Megtérés: Krisztusban maradni

 „Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok.” (Jn 15,4)

„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha a parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben; amiképpen én megtartottam Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” (Jn 15,9–10)

 „Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,16)

„Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, az Úr Lelke által.” (2Kor 3,18)

„Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” (2Kor 10,5)

 

Krisztus a „maradjatok énbennem” többszöri megismétlésével nyomatékosítani kívánta a vele való folyamatos közösség szükségességét – mint a gyümölcstermés elengedhetetlen feltételét. Ebben legnagyobb és első számú akadály az Istentől elidegenedett emberi természetünk, másrészt az Ellenség folyamatos munkája, hogy gondolatainkat és érzelmeinket különböző praktikákkal elvonja Istentől. Azonban nem vagyunk egyedül. Krisztus szeretetteljesen vonz bennünket, hogy hit által belé kapaszkodjunk, és Ővele közösségbe kerülve győzhessünk önmagunk felett.

 

„Ha gondolataink a saját énünknél időznek, akkor eltávolodunk Krisztustól, az élet és erő forrásától. Sátán azért igyekszik állandóan elvonni a figyelmünket Megváltónkról, hogy lelkünk minden vele való közösségét meghiúsítsa. A világ örömeire, az élet gondjaira, akadályaira és nehézségeire, saját gyengéinkre vagy fogyatkozásainkra, mások tökéletlenségeire irányítja figyelmünket. De ne essünk a csapdájába! Még valóban lelkiismeretes embereket is, kik Istenért kívánnak élni, gyakran félrevezet, hogy saját gyengeségeikkel és bűneikkel foglalkozzanak, s ily módon elszakítva őket Krisztustól, győzelmet arat felettük. Sátán minden csábításával azt akarja elérni, hogy elszakadjunk Jézustól. Legyünk éberek, imádkozzunk és küzdjünk állandóan, nehogy elcsábítva más mestert válasszunk. Nézzünk mindig Krisztusra, aki megtart bennünket. Amíg Őrá figyelünk, addig biztonságban vagyunk. Semmi sem ragadhat ki bennünket a kezéből. Ha állandóan Őt szemléljük, »ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, az Úr Lelke által« (2Kor 3,18).” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Növekedés Krisztusban c. fej.)

 

„Ahol Krisztussal való egység van, ott szeretet van. Bármilyen gyümölcseink is vannak, azoknak semmi hasznuk nem lesz, ha a szeretet hiányzik az életünkből. Vallásunk lényege az Isten és embertársaink iránti szeretet. Senki nem szeretheti Krisztust, ha nem szereti Isten gyermekeit. Ha egyesülünk Krisztussal, akkor az Ő értelme, Lelke uralkodik bennünk. Tisztaság és szeretet ragyog jellemünkben, életünket szelídség és igazság uralja. Még az arckifejezésünk is megváltozik. A lélekben lakozó Krisztus kiárasztja átalakító erejét, s a külső megjelenés a belül uralkodó békéről és örömről tesz bizonyságot. Úgy merítünk Krisztus szeretetéből, mint ahogyan a szőlővessző veszi táplálékát a szőlőtőből. Ha Krisztusba oltattunk, ha rostról rostra egyesültünk az élő szőlőtővel, akkor azt élő gyümölcsök gazdag fürtjeivel fogjuk igazolni. Ha kapcsolatban vagyunk a világossággal, akkor a világosság csatornáivá válunk, s szavainkkal és tetteinkkel fényt árasztunk a világban.” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I., Az élő szőlőtővel egyesülve c. fej.)

 

„Milyen örömmel birtokolná Jézus lelkünk templomát, ha engednénk! A Biblia szavai szerint Jézus a szív ajtajánál várakozik, és kopogtat. Miért nem lép be? Mert a bűnök szeretete bezárta előtte a szív ajtaját. Amikor engedünk annak a késztetésnek, hogy feladjuk bűneinket és beismerjük vétkeinket, a lelkünk és a Megváltó közötti akadály elhárul.” (The Signs of the Times, 1892. december 5.)

