmeket, hogy undorító verembe dobták. Istvánt megkövezték, mert nem tudták rávenni, hogy ne hirdesse Krisztust, a megfeszítettet. Pált bebörtönözték, megbotozták, megkövezték, végül pedig kivégezték, mert hűséges hírnökként vitte el az örömüzentet a pogányokhoz. A szeretett Jánost Pátmosz szigetére száműzték, „az Isten szaváért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért”. 

Az isteni hatalom általi emberi állhatatosság példái tesznek bizonyságot a világ előtt Isten ígéreteinek hűségéről – az Úr maradandó jelenlétéről és fenntartó kegyelméről. Amint a világ ezen alázatos embereket nézi, nem tudja, milyen erkölcsi értéket képviselnek Isten szemében. A hit cselekedete: nyugodt lélekkel megbízni Istenben a legsötétebb órában, bármilyen súlyosan megpróbálva és viharverten azt érezni, azt tudni, hogy mennyei Atyánk áll a kormánynál. Egyedül a hit szeme képes túltekinteni az idő és érzékek világán, egyedül a hit szeme képes nagyra tartani az örök gazdagság értékét. 

A nagyhatalmú hadvezér nemzeteket hódít meg, és leigázza a félvilág hadait, mégis csalódottan és száműzetésben hal meg. A bölcs felkutatja a mindenséget, és mindenüvé követi Isten hatalmának megnyilvánulásait, és csodálja bennük az összhangot, de gyakran elmulasztja a lélegzetállító csodadolgokban felismerni a kezet, amely mindezt alkotta. „Az ember, ha nincs benne belátás, akármilyen gazdag, olyan, mint az állat, amelyre pusztulás vár.” Isten ellenségeinek jövőjét nem ragyogja be a dicső halhatatlanság reménye. De a hit eme hősei olyan örökség ígéretével bírtak, mely értékesebb bármilyen földi gazdagságnál – olyan örökséggel, amely ki fogja elégíteni a szív vágyakozásait. Lehet, hogy senki sem tud róluk, s a világ sem ismeri el őket, mégis a menny könyveiben honpolgárokként jegyezték be őket. Magasztos nagyság, a dicsőség tartós, túláradó, örök mértéke lesz azok jutalma, akiket Isten mindenek örökösévé tesz. – Lift Him Up, 328./old. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jézus Krisztus tanításai

Jézus hite

  Amikor a világtörténelem a végéhez közeledik, úgy jelenik meg Isten népe a hármas angyali üzenet összefüggésében, mint akik megtartják Ist...