Megtérés: Szükség van a növekedésre Krisztusban

„Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek.” (1Pt 2,2–5)

„Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15,4–6)

 „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére: hogy többé ne legyünk gyermekek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, Krisztusban.” (Eféz 4,13–15)

 

Vö. Kol 2,6–7; Mk 4,26–29.  

 

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a természetünk milyen mélyen megromlott a bűn miatt, ahogyan Pál apostol is megvallotta saját küzdelmét: „Mert tudom, hogy nem lakik bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.” (Rm 7,18) Ezért kell naponta tudatosítanunk, hogy magunkra nem támaszkodhatunk, csak akkor győzhetjük le a tagjainkban lévő bűnt, ha Krisztusban maradunk.

 

„Hogy szent és Istennek tetsző életet élhessünk, éppen olyan mértékben függ Krisztustól, mint a szőlővessző növekedése a szőlőtőkétől, melyből a gyümölcsterméshez szükséges erőt nyeri. Tőle elszakadva híjával leszünk az erőnek, amelynek segítségével szembeszállhatunk a kísértésekkel, s növekedhetünk a kegyelemben és szentségben. De ha „benne maradunk”, életünk Krisztuséból sarjadzik, nem száradunk el, sem terméketlenné nem válunk. Folyópartra ültetett fához leszünk hasonlókká.

Sokan úgy vélik, hogy a munka egy részét maguknak kell elvégezniük. Bíznak Krisztus bűnbocsánatában, de saját erejükből akarnak igaz életet élni. Az ilyen próbálkozások sikertelenek lesznek. »Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.« (Jn 15,5) A kegyelemben való növekedésünk, örömünk és hasznosságunk mind a Krisztussal való egységünktől függ. Csak ha napról napra, sőt óráról órára közösségben vagyunk vele – ha Őbenne maradunk –, akkor növekedhetünk a kegyelemben. Ő nemcsak a szerzője, hanem befejezője is hitünknek. Krisztus az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Ám nemcsak a kezdetnél és a végnél, hanem minden lépésünknél legyen velünk. Fenségesen fejezik ki ezt Dávid szavai: »Az Úrra néztem szüntelen, mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.« (Zsolt 16,8)” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Növekedés Krisztusban c. fej.)

 

Növekedés nélkül nincs élet sem a természetben, sem a lelki életben. A növény vagy fejlődik, vagy elpusztul. A csecsemő életben maradásának, növekedésének is alapvető feltétele, hogy születése pillanatától a szervezetének szükséges táplálékhoz kell jutnia. A keresztény ember újjászületését Péter apostol az újszülött állapotához hasonlítja (1Pt 2,2), akinek feltétlenül szüksége van „a tiszta és hamisítatlan tejjel” való táplálásra. Ez ugyanaz az eledel, amelybe már a keresztény ember az újjászületése előtt, megtérésekor is belekóstolt, tudniillik „hogy jóságos az Úr”.

Nem baj, ha egy csecsemő – miként egy frissen megtért keresztény is – sok mindenre képtelen. A lényeg az, hogy újjászületésétől kezdve Isten szeretetéből, kegyelméből minél nagyobb kortyokban, minél többet megismerve és ezáltal növekedve eljusson az „érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére”. Viszont e folyamatos táplálkozás és az ezzel együtt járó növekedés nélkül – miként a természetben is – elkerülhetetlen a visszafejlődés, végül pedig a pusztulás. A keresztény ember lelkileg vagy előrehalad, vagy visszafejlődik. Stagnáló, azonos szinten megrekedt lelkiállapot nem létezik.

Miként vizsgálhatjuk meg magunkat, hogy lelkileg, hitben növekszünk, fejlődünk-e, vagy visszaestünk?

Megtérés: Hogyan nyerhetünk megerősítést Krisztusban?

 

„Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.” (Rm 6,3–4)

 „Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híván az Úr nevét.” (Ap csel 22,16)

„Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében a bűnök bocsánatára, és veszitek a Szent Lélek ajándékát.” (Ap csel 2,38)

 

Lásd még: Mt 3,15; 28,19; Tit 3,5; Mk 1,4–5; 16,16.

 

Az új élet születéséhez a réginek meg kell halnia, el kell temettetnie. Ennek a meghalásnak és újjászületésnek külső megpecsételése a vízben való alámerítkezés, azaz a felnőttkeresztség. Ez a jelképes cselekmény kifejezi azt a vágyunkat is, hogy szeretnénk a múltunkat elrendezni, bűneinkre bocsánatot nyerni, lemosni magunkról minden szennyet. Amikor ezt a döntésünket meghozzuk, valójában Isten tisztítja meg az életünket minden bűntől, szívünket, lelkünket újjáteszi, és Szentlelkének ajándékát adja nekünk. A keresztség az Istennel való szövetségkötés jele is.

Foglaljuk össze, mi mindent fejez ki ez a jelképes cselekmény:

– meghalás a bűnnek, a régi élet eltemetése,

– feltámadás egy új, Krisztusban való életre,

– a bűn szennyének lemosása,

– Isten segítségül hívása, a vele való szövetség megkötése,

– a keresztség által „beleszületünk” a mennyei családba, és csatlakozunk a földi egyház tagjaihoz is.

A döntő azonban a belső változás, amely nélkül puszta formaság, üres szertartás marad a keresztség, még akkor is, ha a Biblia útmutatása szerint bemerítéssel történik. Nem választható külön a belső és külső történés, ahogyan Jézus megfogalmazta: „Aki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába.”

 

„Az újjászületés ritka tapasztalat az emberi történelemnek ebben a szakaszában. Ez az oka annak, hogy oly sok nyomorúság van a gyülekezetekben. Sokan, akik Krisztus nevét vallják, megszenteletlenek és szentségtelenek. Megkeresztelkedtek, de élve temettettek el. Az énjük nem halt meg, ezért nem is támadtak fel új életre Krisztusban.” (Ellen G. White, 148. kézirat, 1897)

 

Mit tehetünk azért, hogy ne csupán szép emlékként éljen bennünk a Krisztussal való szövetségkötésünk, hanem naponként erőt meríthessünk belőle?

Megtérés: Hogyan kezdődik bennünk az új élet?

 

„Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja Isten országát.” (Jn 3,3–8)

„Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Rm 6,10–11)

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.” (Gal 2,20)

Jn 12,24–25

 

 Jézus a legszemléletesebben és legkomolyabban tárta Nikodémusz elé a megtérés és az újjászületés szükségességét. Aki ezt nem éli át, nem tapasztalja meg, az képtelen lesz felfogni, megérteni az Isten országával kapcsolatos bármilyen további ismeretet, az itt szerezhető további tapasztalatokat. Nemcsak egy új értelmi meggyőződés szükségességéről szólt Jézus, hanem új szív elnyeréséről, az egész élet átalakulásáról. Ez a változás Krisztus megváltó műve, értünk hozott áldozata által lehetséges csupán. Az Ő szeretete hat ránk olyan mélyen, hogy önző, bűnös életünket feladva átadjuk magunkat neki. Mi csak a döntést hozhatjuk meg, hogy befogadjuk Krisztust az életünkbe, de az Ő újjáteremtő hatalma által születik meg bennünk az új ember, tiszta gondolatokkal és vágyakkal.

 

„A szív forrását kell megtisztítani, mielőtt a víz tisztán csörgedezhet belőle. Lehetetlent kísérel meg, aki a saját erejéből, a törvény megtartásával próbálja elérni a mennyet. Nincs biztonságban, akinek vallása pusztán a törvényesség, a kegyességbe burkolózás. A keresztény élet nem a régi módosítása vagy továbbfejlesztése, hanem a természet átalakulása. A bűn és az én halála, és egészében új élet. Ezt a változást csak a Szentlélek munkálhatja. (…) Mindenkinek, aki Krisztussal együtt akar gyümölcsöt teremni, először a földbe kell hullnia és meghalnia: az életet a világ szükségleteinek barázdájába kell vetni. Az önszeretetnek, önérdeknek el kell vesznie. A gazda úgy őrzi meg gabonáját, hogy elveti. Így van ez az emberi életben is. Adni ugyanaz, mint élni. Akik Krisztus kedvéért odaadják életüket Isten és az emberek szolgálatára e világon, az örök életre tartják meg azt.” (Ellen G. White: Jézus élete, Nikodémusz c. fej., A külső udvarban c. fej.)

Megváltásunk ára: Milyen változást hoz a kereszt, életünk minden területét?

„Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, aki bölcsességül lett nékünk Istentől, igazságul, szentségül és váltságul.” (1Kor 1,30)

„Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz néktek.” (Jn 15,7)

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a lelketeknek.” (Mt 11,28)

 

Mit jelent számunkra, hogy élő, gondviselő, fenntartó, együtt érző, szeretetteljes, igazságos Megváltónk van? Milyen változást hoz az életünkbe?

„Milyen változást hoz a kereszt a házasságodban? Milyen változást hoz a férjeddel, feleségeddel vagy gyermekeiddel való kapcsolatodban? Milyen változást hoz a kereszt üzleti ügyeidben, vagy kétségbeesésedben és csüggedésedben? Hogyan tesz engem új emberré? Testvérem, lehet, hogy éppen lelki hullámvölgyön haladsz át, bánat árnyékolja be utadat. Lehet, hogy válás lelki gyötrelmén mész keresztül, vagy gazdasági nehézségen esel át. Lehet, hogy ráksejtek vannak a testedben – nem tudom, milyen fizikai fájdalmon mehetsz keresztül, sem azt, milyen szomorúságot tapasztalsz… Hívő közösségben nevelted fel a gyermekeidet, de elmentek. Nem érdekli őket a vallás… Életed problémái oly nagyok és úgy leterhelnek, nehéz átlátni rajtuk. Gondok vannak a házasságodban, gondok az egészségeddel?

A keresztnél reményt találsz a reménytelenségben! Hozd mindezeket az élő Jézushoz! Tudja, miért jöttél hozzá, a szíved minden gondolatát ismeri. Aggódik miattad, mert sokat jelentesz számára. Most azonnal az ajkán van a neved, és felterjeszti az Atya elé a mennyben. Most, ebben a pillanatban odaajándékozza neked a békét, örömet, bizonyságot, és azt a tudatot, hogy az övé vagy!” (Mark Finley: Az utolsó napok, 76–77. o.)

 

„Hitben lettetek Krisztus tulajdonaivá, és hit által kell benne folyton növekednetek, odaadás és elfogadás által. Mindent oda kell adnotok: szívet, akaratot, szolgálatot, az éneteket, hogy parancsait mindenekben teljesíthessétek. Hasonlóképpen kell mindent vennetek: Krisztust mint az áldások összességét, hogy szívetekben maradjon, s erősségetek, igazságotok és segítőtök legyen, adjon erőt engedelmeskedni! (…) Ha Krisztusban élünk, a lelki nyugalom életét éljük. Nem mindig az elragadtatás érzülete uralkodik a szívünkben, de állandóan békés, bizalommal telt. Reményünk nem önmagunkban, hanem Krisztusban van. Gyengeségeinket kiegészíti az Ő ereje, tudatlanságunkat az Ő tökéletessége. Azért ne magunkra, hanem Krisztusra tekintsünk! Foglalkozzanak gondolataink az Ő szeretetével és jellemének tökéletességével! Krisztus önmegtagadása, alázatossága, tisztasága, szentsége és leírhatatlan szeretete legyen a tárgya elmélkedéseinknek. Csak ha Őt szeretjük, ha példáját követjük és teljesen rábízzuk magunkat, akkor alakulhatunk át az Ő képmására.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Növekedés Krisztusban c. fej.)

Megváltásunk ára: Hogyan gyógyulhatunk meg Jézus Krisztus sebei által?

 „Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg.” (1Pt 2,24)

„Krisztus szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak, és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámasztatott.” (2Kor 5,14–15)

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.” (Gal 2,20)

 

Krisztus nem „aranyon vagy ezüstön” váltott meg minket, nem valamit adott értünk, hanem önmagát áldozta fel. Ha ezt megértjük, akkor csak két lehetőségünk van: vagy ellenállunk ennek a szeretetnek, és megkeményítjük a szívünket, vagy mi is készek vagyunk mindent odaadni, átadni neki egész életünket. Ha ezt tesszük, Ő munkálja bennünk az akarást és a cselekvést is, betölti lelkünket szeretetével, és átformálja az életünket, hogy az igazságnak éljünk.

 

„Azt hisszük talán, hogy igen nagy áldozat mindent felajánlani az Úrnak? Tegye fel mindenki ezt a kérdést: Mit adott Krisztus értem? Életét, szeretetét és szenvedéseit – Isten Fia mindent feláldozott a megváltásunk érdekében. Lehetséges-e, hogy mi, ilyen végtelen szeretet méltatlan tárgyai, szívünket távol tartsuk tőle? Életünk minden egyes pillanatában az Ő kegyelmi áldásait élvezzük – épp ezért nem vagyunk képesek teljesen felfogni azt a mélységes tudatlanságot és kimondhatatlan nyomort, amelyből kimentett bennünket. Vajon feltekintünk-e Őrá, akit a mi bűneink juttattak a keresztre? Vagy lekicsinyeljük végtelen áldozatát és szeretetét? Látva a dicsőség Urának mély megaláztatását, vajon zúgolódhatunk-e azért, hogy csak küzdelmek és önmegtagadás által nyerhetünk életet?” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Odaadás c. fej.)

Mi volt Krisztus győzelme?

„Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal, a halál többé rajta nem uralkodik. Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él.” (Rm 6,9–10)

„A mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.” (Rm 4,25)

„Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak.” (1Kor 15,17–20)

 

Jézus teste nem maradt a sírban, feltámadása annak bizonyítéka, hogy Ő tiszta és bűntelen volt, és legyőzte nemcsak a bűnt, hanem a halált is. A 16. zsoltárban ezt olvassuk: „Nem hagyod lelkemet a Seolban, nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.”

Jézus feltámadása számunkra a legreményteljesebb bátorítás. Milyen csodálatos ígéret szól mindazoknak, akik mindvégig „kitartottak a hitben”, de élve nem érik meg az Ő második eljövetelét, hiszen ők is részesülni fognak a feltámadás csodájában! „Aki győz, annak nem árt a második halál.” (Jel 2,11)

A feltámadásról szóló beszámoló egyik legmegindítóbb leírását a korinthusi gyülekezethez írt levélben találjuk (1Kor 15,3–8), amikor Jézus a feltámadása után többek között ötszáz embernek jelent meg. Pál ezt a levelét i. sz. 57-ben írta: 26 évvel a feltámadás után minden bizonnyal éltek még olyanok, akik az ötszáz szemtanú között lehettek. Gondoljunk bele, senki nem cáfolta meg Pál beszámolójának hiteles voltát! Mert a feltámadás megtörtént úgy, ahogy azt a szemtanúk láthatták, és ahogy az evangéliumok leírják. Blaise Pascal a feltámadás valóságos voltáról a következőket írta: „Az a feltevés, hogy az apostolok csalók voltak, teljesen képtelen valami. Gondoljuk csak végig: képzeljük el, ez a tizenkét ember összegyűl Jézus Krisztus halála után, és összebeszél, hogy azt fogja állítani: Jézus Krisztus feltámadott. Az emberek szíve különös módon hajlik az állhatatlanságra, a megingásra, az ígéretek, az előnyök csábítására. Elégséges, hogy csak egyikük is megtagadja fogadalmát…, és mindnyájan elvesztek. Gondoljuk csak ezt végig! Az apostolokat becsapták, vagy ők maguk csalnak, mindegyik lehetőség nehézségbe ütközik, mert lehetetlen valakiről azt vélni, hogy feltámadott… Amíg velük volt, Jézus Krisztus erőt önthetett a szívükbe; de ha utána nem jelent meg nekik, ki bírta őket cselekvésre?” (Gondolatok, 802. töredék)

 

Arra a következtetésre jutottam, hogy Jézus Krisztus feltámadása vagy a leggonoszabb, legelvetemültebb és legszívtelenebb szélhámosság, vagy pedig a történelem legfontosabb ténye. Vajon van-e elegendő bizonyíték, amelynek alapján hihető a feltámadás?

Sir Normann D. Anderson, a Londoni Egyetem jogi karának dékánja így nyilatkozott arról, hogy a tanítványok esetleg ellopták Krisztus testét: »Ez szöges ellentétben állna mindazzal, amit róluk tudunk: erkölcsi tanításukkal, életvitelükkel, a szenvedések és üldözések közepette tanúsított kitartásukkal. Azonkívül természetesen egyáltalán nem magyarázná meg azt, hogy miért változtak át letört és reményvesztett álmodozókból semmilyen fenyegetéssel el nem hallgattatható tanúságtevőkké…

A bizonyítékokat jogi szempontból megvizsgálva Lord Dalring, Anglia egykori főbírája arra jutott, hogy annyira meggyőzőek a pozitív és negatív, ténybeli és közvetett bizonyítékok, hogy nincs olyan intelligens esküdtszék a világon, amely ne arra a döntésre jutna, hogy a feltámadás története igaz.«” (Josh McDowell: Több mint ács, Elnyomható-e egy jó ember? c. fej.)

François Eldin a következőt írja: „Krisztus feltámadása szegletköve a kereszténység egész épületének. Minden ezen áll vagy bukik. Feltámadása nélkül Jézus nem volna Megváltó, mert neki magának is szabadítóra lenne szüksége. Nem győzte volna le a bűnt és a halált, és nekünk sem lenne biztosítékunk arra vonatkozóan, hogy Ő valóban győzött. Isten igazságossága azt kívánta, hogy tökéletes ember győzedelmeskedjék a sír felett.

 

A hívő emberek számára Krisztus a feltámadás és az élet. Üdvözítőnknél Isten helyreállította azt az életet, amely a bűn által elveszett. Mivel az életet önmagában hordozza, ezért meg tudja eleveníteni azokat, akiket akar. Isten felruházta Őt a halhatatlanság adományozásának jogával. Azt az életet, amelyet letett ember voltában, ismét felveszi, és az emberiségnek adja. »Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek.« (Jn 10,10)” (Ellen G. White: Jézus élete, Feltámadott az Úr c. fej.)

 

Alfred-Felix Vaucher-tol idézzük a következőket (Az üdvösség története – A Szentírás tanításának kézikönyve, 174–175. o.):

„Ha Jézus nem támadt fel, akkor ebből logikusan következnek az alábbiak:

1. Igehirdetésünk hiábavaló, mert prédikálásunk teljes egészében Krisztus feltámadásán alapszik (Ap csel 23,6; 24,15; 26,6–8).

2. A ti hitetek is hiábavaló.

3. Az apostolok hamis tanúk: bizonyságtételük, amelynek lényeges tartalma volt Krisztus feltámadása, csalás.

4. Még bűneitekben vagytok, mert »az ítéletet csak Krisztus engesztelő halála veheti el, ez az engesztelés azonban egyáltalán nem történt volna meg, ha az áldozat, aki az engesztelést végezte, nem térhetett volna vissza az életbe« (Frédéric Godet).

5. Akik Krisztusban elaludtak, elvesztek, mert várakozásuk hiábavaló, semmi remény nincs az ébredésükre.

6. A hívők minden embernél nyomorultabbak, szánandóbbak, mert arra vannak ítélve, hogy lemondásuk, önmegtagadásuk jutalmazás nélkül maradjon.

7. A küzdelmeknek, szenvedéseknek és a vértanúságnak nincs semmi értelme, a materialistáknak van igazuk, a halállal mindennek vége van (vö. 2Kor 15,29–32).

Krisztus feltámadásának a valósága azonban, hála Istennek, olyan bizonyságtételekkel van megalapozva, amelyeket semmilyen ellenvetés, kritika nem dönthet meg ténylegesen.